A kürtős fagyival töltve már nem lep meg senkit, már túl vagyunk a buborékos teákon és a buborékos egg waffeleken is, nemrég pedig hozzánk is megérkeztek a "freak shake"-k, vagyis azok a valóságos turmixköltemények, amelyekbe annyi mindent belehalmoznak, hogy felfogni is képtelenség. Ráadásul a külcsín sem utolsó, ezek a desszertek úgy vannak felépítve, akár egy sütibaba a '90-es évekből. Habosak, tarkák, cukorkásak, csokiöntetesek, fagyisak, lekvárosak. Egy pesti és egy budai lelőhelyet is mutatunk. Utána nem árthat, ha lehajtunk egy liter vizet, vagy kettőt.

A Sweetheart indulásakor még a Móricz Zsigmond térhez közel is nagyot ment, hiszen a számos gofrizó között ők voltak az elsők, ahol a legvadabb édességes vágyainkat is valóra váltották. Amerikai édességekkel tuningolták a liége tésztás finomságokat és nem spóroltak semmivel. Aztán beköltöztek a Wesselényi utcába, hogy egy tágasabb és kuckósabb helyen kínálják a desszerteket. Többek között saját freak shake kombinációikat is, melyek legalább olyan népszerűek már, mint a gofrik. Lássuk be, elég hálás Instagram-tartalom egy ilyen befőttesüvegben érkező shake. A három fix ital mellé egy-egy időszakos, limitált shake is csatlakozik. A mostani Donut Obsession (1490 forint) névre keresztelt például vaníliafagyit, pudingot, áfonyalekvárt, csokiöntetet és minifánkot jelent.