Ki kicsoda: ők a budapesti rakpartok hősies névadói

2/14

III. kerület, Mozaik utca – Árpád híd között: Gróf Esterházy János rakpart

Az Esterházyak galántai ágához tartozó úriember magyar származású politikus volt az egykori Szlovákiában, majd Csehszlovákiában. Mártírhalált halt. A trianoni döntés miatt a Felvidékkel együtt szakadt el az óhazától, Kassa képviselőjeként volt parlamenti tag. Revizionista politikus volt, aki nem csak hogy nem szavazta meg a szlovákiai zsidók kitelepítéséről szóló törvényt, de a háború alatt zsidókat menekített ki az országból, meg cseh, szlovák és lengyel másként gondolkodókat is. Ennek ellenére a szovjetek bevonulása után meghurcolták.

Többször letartóztatták, majd tíz év kényszermunkára ítélték, megjárta a Gulágot. 1947-ben a szlovák Nemzeti Bíróság halálra ítélte azért, mert állítólag összejátszott a fasisztákkal, ám két évvel később csehszlovák elnöki kegyelemben részesült, és életfogytiglani büntetésre változtatták az ítéletét. 1955-ben 25 évre csökkentették a büntetését, de hiába, mert addigra már annyira meggyötörte őt a történelem, hogy 1957-ben, 55 évesen a börtönben meghalt. Hamvait sosem adták ki a családjának.

3/14

II. és III. kerület, Árpád híd – Margit híd között: Slachta Margit rakpart

Lengyel származású katolikus szerzetesnő, feminista aktivista, a Keresztény Nő (később Magyar Nő – A keresztény feminizmus lapja) című újság szerkesztője és az első hazai női országgyűlési képviselő. Teljes neve: Zadjeli Slachta Margit Borbála. Mint keresztényszocialista politikus ellenezte a zsidótörvényeket, azon dolgozott, hogy enyhítse annak hatásait, például azzal, hogy a rendházában zsidókat bújtatott. Egész élete és munkássága a nők jogainak kiszélesítéséről szólt, Keresztény Női Tábor néven mozgalmat is alapított, amit 1947-ben párttá alakított, az országgyűlésbe is bejutottak, ahonnan azonban őt és pártját többször is kitiltották hosszabb-rövidebb időkre.

Mivel egyre inkább tartott a letartóztatástól, 1949-ben emigrált előbb Ausztriába, majd az USA-ba. Buffalóban telepedett le, a rendházát újraalapította. Élete végéig aktív maradt politikailag is. 1974-ben, 89 évesen hunyt el. 

4/14

I. és II. kerület, Margit híd – Batthyány tér között: Angelo Rotta rakpart

Az olasz katolikus pap 1930 és 1945 között apostoli nuncius volt, vagyis a pápai államot képviselte Magyarországon. Előbb, a 30-as évek végén a lengyel menekülteket segítette, majd pár évvel később már a magyarországi zsidóság mellett állt ki. A semleges államok diplomatái közül elsőként szólalt fel a kormány a zsidóellenes politikája miatt, határozottan követelte a zsidók deportálása és a velük szemben elkövetett atrocitások leállítását. Védett házakat jelölt ki, 19 000 vatikáni menlevelet állított ki, de a saját házában is kétszáz zsidót bújtatott. Ennek ellenére 1945-ben szovjet nyomásra kiutasították az országból. Visszatért a Vatikánba, ahol 1957-ig szolgált, majd Rómában hunyt el 1965-ben, 92 évesen. 

5/14

I. kerület, Batthyány tér – Lánchíd között: Sztehlo Gábor rakpart

Magyar származású evangélikus lelkész és szabadkőműves, aki a segítségre szoruló gyermekek megmentésére áldozta az életét. Alakja és munkássága ihlette a Valahol Európában című filmet, valamint annak főszereplőjét. A háború alatt, 1944-től zsidó gyerekeket mentett a svájci Vöröskereszt támogatásával. Fővárosszerte védett otthonokat hozott létre, melyekben összesen 1600 gyerek élt, de az otthonok dolgozói is az üldözöttek közül kerültek ki elsősorban (ők 400-an voltak). 

