Budapest a maga egyedülálló szépségével, gazdag történelmi örökségével, folyamatosan megújuló városképével és számtalan szabadidős programlehetőségével továbbra is igen nagy népszerűségnek örvend a nemzetközi médiában és ennek köszönhetően egyre több világutazó dönt úgy, hogy egyszer ellátogat hozzánk. Az elmúlt egy évben olyan vezető médiumok méltatták fővárosunkat, mint a BBC, a The New York Times vagy a Lonely Planet, de emellett több népszerű blogon is számtalan pozitív hangvételű írás jelent meg a városról. Most összeszedtük azokat a cikkeket, melyeket mi is nagyon szerettünk.

Update: Azt, hogy 2017-ben mit írtak a külföldi lapok Budapestről, itt találjátok meg.

1/27

Arch Daily

Az építészettel kapcsolatos hírekre és újdonságokra specializálódott weboldal a Mazel Tovról számol be és kiemeli a romkocsma olyan különleges belsőépítészeti elemeit, mint a marokkói csempékkel díszített tölgyfából készült bárpult vagy az 1930-as évek cukrászdáiból származó fehér fémszékek.

2/27

BBC

Egy átfogó cikk jelent meg a BBC-n a városról, melyben itt élő magyarokat és külföldről idetelepült, immáron budapesti lakosokat kérdeznek arról, hogy melyek a legjobb kerületek a lakhatóság szempontjából, hova érdemes utazni a városon belül és a városhatáron kívül, de a cikk olvasói azt is megtudhatják, hogy Budapesten az élet általánosságban nem túl drága, legalábbis ha a nyugat-európai országokat vesszük viszonyítási alapul.

3/27

Bored Panda

Szájtátva néztük azokat a képgalériákat a Bored Pandán, melyek fiatal magyar fotóstehetségek Budapestről készült anyagait tárják a nagyvilág elé. Rizsavi Tamás két szériája – a lenyűgöző magasságokból készült fotói, majd – került fel a népszerű weboldalra, de Mervai Márk vizuális gyöngyszemei is felrobbantották az internetet, melyek a csodálatos fényárban úszó fővárost örökítik meg.

4/27

Condé Nast Traveler

A világ legjobb csokoládé-lelőhelyeinek rangsorában a budapesti az előkelő harmadik helyet szerezte meg az elismert utazási magazin listáján. Ezen kívül a magyar fővárost beválasztották Európa 50 legszebb helyei közé a weboldal egyik képes összeállításában, de ez még nem minden. A világszinten a nyolcadik helyen áll, ahol különleges street food specialitásokra bukkanhatnak az utazók.

5/27

Daily Mail

Lehet, hogy Budapest még nem annyira népszerű úti cél a külföldi turisták körében, mint a szomszédos Bécs vagy Prága, viszont fővárosunk egyedülálló építészete bizonyosan vetekszik versenytársaiéval, állítja a Daily Mail. Igaz, a cikk Budapestet nagy mértékben a szovjet megszállás alatti időszak nyomai alapján értékeli és az olvasóknak ajánlott látnivalók közül is leginkább az elnyomás időszakát bemutató helyszíneket emeli ki, mint például a vagy a „Élet a Kommunizmusban” című kiállítását, de azért lazább programokról is szó esik, úgy mint a megrendezett koncertek, vagy egy igazi magyaros gasztro élmény a Tüköry étteremben.

6/27

ELLE

Az ELLE szerint Budapest Európa 10 legalulértékeltebb városai közül a második helyen áll. A fővárosunkat bemutató rövid leírás Pestet kereskedelmi központként és az éjszakai élet színtereként említi, Budát viszont inkább a természetbe vágyóknak ajánlja és azoknak, akik a város lenyűgöző panorámájában szeretnének gyönyörködni. A listán szerepel egyébként még Helsinki, Salzburg és Porto városa is.

