Budapest bővelkedik gyönyörű, régi lépcsőházakban; gyakran az átlagosnak tűnő külső rejti a legizgalmasabb belsőt. Ezúttal a Check My Budapest jóvoltából a belvárosban teszünk egy rövid kirándulást, felkutatva néhányat a legérdekesebb helyekből.

1/4

Ferenciek tere - Királyi bérpalota

Első állomásunk a Ferenciek tere, ahol a Klotild palota szomszédságában álló Királyi bérpalotában nézünk körül. A sokak által jól ismert palotának nemcsak a neve fenséges, hanem maga a lépcsőház is a város egyik legszebbike. A turisták is ámuldozva lépnek be ide, hiszen egykor a Habsburg család adminisztrációjának szánt házban most –többek között - egy hostel fogadja a világ minden tájáról ideérkező látogatókat. A ház tervezői Korb Flóris és Giergl Kálmán építészek voltak, az 1901-ben megrendezett ünnepélyes átadás után maga I. Ferenc József is megcsodálta a palotát. Érdemes felgyalogolni a legfelső emeletig, hiszen kovácsoltvas korlátoknak és a szép fényeknek köszönhetően minden forduló különleges látványt nyújt. Amikor felérünk, az üvegezett tetőn átsütő nap és a sok zöld növény ad egzotikus pálmaházra emlékeztető hatást a helynek.

2/4

Zeneakadémia

Következő helyszínünk a semmi mással össze nem hasonlítható atmoszférájú Zeneakadémia, amelynek díszes termeit nem kevésbé díszes lépcsőkön lehet megközelíteni. Érdekesség a nagy, lilás-kékes gömbök a korlátok tetején, amelyek eozin mázzal vannak lekenve és ennek az anyagnak köszönhetően különleges, szivárványos fényt kapnak. Hogy teljes legyen a hatás, a gömböket egy arany gyöngysor is ékesíti.

3/4

Pesti bauhaus

Az arany csillogás után jöjjön valami egészen más: a pesti bauhaus. Láttatok már ennyire égszínkék lépcsősort? Ezeket a geometrikus formákat elsősorban a kívülről talán egyszerűbbnek tűnő, 13. kerületi lakóházak rejtik, amelyeket korábban Alovits Bálint is megörökített. A modern stílusirányzat kerülte a díszítéseket, helyette letisztultsággal, ívekkel és meghökkentő formákkal nyűgözte le az embereket.

4/4

Pesti Vigadó

Következő helyszínünkön visszatérünk az arany csillogáshoz és luxushoz; a frissen felújított és megnyitott pesti Vigadóban állunk meg egy perce a főlépcső előtt. Amiből garantáltan hosszú percek lesznek, hiszen ettől a látványtól nem könnyű elszakadni. Ne felejtsük el megtekinteni az aktuális kiállításokat sem, hiszen a Vigadó művészeti tárlatokkal várja az érdeklődőket.

Címkék