A háborút követően, 1945 őszén alapította a fent említett filmet ihlető Gaudiopolis – Örömváros nevű otthonát, az árván maradt gyermekek menedékét. Itt aztán szakmát tanulhattak, ünnepségeket szerveztek, könyvtárat és énekkart alapítottak. Kikiáltották a „gyerekköztársaságot”, melynek saját alkotmánya, fizetőeszköze és újságja is volt. Se a magyar állam, se az egyház nem nézte jó szemmel a működését, egyedül a Vöröskereszt támogatta a Gaudiopolist, amit aztán 1950-ben, a Rákosi-érában be is záratott a hatalom. Sztehlo ezután a kitelepített családok fő segítője volt. A 60-as évek legelején Svájcba látogatott, és ott is maradt 1974-ben bekövetkezett haláláig.

6/14

I. kerület, Lánchíd – Erzsébet híd között: Friedrich Born rakpart

Az egykori svájci gazdasági diplomata azzal vált rakpartnévadóvá, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt svájci központja 1944-ben őt küldte Magyarországra képviselőnek. Ő pedig nem tétlenkedett: kórházak, gyermekotthonok, árvaházak meg népkonyhák felépítésében vett részt, és több lakóházat is vöröskeresztes védelem alá helyezett, melyekben zsidók éltek. Összesen nagyjából 15 ezer ember életének a megmentésében vett részt. A nemzetközi közvéleményt is rendszeresen tájékoztatta a svájci sajtón keresztül a magyarországi helyzetről. Born az ostromot a Sziklakórházban vészelte át, egy 7 négyzetméteres irodában dolgozott, a munkáját pedig 16 orvos segítette éjjel-nappal. 

7/14

I. és XI. kerület, Erzsébet híd – Szabadság híd: Raoul Wallenberg rakpart

A rakpartok névadói közül talán ő a legismertebb figura. A háborút követően rejtélyes körülmények között eltűnt (és elhunyt) diplomata a legbefolyásosabb svéd nagytőkés család szülötteként látta meg a napvilágot. Az első időkben bankárként tevékenykedett, sokat utazott, fontos állomáshelye Haifa volt. Ekkoriban még, ha nem is volt antiszemita, de kimondottan kritikusan viselkedett és nyilatkozott meg a zsidókkal kapcsolatban. Később a véleménye megváltozott, és amikor a svéd nagykövetség munkatársaként Magyarországra került, feladata a zsidó származású magyar állampolgárok megmentésében való közreműködés volt. Svéd védett házakat alapított és több tízezer svéd mentőútlevelet bocsátott ki. 

1944 decemberétől egyre forróbb lett a talaj Wallenberg lába alatt, félt a németek megtorlásától, az oroszokban viszont megbízott, és hozzájuk akart átszökni. Csakhogy az oroszok német kémet sejtettek benne, letartóztatták és Szovjetunióba hurcolták, ahol 1947-ben hunyt el egy börtönben. Ugyanakkor elhintették róla, hogy 1945-ben a nyilasok meggyilkolták, miközben az oroszokhoz próbált átszökni.

8/14

XI. kerület, a Szabadság híd – Petőfi híd: Nina és Valdemar Langlet rakpart

Az akkor már régóta Magyarország barátjának számító, az itteni viszonyokat és kultúrát jól ismerő svéd író házaspár, Nina és Valdemar Langlet 1932-ben költözött Budapestre. A férfi eleinte az Eötvös Collegium, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem oktatója volt, felesége pedig zongoratanár. Kiválóan megtanultak magyarul is. Később Valdemar Langlet a svéd nagykövetség kulturális attaséja és a Svéd Vöröskereszt képviselője lett. Feleségével együtt kritikusan szemlélték az egyre inkább fasizálódó Magyarország belpolitkai történéseit, az antiszemitizmus terjedését, majd aktívan részt vettek a zsidók és más üldözöttek mentésében.

Komoly titkos hálózatot alakítottak ki és irányítottak, melynek révén 20 ezer embert mentettek meg a haláltól. A házaspár annyira jól végezte embermentő tevékenységét, hogy a nyilas hatalomátvétel után maguk is bujkálni kényszerültek, elfogatóparancs volt ellenük érvényben. Budapest ostroma után is maradtak, élelmiszer- és gyógyszercsomagok osztásában vettek részt, de az akkor már idős férfi egészségi állapota annyira megromlott, hogy végül hazatértek Svédországba, ám még onnan is éveken át küldték a segélyszállítmányokat Magyarországra. Valdemar Langlet, akinek nevét ma egy iskola is magán viseli Budapesten, 1960-ban, 87 évesen távozott az élők sorából, a nála bő két évtizeddel fiatalabb felesége pedig 1988-ban, 92 éves korában. 

