Gasztró
Házias ebédek hétvégi lustálkodóknak – 10 magyaros budapesti étterem
Fotó : Juhász Norbert / We Love Budapest
BRKLYN

Paleo-fanatikusok, vegák és vegánok most ne figyeljenek! Akik viszont igazi jó, szaftos, húsos magyaros ételeket ennének, mert anyunak mondjuk nincs kedve hétvégén nekiállni nokedlit szaggatni vagy borjúbécsit rántani, és inkább az egész famíliával beülnének valahová úgy, hogy a családi költségvetés se boruljon, azok nagyon is. Átnéztük Budapest nagyrészt évtizedek óta működő, házias ételeket kínáló hangulatos éttermeit és mindenhol ettünk egy jót. A lista persze nem (lehet) teljes, de nekünk ez a 10 jött be a legjobban.

Kék Rózsa Étterem Pozsonyi Kisvendéglő Kerék Vendéglő Rákóczi Étterem Regős Vendéglő Tüköry Étterem Torockó Vendéglő Fenyőgyöngye Vendéglő Rétisas Vendéglő Fülemüle

Kék Rózsa Étterem

Ár-érték-adag arányban a Wesselényi utcai zsinagóga szomszédságában található Kék Rózsa mindenképp az élmezőnyben tanyázik. Az idén 20 esztendős hely házias ételekre specializálta magát; olyan tematikus menükkel vár, mint a napi, a magyaros, a téli vagy a Budapest-menü – utóbbit főleg a zsinagóga miatt errefelé megforduló turisták százezreinek ajánljuk. Délben főként a 850 forinttól elérhető napi ajánlatból válogató, környéken dolgozó irodisták, este a klasszikus magyar ízeket felfedezni vágyó külföldiek térne be ide. Mi igyekeztünk a hagyományos vonalon maradni, ezért egy nagy tányér húslevest (800 forint) kértünk elsőként, ami igazolja az étlapon szereplő ‘gazdagon’ jelzőt, mert sok étterem hasonló kínálatával ellentétben valóban tele van pakolva csirkemellfilével, úgyhogy a kevésbé nagy étvágyúak már ezzel jóllakhatnak. Másodikként autentikus, borjúból készült óriás bécsi szelet (1500 Ft) érkezett: a jelző szintén szó szerint értendő, mert a hús majdnem lelógott a tálról (nem tányérról!). A hozzá választott köret mi más, mint a petrezselymes krumpli volt, úgyhogy tényleg otthon éreztük magunkat. Aki egy ekkora adag után bevállalja a desszertet (mi megpróbáltuk), annak a kakaós palacsintát javasoljuk. Kipróbáltuk még a gőzölgő, szintén rendesen telerakott gulyáslevest, hozzá házi specialitásként cigánypecsenyét fűszeres, héjas krumplival, salátával, majd somlóival, ami első ránézésre egy nagy kehely fagylaltnak tűnt, de hamar kiderült, hogy a piskótát átáztató csokikrém jóvoltából könnyed, puha édességet kaptunk. A főétel az előzőhöz képest kisebb adag ugyan, de látva ennek az ajánlatnak az árát (2900 forint mindennel együtt!), legalább annyira megérte. 

Kék Rózsa Étterem
1077 Budapest, Wesselényi utca 9.
Weboldal
Facebook-oldal

Pozsonyi Kisvendéglő

Piros kockás terítő, kis bokszok, ahol elfér az egész família – a Pozsonyi Kisvendéglő otthonos, családias hangulattal csalogat. Árban a drágábbak közé sorolnánk, bár a legtöbb főétel így is a 2000 forint alatti kategóriába lőhető be, és mivel az adagok elég komolyak, megéri beruházni. A kínálat természetesen a klasszikus vonalat követi: mi Jókai bablevest és a szokásos minden jóval teli Újházy tyúkhúslevest választottunk kezdetnek. Előbbit minibográcsban szervírozták, tehát a látvány már ötös osztályzat, a 780 forintért felszolgált mindkét levest pedig rendesen megtelítették hozzávalókkal, így a tartalmat is dicsérhetjük. A második fogás egyik részről marhapörkölt volt galuskával (1400 forint, a köret külön számolandó), más részről pedig egyik specialitásuk, a szűzbécsi szelet (1700 forint) petrezselymes krumplival (520 forint). A kettő közül a klasszikus, jó szaftos pörkölt elsőre kevésnek tűnt, de bőven elég lett végül (sőt…), míg a gigantikus méretű bécsivel nem biztos, hogy egy 2 napja kiéheztetett súlyemelő is képes lett volna elbánni, nemhogy mi. Ilyen előzmények után vártuk az édességet (650 forint), ami extra méretű somlói és Gundel-palacsinta volt – utóbbi kapcsán ismét adtak a látványelemekre, ugyanis a szemünk előtt gyújtották meg. 

