Egyre egészségtudatosabbak vagyunk, melyet a szolgáltatói szektor is felismert, s sorra nyílnak a reform, ételintoleranciával foglalkozó, paleo, vagy éppen szuperegészséges delikátok, bisztrók. Nyugati mintára azonban most eljött a lébárok ideje is – a búzafűlé lehet az új kávé, a chia magot, spirulinát is egyre több helyen kérhetjük. Nem beszélve az idén gyümölcsökről-zöldségekről, speciális növényi tejekről. Dzsúszokat, smoothie-kat, turmixokat kóstoltunk, 5 helyen.

1/5

Juicy

Nem sokkal a júliusi nyitás után jártunk Dalma és Timi Dob utcai lébárjában. Azóta szerencsére a város apraja-nagyja már megismerte a Juicyt az Instagramot ellepték a guszta kis palackok és a VII. kerületi kocsmatúrák után is népszerűek lettek a préselt levek - ugyanis a másnapi dehidratáltság ellen is szuperek. Azóta megjelent a “Milky” termékcsalád, melyek növényi tej-alapú italok (mandulatej, kesutej, kókusztej, máktej), idényjellegű ízesítéssel, így például mézeskalács-fűszerekkel bolondított tejitalok is sorakoznak a Juicy hűtőjében. A fix itallap mellett mindig vannak újdonságok is, hiszen a lányok szeretnek kísérletezni az ízekkel, hozzávalókkal. A nyári szezonban a detox-vizek (gyümölcsökkel felturbózott szépséges vizek) a népszerűek, a hideg beköszöntével azonban találunk antibiotikum helyett fokhagymával, gyömbérrel, oregánóolajjal készített varázsitalokat és immunerősítő shotokat is. Beindult a Juicy házhozszállítás is, így akár iroda szinten is rendelhettek, vagy szeretteiteket is meglephetitek egy-egy palack egészséggel. A tapasztalat azt mutatja, hogy jó, ha időben érkezel az italokért, mert reggel sokkal nagyobb a kínálat.
Ár: 490 forinttól 1190 forintig
Kedvencünk: Green supreme (alma, spenót, uborka, zeller, gyömbér), Top Gun (narancs, grépfruit, citrom, gyömbér, cayenne)

2/5

TüTü

A mókás elnevezés nem a balettos tüllszoknyára utal, hanem a gyerekek itóka-megszólítására. A TüTü még újszülöttnek számít Újlipótvárosban, bár a 2014-es Pozsonyi Pikniken már részt vettek friss és finom italaikkal. A lébár mögött többek közt ugyanaz a Nemesvölgyi Attila áll, akinek a Sarki Fűszerest köszönhetjük, tehát semmiképp sem kezdők, és épp ezért már nyitást követően, a “tesztüzemben” is kiforrott képet kaptunk a Pozsonyi 41 szám alatti dzsúsz butikról. A környék egészségmániás anyukái a kicsikkel, a munkába siető irodisták és a Szent István parkba tartó idős néni is a célközönségbe tartozik. Minden alapanyag friss, mélyhűtött zöldségekkel-gyümölcsökkel sem dolgoznak, ezért a kínálat változó, az idény szerint alakul. A TüTübe be lehet ugrani energizáló shotokért, amelyek röviditalos pohárban érkeznek, de a fancsali, hajnali 4-es “még-ezt-letolom” ábrázatok maradnak elmaradnak utána. Ami megvan, az a finom íz, a frissesség és a tudat, hogy ma már bevittük a vitaminszükségletem egy részét. Fontos kiemelni, hogy nem csak egészség, hanem környezettudatosak is; s bár elvitelre papír poharakban is kínálnak tütüt, az igazi feeling az újratöltős, öblös kis üvegből, szívószállal érkezik. Az üzlet mögött komoly szaktudás áll, Gráf Franciska Jennifer üzletvezető régóta az egészséges és gyógyító levekkel foglalkozik. Nem titkolt szándék, hogy szeretnék egy kicsit edukálni a környéket: a napi három feketét búzafüves shotra cserélni, a kóla helyett pedig kókusztejes-spenótos-almás smoothie-t kínálni.

