"A jó kenyér hozzávalója víz, liszt, só és kovász, na meg sok szeretet" – olvashatjuk az Artizán Pékség fekete palatábláján. Sajnos manapság egyre több helyen felejtődik el ez a sok száz éves recept, és a kenyérből egész egyszerűen kimarad a "lélek". Mi most olyan budapesti pékek nyomába eredtünk, akik bizony szorgalmasan etetik, majd bátran használják a féltve őrzött kovászt. Az eredmény olyan kenyér, ami kicsit ugyan drágább, de cserébe tartalmas, tartós és feltétek nélkül is tökéletesen élvezhető. Íme az 5 kedvenc budapesti kenyérlelőhelyünk.

1/5

Pékműhely

Vajda Józsi egy megkerülhetetlen név és karakter a budapesti pékszakmában, ahol ő megfordul, kenyér nem marad kovász nélkül. Három pékséget működtet a városban, mindet a budai oldalon, és annak ellenére, hogy a Bartók Béla úton például még cégér sem hirdeti a bázist, érdemes korán kelni ahhoz, hogy be tudjunk vásárolni friss árujából. A kenyérhéj a szupermarketes kínálathoz szokott szemünknek lehet, hogy már-már égettnek tűnik, de Józsi szerint ez a pirultság szükséges ahhoz, hogy a kenyérbelső megfelelő állagú legyen. Mi elhisszük neki, már csak azért is, mert megkóstoltuk. Bár ő maga nem a legnagyobb rajongója, Józsi készít 100%-os rozskenyeret is (bio teljes kiőrlésű rozslisztből), erről érdemes tudni, hogy akkor rozs a rozskenyér, ha kicsi, lapos és tömör. A kovász pedig akkor az igazi, ha jó öreg. A Pékműhelyben vannak még félbarna búzakenyerek, esetenként gyümölccsel, zöldséggel, magvakkal ízesítve, minden nap más. A Szerelmes Levélben pedig 16 órán át kelesztett kenyeret is vehetünk. Ha már itt járunk, erősen ajánlott egy kakaós csigát is hozzácsapnunk a bevásárló listához, ez holland kakaóporból készül, sok vajjal. A környék vendéglátóhelyei egyébként szívesen vásárolnak be Józsinál: a szomszédos Keletben pékműhelyes croissant-t és csigát, a La Nube-ban pedig kovászos kenyeret szolgálnak fel.

Hol? Batthyány utca 24., Bartók Béla út 15/b, Lövőház utca 7-9.
Kedvenc kenyerünk: félbarna búza, napi kenyér
Ár: 250-350 Ft-tól/fél kg, 700 Ft-tól/kg, a Szerelmes Levél hosszan pihentetett kenyereinek kilója 980 Ft
Nyitvatartás: H-P 7:00-19:00, Szo 8:00-13:00, Szerelmes Levél: H 7:00-19:00, K-P 8:00-19:00, Szo 8:00-14:00

2/5

Jacques Liszt

A Jacques Lisztet már jóval könnyebb kiszúrni, mint a Pékműhelyeket: a Március 15-e tértől két percre, a Budapest Marriott Hotel mögött, a pereces cégér alatt találjuk. Itt Misi vezetésével sülnek a kenyerek, és egy üvegablaknak köszönhetően időnként szemtanúi is lehetünk a munkafolyamatnak. A Jacques Lisztben több felvonásban dolgoznak a pékek, már kora hajnalban begyújtják a sütőket, aminek az eredményét reggel 7 órától kóstolhatjuk meg. Délutánonként aztán újra felfűtik az elektromos kemencét, hogy most a félbarna parasztkenyereket helyezzék bele. A polcokon javarészt 0,8 és fél kilós vekniket találunk, de hétfőn, szerdán és pénteken egy kilónál nagyobb 100%-os rozskenyér is készül. Teljes kiőrlésű, szárított paradicsomos, olívás, hagymás, de diós, áfonyás-mogyorós és olasz durumlisztből gyúrt, úgynevezett Altamura kenyér is szerepel a díszes repertoárban.

