Gondolom, mindenkinek megvan az az érzés, amikor este hatkor egy hatalmas sóhajjal a maga mögött hagyja az irodát, és azon gondolkodik, hogy hol kéne pár sörrel/borral/koktéllal elhalványítani a dolgos nap eredményeit, lehetőleg nem a négy fal között. Nos, ebben adunk most egy kis iránymutatást a kedvenc szabadtéri helyeink képében!

1/12

360 Bar

A rooftop bárok új generációjaként nyílt meg az idén a 360 Bar a Párisi Nagyáruház tetején, egy egészen kellemes és elit környezetben, de annyira, hogy azóta például már a Ustream is odaköltözött, csak egy szinttel lentebb - érdemes figyelni arra tehát, hogy hol szállunk ki. Odafentről pedig a szemünk elé tárul a város panorámája, nem véletlenül mondják, hogy jelenleg, a Budapest Eye mellett innen a legszebb a kilátás. A hely tulajdonosai természetesen arról is gondoskodtak, hogy ne csak a szemünket, hanem a szánkat is meg tudjuk etetni, így az itallapon találunk rövideket (1000-2000), söröket, cidereket (380-750), borokat, és koktélokat (1500 körül) is. Az étlapon a borkorcsolyák mellett nagyon jó kis szendvicseket is kaphatunk, melyre garancia az egyik legjobb hazai bisztró-pub, hiszen ők állnak mögötte. Croque Monsieur, Norvegian, Mozzarella, Pain du Fromage - ezek a nevek, melyek 2000 forintig bezárólag a mienk lehetnek.

2/12

Csendes Társ

A Csendest mindenki ismeri. Az eklektikus berendezésű, talán legjobban romkocsmaként definiálható hely az Astoria tőszomszédságában bizony sok-sok fröccs feletti világmegváltó beszélgetésnek adott már helyet. Nos, ennek a szabadtéri verziója a Csendes Társ, és nem is kell érte messze menni, hiszen a Károlyi kert sarkában biztos pontra lel mindenki, aki egy hangulatos kis kiülős helyet keres, főleg estefelé. Ha odáig jutnánk, hogy inni, hovatovább enni szeretnénk, akkor sem fog a hely szégyenbe kerülni, ugyanis minden megtalálható a kínálatban, ami csak szem-szájnak ingere: sör (500 körül), széles borkínálat, és persze a jobbnál jobb koktélok sorakoznak. Ételfronton az 1 falat Csendes a kiszolgáló, itt rendelhetünk különböző dolgokkal töltött tortillákat, ciabattákat, tramezziniket (1200 körül), de vannak egyedi napi ajánlatok, és persze saláták is, ha éppen a vonalainkra szeretnénk vigyázni.

3/12

Dunaparty Megálló

Nehogy azt higgyük, hogy csak a Belvárosban zajlik a nagy élet, hiszen Dél-Budán például már évek óta vár minket a hétköznapi közlekedésből kiszuperál doubledecker busz, pont úgy, ahogyan azt Londonban is láthatnánk. Ráadásul inni sem kell sokat hozzá, hogy kettőt lássunk belőle, mivel pontosan ennyi vár minket a Duna partján, melynek túloldalán a Csepel-sziget ipari panorámájában gyönyörködhetünk. Külön szerencse, hogy egy bicikliút is jön mellette, így egy újabb alternatívát is kaptunk ezzel az oda, illetve a visszajutásra. Az étlap a klasszikusokat idézi fel, mivel kaphatóak itt lángosok, rengeteg feltéttel (250-500), hekk, sült krumpli, valamint palacsinta (150-200). Amíg a kaja elkészül, meglátogathatjuk a másik buszt, ahol a csapolt sörökből van világos, barna, búza, és meggyes is (300-500), de ha szeretnénk, dobhatunk egy fröccsöt, cidert, vagy alkoholmentes limonádékat is, a kávékról már nem is beszélve.

4/12

Fellini Római Kultúrbisztró

Ami a tizenegyedik kerületnek a Megálló, az a harmadiknak a Fellini, és a legjobb az egészben, hogy ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkezik is, melyek egy forró nyári napon sikeressé tehetnek egy helyet. Egyrészt a kiszolgáló cirkuszi lakókocsi, és a körülötte lévő nyugágyak közvetlenül a Duna partján találhatóak, így például kutyával vagy gyerekkel is tökéletes választás lehet, másrészt pedig a bicikliút is stimmel, így a megközelítéssel sem lehet semmi probléma. Nyugodtan kimondhatjuk, hogy a Fellininek italkínálatban sem kell elbújnia, ikonikus belga söreivel (1000 környékén), melyek között megtalálhatjuk az abszolút az élvonalba tartozó Delirium Tremenst is. Emellett vannak borok, koktélok, és alkoholmentes limonádék is, ha pedig enni szeretnénk, akkor a szendvicsekre és a grill ételekre mehetünk rá (1500-2000 környékén).