9/14

XI. kerület, Petőfi híd – Rákóczi híd: Henryk Sławik rakpart

A lengyel baloldali újságíró, politikus és diplomata életéről, embermentő tevékenységéről a rendszerváltásig szinte semmit nem lehetett tudni. Lengyelország német megszállása után az ellenálláshoz csatlakozott, ám amikor a Szovjetunió is megtámadta az országot, az emigrálás mellett döntött. A férfi mély baráti kapcsolatot ápolt idősebb Antall Józseffel, akivel Magyarországra érkezése után ismerkedett össze a Miskolc közeli menekülttáborban.

Ketten együtt, 1939 és 1945 között, 30 ezer lengyel menekültön, köztük renegeteg zsidó emberen is segítettek. Magyarország német megszállását követően a Sławik felesége lebukott, így a férfi is Budapesten maradt és illegalitásba vonult. Nem sokkal később a nácik őt is letartóztatták és megkínozták. Sławik azonban nem tört meg, nem vallott a társai ellen, így a guseni koncentrációs táborba hurcolták, ahol kivégezték. 

11/14

XIII. kerület, a Dráva utca – Margit híd között: Carl Lutz rakpart

A diplomata 1942 és 1945 között volt Svájc budapesti alkonzulja. A 200 ezres fővárosi zsidóság harmadának – nagyjából 62 ezer ember – megmentésében vett részt. Trükkös ember volt. Megegyezett a magyar kormánnyal és a nácikkal abban, hogy 8000 főt kimenekíthet, de végül egyének helyett ugyanennyi családot vitt ki az országból diplomata védlevelek és ún. kollektív útlevelek segítségével.

De elérte azt is, hogy 76 lakóházat svájci védelem alatt állónak nyilvánítsanak. A leghíresebb ezek közül a Vadász utca 29. alatt található Üvegház volt, ahol körülbelül 3000 zsidó talált menedékre. Lutz szorosan együttműködött a többi semleges állam Magyarországon tartózkodó képviselőjével, így Raoul Wallenberggel, Angelo Rottával és Friedrich Bornnal. 

12/14

V. kerület, Margit híd – Lánchíd: id. Antall József rakpart

A rendszerváltás utáni első miniszterelnökünk jogász végzettségű édesapja. A Független Kisgazdapárt egyik alapítója volt, aki a második világháború alatt menekültügyi kormánybiztosként tevékenykedett. Így ismerkedett és barátkozott össze Henryk Sławikkal, akivel aztán 30 ezer lengyel, köztük sok zsidó ember életét mentették meg, miután a németek megszállták Lengyelországot, a szovjetek pedig megtámadták az elfoglalt országot. Magyarország német megszállása után lemondott, emiatt a Gestapo letartóztatta. A háború után újjáépítési miniszter lett, majd a Magyar Vöröskereszt kormánymegbízottja. 1953-ban vonult vissza. 

13/14

V. kerület, Lánchíd – Erzsébet híd: Jane Haining rakpart

A skót misszionáriusnő a presbiteriánus egyház budapesti misszióját erősítette 1932-től. A Vörösmarty utcában álló lányiskola igazgatónője volt, 400 gyermek járt hozzájuk, részben keresztények, részben zsidók. Amikor kitört a háború, Haining éppen Skóciában tartózkodott szabadságon, ennek ellenére visszatért Budapestre. A német megszállás után azt az utasítást kapták a misszionáriusok, hogy térjenek haza, ő azonban megtagadta ezt, és inkább maradt Budapesten, mert felelősséget érzett az iskola gyermekei iránt. Ráadásul sok zsidó gyereket és politikai menekültet is bújtatott a Skót Misszió. Egy névtelen feljelentés után azonban az SS letartóztatta, Auschwitzba deportálták, ahol a gázkamrában halt meg a hős misszionáriusnő.

14/14

IX. kerület, Szabadság híd – Közraktár utca: Salkaházi Sára rakpart

A Szociális Testvérek Társasága egy püspöki joghatóságú, magánfogadalmas, de a közös élet szabályait követő nők társasága volt, ennek volt apácanővére a Kassán született, 2006-ban boldoggá avatott Salkaházi Sára. A határozott fellépésű nő fiatal lányként újságírónak és írónak készült, még eljegyzett menyasszony is volt, aki végül kikosarazta a vőlegényét. A 20-as évek végén ismerkedett meg Slachta Margittal és az általa alapított Szociális Testvérek Társaságával, ami teljesen megváltoztatta az életét.