Talán mindannyian emlékszünk arra, hogy vasárnapi ebédek alkalmával a palacsinta a megvesztegetés eszköze volt. Nem csoda tehát, hogy a mai napig úgy tekintünk rá, mint valami kényeztető díjra, amit igenis megérdemlünk. Gyermekkorunk nagy kedvence felnőttként is jó társunk maradt, és egyetérthetünk abban, hogy van valami családiasan bizalmas ebben az egyszerű ételben. Az egyik legjobb tulajdonsága hogy változatos; ehetjük olcsón, drágán, főételként, desszertként, szinte bármivel megtöltve. Palacsintáztunk!

1/7

-

Utcai palacsinták

A palacsinta a forgalmas helyeken kezdődik. A hévmegállókban, aluljárókban, strandokon és forgalmas tereken gyorsan és olcsón juthatunk hozzá kedvencünkhöz, általában a jól megszokott papírtálcán, szalvétával, sok porcukorral. Néha olyan helyeken találjuk meg álmaink palacsintáját, ahol nem is számítunk rá, például egy mátyásföldi hévmegálló kopott, olajszagú bódéjában, ahová csak egy üdítőért ugrottunk be, de evés lett a vége. A palacsinta, amit kaptunk tökéletes volt, a tészta vékonysága megfelelt a jól megszokott nagyi-sztenderdnek, és a fahéj és a porcukor is olyan arányban lettek egymáséi, ahogy annak lennie kell. A hasonló helyeket egyébként soha nem kell csalódnunk, az esetek többségében frissen kapjuk az ételt, sőt, még a töltelék mennyiségével kapcsolatban is alkudozhatunk. Érdemes nyitvatartani a szemünket, mert ilyen kis kifőzdékkel sokszor találkozhatunk, például az Árpád hídnál az aluljáróban, a Római-parton, illetve a Déli pályaudvaron is. Jelige: Ronda, de finom.

2/7

Ő kinek a nagymamája? - Nagyi palacsintázója

Valószínüleg itt arról van szó, hogy a nagyi elhagyta a szemüvegét, és már ezért kicsit nehezebben mozog a konyhában. Az aluljárókhoz képest azt gondolná az ember, hogy szintet lépünk azzal, hogy Nagyi Palacsintázóját választottuk, de nem. Itt ugyan tányéron kapjuk a palacsintát és evőeszközöket is használhatunk, viszont sajnos inkább a tömeggyártás jellemzi a helyet, mint a “szívvel-lélekkel” politika. Amit kaptunk, az nem hasonlít egyik nagymama főztjére sem, és úgy tűnik, hogy a mikrohullámú sütő a titkos összetevő a szeretet helyett. A helyzetet tovább rontják az olcsó alapanyagokból összedobott töltelékek. Persze az étterem sikere nem véletlen, pozitívumként meg lehet említeni a hatalmas kínálatot, a viszonylagos olcsóságot és azt, hogy éttermeik többsége éjjel-nappali, így akár szombat hajnalban is kényeztethetjük itt a lestrapált gyomrunkat. Napközben viszont jobban megéri bevásárolni egy boltban, és az otthoni sütést választani, vagy egy másik étterembe menni.

3/7

Jó ebédhez palacsinta – Főzelékfaló

A palacsinta fanatikus rajongói nem foglalkoznak azzal, hogy hol jutnak hozzá a napi adagjukhoz, a lényeg, hogy kell nekik. Szerencsére palacsinta majdnem minden kifőzde, büfé és étterem étlapján szerepel valamilyen formában, így nem kell sokat járkálnunk utána. A Főzelékfalóban nem számíthatunk hatalmas gasztromómiai élményre, sem arra, hogy az ízlelőbimbóink felrobbannak a csodától, de legalább palacsintával kísérhetjük le az ebédet. Amit itt kapunk az nem mindig friss, de legalább meleg, a tészta rendben van, a töltelékek pedig annyira egyszerűek (fahéj, kakaópor, nutella, túró, mák), hogy ezen aztán igazán nincs mit elrontani. Az, hogy darabja csak 120 forintba kerül, sokat javít az ízek megítélésén. Ennyiért valóban nagyon finom.

WEB
Facebook

4/7

Újragondolt palacsinták - Palacsinta Club

A Mammut I. 3. emeletén található Palacsinta Club egy olyan különlegesebb ételeket is felszolgáló étterem, ahol mindennek az alapja a palacsinta. A 40 cm átmérőjű óriásokat itt zöldségekkel, ragukkal, sajtokkal töltik meg, de vannak mexikói, padlizsánkrémes különlegességek is. Persze azért nem mindenben térnek el a hagyományoktól, az édesszájúak ehetnek nutellás, kakaós, túrós és pudingos palacsintákat is, de persze ezeket is hatalmas méretben. Az árak először magasnak tűnhetnek, de az adagok láttán biztosan megváltozik az ezzel kapcsolatos véleményünk. Ha nem tudjuk megenni, amit kikértünk, akkor szívesen elcsomagolják a maradékot. Jól fog az jönni még később.

5/7

Náncsi néni for president! - Náncsi Néni Vendéglője

Náncsi Néni, bár még személyesen nem találkoztunk vele, azt gondoljuk, hogy egy igazi elit nagymama, akinek az egyik specialitása a hortobágyi palacsinta. A II. kerületi eldugott étteremnek ugyan nem ez az étel hozta meg a hírnevet, de a kóstolás után akár ezt is elhinnénk. Ez a hagyományos magyar étel, a palacsinták betyárja az egyik leglaktatóbb fogások egyike, ennek ellenére bárki szívesen eljátszik itt a repeta gondolatával. A batyut Náncsi néni tanyasi tyúkból készíti, házias ízű paprikás mártással, alaposan megpakolva tejföllel, mindössze 1300 forintért.

6/7

A tekercsek koronázatlan királya - Guru

Ha az ember plázázik, egyre jobban úgy érzi, hogy nem tudja kikerülni a Gurut. Az étteremlánc már majdnem minden nagyobb bevásárlóközpontban jelen van és kifejezetten a tekert, bugyolált, csomagolt ételekre hangolódott. Mivel a palacsinta tökéletesen megfelel ezeknek a kritériumoknak, ezért elnyerte méltó helyét a Guru kínálatában. Itt 700-800 forintért ehetünk óriáspalacsintákat, olyan töltelékekkel, mint a spenót, a pesto, a grillezett csirkehús, tarja, füstölt sajt és gyümölcs.