A korábbi, zebegényi ajánlónk után folytatódik a Budapest körüli útvonal- és programajánló sorozatunk. Ezúttal egy sokak által kedvelt célpontra esett a választás, de bízunk benne, hogy azoknak is sok újdonságot tudunk mondani, akik jól ismerik a várost. Múzeumok, templomok, kávézók, éttermek, Duna-part és csodás kirándulóhelyek várnak Szentendrén és környékén.

1/10

-

Budapestről nagyjából negyed órányi autóútra, fél órányi bicikliútra és egy-másfél órányi hajóútra fekszik Szentendre. Mi mégis a HÉV-et választjuk, már csak a hangulat kedvéért is: az évtizedes szerelvényeken stílusos az érkezés.

2/10

Szerbek, görögök, dalmátok a Duna partján

A város nemcsak fekvésének, hanem 'őslakóinak' is köszönheti különleges hangulatát. A mediterrán tájakra emlékeztető belvárosi utcák köveit a magyarok mellett évszázadok óta különböző nemzetiségű betelepülők, elsősorban délről érkezett szerbek, görögök és dalmátok, illetve németek és szlovákok koptatták. 

Az első telepesek az 1389-es rigómezei csata után érkeztek, majd a törökök 16. századi előrenyomulása után tömegével telepedtek le a Duna-parti városban.

Elsőként a belváros népesült be, de még az 1870-es években is csak körülbelül 4000 fő lakta a várost. A 20. század elején kezdett benépesülni a Szamárhegy, majd az ezt követő évtizedekben vált kisvárosból komolyabb méretű településsé.

3/10

A bázis: Bükkös Hotel&Spa

Bár egy turizmusból (is) élő városban az ember azt várná, hogy számtalan színvonalas szálláshely akad, ez itt nem feltétlenül van így, de a Bükkös Hotel&Spa mégis a kivételek közé tartozik. A kellemesen nyugodt Bükkös-patak partján elhelyezkedő, a belváros látnivalóitól pár percnyi sétára található boutique jellegű hotel tényleg jó kiindulópontot jelent a túrákhoz, de PR-szövegektől mentesen állíthatjuk: egy 'semmittevő', olvasgatós wellneshétvégéhez is tökéletes a panorámaterasszal, tetőkerttel és saját étteremmel.

A bejelentkezés után a szobában letesszük a csomagot, majd bevetjük magunkat a spa részlegbe, ahol könnyű órákat eltölteni: hagyományos finn szauna, infra szauna, gőzkamra, jakuzzi és nyugágyak jelentik a fő vonzerőt, de természetesen igénybe vehető masszázs és különböző 'beauty szolgáltatások' is - mi az utóbbit most kihagytuk, de a jakuzziból nehéz volt kirobbantani.

Mind a vacsora, mind a reggeli hozza az elvárható magas színvonalat. Az esti étlapon kétféle levest, szezámmagos bundában sült szűzérméket és császármorzsát is találunk, de a kedvencünk a paprikás lisztben sült ropogós apróhal (aquadelle) volt. A reggeli kínálat szintén nagyon széles, sajtok, szalámik, joghurtok, gyümölcsök, péksütik és rántotta is található az asztalon.

Ami még mindenképp kiemelendő a Bükkös kapcsán, az a kiszolgálás: akár a recepcióról, akár az étteremről beszélünk, mindig nagyon kedvesek és segítőkészek voltak velünk.

4/10

A Duna-part

A város egyik első számú látnivalója és egyben vonzereje a Duna-part. Az elmúlt években lebontott gát helyén létrejött sétány kellemes célpont egy sétára, de itt találjuk a helyiek több kedvelt törzshelyét, az idén tízéves P'Art Mozit, valamint az idei évben igazán beinduló Kacsakő nevű helyet.

5/10

Éttermek

Az biztos, hogy Szentendrén nehezen maradunk éhesek. A város számtalan éttermet között éppúgy találunk magyarosszerb vagy éppen karibi specialitásokat kínáló helyet. Bár, legyünk őszinték, itt is találunk évtizedek óta működő turistacsapdákat és közepes versenyzőt is, van néhány kellemes kivétel is.

