Gasztró
Élvezd az első tavaszi napsugarakat! – teraszok, napos helyek
Fotó : Esetleg Bisztró
Esetleg Bisztró

Hamarosan érkezik a sárgálló aranyvessző, a cseresznyefák virágai is ki-kipattannak azokon a helyeken, ahol már magas a napsütéses órák száma. A virágokon kívül persze nekünk is jólesik a melegedés a hosszú szürke tél után. Óvatosan, jól felöltözve és néhány helyen pokróccal becsarvarva élvezzük hát, hogy hamarosan itt a „teraszos” idő, és kávézzunk, sütizzünk azokon a helyeken, ahol már van lehetőség a kültéri üldögélésre. Összeszedtünk pár olyan helyet, ahol már márciusban kiülhetünk a teraszra, vagy bentről, a kedvező fekvésnek köszönhetően kicsit feltölthetjük a D-vitamin készletünket.

Fontos, hogy tényleg „felkészüljünk” a teraszozásra, hiszen hiába kerül elő néha a napszemüveg, azért még hűvös van, és biztosan nem szeretnénk a tavaszt betegen kezdeni. A legtöbb már megnyílt terasznál figyelmesek, és színes takarókat készítenek elő nekünk, hogy a 15-20 perces feltöltődés minél kellemesebben teljen.

 

 

 

 

 

KIOSK Budapest Akvárium Klub Café Smúz fekete Sarki Fűszeres Delikát és Kávézó Blitz.Konyha Esetleg Bisztró Toprum

KIOSK Budapest

Fotó: KIOSK

Az egyik legnapsütésesebb pont a városban a Március 15. tér, az Erzsébet híd pesti lábánál. A panoráma mesés, sokan sétálnak arra, és látnivaló is akad bőven. Szerencsére a lokáció sokakat megihletett már: jó választás lehet a KIOSK, ahová akár csak egy szelet süteményre is érdemes betérni, hiszen kiváló a cukrászatuk. Ebédre is „kiszökhetünk” hozzájuk, ha a közelben dolgozunk, de munka után is beleférhet egy koktél, hiszen 17:00 után sem megy le még a nap! Óriási a teraszuk, ezért biztos akad majd hely. 

  • Tipp: szép gin-tonic lappal rendelkeznek, így a teraszos koktélozás is jó ötlet lehet
KIOSK Budapest
  • 1056 Budapest, Március 15. tér 4.

Akvárium Klub

Fotó: Akvárium Klub / Facebook

Az Erzsébet tér  és Deák tér környéke eleve központi találkozóhelyek és onnan tudjuk, hogy hagyjuk el a telet, hogy az tó környékén megjelennek az első bátor napozók, randizók, fröccsözők. Ha „intézményesített” formában lazítanánk itt, akkor az Akvárium lépcsőire telepített teraszon már most is megtehetjük. Van már kint is kiszolgálás és akkor sem néznek ránk rossz szemmel, ha a vándorló napsugarakkal költözünk át más-más asztalokhoz. 

  • Tipp: legutóbb ízletes burgert ettünk náluk, édesburgonya hasábokkal
Akvárium Klub
  • 1051 Budapest, Erzsébet tér 12.

Café Smúz

Fotó: Hartyányi Norbert / WLB

A Parlamenthez közeli Smúz igazi városi kedvenc, akik kedvelik a hibrid koncepciókat, jelen esetben a virágboltba épített kávézót, azok szeretnek visszatérni hozzájuk. Színes kávékülönlegességek, sütik várnak náluk és elég komolyan veszik a terasz ügyeket, ugyanis már hidegebb, de napsütéses februárközepi napokon is kitelepültek. Ha mégis fázósabbak vagyunk, a nagy üvegfelületekhez közel is feltöltődhetünk.

  • Tipp: kicsit extrémek, de mindenképp mutatósak a smúzos színes forró italok!
Café Smúz
  • 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 18.

fekete

Fotó: Balkányi László / We Love Budapest

Lehet, hogy nem a legnaposabb, de azért el lehet csípni néha, viszont a legszélvédettebb terasz biztosan a fekete udvara. A Múzeum körúti koffeinbázis még mindig a város egyik legfinomabb kávéját árulja és a péksütik is nagyon rendben vannak. Rohanásban vagy ráérősen, mindenképp szeretnivaló a belső udvar, kis kútjával. Amolyan igazi pesti találkozóhely, eldugottan, de mégsem. 

  • Tipp: ha bármilyen szemes kávét vásároltok, most a kávézó vendgei vagytok egy feketére
fekete
  • 1053 Budapest, Múzeum körút 5.

Sarki Fűszeres Delikát és Kávézó

Fotó: Kőrösi Tamás / WLB

Újlipótvárosban fogalom a „Sarki”, akik idén februárban egy galériával is bővültek. Sokan eleve náluk kezdik meg a teraszos kávézás szezonját, hiszen a deli csücskeinél található könyöklők és bárszékek remekül alkalmasak minderre. Jó innen figyelni a forgalmas Pozsonyi út járókelőit, kutyasétáltatóit, miközben valami gurméfalatot ízlelgetünk. 

  • Tipp: a galériával párhuzamosan a kínálatuk is megújult, érdemes kérdezni és kóstolni.
Sarki Fűszeres Delikát és Kávézó
  • 1137 Budapest, Pozsonyi út 53-55.

Blitz.Konyha

Fotó: Hirling Bálint / WLB

Valentin-nap környékén próbáltuk ki először, hogy mit tud az újrahúzott Blitz Konyha. A pizzák szuperek és továbbra is szeretjük a laza hangulatot. Mégis, ami a legelső jóérzés volt náluk, az a délután erősen szikrázó napsütés, ami megtöltötte vidámsággal az egész teret és felerősítette még a pizzaillatot is. Lent és fent is „napozhatunk”, ebéd közben, hétvégén egy pohár jóféle, illatos fehérbor mellett is. Ők is első fecskék szoktak lenni, szóval hamarosan biztos, hogy teraszozhatunk is náluk. 

Blitz.Konyha
  • 1075 Budapest, Madách Imre út 8.

Esetleg Bisztró

Fotó: Bakula János

Szerencsés az Esetleg Bisztró helyzete: a Bálna azon egysége, ami eleve nagyon napos és a legjobb panoráma is talán tőlük nyílik a városra mind nappal, mind az este eljöttével. Ők sem vártak sokat, felkészültek rá, hogy az elvetemültebb naprajongók már februárban is szívesen koccintanak, töltődnek a teraszon, ezért melegebb napokon természetes, hogy ők is élnek a lehetőséggel.

  • Tipp: Különleges, a Bazsalikomoskertből érkező teákkal is készülnek.
Esetleg Bisztró
  • 1093 Budapest, Fővám tér 11-12.

Toprum

Toprum, a 2018-as tavaszi nyitáskorFotó: Forgács Zsuzsanna / WLB

Nagy meglepetés volt a Toprum, mikor újra teszteltük: amióta Sajben Csaba és Tóth Szilárd főznek odafent, teljesen újak a dimenziók. Ráadásul ez az a hely, akol egy naposabb téli délután is felmelegedhetünk picit. Hát még az egyre melegedő márciusban! Körpanoráma, hangulatos brunchok, finom ebédek és modern bárkultúra vár a tetőteraszon, esetenként élő zenével, közelebb a felhőkhöz.

  • Tipp: mindenképp kóstoljatok a desszertekből, mert igen különlegesek
  • 1053 Budapest, Királyi Pál utca 4.
  • V-Cs: 12:00-23:00 P-Szo: 12:00-00:00