5/12

Fruska Picnic & Bistro

Az elmúlt években a Kopaszi Gát is elnyerte az őt megillető fényét: egyrészt gyönyörűen felújították, másrészt pedig jobbnál jobb vendéglátóhelyek is nyíltak, ilyen például a Fruska. A félsziget távolabbi végén elhelyezkedő étterem már az enteriőrrel is kiváló alaphangulatot teremt, de amikor kiülünk elé, és élvezzük a remek időt, vagy éppen a naplementét egy hosszú nap után, na az az igazi élmény. Természetesen ehhez a megfelelő kellékek is biztosítva vannak: fröccsök ( 700-800), sörök (500-800), és persze különböző izgalmas limonádék várják az idelátogatókat. Természetesen ha harapnánk valamit, arra is van néhány ajánlatuk, a fix ajánlatok mellett (piknik falatok, fatálasok), kéthetente vendégséfek által megálmodott fogásokat kóstolhatnak az idelátogatók.

6/12

Kertem

Ha a Városligetben mondani kellene egy ikonikus helyet, biztos vagyok benne, hogy 100 emberből 99 a Kertemnél maradna, hiszen központi helyen van, szabadtéri, és a hangulata pedig a kis lampionokkal és a berendezéssel egészen konkrétan a kis West Balkánt idézi fel, bennem legalábbis mindenképp. Mindemellett még könnyűzenei előadásokba is belefuthatunk, szóval unatkozni semmiképp sem fogunk. Ha ételről beszélünk, 1, azaz egy kaja van, ami alaphangon definiálja a Kertemet, ez pedig nem más, mint a Balkán Burger (1200 környékén), amiről így többet nem is szeretnék beszélni, aki még nem volt, mindenképp menjen, és kóstolja meg (na jó, annyit elárulhatok, hogy ez a híres délszláv ízvilágot testesíti meg, a kulcsszavak a pljeskavica és az ajvár). Ezenfelül természetesen ott vannak az elmaradhatatlan sörök (600 körül), a fröccsök jó borokból (500 körül), és persze az alkoholt nem fogyasztók kedvéért a remek limonádék, amit például egy-egy a Városligetben végződő futóverseny után is jó kortyolgatni.

7/12

Pagony kert (Bezárt)

A Gellért fürdő túloldalán helyezkedik el a Pagony, mely bár nem százholdas, mégis jó a medencéiben hűsölni, még annak ellenére is, hogy azok bizony jelen esetben szárazak, de így sokkal jobban elférnek benne a székek és az asztalok. Ezzel a kis trükkel bizony elég jó ötletet húztak a tulajdonosok, mivel elég gyakran telt házas a hely, ami, mondjuk, érthető is, mivel egyik oldalról a Gellért-hegy tetején álló szabadságszobor látszik, de ugyanígy szemrevételezhetjük a korábban említett fürdő tetejét, és természetesen a Holdat is, ami fölöttünk halad el, ha jól csináltunk mindent. Amennyiben éhségünket szeretnénk csillapítani, erre is kiváló lehetőségeink vannak: burger (1500), ezenfelül levesek, grillételek, és desszertek állnak rendelkezésünkre (1000-2000 környékén). A sörkínálat túlmutat az átlagoson, mivel magyar kézműves és cseh változatokat mérnek (600), valamint borokban is elég erős kínálattal állunk szemben (5-600 körül / deci).

8/12

Rombusz Terasz (Bezárt)

A Ráday utca Kálvin tér felé eső részébe kezd újra visszaköltözni az élet, ennek egyik szembetűnő eleme a Rombusz, ami ráadásul a környezettől eléggé meglepő módon, de egy hatalmas kerthelyiséggel támad. A murvával felszórt, foghíjtelekben elhelyezkedő közösségi terasz a céljának viszont pont remekül megfelel, így tökéletes válasz lehet mindenkinek arra a kérdésre, hogy hol találhat a környéket egy jó kiülős helyet zölddel, ami ráadásul nem turistacsapda. Az italok is ennek megfelelően alakulnak, az ismert rigmus szerint jöhet a sör (400 körül), a bor, és a pálinka is, valamint további rövidek (500 körül) a csapolt proseccóról már nem is beszélve. Ételfronton a Kolbice csapata szolgáltatja a fesztiválokról már jól ismert, tölcsér alakú kiflibe töltött kolbászos jóságot (1190).