Pozsonyi Kisvendéglő
1137 Budapest, Radnóti Miklós u. 38.
Facebook-oldal

Kerék Vendéglő

A múltból ittfelejtett őskövületnek is tekinthetjük a Bécsi úton álldogáló, 115 éves Kerék Vendéglőt. A sarki épületbe belépve egy szempillantás alatt magával ragad a hely hamisítatlan, kockás abrosszal és – a boldog békeidőkből ránk maradt – faberakásokkal megspékelt hangulata. Ezek után nem meglepő, hogy azonnal egy méretes sült húsra asszociáltunk, így gyorsan ki is rendeltünk pár izgalmasnak ígérkező fogást. Kezdésnek az étterem messze földön híres, markáns ízű velőrózsájából kértünk egy adagot rántva (1490 forint), melyhez köretként a menzás étkezéseket idéző rizibizit fogyasztottunk 450 forintért. Az ebédet a nagymamánk vasárnapi lélekmelengetőjét is megszégyenítő májgombócos húslevessel folytattuk (690 forint), ezt követte a főfogás, amit nem bíztunk a véletlenre, mert rögtön kétfélét is kóstoltunk, így az óbudai betyárpecsenye (1890 forint) kissé égett aromáját szerencsére kárpótolta az ízletesen elkészített, zöldségekkel összeforgatott Kerék serpenyős (2790 forint). Desszertként Kerék csemege névre keresztelt, vaníliafagyival turbózott somlói galuskát fogyasztottunk 790 forintért, majd erre rákontráztunk egy házi eperlekvárral körített túrógombóc-csodával (890 forint), mely utóbbi a legjobb választásnak bizonyult. A hely különlegessége egyébként, hogy vasárnap kivételével minden este hat órától cigányzenekar húzza a talpalávalót.

Kerék Vendéglő
1034 Budapest, Bécsi út 103.
Weboldal
Facebook-oldal

Rákóczi Étterem

A belváros szívében fekvő kavicsos VIII. kerület teljesen új, modern külsőt kapott az elmúlt évek teljes körű felújítási munkálatait követően, ámbár az egyik sarkon megbújó Rákóczi Étterem régimódi hangulatával őrzi még a hagyományos magyar ételeket. Ez az étterem nem csak nagyon otthonos, de szinte már a visszajáró vendégek második otthonaként szolgál. A vendéglő barátságos hangulata (na meg az olcsó sör) többnyire a környező bérházak lakóit vonzza, de néha nagyobb külföldi csoportok is megtöltik az igazán magyaros étkezdét, ahol az abroszok piros-fehér kockásak, a falakat szárított paprika, színes edények, és a huszár hagyaték elengedhetetlen darabja díszítik. A hatalmas adagok egy igazi lakoma élményét nyújtják a magyar konyha olyan megszokott remekeivel, mint a bőséges alföldi gulyásleves (750 forint) a vörösboros marhapörkölt juhtúrós galuskával, (1390 forint) vagy egy kiadós hagymás rostélyos (2100 forint). Látogatásunkkor nagy élvezettel habzsoltuk ezekeket a valódi magyar klasszikusokat, de Selena Gomez popzenéjén keresztül kellemetlenül beszivárgott a modern „kultúra”. Ennek ellenére, ez az étterem tökéletes színtere lehet egy kellemes ebéd elfogyasztásának, a nagyszerű ételeknek, a barátságos személyzetnek és az alacsony áraknak köszönhetően. Megtapasztalhatjuk, hogy milyen a valódi, nem megjátszott magyar vendégszeretet – a Rákóczi olyan, mint egy belvárosi csárda.

