“De a kocsma bezzeg hangos! Munkálódik a cimbalmos; A legények kurjogatnak; Szinte reng belé az ablak.” – írta Petőfi Sándor a “Falu végén kurta kocsma” című versében, ami valószínűleg sok egyetemista számára tartalmaz utópisztikus elemeket. Az iskolakezdésre való tekintettel, a teljesség igénye nélkül összeírtuk azokat az ivós helyeket, amelyek tipikusan valamelyik felsőoktatási intézményhez köthetőek. Az első - méretéből adódóan - a 378 éves ELTE-BTK, amelyek alkoholfogyasztási szokásai az évek számával arányos mélységben gyökereznek.

1/8

Könyvtár Klub

Nem lenne etikus, ha nem a lista legelején emlegetnénk az ország legnagyobb bölcsészkarának 'saját' klubját, amelynek neve nem csak tipikus, hanem megtévesztő is. A szülők kicsattanó örömmel konstatálják, ha ivadékuk szorgalmas, és még az estéket is olvasással tölti, így nem ütközhet akadályokba az a heti 4-5 cosinus görbe alakú este. Természetesen itt egy teljesen egyetemistabarát helyről beszélünk, ahol olcsó a sör, minden nap van egy italakció és rengeteg kortárs-tarisznyás, akik mind nyitottak egy mélyebb beszélgetésre. Ezen felül rendszeresek a sörivó versenyek, a kocsmakvíz jellegű játékok, és néha egy-egy tanár is felbukkan a pult előtti sorban. Cím: 1088 Budapest, Múzeum krt. 4.

2/8

Csendes

Napközben egy bizonyos mértékig rászolgál a nevére a Csendes, estére viszont általában megtelik izgalommal az antik üzlet jellegű helyiség. A napközben kávézóként, illetve tanulószobaként működő tér asztalain 4 óra felé kezdenek felbukkanni az első sörök, a hangulat pedig a kora esti órákra egy meghatározhatatlan masszává áll össze, amelyben a pohárcsörömpölés és a hangzavar dominál. Ilyenkor már illik elrakni a laptopokat, és rendelni egy rozét vagy egy felest a különleges röviditalok közül. Cím: 1053 Budapest, Ferenczy István u. 5.

3/8

Ördögsarok

Ha egy igazi kocsmára gondolunk, akkor jogosan ugrik be az Ördögsarok. Kopott, mindig fröccsfoltos faasztalok mellé kényelmetlen székek, az ismerkedéshez csocsó, a wc-hez pedig kígyózó sorok tartoznak, de mi így szeretjük. Ide akor is beülhet a fáradt egyetemista, ha éppen nem jön még az éjszakai, de egy előadások utáni feszültséglevezetésre sem lehet a környéken jobb, olcsóbb, és autentikusabb megoldást találni. Cím: 1075 Budapest, Károly krt. 1.

4/8

Mélypont

Ez az egyik tipikus gyűjtőhelye a jövő kódexmásoló értelmiségének, akik ebben a retró környezetben épp úgy érezhetik magukat, mintha épp a nagymama nappalijában innák a Jagert. A pincehelyiség helyenként kissé dohos szagot áraszt, a zene fura, a kiszolgálás kicsit döcög és mosolytalan, de ettől függetlenül általában sokan választják ezt a helyet órák után, vagy éppen bulik előtt. A Mélypont egyik előnye, hogy van kártya és társasjáték, szóval még a legbénább első randinak sem kell érezhető feszültségben telnie, és az árak terén sem lehet panasz. Cím: 1053 Budapest, Magyar u. 23.

5/8

Ibolya Espresso

Ez egy tipikus bölcsész-gyűjtőhely a Ferenciek terénél, ahová szinte lehetetlen beülni úgy, hogy ne lenne a szomszéd asztalnál egy ismerős arc. Az sem lenne meglepő, ha az Ibolyában ivás egyfajta bevatasi szertartás része lenne, mert bizony csak nagyon kevés olyan gólya van, aki ne kerülne valahogy ide az első félév végéig. A hely egyébként komoly múltra tekint vissza, állítólag 1968 óta nyitva van, ennek ellenére nem annyira retró, inkább csak hangulatos. Teljesen érthető, hogy a magyar-történelem szakosokat mi inspirálja abban, hogy itt fogyasszák el ebédre aznapi első sörüket. Cím: 1053 Budapest, Ferenciek tere 5.

6/8

Grinzingi borozó

Egy sarokra a Ferenciek terétől, szintén még a bölcsészkar gravitációs mezején belül található a Grinzingi borozó, ahol a tömör, fábol készült asztaloknál az idősebbek és a fiatalok tökéletes összhangban vegyülnek el egymással. A majdnem százéves múltra visszatekintő Grinzingi osztrák minta alapján vált olyanná, amilyen, de sznobságról szó sincs: pénztárcabarát árak, finom ételek, minőségi borok és kiszámítható hangulat jellemzi a kétszintes kultúrintézményt. Negatívum, hogy a lenti helyiségben nincs térerő, fent pedig általában ülőhely nincs. Ettől függetlenül megéri ide szervezni az örstalálkozót. Cím: 1056 Budapest, Veres Pálné u. 10.

7/8

Kelta Pub

A Kelta szintén komoly helyi erőt képvisel, bár a pub jelzőt kissé erőltetettnek érezzük. Ez igenis egy kocsma, masszív bútorokkal, pogácsával, italakciókkal, kedves pincérekkel, akik szívesen segítenek, ha valaki nem tudná, hogy még akar egy sört. Az egyetlen negatívuma, hogy kategóriájához képest nem olcsó, de azért persze az átlag belvárosi árakhoz mérten még mindig jól járunk itt. Cím: 1053 Budapest, Károlyi Mihály u. 7.

8/8

Krúdy söröző

Az iskola és Krúdy között a távolság nem legyőzhetetlen ugyan, de ide már tényleg nem minden bölcsész merészkedik el. Ez a körúti kocsma éppen arra szakosodott, hogy itallal lássa el a diákhitelből és német különórákból élőket, sőt, az élményhez karaoke-t és nyerőgépeket is szolgáltat. A hely esetében belső dizájnról nem különösebben beszélhetünk, de végül is itt nem ez a fontos. Cím: 1085 Budapest, József krt. 47.