Tény, hogy a megfelelő háttérrel egy ígéretes randit, vagy egy potenciális üzletet is a jó irányba vihetünk. A nyárra és a jó időre való tekintettel végiglátogattuk azokat az éttermeket, ahonnan a legszebb kilátás nyílik kedvenc városunkra, kalandjaink során viszont rá kellett jönnünk, hogy a pompa és a pesti panoráma nem feltétlenül garantálja a jó kiszolgálást és a néha igencsak sok pénzért elvárható magas minőséget.

Budapest egyik legismertebb és a turisták által leglátogatottabb műemléke, a Schulek Frigyes által tervezett neoromán stílusú Halászbástya. A pesti oldalt átölelő kilátás és az elegáns boltívek szinte könyörögnek azért, hogy itt együnk, hiszen az asztalunk melletti aprócska emeleti erkélyről - amit egy szűk csigalépcsőn közelítettünk meg - beláttuk a Duna mögött nyüzsgő pesti oldalt és annak minden fontos épületét, amely a nappali órákban éppen annyira látványos, mint este. A műemlék kialakításához tökéletesen passzoló hely konyháját az innovatív magyar ízek jellemzik, ami nagyjából azt jelenti, hogy a tradicionális hazai ízeket hozzák, viszont mindezt a modern konyhaművészet elvárásainak megfelelően, korszerű technológiával, fine dining stílusban. Mi kecskesajtos polenta felfújtat rendeltünk málnaecetes 'céklalevesben', angol zellerrel (2860 Ft), riccotás házi burgonyagombócokat (2860 Ft), vajban sült tengeri süllőt grillezett rákkal és kapros házi tésztával (6500 Ft), kacsaválogatást (5460 Ft), desszertnek pedig somlói pohárkrémet (2340 Ft).

A Lánchíd közelében horgonyzó, eredetileg uszályként dolgozó állóhajó ma már remek konyhájáról, illetve a páratlan kilátásól híres. Az élményt a letisztult de ennek ellenére elegáns belső tér és a fedélzeten kialakított étterem rész biztosítja, ahol evés közben a Várban és a Lánchídban gyönyörködhetünk. Az életérzés persze az esti órákban az igazi, amikor minden díszkivilágításba borul, az érzés pedig fokozódik, ha éppen elmegy mellettünk egy nagyobb sétahajó, vagy felélénkül a szél, ami által a hajó ringatózni kezd a vizen.

A romantikus élményre persze az ételek is rátesznek egy lapáttal: a konyha itt alapvetően a nemzetközi fúziós vonalat képviseli. Mi rebarbarás paradicsomvizet kóstoltunk (1990 Ft), amely tulajdonképpen a paradicsom kicsöpögött leve, majd folytattuk a sort némi keserű salátával (2190 Ft), csilis-ananászos-kókuszzselés tigrisrákkal (5890 Ft) és egy adag mandulatejbe áztatott grillzöldséggel. A rendelés előtt fejenként két helyben sütött gőzölgő ciabattát és balzsamecetes olívaolajat szolgáltak fel, ami rendesen megalapozta a kedvet az evéshez.

A hajónak az egyik érdekessége egyébként, hogy teljesen működésképtelen, a konyhát az egykori gépházban alakították ki, ezért a szokásos vizsgáztatáshoz egy toló és egy húzó hajó segítségével tudják csak elszállítani.