Ezek közé tartozik
Promenade Vendéglődunai panoráma, gyönyörűen felújított, 1753 óta létező épület, tágas terasz, borospince és osztrákos rend jellemzi a helyet, de a konyhában sem fogunk csalódni - ami nem utolsó szempont. Az éttermet birtokló házaspár osztrák 'része', a férj, Günther évtizedekig foglalkozott húsok kereskedelmével, így biztosak lehetünk benne, hogy itt csak a legjobb minőséget kapjuk. A régi ajtókon belépve, a kandallós helyiségben ülünk le és szemügyre vesszük az étlapot, amelyben elsőként a tokaji mártással érkező, roston sült libamáj, valamint az osztrák, bio juhsajt szúr szemet. A főételek közül a burgonyasalátával kínált borjúbécsit (4250 Ft), valamint a bécsi módra készült hagymás rostélyost (4850 Ft) is érdemes kipróbálni. A halételek közül az egészben sült pisztráng (3900 Ft) és a folyami rákkal készült, Kárpáti fogasfilé (3900 Ft) is erős versenyző.

6/10

Kávézók

Ahogy étteremből, úgy kávézóból is nagy a választék, vannak tradicionális helyek és néhány kisebb és eldugottabb. A Dumtsa Jenő utcában található Café La Mocca kávéház, kávépörkölő és teaszaküzlet is egyben.

Nem itt találjuk a világ legjobb kávéját, mégis ez 'a' kávézó: a kis térre nyíló, kissé eldugott bisztró-kávézót kicsit keresni kell, mégis mindenki megtalálja, aki az igényes helyeket szereti - nem véletlenül. A jelenlegi formájában már 14 éve üzemelő Dorothea Kávézót egy Ryan nevű amerikai srác alapította, de már 9 éve Medveczki Tamás a hely lelke. A gépésznek tanult srác fotósként és a jelek szerint vendéglátóként is megállja a helyét. A minőségi italkínálathoz jól elkészített koktélok passzolnak. Az előételek közül érdemes kipróbálni a bruschettát (980 Ft), a krémes, bio kecskesajtos salátát (1680 Ft), amit akár egy napi leves (880 Ft) is követhet, de aki valami komolyabbra vágyik, a házi, balzsamecetes serpenyőgombás ravioli (2180 Ft) is jó választás. Kedves kiszolgálás, minőségi kínálat, szerethető hely.

7/10

Múzeumok városa

A város fekvése, mediterrán hangulatú, macskaköves utcái, történelmi épületei hamar megragadták a művészek fantáziáját, akik az elmúlt évtizedekben szinte tömegesen költöztek be a városba. Nem véletlenül működött és működik itt több művésztelep, a múzeumok tekintetében pedig méretéhez fogva egyedülálló adottságokkal rendelkezik a város, így a hétvégi kirándulásunkat is feldobhatjuk így, de akár önálló túrát is szervezhetünk valamelyik kiállítás meglátogatására. A városban található többek között az Ámos Imre-Anna Margit Múzeum, a Barcsay Múzeum, a Czóbel Béla Múzeum, a Ferenczy Múzeum, a Kmetty Múzeum, a Kerényi Jenő Emlékmúzeum, a Kovács Margit Múzeum, a Művészet Malom, a Vajda Lajos Emlékmúzeum, a Városi Tömegközlekedési Múzeum, a Szerb Egyházi Múzeum és természetesen a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum.

A HÉV-állomástól a belváros felé haladva, a Kossuth Lajos utcában találjuk a Ferenczy Múzeumot. Az intézmény 2013 óta működik egy jómódú kereskedő által a 18. században épített kúriaépületben: a gyönyörűen rekonstruált, tornácos-oszlopos ház méltó otthona a Ferenczy család öt tagjának művészetét, a Szentendrei Művésztelep nyolc alapítóját, valamint a modern, főként a posztavantgárd mozgalmait követő szentendrei mesterek alkotásait bemutató tárlatoknak.

A Bogdányi úton található Művészet Malom nemcsak Szentendre, hanem az ország egyik legérdekesebb kiállítóhelye. A 19. századi fűrészmalom Korniss Dezső és Deim Pál ötlete alapján alakult át kiállítóhellyé, így 1999-es megnyitása óta számtalan színvonalas kiállítás, többek között egy tavalyi Czóbel-tárlat kapott helyet a téglafalak közt. Jelenleg a 20. század egyik kiemelkedő magyar festő, a városhoz sok szállal kötődő Perlrott Csaba Vilmos életműkiállítása látható. 

