A decemberrel megérkező hóesés gondoskodott róla, hogy ne felejtsük el, bizony itt a tél, és egyre közelebb kerülünk az ünnepekhez. Ennek köszönhetően alakulnak a következő napok budapesti programjai is, de a karácsonyi vásárok és a Mikulás látogatása mellett is lesznek izgalmasnak ígérkező elfoglaltságok a városban. Irodalmi brunch-olhatunk Szabó Balázzsal, bemutatják Budapesten is Peter Jackson I. világháborús, színes dokumentumfilmjét, visszatér a Deep Purple, de hamarosan nyílik Keleti Éva retrospektív kiállítása, a Szkéné Színház pedig új bemutatóval készül.

1/7

Csütörtök


Az első világháború lezárásának századik évfordulója alkalmából a Peter JacksonA Gyűrűk Ura-trilógia Oscar-díjas rendezője Akik már nem öregszenek meg címmel lélegzetelállító dokumentumfilmet készített, amelynek anyagát a BBC és a Brit Birodalmi Hadtörténeti Múzeum több mint 600 órányi hang- és filmfelvételéből válogatta össze. 

Jackson és stábja a száz éves archív felvételeket páratlan technikai bravúrral mozi minőségűre restaurálta és utólagosan színessé is varázsolta ezeket. A fekete-fehér felvételek kiszínezése eddig sosem látott részleteket tár fel a nézők számára a háború mindennapjairól, szinte életre kelnek a vásznon azok az emberek, akik testközelből tapasztalták meg a háború tragédiáját.


A négynapos pop-up üzletben bárki kedvére válogathat válogathat a Kezemura kerámiák, KELE Clothing kötött sapkák és sálak, az Eperfa fajátékok, a VYF selyemkendők, a Phylia Studio plakátok és fatányérok, valamint az YKRA hátizsákok és kiegészítők között!Piqniq Budapest következő eseményén a gasztronómiai márkaépítés igen komplex fogalmát járják körbe meghívott előadók segítségével, mindezt olyan oldalról megmutatva, amely egy kisvállalkozás számára is elérhető. Két tehetséges fiatal énekes-dalszerző is érkezik a Bélába hamarosan, Barkóczi Noémi és a Felső Tízezerből, a Platon Karataevből, valamint a Szabó Benedek és a Galaxisokból is ismert Sallai Laci egyaránt hoz magával saját dalokat és feldolgozásokat is.

2/7

Péntek


A Mikulás és segítői, a krampuszok december 6-7-8-án ismét birtokba veszik a Gyermekvasutat, hogy együtt vonatozzanak a gyerekekkel. Közös énekléssel, játékokkal várják a kicsiket, akik személyesen találkozhatnak a Mikulással, aki kis csomaggal ajándékoz meg minden gyereket.
Vágtázó Csodaszarvas a magyar népzene eurázsiai ősrétegét, a lovasnépek fergeteges, őserejű népzenéjét eleveníti fel s hozza olyan közel, hogy ezeken az ünnepeken őseink érzésvilága átélhető valóság. Koncertjeiket egetverő boldogság, tomboló jókedv, az összetartozás érzése emeli a magasba. Zenéjük a kozmikus életerő diadalának jegyében születik. Karácsonyi nagykoncertjük az A38 Hajón különösen erősnek ígérkezik!