A Lánchíd pesti hídfőjénél csillogó Gresham palota nem csak a szállodai szolgáltatásai miatt érdemli meg a hírnevét, hanem a nagyon szerencsés lokáció miatt is. Ha épp mázlink van, és jó helyen ülünk, akkor a páratlan gasztro-élményhez társul egy remek kilátás is. Ez az extra sajnos a lenti étteremben nem jár az étlap mellé, hiszen innen csak a fákat figyelhetjük meg. A fotókat mi az elnöki lakosztályból készítettük, de persze más szobákból is megkaphatjuk ugyanezt a kalandot, ami egyébként akkor a legütősebb, mikor már fényekben pompázik a Lánchíd. Itt egyébként bárki jól tudja magát érezni, különösen, hogy annyira odafigyelnek a vendégekre, hogy egyéni igényekhez szabnak szinte mindent. Az ételekért a chef: Leonardo Di Clemente felel, aki a klasszikus otthoni ízeket keveri a legújabb gasztro trendekkel és imádja a helyi tradíciókat ötvözni a mediterrán ötletekkel, amiket otthonról hozott. Mi a Steak Night ajánlatát kóstoltuk meg, ami előételből, egy 250g-os rib eye steakből és egy választott süteményből áll, 9500 forintért.

A Hotel President teteje elsősorban a luxuskategóriás helikopterfelszállójáról híres, emellett viszont étterem is működik idefent, ami legfőképpen rendezvények, romantikus vacsorák, állófogadások, gálavacsorák és esküvők helyszíne szeretne lenni. Az elegáns hotel tetején a Parlament, a Vár, a Bazilika és a Citadella biztosítják a háttérhangulatot, és elsősorban ez az, ami miatt megéri ide eljönni, különösen naplementekor.

A konyha stílusát egyébként a magyaros-nemzetközi kategóriába lehetne elhelyezni, viszont hamar rá lehet jönni, hogy nem a top gasztro, hanem a vizuális élmény miatt kell itt egy kicsit mélyebben a zsebünkbe nyúlni (egy előétel 4000 Ft körül van, egy saláta 4500 Ft körül, a főételekeért pedig 4000-10 000 Ft körüli összeget kérnek el). Természetesen néha megéri az áldozatot, hiszen a Parlament kupolája mögött lemenő nap minden mást elfeledtet az emberrel.

Az Andrássy úti luxusáruház az il Bacio di Stile negyedik emeletén, a parfümfelhőn túl található az l'Occhio di Stile, vagyis “A Stílus Szeme”, ahonnan egy nagy üvegen keresztük gyönyörködhetünk a Bazilika körüli pesti panorábában egy olyan környezetben, ahol az elegania ellenére meglepően laza, hátradőlős a hangulat.
Az étterem séfje, Fernando Trump, (aki a dubaji Burdzs Kalifa tetején található étteremből költözött át Budapestre), akinek fogásaiban megjelennek a francia és délkelet-ázsiai konyha hatásai, és aki természetesen mindent a legkiválóbb alapanyagokból készít, a modern európai konyha esszenciájának hozzáadásával.
L'Occhio di Stile Bár és Étterem (bezárt)
Cím: 1061 Budapest, Andrássy út 19.

Az Oxigen Wellness Center tetjén kapott helyet a Locavore terasza, ahonnan remek kilátás nyílik a Gellért hegyre és az Erzsébet hídra. Ez július elejétől ideiglenes grill teraszként is funkcionál, ami tökéletesen alkalmassá teszi mondjuk családi események szervezésére, de akkor is remek választás, ha az ember egy kis elbújós romantikára vágyik egy vadregényes zöld környezetben. Itt az étkeztetés az egészség jegyében történik, és az étterem törekszik arra, hogy minél több helyi gazda által előállított alapanyagot használjanak,, ezáltal pedig mondhatni teljesen újragondolták a hagyományos magyar konyhát. Mi egy krémes málna levest kóstoltunk (amihez az üzletvezető maga szedte a málnát), egy igencsak megpakolt hidegtálat, főételként kacsamellet céklával és grillezett bok choy-jal, végül pedig egy vaniliás panna cottát. Valahogy azért érzékeltük, hogy egy edzőterem holdudvarában vagyunk, hiszen hiába ettünk sokat, a jóllakottságot nem követte kellemetlen teltségérzet.

Cím: 1016 Budapest, Naphegy utca 67.
Facebook