Ha HÉV-vel érkezünk, semmiképp se hagyjuk ki a programból az állomás melletti Városi Tömegközlekedési Múzeum meglátogatását. Főleg a gyerekek értékelik különösen, hogy a kiállított régiségekre, villamosokra, trolikraIkarusokra fel lehet pattanni, a fapadlós villamosokon hangulatos fotókat lehet készíteni és persze a csengetés sem maradhat el a szülők agyára menve nem kis örömére.

Szentendre nemcsak a múzeumok, hanem a templomok városa is. Az ortodox, római katolikus, görög katolikus, református és evangélikus templomok a városkép elválaszthatatlan részét képezik.

8/10

Üzletek

A város híres a turizmusra épülő üzleteiről. A szuvenírboltokat elég messziről elkerültük, de azért akad itt is minőségi felhozatal, így említhetjük például akár a magyar tervezők termékeit áruló art6 Divat és Design boltját, akár a Palmetta Design Galéria és Boltot. A városban komoly hagyományai vannak a kékfestésnek, a Szankovits család pedig az 1800-as évek eleje óta foglalkozik késekkel, így nem csoda, hogy a sokadik generáció által működtetett Késesházba külföldről is járnak a műves pengékért. Innen pár lépésre, szintén a Dumtsa Jenő utcában találjuk az Édeni Édességek Boltját: a csokoládé-, babkávé- és tea-szaküzletben 2003 óta vásárolhatjuk meg a világ legjobb táblás csokoládéit.

9/10

Szamár a foltját: Szentendre éjszaka

Hogy a város nem csak egy nagy múzeum, azt jól bizonyítja a Dumtsa Korzó és a X. Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál léte is - utóbbit éppen ezen az augusztusi hétvégén rendezik meg. Ha egész évben nyitva tartó törzshelyet keresünk, akkor is van választék. A Dorotheán kívül bármikor szívesen visszatérünk a Dalmát Szamár nevű kávézó-bisztróba is, amelyet a Szamárhegyen, az Iskola utcában találunk, a Fő tértől néhány perc sétára. Az itallapon jobb söröket találunk, az étlapról pedig több dolog is megragadja figyelmünket. A hideg uborkaleves után tejszínes-gombás bucatini (1790 Ft) és zöldségkörettel kínált kacsamell (2490 Ft) érkezik, mind korrekt fogás, ami mellé jól csúszik a sör. A hely törzsközönségét a környéken lakó diákok, értelmiségiek és művészek jelentik. Igaz ez a kisüzemi sörökre fókuszáló, valamivel tovább nyitva tartó Folt Kávézó nevű műintézményre is, amely fennállása néhány éve alatt a helyi művészvilág egyik törzshelyévé vált. Este sokakkal összefutunk itt, a Kucsera Ferenc utcában, akikkel napközben már találkoztunk - galériákban, dizájnboltokban vagy épp egy másik kávézóban. Persze nem csak este érdemes ide ellátogatni, a kerthelyiség napközben is biztos pont.

Végül érdemes szót ejteni az 'éjszakai élet' egy másik pontjáról, a P'Art Moziról is. Az idén éppen tíz éves filmszínház a helyiek kezdeményezésére jött létre és működik töretlen népszerűséggel a Duna-korzón található épületben.

10/10

Kirándulóhelyek

A város nemcsak kiváló úticél, hanem a környező kirándulóhelyek bejárásához megfelelő kiindulópont is. A szemben található Szentendrei-szigetnél kevés ideálisabb helyet találunk egy biciklitúrához vagy túralovagláshoz. A révvel könnyen elérhető Szigetmonostor, ahol a Rosinante Étterem megfelelő célpont, ha éhesek vagyunk. Ha valamivel sportosabb programot szeretnénk, a Pilisben számos túraútvonalat találunk, a Lajos-forrás és a Dömörkapu is kiváló célpont lehet. Ha mégsem mennénk túl messzire, de a városból mégis kimozdulnánk, a Szentendrei Néprajzi Múzeum jelenti a tökéletes célpontot, ahol a népi kultúrával, az egyes tájegységek építészetével és konyhájával is megismerkedhetünk.