Négy éve, a Magyar Kultúra napján hunyt el Gross Arnold, a Nemzet Művésze-díjjal kitüntetett, Kossuth- és Munkácsy-díjas grafikus- és festőművész, a rézkarc műfajának megújítója, egyik legismertebb és legnépszerűbb képzőművésze hazánknak. A tordai születésű művész idén november 25-én ünnepelte volna 90. születésnapját. A jeles alkalomra a Gross Arnold Galéria több éves előkészítés és kutatás után egy igényes, szép kivitelű nagymonográfia kiadásával készül, Révész Emese művészettörténész tanulmányával. A saját kiadású kötetet december 6-án veheti először a kezébe az olvasó, az erre az alkalomra a Gross Arnold Galéria és a Jászi Galéria által közösen szervezett életmű kiállítás megnyitójának keretében, melynek az V. kerületi Széphárom Közösségi Tér ad helyet. Az eddigi legnagyobb szabású Gross-kiállításhoz külön katalógus is készül. December első hetében 54 európai városban rendezik meg az Európai Moziéjszakát. Az európai filmkultúra sokszínűségét ünneplő esemény budapesti helyszíne az Uránia Nemzeti Filmszínház, ahol december 6-án 19:30-tól a gasztronómiáé lesz a főszerep. A Női séfek nyomában című francia gasztrofilm vetítését követő beszélgetés vendégei Palágyi Eszter Michelin-csillagos séf, valamint Mautner Zsófi és Jókuti András gasztrobloggerek.

3/7

Szombat


2019 utolsó Hadik Brunchán az ünnepé a főszerep, Szabó Balázst hívták meg reggelizni. A Szabó Balázs Bandája frontembere a Hadikhoz hasonlóan azt tűzte ki céljául, hogy közelebb hozza az irodalmat és a verseket minden korosztályhoz, munkásságában hangsúlyos a versmegzenésítések hagyománya, Pilinszky, Radnóti, Grecsó és mások műveinek megszólaltatásával.

Csak a Mentes csapata idén is egy helyre hozza a legkülönfélébb allergénmentes ünnepi termékeket, szaloncukrokat, péksütiket és bejgliket, de a környezettudatos vásárlóknak lesznek natúrkozmetikumok, öko tisztítószerek és zero waste termékek is. Mindemellett kóstolókkal, illetve workshopokkal is várják az érdeklődőket december 7-én és 8-án, a Duna Palotában. A mikor a betlehemesek karácsonykor házról házra járnak, üdvözlő versük végén ezt kérdezik: „Szabad-e bejönni ide betlehemmel?” A Kaláka Együttes karácsonyi hangversenyének kerete ez a betlehemes játék. A műsorban elhangzanak magyar és más nemzetiségű karácsonyi népdalok, régi egyházi énekek, karácsonyi versekre írott Kaláka-dalok. Az ünnepkörhöz kapcsolódó lemezük 1987-ben jelent meg, azóta járnak a Kaláka-betlehemesek adventkor „házról házra”, templomról templomra, iskoláról iskolára, színházról színházra. Illíria szigetének népe álmos-derűs egyhangúságban él. Erre a helyre csak megérkezni lehet, elhagyni soha. Az van, ami a tengeren innen van. Ezt kell szeretni. És itt mindenki szeret(ne) valakit. És mindenki azt szeretné, akit nem lehet. A hajótörést szenvedett Viola a finom lelkű Orsino herceget, Orsino a gyászba öltözött Olívia grófnőt, Olívia a fiúnak öltözött Violát akarja. Szerelmesek és cselszövők kergetik egymást utcákon, kertek alatt, a zenétől átitatott illír éjszakában. Az élet derűs. Az illír elit jól elvan. A részegesek részegeskednek, az udvari bolond énekel, az udvarmester rendet tart, az udvarhölgy mesterkedik. Szól a zene.

