Manapság egyre több zenei előadó dönt úgy, hogy a magyar fővárosba jön klipet forgatni. Ez elsősorban a város jó építészeti adottságainak valamint a jó anyagi feltételeknek köszönhető. Az elmúlt években olyan ismert művészek is megfordultak nálunk, mint Selena Gomez és Katy Perry, akiknek kisfilmejeit több millióan nézték meg világszerte. A rengeteg Budapesten forgatott klip közül most összegyűjtöttük azokat, amiket a legjobban szeretünk. 

1/5

Michael Jackson – History

A 2009-ben elhunyt pop énekes háromszor is járt Budapesten és minden alkalommal a szállt meg. A szálloda személyzete szerint mindig emberközeli sztár volt, és magával hozott egy hasonmást is, hogy a sűrű napirend ellenére maradjon ideje jótékonykodásra és a rajongóira is. Ez a magyarázat arra, hogy amíg a pop királya a History című album kissé orwelli hangulatú teaser videóját forgatta a , addig máshol autógramot is tudott osztogatni. Szerencsések azok, akik egy nap alatt több Michael Jackont is láthattak.

2/5

Gwen Stefani – Early Winter

A No Doubt volt énekesnője 2007-ben egy turné közben vetett szemet Budapestre, és határozta el, hogy itt forgatja le következő, Early Winter című klipjének egy részét. A romatikus videóhoz Budapesten kívül még Prágában és Milánóban is forgattak részeket, a nagy része viszont épp a Nyugati pályaudvaron játszódik. A klip érdekessége, hogy ezt a dalt kizárólag az európai közönségnek szánta az énekesnő, így a tengeren túlon nem is jelent meg hivatalosan.

3/5

Jovanotti – Mi fido di te

Jovanotti tényleg nagyon szereti Budapestet. Az olasz származású énekes nem csak a Sziget fesztivált látogatta meg több alkalommal, hanem ezen kívül, már három klipjét is nálunk forgatta: 2011-ben a “Tutto l'amore che ho”-t, 2008-ban a “A te”-t és 2005-ben pedig a szerintünk legjobban sikerült “Mi fido di te”, vagyis a “Bízom benned” című videót. A pacifista klipben jól felismerhető a Nagykörút, az itteni metró, és a Szigetre vezető K-híd. Jovanotti, jöhetnél még, szívesen látnánk viszont a várost mögötted újra.

4/5

Ziggi Ricado – Need To Tell You This

Ziggi is azon az előadók közül való, akik idejöttek koncertezni Budapestre, és ha már itt voltak, összedobtak egy videóklipet is. A 2008-as forgatás előtt az A38-on fellépő népszerű holland reggae énekes a “Need To Tell You This” című dalában épp kedvesét szólítja meg, aki nagyon hiányzik neki az elhúzódó turnézás közben. Nem csoda, hogy ezek az érzések pont Budapesten törtek fel belőle, hisz tudjuk, mennyire romantikus a város, de speciel a rezignált gondolatok közben odafigyelhetett volna, hogy a klip végén megjelenő Lánchidas képre ne azt írja fel, hogy “London”.

5/5

Lenny Kravitz – Dancing till dawn

A nők egyik nagy kedvence, az alsónadrágot richtig nem hordó Lenny Kravitz 2008-ban a tartott koncertje után maradt itt még egy kicsit, hogy forgasson egy klipet. A kezdeti tervek szerint egy vidéki kastélyban szerettek volna forgatni, végül Budapest mellett döntöttek. Mivel a stáb nem akart fizetni a helyszínért, a Mikszáth Kálmán térre és egy ott található szórakozóhelyre esett a választás, ahol a zenekar egészen hajnalig táncolt a klipben szereplő magyar statisztákkal. Sajnos a város csak azoknak felismerhető a klipben, akik ismerősek ezen a környéken.