Gasztró
Kovászos kenyerek, ízletes péksütemények – megnyílt a Takács és a fekete bakery
Fotó : Hartyányi Norbert / We Love Budapest
pékség

A jó kenyér nem magától értetődő, és szerencsére ebben az iparban is egyre fontosabb a tradíció, a természetesség és az alapanyagfétis. Budapest elbírna több igényes pékséget és vállalkozást is, mi az elmúlt hetekben kettő újat is felfedeztünk.

Takács Bakery a Hattyú utcában fekete Bakery

Takács Bakery a Hattyú utcában

Takács Márk egy éve kezdett el foglalkozni pusztán hobbiból az adalékmentes kenyerekkel, amelyek csak kovásszal készülnek, és jó pár hónapja ingerelte már a Facebookon a budaiakat kenyerei és péksüteményei fotóival. Augusztus 24-én A Konyhafőnök című műsorból is ismerős Németh Ádám segédletével, kóstolóval egybekötve nyitott meg vízivárosi péksége, amelyet mi is meglátogattunk.  

Fotó: Hartyányi Norbert / We Love Budapest

Márk jól tudja, mekkora különbségek lehetnek kenyér és kenyér között, hiszen a „hagyományos” bolti kenyerek világából érkezik: a családjának Miskolcon és Vecsésen van péksége. Nála a kovásszal való kísérletezgetés előbb hobbinak indult, végül a Hattyú utcai bolt lett belőle, pár házra az azóta kvázi franchise-zá alakult Pékműhellyel. A vásárlók lelkesedését elnézve, meg fognak férni egymás mellett, hiszen az adalékmentes kenyerekre egyre nagyobb az igény.

 

Márkék családja 20 éve ugyanattól a nagy magyar malomtól vásárol, amely immár külön őröl nekik tartósítószer-, stabilizátor- és egyéb adalékanyagmentes  lisztet. Nincs is más a kenyérben, mint liszt, víz, só, kovász. A tészta dagasztás után hűtve pihen több mint egy napot, a sütés pedig tovább tart, mint a bolti kenyereké, így a héjuk is vastagabb, a belsejük pedig omlós.

Fotó: Hartyányi Norbert / We Love Budapest

A polcokon találunk félbarna, magvas, teljes kiőrlésű, rozsos, kombinált lisztes kenyereket is, és a teljes kiőrlésű, jó sűrű 60%-osat is, amit nem mindenki szeret, de van ezt igénylő vendégkör. A félbarna kovászos kenyér fél kilója 400 Ft-ba kerül, a magvas kovászos 0,75 kilója 500 Ft-ba. A kovászos, félbarna és magvas zsemlék 100, a vajas-leveles, minimális élesztőt tartalmazó péksütik 250, a bagett 350 Ft-ért lehet a miénk. A kínálatot szendvicsek, kézműves sörök, borok, limonádék színesítik. 

A Takács Bakery ideális lehet reggelihez is, menüben 700 Ft-ért kóstolhatjuk meg valamelyik péksütit és az igen finom kávét,  amelyet a Király utcai Cirkuszban is megszokott Bagira Coffee direkt nekik pörköl középsötétre.

Takács Bakery

 

Facebook

Instagram

Cím: 1015 Budapest, Hattyú utca 7.

Nyitvatartás: H-P: 07:00-19:00 Szo: 08:00-14:00

fekete Bakery

A Múzeum körúti fekete fennállása óta az egyik legkedveltebb specialty kávézó. Nem csak lokációja miatt, hiszen a minőség és a barátságos kiszolgálás is alapértelmezett náluk. A hangulatos udvarról nem is beszélve. Iskolakezdésre új vizekre eveztek, és a körúti fronton saját péktermékekkel készülnek már kora reggeltől.

 

Fotó: Hartyányi Norbert / We Love Budapest

 

A kínálat mindig 15-16-féle sós és édes péksüteményt jelent majd, melyek egyelőre nem helyben készülnek, viszont infrastrukturális fejlesztések után lehet, hogy már idén, vagy a jövő év elején saját kis sütödével bővülnek. Jópofa, hogy nem pult mögé készítik be a finomságokat, hanem kis fakkokban a falra erősítve várják a vevőket, így „testközelből” dönthetjük el, melyik a legszimpatikusabb. Sima és töltött croissant-ok, csigák, batyuk, kosárkák, gazdagon töltött levelek közül választhatunk. Ők egyelőre nem készülnek kenyérrel, hanem célzottan a reggelire lőnek: latte, flat white, presszó mellé dukáló, akár rohanás közben is elfogyasztható jó minőségű, kellőképpen vajas, friss péksüteményekre.

 

Fotó: Hartyányi Norbert / We Love Budapest

 

Egyelőre alternatív (például gluténmentes, szénhidrátcsökkentett vagy vegán) termékeik nincsenek, de ahogy a vásárlók igénye megkívánja, úgy bővítenek majd. Innovatív vállalkozás a fekete, tehát ebben biztosak vagyunk.

 

 

A pékségen felül még egy extrával készülnek: friss, kávés fagyival, ami soft ice tejes alapú és saját kávéjukkal készül. A hideg krém nemcsak fagyi szerepet tölt be, hanem észrevétlenül ugyanúgy megkapjuk a koffeindózist.

 

Fotó: Hartyányi Norbert / We Love Budapest

 

fekete Bakery

 

Facebook

Cím: 1053 Budapest, Múzeum krt. 5.

Nyitvatartás: H – P: 07:30 – 18:00 Szo: 08:30 – 17:00