Advent második hétvégéjén a Gellért Szálloda újra mesehotellé változik. December 7-én és 8-án ismét kitárja ajtaját az ország legnagyobb gyerekszobája, benne megannyi programmal a kütyümentes sárkánykuckótól, a LEGO® játszóházon és a vasútmodell kiállításon át, az erre az alkalomra írt egyedi, zenés mesejátékig. December 7-re ismét könyv csere-bere akciót hirdet a Bartók Béla Boulevard és az Irodalmi Szalon az általános és középiskolás gyermekek számára, melynek a MITZI galériája ad majd teret. Céljuk, hogy a gyermekek minél több ifjúsági könyvhöz juthassanak hozzá szüleik segítségével, és ezzel is szélesítsék ismereteiket, élményeiket. Az érdeklődőket kérik, hogy hozzanak magukkal legalább egy már olvasott vagy megunt könyvet, cserébe pedig mindenki, aki így tesz, egy másik kötettel térhet haza! Hazánk egyik legötletesebb és legígéretesebb dreampop zenekara – legalábbis így emlegetik őket a hátuk mögött, miután februári Neverending Sorry című vadiúj nagylemezükkel nem voltak rest mindenkitől és mindentől bocsánatot kérni, és teszik ezt szüntelen azóta is. 

Most nem hagyományosan arra vállalkoznak, hogy lezárják az évet egy szomorúan és rendhagyóan nem átlagos koncerttel. A titkon gyakran az öregedés problémáival küzdő zenekar ugyanis jövőre belép a 10. életévébe, így hát arra gondoltak, hogy megelőlegeznek maguknak egy előszülinapi bulit a város egyik legkülönlegesebb koncerthelyszínén. Ez pedig tökéletes alapja lesz annak, hogy 2020 egy igazi Mayberian-szüliév legyen. 

4/7

Vasárnap


December 8-án hetedik alkalommal rendezik meg a Jótékonysági MikuLÁSS Futást a Margitszigeten, ahol több száz mikulással együtt futhatunk, ezzel a Látássérültek Szabadidős Sportegyesületét támogatva.
Budakeszi Vadaspark munkatársai idén is igazi ünnepi hangulatot varázsolnak a Magyarországon őshonos és a Kárpát-medencébe betelepült állatokat bemutató vadasparkba: a Mikulás hó esetén szánon, máskülönben lovaskocsin érkezik a főbejárat elé december 8-án, hogy vadasparki sétája során mindenkit megajándékozzon. A Mikulás szorgos segítői pedig nemcsak az elegendő mennyiségű meglepetésről, de arról is gondoskodnak majd, hogy miután a Mikulás lepattant a járműről, bárki felülhessen rá és mehessen vele egy kört.

Gyüttment Fesztivál közössége és a Gólya karácsonyi vásárt és családi napot szervez december 8-án a Gólyában. A vásáron gyüttmentes termelők és kézművesek mutatkoznak be és árulják portékáikat. Vásárolhatunk majd többek közt házi készítésű szappant és fogkrémet, növényekből és gombákból készült ékszereket, növény- és állathatározó könyveket, nemezből készült virágokat, teafüvet, pólókat, táskákat és drótékszereket. Ezeken túl érkeznek a vásárra kecskesajtok, különleges lisztek, aszalt gyümölcsök és gyümölcslevek, zöldségkrémek, méz, szörp, házi lekvárok, friss zöldségek, befőttek, pesztók. 

A vásározás mellett egész nap kézműves foglalkozások is várják a családosokat. Egyebek mellett lesz ajtódísz készítés, gyöngyözés, gyertyamártás, drótékszer készítés, és még sok más.

5/7

Hétfő


Deep Purple a heavy metal és a modern hard rock műfajok egyik úttörője, noha eredetileg progresszív rockbandaként indultak, és csak 1970-ben váltottak keményebb hangzásra. A Led Zeppelinnel és Black Sabbath-tal együtt a “70-es évek brit hard rock és heavy metál szentségtelen háromsága” néven is emlegették őket. A csapat számtalan rock és metál zenekarra volt hatással; többek között a Metallica, a Judas Priest, a Queen, az Aerosmith, a Van Halen, az Alice in Chains, a Pantera, a Bon Jovi, a Rush, a Motörhead, valamint az angol újhullámos heavy metál bandák közül az Iron Maiden és a Def Leppard is őket nevezi meg, mint az egyik legfőbb inspirációt zenéjükre. 