9/12

TáBor

Idén nagyon felpörgött a Millenáris, egy rakás olyan lehetőség jelent meg, ami az éhes-szomjas embereknek nyújthat menedéket. Ilyen a Tábor is borfronton. A Bortársaság kis bódéjában, illetve előtte a szép nyári napokon igen nagy a nyüzsgés, hiszen ki ne szeretne a tó mellett a zöld természet kis szigetének lágy ölén elfogyasztani pár jó bort az aktuális kínálatból (fehér, vörös, habzó, rozé, 3-400 / deci), vagy éppen a fröccs-csapról (250-500). Kéthetente csütörtökön egy-egy gondolati fonálra felfűzött kóstolón vehetünk rész, ilyenkor egy kóstolójegyet lehet vásárolni, amivel szépen sorra vehetjük a tételeket, olyan sebességgel, ahogy nekünk jólesik. Az alkoholmentes vonalról pedig a kézműves szörpöket emelnénk ki (150-200 / deci), amihez nem is kell más, mint a Köveskáli mandula, de ha még éhesebbek lennénk, a szomszédos Pasta Stationnél is találhatunk akciókat, például a fentebb említett csütörtöki napokon mindenképp.

Cím: 1024 Budapest, Kis Rókus utca 16-20
Facebook
Nyitva tartás: 14:00 - 22:00

10/12

TiBOR

A Tibor a KIOSK nemrég nyitott fröccspontja a Március 15-e téren. Noha az étteremhez tartozik a Terasz nevű hely is, a borimádóknak inkább ez a hely javallott, főként mivel a kínálat is erre specializálódott. Kéthetente más és más borászat tételeit lehet kóstolni. Borászonként általában hat tétel van, rozék, fehérek és vörösek is, hiszen a változatosság gyönyörködtet. Állandó fröccskínálatban van fehér és rozé bor is (bor:300 Ft, szóda: 50 Ft/ dl). A borászok kéthetenkénti váltásakor kóstolójegyet lehet vásárolni, így végig lehet próbálni az azon az estén bemutatott kínálatot is, így például a következő alkalommal is, július 17-én, 19:00-tól. A szomjas közönség a borok kóstolása, és a gyönyörű kilátás szemlélése mellett kiváló fröccskoktélokkal (850) is kényeztetheti magát. Ebből egész pontosan hét darab van: almás, citromos-mentás, fahéjas, málnás-bodzás, vaníliás, Angostura-val ízesített, valamint rózsás is, szóval még annak a veszélye sem fenyeget, hogy megunjuk őket.

Cím: 1052 Budapest, Március 15. tér 4.
Facebook
Nyitva tartás: 17:00 - 01:00

11/12

Tip Top Bár

A tavalyi évben az elsők között indította meg a budapesti rooftop mozgalmat az ötödik kerület nagyon szépen felfejlődött utcájában a Tip-Top Bár, amit aztán idénre még többen követtek, lásd fentebb. Attól függetlenül, hogy a földszinti üzlethelyiségben volt már kocsma, bageles, vagy éppen bisztró, a tetőterasz pont ugyanolyan lendülettel üzemel, és várja a felsőbb kategóriás életérzésre vágyó látógatókat. Ha éppen úgy vagy, panniniket falatozhatunk fenn, de az italkínálat sem kutya: koktélok (1300 körül), sörök (700 körül), cider (700 körül), az elmaradhatatlan fröccsök kiváló borokból (500-1000 másfél deci), vagy épp ötletes limonádék (600-800 körül) várnak arra, hogy a lemenő napfényében elkortyolhassuk őket - ne okozzunk nekik csalódást.

Tip Top Bar (bezárt)
Cím: 1053 Budapest, Kecskeméti utca 3.

12/12

wndrlnd

A magánhangzómentesített wndrlnd a tavalyi év folyamán hozta el a Margit-szigetre a szabadtéri romkocsma életérzést, fényfüzérekkel, lampionokkal, és az eklektikus körítés garmadájával. Ha mindez nem lenne elég, a kultúrakedvelő közönség még különböző vizuális ingereket is kaphat a helyszínen rendezett kiállításokon, melyek ugyanannyira definiálják a pop-up bart, mind a bográcsozás, vagy a hétvégi bulik. Kajatéren sem finomkodják túl a dolgot, de ez persze egyáltalán nem azt jelenti, hogy ne lenne kiváló a minőség. Kaphatunk lecsót (900), croque szendvicseket  (700 körül) különböző kiszerelésekben, mint csirkemelles,lazacos, gomolyás, vagy épp hátszínes. Az itallapot böngészve pedig mellé koktélokat (1000 környékén), borokat, fröccsöket, vagy éppen söröket (600 környékén) és cidereket (800) tölthetünk magunkba. A hely azóta bezárt.