Rákóczi Étterem
1084 Budapest, Rákóczi tér 9
Weboldal
Facebook-oldal

Regős Vendéglő

A Szófia utcában találjuk a Regős Vendéglőt, mely igazi családi vállalkozás. Vezetője Regős Péter, a családfő, aki ugyan művészcsaládból származik, de mégis a vendéglátás mellett tette le a voksát. Megjárta a ranglétrát, számos egykor híres és közkedvelt étteremben dolgozott, s elsőként egy kamaraerdei büfében kamatoztatta tudását és szakértelmét. Egy lepukkant szenespincéből alakította ki az otthonos vendéglőt, Az ebéd egyébként igen fontos Regőséknél: a napi menü nincs konkrétan meghatározva, 6 leves, 17 főétel közül választhatjuk ki az éppen ínyünkre valót. Sőt még hétvégén is. Péter azt mondta, nem akar különbséget tenni a hétköznap és a hétvége között, szeretné, ha olyan családok is ellátogatnának hozzá vasárnap, akik a teljes árú étkezést nem engedhetik meg maguknak, mégis szeretnének egy kellemes éttermes élményt. Példás ez a hozzáállás.
Mi jó sűrű és ízes Jókai bablevest (800 forint) ettünk, illetve egy klasszikus gulyást (900 forint) – mindkettő ismerős ízű volt, finom csülökkel és kolbásszal, valamint omlós húskockákkal. A csípőset mellé kaptuk, nem borították a levesbe. Főételként brassói aprópecsenyét (1800 forint) és csirkepaprikást (1900 forint) választottunk, a hozzájuk passzoló salátákkal. Nagy adagok, hagyományos ízek érkeztek, nagyon jó hangulatban telt az ebédünk, az őszinte és szívélyes vendéglátás miatt (is). Nem csoda, hogy még a New York Times egyik munkatársa is elismerően nyilatkozott a Regősről, ami szerintünk igazi klasszis.

Regős vendéglő
1068. Budapest Szófia u. 33. 
Facebook-oldal

Tüköry Étterem

Egykori (és egyben mai) törzsvendégek elbeszélései alapján 1952-ben a Hold utca 15-ben egy italboltot nyitottak, ebből lett egy söröző, immár Tüköry névvel, s hamarosan étteremmé avanzsálták az addig csak italméréssel foglalkozó egységet. Régi motorosról beszélünk, ami túlélte a különböző divathóbortokat is, és stabilan a mai napig a környék egyik kedvence. A Banknegyed dolgozói és lokálpatriótái szívesen térnek be ebédre és vacsorára is a bokszokkal még hangulatosabbá tett étterembe, ahol minden bizonnyal a város egyik legkiegyensúlyozottabb minőségét és ízeit kapjuk. Ugyanaz a szakácsnő főz 25(!) éve, a recepteket nem változtatták, így mindennap ugyanolyan finom fogásokat ehetünk. Például a legendás csókakői kolbászlevest (930 forint), amiért többen városokon át utaznak, hogy végre kanalazhassá a sűrű, kolbászos, tojással bélelt levest. A gulyás (950 forint) is igazán házias, ahogy a vörösboros marhapörköltnél (1620 forint) is ezt tapasztaltuk. Frissensültekből egy fokhagymával, sajttal és tejföllel bőségesen megkínált kárpáti borzast (1420 forint) és egy gombával és sajttal töltött pulykát (1390 forint) választottunk. Emberes adagok. Bár nem volt egyszerű a dús levesek és főételek után desszertezni, egy tisztességes somlói galuskát (650 forint) azért megkóstoltunk. Bátran vinnénk bármely külföldi rokonunkat, s az egész családot is a Tükörybe, a hét minden napján.

Tüköry Étterem
1054 Budapest, Hold utca 15.
Weboldal
Facebook-oldal

Torockó Vendéglő

A kőbányai étterem 1906 óta üzemel vendéglőként, mai felállásban pedig 1985 óta. Családi vállalkozásról van szó: apa és fia együtt vezeti a népszerű, színvonalas helyet, mely főleg házias, magyaros konyhát visz, ám az igényeknek eleget téve nemzetközi fogásokat találunk. Mi persze a tradicionális vonal miatt érkeztünk a Torockóba, amit már régóta ismertünk és szeretünk. Kialakítása letisztultabb a szokásosnál, s bár téli szezonban voltunk, nyáron egy takaros kerthelyiségben is ebédelhetünk, vacsorázhatunk náluk.Ha valakinek egyéni kérése van, és nem találná meg választását a 120(!) féle étel között, azt is örömmel megvalósítják. Mindig öröm ilyen professzionalitással és nem múló elhivatottsággal találkozni. Gulyáslevest (990 forint) és húsos fazekat (850 forint) ettünk, melyek kis lábasban érkeztek, merőkanállal, így akár két főnek is tökéletesek. A Forró fazék egy bőséges Újházy tyúkhúslevest takar, cérnametélttel, friss zöldségekkel és színhússal. Főételként  Torockó szeletét (1490-1900 forintig) rendeltük ki, ami az ízlés szerint választott rántott húst jelent, hagymás tartárral és reszelt sajttal. Mi a mangalicás verziót kóstoltuk, valamint ebédünk kedvenc tételét, a borjúpaprikást, sztrapacskával körítve (1600 forint). Legnagyobb örömünkre juhtúróval és sűrű tejföllel nyakon öntve. Az adagok óriásiak, gyakorlatilag egy 32 cm-es pizzának megfelelő tálon érkeznek – el sem tudjuk képzelni, hogy van olyan vendég, aki egyszeri nekifutásra végez egy főétellel. Nagyétkűeknek, kőbányaiaknak és mindenkinek ajánljuk, aki még nem járt náluk, mert biztosan favorittá válik a Torockó őszinte konyhája és szellemisége.