7/27

epepa.eu

Nem csak vezető médiumok írnak előszeretettel Budapestről. A város időről időre a világ számos pontjáról idelátogató bloggereket is megihlet, mint példádul a lengyel Ewát, akit itt tartózkodása során elbűvölt a és a bájos kis kávéházak, de persze nem felejti el megemlíteni a legendás lengyel-magyar barátságot sem.

8/27

Evening Standard

A brit Evening Standard 10 kiváló okot hoz fel arra olvasói számára, hogy miért érdemes Budapestre látogatniuk. Ezek között szerepel a város fürdőkultúrája, legendás kávéházai, valamint az izgalmas dizájnszíntér, de a cikk megemlíti még a , a és a is. A lap egy későbbi összefoglalója pedig szállásokat, éttermeket és különféle látnivalókat ajánl a Budapestre készülő utazóknak, melybe belekerült a , a , a és a is.

9/27

Forbes

Különleges budapesti tartózkodásáról számol be Baz Dreisinger a Forbes hasábjain. A cikk szerzője útja során az elegáns ben szállt meg, mely lenyűgöző élmény volt számára. A vendéget – aki egyébként fanatikus zenerajongó – elbűvölte a szálloda halljának zongorabillentyűzet-mintázata, valamint a zenei tematikájú szobák. Júliusban pedig a Forbes a világ legjobb közösségi irodáit rangsorolta és ebben a listában az ötödik helyen végzett a budapesti KAPTÁR.

10/27

GQ

A GQ újságírója Budapesten járt, hogy interjút készítsen Ryan Goslinggal, melyhez egy igazán izzasztó fotósorozat is készült olyan képekkel, amiket a főváros különféle pontjain lőttek. A színész többek között öltönynadrágban és fehér ingben, viszont mezítláb ücsörög a kőpadján, illetve egy fekete-fehér fotón a szállodai szobájában pihen egy börtönruhához hasonlatos pizsamában, miközben egy Magyar Nemzetet tart a kezében, de olyan képet is láthatunk róla, melyen a Centrál Kávéház előtt korzózik.

11/27

The Guardian

A The Guardian utazási rovatában azt a 10 európai várost gyűjtötte össze, melyekben a legimpozánsabb szecessziós épületek találhatóak és a listára Budapest is felkerült olyan díszes építményeivel, mint az egykori Postatakarékpénztár, a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet vagy az impozáns . A magazin egy novemberben megjelent irománya pedig a főváros karácsonyi vásáraiba nyújt betekintést, de javasolja olvasói számára, hogy kóstolják meg a különleges kávéját is, mindazonáltal a cikk szerzője figyelmeztet, hogy a termálvize nem biztos, hogy olyan meleg, mint ahogyan azt először elképzelte a csobbanni vágyó utazó.

12/27

The Huffington Post

A The Huffington Post imádta Budapestet, főleg az év első felében, amikor is számos írást tettek közzé a fővárosról annak függvényében, hogy valaki először jár itt, párban érkezik, vagy limitált pénzügyi erőforrásokkal rendelkezik. A weboldal egy februárban megjelent cikke Budapest romantikus oldalát mutatja be, egy másik írás pedig azt elemzi, hogy mivel tudják eltölteni az időt azok, akik viszonylag olcsón meg akarják úszni az itt töltött napokat. Egy áprilisi anyaguk pedig olyan helyszíneket gyűjt egy csokorba, melyek szinte elkerülhetetlenek az idelátogató külföldiek számára.

13/27

Irish Independent

Az Irish Independent szabadúszó újságírója, Christopher Jackson még 2015-ben látogatott el Budapestre, hogy megfejtse, mitől is olyan különleges a magyar főváros. A tapasztalatait ezután 'papírra vetette', hogy valamelyest átadhassa az itt átélt élményeket az ír kiadvány olvasói számára. Az úti beszámoló igyekszik felvázolni a 2015-ös Sziget Fesztivál jelentősebb eseményeit, de az író említést tesz a tett barangolásairól és a Szimpla termelői piacon értékesített árukról is.