Ár: 250 forint/ decitől
Kedvencünk: Popeye turmix (spenót, alma, banán, kókusztej), Bíborka (cékla, narancs, alma)

TüTü smoothie & juice bar (bezárt)
Cím: 1137 Budapest, Pozsonyi út 41.

3/5

The Juice Shop

Egy igazán szimpatikus testvérpár irányításával indult a The Juice Shop, a Pannónia utcában. Az üzlethelyiség kellemes, friss és tágas, a produktum pedig abszolút rendben van. Nagyon tetszett, hogy egységes árszabással árulják a dzsúszokat (990 forint) és smoothie-kat (1190 forint), édes mindegy, hogy mennyi ananászt vagy éppen répát tartalmaznak. Az itallapot dietetikus segítségével állították össze, így bármilyen panasszal, extra kéréssel érkeznek a szomjas vásárlók, mindenre tudnak megoldást. Későbbiekben indítanak kúrákat is, a hidegen préselt italokkal: így léböjtöt, méregtelenítést, diétát is kezdhetünk majd a The Juice Shop segítségével. Mia hangsúlyozta, hogy ők csak hideg préseléssel dolgoznak, vagyis nem keletkezik a turmixolásnál hő, ami bizony sok fontos tápanyagot, vitamin felemészt. Italaikat nem bontja meg ez az eljárás, mindent 100%.os ízzel és tápanyagtartalommal kapunk. Az itallapon található tételeket mind kérhetjük olyan szuper élelmiszerekkel felütve, mint a kendermagpor, a chia mag, vagy a chlorella.

Ár: 990 forint. Egy csepp tavasz (narancs, répa, alma, gyömbér, menta), V mint vanília (banán, narancs, vaníliás mandulatej)

The Juice Shop (bezárt)
Cím: 1136 Budapest, Pannónia utca 18.

4/5

Crazy Fruits

A Crazy Fruits elég összetett, nyers ételekkel, egészséges, reform fogásokkal, süteményekkel foglalkozó hely, a Hollán Ernő utcában. Vendégei között épp úgy megtaláljuk a nyers étkezést követő menedzsereket, mint a kicsit változtatni akaró idősebb generációt. Természetesen a nyers ételek mellett turmixokkal és dzsúszokkal is készülnek. A jó pozicionálásnak köszönhetően a margitszigeti futók is betérnek a körök előtt/után, hiszen egy búzafűlé, vagy egy klasszikusabb turmix elegendő energiát adhat sportolás előtt és után is. Fontos, hogy már 7 órától nyitva tartanak, így a koránkelők is bármikor beugorhatnak egy nyers, aszalványokkal készült sütire, vagy egy dzsúszra.

Ár: 600 forinttól
Kedvencünk: ananászos gyömbéres, zöld turmix

Cím: Hollán Ernő utca 4
Telefonszám: +36 30 878 6012

5/5

Sóker Sóbarlang & Relax Központ

Sóker alapvetően egy sóterápiával foglalkozó hely, a Mozsár utcában. Tudvalévő, hogy a  élettani hatásai nagyon jók, a légúti megbetegedések, az allergia és az asztma igazi ellenszere lehet egy sóbarlangos terápia. Az üzletben már belépéskor üdvözöl a sópára, ami elsőre furcsa lehet, de hamar megszokjuk. A felső rész pultjánál vásárolhatjuk meg a zöld turmixokat, az alsó szekció pedig a sótéglákkal, kristályokkal kirakott masszázsszobák, közös terek, illetve gyerekeknek kialakított sóhomokozó helye. A tulajdonosok egészségtudatos életszemlélete kapcsán jött az ötlet, hogy áruljanak extra egészséges zöld turmixokat is - ezzel sarkallva vendégeiket az instant vitaminfogyasztásra. Olyan klorofillbombákkal készülnek az italok, mint például a bébispenót, a csalán, a sárgarépa levél, vagy a mángold. Az ízvilág finomítása miatt ananászt, almát, narancsot és áfonyát is használnak a turmixokhoz, valamint olyan különlegességgel is készülnek, mint a folyékony müzli, illetve turmixaikhoz a legmagasabb minőségi élelmiszereket is kérhetjük. 

Ár: 750 forinttól
Kedvencünk: Zöld gorilla, Vita green