Torockó vendéglő
1105 Budapest, Martinovics tér 2.
Weboldal
Facebook-oldal

Fenyőgyöngye Vendéglő

1935-ben épült, azóta többször átépített, kicsit retrós, de mégis nagyon hangulatos kisvendéglő a Szépvölgyi út végén. Régi fotók a falakon abból a korból, amikor még nem volt beépülve a környék és a kirándulók nyitott autóbuszokkal jártak ki errefelé. Az eredeti tulajdonosok májusban vették vissza a bérlőktől a helyet és a hírek szerint ez jót tett az étteremnek. Szomjoltáshoz kiváló a régi recept alapján készülő pannonhalmi félbarna Thomas Menner sör, borosok a szintén pannonhalmi Babarczi Szőlőbirtok nedűi közül választhatnak. A bakonyi betyárleves (marhahússal, lebbencstésztával, gombával, ecetes tormával, 990 forint) és az Újházy tyúkhúsleves (890 forint) is tartalmas. A készételek bőséges kínálatából a somogyi hátszínt (roston sütve, dödöllével, sült hagymával, 2250 forint), a rántott borjúlábat (rizzsel, tartárral, 1970 forint) és a vadas marhát zsemlegombóccal (2050 forint) próbáljuk ki. Nem maradunk éhesek. A végén azért bevállalunk egy finom rétest (ami a szezon szerint váltakozik, nekünk az őszi verzió, a tökös-mákos jut), amihez egy minőségi kávét iszunk. A városközponttól igencsak kieső hely törzsközönségét a szép számban megforduló kirándulók és a környékbeliek jelentik. Kutya- és gyerekbarát!

Fenyőgyöngye Vendéglő
1025 Budapest, Szépvölgyi út 155.
Weboldal
Facebook-oldal

Rétisas Vendéglő

1933 óta fogadja a vendégeket ez a sokat látott, hangulatos városszéli kisvendéglő. Az épületet a tulajdonos családtól a II. világháború után elvették, majd jöttek a szocializmus évei, de tizenöt éve ismét jó kezekben az étterem. A tulajdonos vasalt ingben áll a pultban nap mint nap, ő veszi fel a rendeléseket és ő is szolgál fel. Nyáron a hangulatos kerthelyiségben is fogyaszthatunk, a névadó sas – kitömött formában – az ajtó felett várja a betérőket, a pult mellett pedig egy emléklap az állatkerti, örökbe fogadott példányról. A konyha kiemelkedik a mezőnyből: a gyöngyöző, sárga húslevest (májgombóccal 590 forint) 24 órán keresztül főzik lassú tűzön, a magyaros gombaleves (590 forint) sűrű és krémes. A hely specialitása a mátrai borzaska (1790 forint plusz köret), kicsit bevállalósabbak a kakashere pörköltben (1890 forint plusz köret) sem fognak csalódni. A frissen készülő, gőzölgő túrógombóc (három darab egy tányéron, 690 forint) egy önálló utat is megér. A vendéglő megtalálásához autóval térképészeti ismeretek kellenek, de a kelenföldi metróvégállomástól néhány perc séta után is elérhetjük. Nem véletlen, hogy annak ellenére, hogy a világ végén van, mégis egymásnak adják a kilincset a törzsvendégek.
Rétisas Vendéglő

Fülemüle

Fülemüle egyike azon kevés helyeknek, amelyekről azt tartják, hogy az étlapon talált fogásokat a jól bevált receptek alapján készítik, éppen úgy, mintha a nagyi főzte volna. Az étterem jellegzetességei a liba ételek és a sólet különlegességek. A Fülemüle a pesti belváros közepén fekszik, rövid sétára a Nagykörúttól, személyzete kedves és figyelmes. Az enteriőr autentikus, régimódi vendéglő stílust képvisel a barna padlócsempével, régi lámpákkal és virágmintás párnákkal. Étlapja néhány évtizede már változatlan, meglepetések nélküli. Itt csak hamisítatlan, ízletes magyar és zsidó fogásokat találunk a legfinomabb alapanyagokból, remek borokkal kísérve.

Fülemüle
1085 Budapest, Kőfaragó utca 5.
Weboldal