Eljött az ideje a lassú, komótosan válogató piacozásnak, a telt, házias ízeknek és a kézműves finomságoknak. A vidék ízeiért szerencsére már nem kell vidékre menni, hiszen Budapesten is elérhető számtalan ős- és kistermelő portékája. Mivel a négynapos ünnepen bőven lesz alkalom bevásárolni, összegyűjtöttük, hol kell őket keresni.

1/3

Heti alkalmak a városban

Az egyik legismertebb és legfrekventáltabb elhelyezkedésű budapesti őstermelői piac a Szimpla Vásárnap vasárnaponként a Szimpla Kertben. Itt nemcsak jókat lehet reggelizni a termelők portékáiból, hanem ahogy számos ilyen rendezvényen, gyerekfoglalkozások, közös főzés és élő zene is várja a látogatókat. Szintén romkocsmaként és szintén vasárnap kovácsol közösséget az őstermelőkből és a vendégekből a Pancs Gasztroplacc az Élesztőház udvarán, ahol nagypénteken külön húsvéti piacot szerveznek.

Buda különösen el van kényeztetve őstermelői lelőhelyekkel. A XII. kerület több pontján is fel szokott bukkanni a Hegyvidéki Termelői Piac, hol a Városháza téren, hol a János kórház mellett (itt csütörtökönként), hol a Városmajori Plébánia előtt, ahol a héten például hétfő délelőtt botlottunk bele az árusokba. Ők nagycsütörtökön is megtalálhatóak lesznek a templomnál.

A legújabb termelői piacokat mi is nagy örömmel fedeztük fel, például a Tabánban pár hete nyílt Czakó Piaczot, illetve a híres káptalantóti Liliomkert budapesti kistestvérét a Római-parton.

Az őstermelői jelző nem feltétlenül jelent garanciát a biogazdálkodásra, aminek szigorú feltételei vannak. A MOM Park mellett szombatonként megrendezett ökopiacon csak bio minősítésű termékek szerepelnek, így garantáltan jó árut kapunk. Nem piac, hanem inkább hagyományos üzlet a Szatyorbolt, de itt is hazai termelők áruihoz lehet hozzájutni webes rendeléssel vagy a VIII. kerületi Gyulai Pál utca 12. szám alatt található üzletbe ellátogatva.

2/3

Időszakos piacok

A Mozgó Piac kezdeményezés neve sejteti, hogy nincsen fix telephelye. A projekt irodáknak szervez termelői vásárokat, de az utóbbi hónapokban rendszeresen felbukkant a budakeszi erdőben is: az általunk is felderített Budakeszi Erdei Piac kirándulásnak sem utolsó. Az Anker't igen aktív a rendezvényszervezés terén: havonta, kéthavonta megrendezett Kiskertpiaca növényeket és virágokat, illetve gasztronómiai különlegességeket és lakberendezési tárgyakat is kínál a városlakóknak, közelebb hozva az urbánus léthez a természetet (legközelebb április 20-án). Szintén a Paulay Ede utcai romkocsmában rendezik meg havonta a hiánypótló Vegan Sunday Marketet, Budapest első vegán piacát, amelynek sokoldalú kínálatában mi is elmerültünk korábban. Legközelebb április 23-án lesz alkalom kipróbálni. Újabban a Tranzit Art Café is szervez termelői piacokat, ezúttal garázsvásárral egybekötve húsvét alkalmából válogathatunk a házias termékek között.

3/3

Külkerületek piacai

Budapest külső kerületeiben aktív közösségi élet folyik, amely életre hívta a megbízható őstermelői termékek iránti igényt és a heti rendszerességű piacokat is. Kispesten a Wekerlei Kispiacon kedden és pénteken délelőtt van hagyományos piaci nap, de csütörtök délutánonként 16.00-19.00 között őstermelői, illetve biopiac is helyet kap. A szombatonként nyitva tartó Budaörsi Gazdapiac a lakótelep szívében, a gazdagréti Gréti Piac a Nagyszeben tér mögött, a biatorbágyi a faluház parkolójában, a kőbányai Gazda-Sziget pedig az újhegyi sétányon várja a környékbelieket péntek délutánonként.