14/27

La Liste

A francia La Liste egy nemrég bevezetett gasztronómiai projekt, mely a világ éttermeit rendezi rangsorba egy 100-as pontrendszer felállításával, különböző algoritmusok alapján. A kezdeményezés első ezer gasztronómiai éttermét felvonultató listájára 5 budapesti étterem is felkerült, mégpedig az , a , a , a és a .

15/27

Lonely Planet

A népszerű útikönyvsorozat online felületén arra biztatja a világjárókat, hogy a drága városnéző utak helyett tömegközlekedéssel fedezzék fel Európa nagyvárosait, például busszal, villamossal, vagy hajóval. „Európa legjobb túrái tömegközlekedéssel” című összeállításukban Budapest is helyet kapott, mégpedig a köszönhetően, mely végiggurul a Duna mentén, láthatjuk róla a , a budapesti holokauszt-emlékmű duna-parti cipőit és a is. A cikkben olyan útvonalakat találunk még, mint a híres lisszaboni 28-as villamos, a londoni 11-es busz vagy a velencei vaporettók.

16/27

A Luxury Travel Blog

A világ fényűző hoteleinek és felsőkategóriás éttermeinek világában segít kiigazodni ez a blogoldal, mely olyan utazóknak íródik, akiknél a pénz nem igazán számít. A bejegyzés öt budapesti gasztronómiai élményt gyűjt össze a tehetősebb utazók számára, eszerint aki nálunk jár annak kihagyhatatlan a , a és az Atrium étteremben tett látogatás, de a cikk kiemeli még a és a is.

17/27

National Geographic Traveller

Gazdag kulturális örökségéért és bohém bájáért magasztalja Budapestet a National Geographic Traveller, mely a kihagyhatatlan programok között említi a siklózást, valamint a kettes villamos vonalán tett utazást. A cikk egyébként egy kompakt kis útikalauz, mely Budapest egyes szálláshelyeit és éttermeit is kiemeli, valamint tippeket ad azok számára, akik teljes gőzzel belevetnék magukat a főváros pörgő éjszakai életébe. A magazinban megjelent egy másik írás is az idén, mely hasznos úti tippekkel szolgál azok számára, akik három napot szeretnének Budapesten eltölteni, mielőtt továbbutaznának innen Zágrábba és Szarajevóba.

18/27

The New York Times

A nagy múltú médium utazás rovatában 20 helyet gyűjtött össze, ahova mindenkinek el kell látogatnia még a húszas éveiben. A desztinációk kiválasztásánál olyan kritériumokat vettek figyelembe, melyek meghatározóak azon utazók számára, akik a fent említett korcsoportba tartoznak, mint például a pénzügyi korlátok vagy a biztonságos utazás feltételei. A csomagot kezdő világutazóknak szánják és ebben olyan úti célokat ajánlanak, mint Kuba, az argentin Patagónia, a görög szigetek vagy Marokkó. Természetesen Budapest is felkerült a listára, mely fővárosunkat elbűvölő és barátságos helyként említi, ahol a nyelvismeret hiánya jelenthet csak némi akadályt. A rövid leírás azt ajánlja a hazánkba látogatóknak, hogy fedezzék fel a város híres fürdőit és élvezzék a kávéházak fesztelen világát.

19/27

No Film School

A nemzetközi filmes oldal azt elemzi, hogy a világon hol éri meg a legjobban forgatni. A kelet-európai régióban Magyarország került a második helyre a hazai filmes stábok profizmusának, a filmbarát infrastruktúrának, és a különböző adókedvezményeknek köszönhetően. A régióban egyébként Észtország szerezte meg az első helyet, viszont Csehország csak az ötödik, Horvátország a hatodik, Szerbia pedig a hetedik helyen zárt.