Hol? Apáczai Csere János utca 7.
Kedvenc kenyerünk: diós rozskenyér
Ár: 680 Ft-tól/fél kg (ízesített), 650-től/kg
Nyitvatartás: H-P 7:00-19:00, Szo: 7:00-14:00

3/5

Artizán

Az Artizán Pékség nagyon jól pozicionálta magát: a belváros kellős közepén, a Hold utcában nyitott meg két éve. Ez azért jó hír, mert könnyen meg tudjuk közelíteni, ráadásul elég korán nyit (és elég asztala is van) ahhoz, hogy a kenyereket élesben, egy reggeli szendvics formájában is megkóstolhassunk. A pékség élén Fekete Gergő áll, akit a hét öt napján a pult mögött találunk. A csapat hajnali 5-kor kezdi a munkát, így reggel 7-re már szép számmal állnak készen friss kenyerek. A sütés egész délelőtt folytatódik, az utolsó adagot délben teszik be a kemencébe, így a napi 150. kenyér is elkészül. Minden az orrunk előtt zajlik, a dagasztás folyamatát is végigkövethetjük, amihez magyar és osztrák lisztet használnak, valamint 16 éves kovászt. Fél és 1 kilós kenyerekből választhatunk: van világos zabos, francia félbarna, teljes kiőrlésű, 100%-os rozs és tökmagos is. Minden nap sütnek valamilyen különlegességet is, ottjártunkkor például az áfonyás-mákoshoz volt szerencsénk. Pénteken, szombaton érdemes korán érkezni vagy félretetetni a vekniket. Habár most a kenyerek vannak a főszerepben, nem mehetünk el szó nélkül Gergőék kardamomos-vaníliapudingos-erdei gyümölcsös tekercse és kelt tésztás, meggyel pöttyözött kakaós csigája mellett.

Hol? Hold utca 3.
Kedvenc kenyerünk: tökmagos, napi kenyér
Ár: 490-től/ fél kg
Nyitvatartás: H-P 7:00-19:00, Szo 8:00-16:00

4/5

Kiskovász

Sábli Péter, volt balett-táncos kézműves pékségében járunk, a Nagymező utcában. Az üzletet lehetetlen elvéteni: két incselkedő macskás rajz és egy méretes felirat gondoskodik erről. A Kiskovász története egyébként egy fatüzelésű kemencével és önképzéssel kezdődött vidéken, innen jutott Péter oda, hogy ma budapestieknek dagaszt kétkilós parasztkenyereket, teknőben, 0,6 kg-os fehér, félbarna, burgonyás kenyereket és kicsi teljes kiőrlésűből rozs-, búza- és tönkölyös változatokat. Minden árunak megvan a sütési napja, ezt egy tábla tünteti fel az üzletben. A kenyerek természetesen kovászosak és tartalmasak, Péter azt vallja, hogy ha „valaki rátesz egy szalámit, az ne essen le”. A pultban péksütiket is találunk, érdemes például megkóstolni Peti lelkét (levelestészta-batyut bazsalikompestóval, juhtúróval és baconnel), és akár egy frissen sült kenyérből összepakolt szendviccsel letelepedni az egyik asztalhoz. Péter egyébként nemcsak finom kenyereket, hanem pestókat is készít, a pékségben ezekből, a Petipesto névre hallgató üvegcsékből is bevásárolhatunk.

Hol? Nagymező utca 36.
Kedvenc kenyerünk: burgonyás
Ár: 420 Ft-tól/0,6 kg, 700 Ft-tól/kg, kétkilós „szuperkenyér” 1600 Ft
Nyitvatartás: H-P: 7:30-20:00, Szo 9:00-16:00

5/5

Pipacs

Óbuda hivatalos kézműves péksége a Pipacs, ahol a fiúk egy kényelmesebb, de jól működő felállást követnek: ők nem hajnalban sütnek, és nem reggel árulnak meleg kenyeret, hanem csak délután 3-kor nyitnak ki. Cserébe viszonylag későn zárnak, és szombatonként még a Mom Biopiacra is kijárnak, így nem kell attól tartani, hogy pipacsos kenyerek nélkül maradunk. Főleg, ha még azt is hozzátesszük, hogy viszonylag sok viszonteladójuk van a városban, és csütörtökönként a Cargonomia csapata még házhoz szállítást is végez nekik, bizonyos kerületekben. A Pipacs kifejezetten a kenyérre szakosodott – péksütiket így itt fölösleges keresni –, viszont azt magas szinten állítják elő. Bioliszttel és vegyszermentes alapanyagokkal dolgoznak, így születnek a helyenként gusztusosan lyukacsos fehér, félbarna, rozsos, tönköly, négymagvas, mazsolás és Alakor kenyerek.