Bár mi is szeretjük a nagy költségvetésű, CGI-ban bővelkedő akciófilmeket, sokszor inkább egy régi klasszikust tekintenénk meg a moziban vagy élveznénk egy operaelőadást. Szerencsére manapság Budapesten rengeteg lehetőség adódik azok számára, akik nem találnak kedvükre valót a műsorújságban, mégsem hagynák el a vetítőtermet: alternatív mozizási lehetőségeket és filmklubokat gyűjtöttünk össze nekik.

1/5

Bem Mozi

2016 januárjában nyitott újra a közel 110 éves Bem Mozi, méghozzá Magyarországon addig nem létező formában: csak kult- és klasszikus filmeket vetítenek, tehát ők voltak az ország első „repertory cinema”-ja. Tavaly aztán egy rövid időre ismét bezártak, de akkor már szerencsére csak azért, hogy a hely új burkolatot és egy szép festést kapjon, minden más maradt a jól megszokott. A vetítőgép csendesen zümmög, a kanapék süppedősek, a vetítőterembe bármit bevihetünk magunkkal, a vetített alkotások legtöbbjét pedig eredeti nyelven, magyar felirattal lehet élvezni. Így ha valaki már megcsömörlött a digitális/3D/CGI dömpingtől, azoknak jó alternatíva lehet az Egy asszony illata, az Erőszakik vagy épp A Jó, a Rossz és a Csúf.

2/5

Art+ Cinema

Tavaly ősszel új vetítéssorozatot indított a Budapest Rooftop Cinema és a Budapest Secret Cinema csapata, Budapest Boulevard Cinema néven. Ennek keretében az ART+ mozi falai között jó minőségben vetítenek klasszikusokat, magyar és külföldi alkotásokat, friss bemutatókat valamint koncertfilmeket. Ráadásul a tematikus estekről sem kell lemondanunk: a nyári Magyarok a háztetőn folytatásaként a Magyarok a földszinten-sorozat keretében olyan legendás alkotások kerültek ismét a gyöngyvászonra, mint A Pál utcai fiúk vagy a Moszkva tér, de ha lemaradtunk volna róla anno, itt pótolhatjuk a Jupiter holdját vagy a Testről és lélekrőlt is. De ajánljuk például az ázsiai filmművészetet fókuszba állító Oriental Movie Club eseményeit is, amiken egy-egy egzotikusnak számító ország filmtermését láthatjuk: Dél-Korea, Japán, Hong Kong, Tajvan és Bollywood egyaránt terítéken lesz a műsorban.

3/5

Uránia Nemzeti Filmszínház

A  Kiskörút és a Nagykörút között félúton található Uránia Nemzeti Filmszínház nem csak hatalmas, patinás nézőtere és lélegzetelállító díszterme miatt került bele összeállításunkba: gyakran tartanak itt tematikus filmheteket, idén is műsorukra tűznek majd klasszikus koncertfilmeket, illetve a New York-i Metropolitanból való operaközvetítések sem maradnak el – Puccini Toscája, Mozart Varázsfuvolája, Rossini Szemirámisza vagy Massenet Hamupipőkéje csak pár cím azok közül, amelyeknek az előadásait fotelből élvezhetjük. Akárcsak a Bolsoj Balett előadásait, olyanokat, mint A diótörő vagy a Rómeó és Júlia. Emellett idén is folytatódik az Exhibition On Screen című dokumentumfilm-sorozatuk, melynek keretében híres művészek életművét és/vagy egy fontosabb múzeum tárlatát lehet körbejárni; anélkül, hogy elhagynánk a Blaha Lujza tér szomszédságát. A „rendes” műsort már meg sem említjük ezek után.

4/5

Premier Kultcafé

Az 1935-ben nyílt Vörösmarty mozi anno másfél éves zárvatartás után újranyitotta kapuit Premier Kultcafé néven, a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítványnak köszönhetően, amely ezzel munkahelyet szeretne teremteni megváltozott munkaképességű, illetve fogyatékossággal élő emberek számára. A 600 négyzetméteres, felújított komplexumban kávézó, bár, pékség is helyet kapott, de rendezvényszervezéssel, valamint filmvetítéssel is foglalkoznak. Utóbbi kapcsán szintén nem korunk legnagyobb blockbustereit érdemes keresni a műsorban, inkább A művészet templomai című ismeretterjesztő mozifilm-sorozat részeit vagy az AKKU egyesület által szervezett akadálymentesített vetítéseket – január 26-án például a Kincsemet lehet majd így megnézni.

5/5

Filmklubok

Kovács Gellért rendszeresen jelentkező filmklubja, a Filmszerész manapság több díjvárományos alkotást is premier előtt mutatott be, de a „rendhagyó” vetítéseken is garantált a jó hangulat és az igényes filmválasztás. A Művészetek Palotájának saját filmklubja, a Müpamozi jelenlegi fókuszában Pedro Almodóvar szenvedélyes világának feltárása áll – január 28-án a Tűsarok című filmet vetítik majd a kultikus rendezőtől. A Műcsarnok Filmkör jelenlegi fókuszában olyan alkotások állnak, amelyek hasonló rajongással szólnak a Föld nevű bolygóról, távoli tájakról és számunkra idegen kultúrákban élő emberekről, mint amilyet Sebastião Salgado képei tükröznek. Januárban többek közt Jean-Luc Godardtól, Jack Goldtól és Roman Polanskitól vetítenek majd egy-egy művet. Kiemelnénk még a Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület filmklubját is, melynek keretében január 15-én a Templom a dombont fogják vetíteni a Bem moziban.