20/27

Paste Magazine

Az online életstílus magazin Budapestet az eddigiektől eltérően, egy egészen más szemszögből mutatja be és feltárja előttünk a városfelszín alatt húzódó népszerű és kevésbé ismert látványosságokat. Utazásunk során 5 különleges helyszínt járhatunk be, mégpedig a Budavári Labirintust, a , a Deák Ferenc térnél található Földalatti Vasúti Múzeumot, valamint a - és a .

21/27

ReviewPro

A budapesti számtalan kiváló elismerésben részesült 2016-ban, többek között a ReviewPro nevű weboldalon, mely közel hárommillió utast kérdezett meg arról, milyen véleménnyel voltak hotelükről, amelyben megszálltak. A véleményeket ezután összesítették és így látott napvilágot az a lista, melynek top 10-es kategóriájába a magyar szálloda is bekerült és azon, 97,5%-os teljesítménnyel az előkelő 6. helyezést csípte meg. Az Aria a szolgáltatási színvonala alapján szintén a hatodik lett, a budapesti pedig az elhelyezkedése miatt került be a legjobb 20 közé.

22/27

The Sun

A The Sun széleskörű és pénztárcabarát alkoholkínálata miatt dicsőíti Budapestet, ahol olyan különlegességeket dönthetnek magukba a lazulni vágyók, mint a pálinka, a bomba formájú üvegbe palackozott Unicum vagy a helyi borkülönlegességek. A cikk írója – aki elég sok mindenre rácsodálkozott budapesti tartózkodása során – egyébként ellátogatott a Vörösmarty téri és a Bazilika előtti karácsonyi vásárba is, melyek egyaránt elbűvölték, de természetesen megmártózott a ben is, valamint helyi ízeket is kóstolt a .

23/27

The Telegraph

Fővárosunk kézműves csodáira hívja fel a figyelmet a The Telegraph. Utazása során, Adrian Phillips Budapest kevésbé ismert kincseire vadászva angolnából készített lábbelikre, marionett bábokra és füstös aromájú sörre bukkant. Az ATTILACIPŐ szaküzletben járva elégedetten konstatálja, hogy az itt készült egyedi lábbelik nálunk sokkal olcsóbbak, mint más nyugat-európai országokban, Ötvös Eni bábkészítőnél tett látogatása során megtudja, hogy a mester évente 4000 marionettbábut fabrikál, végezetül elmeséli, milyen benyomások érték, amikor a Csupor Sört kóstolgatta.

24/27

The Times UK

Egy mámorító utazásra invitálja olvasóit a The Times, mely körbevezet Budapest általuk 5 legjobbnak ítélt bárjában. A cikk egy kis hazai romkocsma-történelemmel kezd: mesél a viharos kilencvenes évek elejéről, amikor a VII. kerületben egymás után nyitottak az ilyen jellegű szórakozóhelyek a használaton kívüli, igencsak lepusztult épületekben. A lap végül Budapest öt legjobb romkocsmája közé a reggelig nyitva tartó , a stílusos , a a maga meghitt miliőjével, az otthonos és a parkolóból lett Rácskertet választotta.

25/27

Thrillist

A Thrillist online magazin összeszedte Európa ikonikus vendéglőit és minden uniós országból kiemeltek egy-egy olyan éttermet, amelynek kipróbálása különleges gasztronómiai élményt jelent, mely nagy eséllyel mély nyomot hagy majd az utazóban. Erre a listára került fel a , mely otthonos hangulattal és zsidó ételkülönlegességekkel várja a betérőket.

26/27

Travel Channel

A világ vezető, utazással foglalkozó tévécsatornája online felületén közzétett egy összeállítást, mely Európa 15 legszebb desztinációját értékeli. Ezen a listán Budapest az előkelő második helyet foglalja el, melyet a főváros az olyan látványosságainak is köszönhet, mint a Budavári Palota, a , és a várost kettészelő Duna.