A férfi és női divat közti határok az utóbbi időben szinte teljesen feloldódnak. Egyre több tervező gondolkodik mindkét nem számára is hordható darabokban. Van aki, az uniszex fazonokra, mások a nemtől függetlenül viselhető anyagválasztásra fókuszálnak, s nem csoda, hogy egy-egy ruhadarab láttán első pillantásra egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy nők vagy férfiak számára készült. S persze az is előfordul, hogy mindez egyáltalán nem számít, a lényeg, hogy az adott cucc különleges legyen, s passzoljon az egyéniségedhez, tartozz bármelyik nemhez.

A tervező elsősorban kötött holmijaival lopta be magát a szívünkbe, s annak ellenére, hogy eddig csupán két kollekciót készített, az már kiderült, hogy a színek és minták avatott szakértője. Magabiztosan nyúl a hurkolt anyagokhoz, bravúros szabásokkal dolgozik, s erről a legújabb kapszulakollekció is meggyőzött bennünket. A New Order szériával egy picit letért a korábbi útról, hiszen először dolgozott a kötött mellett printelt matériákkal, sőt egy vadonatúj pasi vonal is megjelent a női holmik mellett. A sorozatot a számítógépes játékok tipikus grafikai világa ihlette, s egyazon anyagból készültek pulcsik, ingek, szoknyák, nadrágok – és persze szokás szerint Laoni táskák – fiúknak és lányoknak.

Facebook
Kapható: LAONI la STORE, Mono Fashion, FIAN concept
Ár: 30 000 forinttól

A rókás név mögött Fufavi Lilla divattervező áll, aki már nyolcadik éve tervez női ruhákat. A Tokiót és Londont is megjárt alkotó nemrégiben a lányok mellett fiúkhoz is szóló dzsekikollekcióval rukkolt elő. Minden modell rendkívül praktikus, igényes vízlepergető alapanyagból készül, s ami az egészben a legeslegjobb, mindkét oldalán viselhető. A remekül szabott cuccok egyik oldala visszafogott, a másik élénk színű, s egy színskála alapján te magad is összeállíthatod a neked legjobban tetsző kombót. A Back to the FOX személyiségünk ellentétes pólusaira, a mindenkiben ott rejtőző kettősségre épít, ami tulajdonképpen annyit tesz, hogy még akkor sem kell átöltöznöd az esti bulihoz, ha napközben a decens megjelenés az elvárás. A kabátok szeptember 14-től egy héten át 20% kedvezménnyel előrendelhetők.

WEB
Facebook
Kapható: online és a showroomban (1052 Budapest, Galamb utca 3.)
Ár: 24 800 forint

Fehérnemű-tervezésre nem sok hazai brand adja a fejét, ám Urbán Kata és Borsics Nóra, az esztéta-közgazdász tervezőpáros éppen ebben a szegmensben talált kitöltetlen piaci rést. Elmondásuk szerint a lányokon legalább olyan dögös uniszex alsó, a boyshort ötletét a női fehérneműkből hiányolt „coolság és tökösség” szülte. Az egyenlőség és minőség jegyében készülő gatyók kollekcióba rendezve kerültek a nagyközönség elé, s az első széria a Sun Up nevet és sok-sok napsárgát, és gyermekkort idéző ólomkatonákkal teleszórt saját tervezésű printeket kapott. A lányok célja, hogy alsóik kényelmesek és funkcionálisan tökéletesek legyenek, ugyanakkor az sem utolsó szempont, hogy különlegesnek érezhesd magad bennük!

WEB
Facebook
Kapható: online és a Lollipop Factory Budapestben
Ár: 3 650 forint

4/6

Nebouxii

A zoknirajongók biztos kedvence lesz a színes, humoros és cseppet sem hétköznapi „zokniműhely”. A színpompás lábravalókat egy grafikus álmodja meg először papíron, majd egy vidéki gyár készíti el, jelenleg összesen 14 féle változatban. Minden pár színes és feltűnő, így a legjobb, ha bátran kivillantod a nadrágszár alól, de még jobb, ha egyáltalán nem takarja el őket semmi. Visszafogott darabokra itt ne is számíts, sőt a bevállalósabbak olyan modellt is választhatnak, amelynek két fele nem egyforma, mégis csodásan mutatnak párban. A kéklábú madárfajról elnevezett fuszeklik női és férfi méretben is kaphatók, s a Nebouxiik esetében a zoknik idegőrlő párosításával sem kell feltétlenül vesződnöd.

WEB
Facebook
Kapható: online, Bite sized Budapest, Drum drum design, Insitu, Mono art & design
Ár: 2 100 - 3 600 forint

Kortalan szépségű, mindennapos használatra szánt tárgyak finom, puha, tapintásra késztető bőrökből és más természetes anyagokból. Az uniszex övek, pénztárcák és a különféle technikai kütyük tárolására kifejlesztett táskák közül szinte bármelyikre beneveznénk, de a nagy kedvenc mégis a gyapjúfilc és marhabőr kombinációjú tablet- és laptoptokok sora. Már a látvány is meggyőző, de a bélésbőrrel ellátott belső, az extra védelmet nyújtó szivacsréteg még a legkényesebb igényűeket is meggyőzi arról, hogy ennél kevés gondosabban kivitelezett és strapabíróbb példány létezik a hazai piacon. A bőr szépen öregszik, a filc nem bolyhosodik s a két anyag olyan szépen simul össze, akárcsak a jin és a jang. Az alapmodellek Apple termékekhez készültek, de kérésre más gépekhez is rendelhetők.

WEB
Facebook
Kapható: YLKA DESIGN STUDIO
Ár: tablet és laptop tok 13 900 - 17 900 forint, pénztárca 11 900 -1 8 900 forint, kártyatartó/telefontok 5 000 forint, öv 8 500 - 10 500 forint