A Deep Purple legújabb show-jával érkezik ismét Budapestre, december 9-én, a Sportarénában láthatjuk őket újra.

Plante. workshopján megmutatják a modern makramécsomózás alapjait, de tippeket-trükköket is adnak a későbbi, otthoni alkotáshoz. A workshop ideje alatt egy növénytartót készítenek majd el a résztvevők, a foglalkozást vezető Tóth Kata segítségével. Négy év kihagyás után ismét turnéra indul a Grammy-díjas, ír énekes-dalszerző, Sinéad O’Connor. A turné során Budapestre is visszatér, december 9-én, az Akvárium Klubban hallhatja majd a közönség.

6/7

Kedd


A szexizmusellenes női hiphop megalkotója, a Holdudvar kollektíva aktív slammere és a Slow Village oszlopos tagja lesz december 10-én a PIM az A38 Hajón spoken word-sorozatának vendége. Kemény Zsófi alias Sophie Hard – költő, író, slammer, trashtraprapper. Volt pszichológus hallgató, most forgatókönyvírónak készül a Színműn, és a ritmusban keresi a piaci rést. A Beatz x Poe’s eseményén lesz a vendége az A38 Hajónak Munding Márton és Nagy Dénes „Nash” oldalán.


Az elmúlt egy év során több sikeres vásárt is létrehozott már a Resident Art művészeti ügynökség. A tavaly karácsonyi RAF folytatásaként pedig idén decemberben is megszervezik a Resident Art Fair 2019 – Kortárs Karácsonyi Vásárt. A korábbi koncepciót kissé átalakítva, ezúttal a bevezető árú műveket bemutató Young n’ Fresh szekció mellett készülnek egy gyűjtői darabokat bemutató Collectors’ Selection részleggel is, ahol a már klasszikusnak mondható kortárs művek játsszák a főszerepet. Emellett számos elismert alkotó több árkategóriában is szerepel műveivel. Frenák Pál legújabb alkotásában újfajta megközelítésben tesz kísérletet az általa pályája kezdete óta feszegetett társadalmi, szociális tünetek zsigeri, ösztönös eredetének felfejtésére: ezúttal négy kiváló táncost hív alkotótársul, akik a frontális, direkt mozgásnyelv és a frenáki, organikus iskola egyedi ötvöződésével minden eddiginél közvetlenebb kapcsolatba kerülnek a közönséggel – alkalmanként akár a nézőket is játékra hívva. A táncosok magukra próbálják a jelen és letűnt korok archetípusait, kaleidoszkóp-szerű viszonyrendszerbe állítják a sztereotípiás elképzeléseket, majd előpróbát vesznek az általuk megélt és meg nem élhetett társadalmi viszonyrendszereken. A jelen kor érzéketlen, impulzív, szélsőséges és külsőségekben tobzódó világában keresik magukban és másokban az emberit.

7/7

Szerda


Az európai klubokat pár éve meghódító Balkán-hullám legjelentősebb képviselője, a német, de bukovinai ősökkel büszkélkedő Shantel már megannyiszor fellépett az A38 Hajón őrjöngő teltházak előtt. Az elektronikával megtámogatott balkáni muzsika dojenje persze idén is visszatér, hogy még az eddigieknél is extatikusabb és táncosabb esténk legyen hatalmas kavalkáddal és vérpezsdítő zenékkel! Táncos, vigadós Balkán-parti, laza jazzy beütéssel: ez Shantel és az ő Bukovina Clubja, amely idén ünnepli a fennállásának harmincadik évfordulóját.

Hat évtizednyi fotográfiai pálya színe-java az 50-es évektől máig. Zömmel eddig még soha sem látott képek a múltból és több tucatnyi friss mű Keleti Évától az elmúlt évből. A kiállításon a fotográfus alkotói arcképét nemcsak a történeti, a szakmai, de a kivételes családi háttér is élettelivé színezi. 

Cikkünk az A38 Hajóval együttműködésben készült.