Élmény
Budapesti táncházak, ahol biztos találsz bulit, ha néptáncolnál
Fotó : Mirk Nikoletta

Aki életében nem néptáncolt, annak újdonság lehet a tény, hogy Budapesten ma is rengetegen járnak táncházakba, és szinte minden napra jut egy esemény, ahol összegyűlhetnek az amatőr és profi táncosok „csörögni”. Lássuk, melyek azok a helyek, ahol megtalálhatjuk ezeket a közösségeket, és ahol a tánctanításnak hála akkor is jól érezzük magunkat, ha nincs előzetes tudásunk.

A magyar táncházmozgalom a 70-es években indult Budapesten, teret engedve a kevésbé megkoreografált táncolásnak. Feltétele volt az élő zene, és hamar a városi fiatalok egyik szórakozási lehetősége lett – a rendszerváltás után pedig intézményesülni kezdett, és nemzetközi szinten is elterjedt, az UNESCO szellemi örökség listájára 2011-ben került fel.

Hétfő: Szimpla Kert Kedd: Pótkulcs Kedd, alkalmanként: Benczúr Ház Szerda: Fonó Péntek: Rácskert Péntek, kéthetente: Eötvös 10 Hagyományok Háza

Hétfő: Szimpla Kert

Budapest legismertebb romkocsmájában hét elején van táncház, az bulit a koncertteremben kell keresnünk. Minden héten hétfőn este 10-től hajnali 3-ig tart az ingyenes esemény. A Szimplában a közönség nagy részét külföldiek alkotják, akik természetesen laikusok a magyar néptáncot illetően, így itt is bátran bekapcsolódhatunk előzetes tapasztalat nélkül. 

Szimpla Kert
  • 1075 Budapest, Kazinczy utca 14.
  • Asztalfoglalás telefonon nem lehetséges!

Kedd: Pótkulcs

A Csengery utca eldugott, árnyas kertjét nem könnyű megtalálni, és az utcáról nem is tűnik fel, micsoda élet zajlik a falak mögött. Itt szinte minden estére jut egy zenés esemény, rendszerint világzenei műfajokban, kedden este 8 órától fél 12-ig pedig magyaros Folkkocsmává változik a terep – és ebben élen jár a hely, mert 2001-ben elsőként adott helyet táncházrendezvényeknek Budapesten. A zenét a Vígzenészek szolgáltatják, a belépés ingyenes.

Pótkulcs
  • 1067 Budapest, Csengery utca 65b.

Kedd, alkalmanként: Benczúr Ház

A város legújabb táncházát a Városliget melletti Benczúr Ház Kulturális Központban találjuk, ami az NKA Halmos Béla Programmal való együttműködéssel született meg. (Halmos Béla híres népzenész, népzenekutató volt, a táncházmozgalom egyik elindítója, a róla elnevezett programban pedig népzenészeket, illetve népzenei rendezvényeket támogatnak pályázatok útján.) A Halmos Béla Klub a nyári nagysikerű  Benczúr Kerti Esték folytatása, de ezúttal már nem szabadtéren, hanem bent. A programsorozat visszakanyarodik a táncházmozgalom kezdeteihez, és a koncertet, táncházat előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel egészíti ki.

 

Ősszel összesen négy ilyen alkalom lesz keddenként, és olyan előadókkal találkozhatunk rajtuk, mint Sebő Ferenc vagy Novák Ferenc ‘Tata’. A beszélgetést koncert és buli követi, többek között a Bajkó, Korinda zenekarokkal, de hallhatunk felvidéki műsort is Kubinyi Júliától és a Parapács zenekartól is. Az első alkalom szeptember 24-én lesz, amikor is a belépő Árendás Péter előadására és a Bonchidától Bonchidáig lemezbemutató koncertjére 1200 Ft, az utána következő, Ocskay Ritával és barátaival  közös táncház pedig ingyenes. További alkalmak október 15-én, október 29-én és november 12-én lesznek. 

  • 1068 Budapest, Benczúr utca 27.

Szerda: Fonó

A Fonóban mindennap belefuthatunk népzenei eseménybe, szerdai táncházalkalmaik pedig a legfontosabbak között említendők budapesti viszonylatban. Minden alkalommal két zenekar a vendégük, akik egész este húzzák a talpalávalót, köztük pedig kéthetente állandó vendég a Góbé és a PásztorHóra zenekarok. Lehet érkezni párban, pár nélkül, tánctudással és anélkül is, mivel profi tánctanítás is zajlik az összejöveteleken. A belépő 1000 Ft.

 

  • 1116 Budapest, Sztregova utca 3.

Péntek: Rácskert

A Rácskertben találjuk a város másik legnagyobb táncházbuliját, mégpedig péntekenként. Van hagyománya, hogy egyes táncházak egy meghatározott zenekar köré épülnek fel, és a belvárosi szórakozóhely erre jó példa: a péntek esték állandó főszereplője az Erdőfű zenei társulás, amely Magyarországon tevékenykedő táncházzenészek összefogásából jött létre. A Rácskert estjei ingyenesek.

  • 1072 Budapest, Dob utca

Péntek, kéthetente: Eötvös 10

Az Eötvös utcai kultúrházban kéthetente pénteken tartanak táncházakat, szeptember 27-én például moldvai tánctanítás lesz, amit éjjel fél 1-ig tartó táncház követ, a szünetekben pedig dalokat lehet tanulni. A jegyár 800 Ft, diákoknak, nyugdíjasoknak és terézvárosiaknak 500 Ft.

Fotó: Eötvös 10
  • 1067 Budapest, Eötvös utca 10.

Hagyományok Háza

A nemrég szépen felújított Budai Vigadóban működő Hagyományok Háza – ahogy a neve is mutatja – a magyar népi értékek első számú őrzője. Szombati táncházainak a leüvegezett Átrium ad otthont 19 óra és hajnal 2 között, és mivel nagy hangsúlyt fektetnek a tánctanításra, azok is jól érezhetik magukat, akiknek nem sok tapasztalata van a néptáncban. A belépő 19 órától (tánctanítás+táncház) 1000 Ft, 21 órától (táncház) 500 Ft.

Fotó: Dusa Gábor / Hagyományok Háza
Budai Vigadó
  • 1011 Budapest, Corvin tér 8.
  • Az időpontok a jegypénztár általános nyitvatartására vonatkoznak.

Az összeállítás nyitóképe a Budapest Parkban készült, ahol idén kétszer rendeztek nagy sikerű táncházat, és a következő évadban is lehet rá számítani. 

 

A cikk megjelenését a Halmos Béla Program támogatta.