Gasztró
A hagyma-csípősön túl – 10+1 hely, ahol igazán jó gíroszt ehetsz!
Fotó : szerk / WLB

A kilencvenes években az első „nyugati” gyorsétel volt, ami igazán elterjedt, a minden street foodok ősét kínáló bódék már akkor is gombamód szaporodtak, mikor még nem volt McDonald’s minden sarkon, és éppen csak, hogy megkóstoltuk az édes-savanyú kínai csirkemellet. A mediterrán és közel-keleti világban is népszerű street food meghódította a világot, nálunk a görög verzió lett népszerű, így most felkerekedtünk, és megnéztük, hol kapunk görög stílusú, igazán jó gíroszt a városban.

Shawarma, kebab, gírosz – van egy kis képzavar, hogy mi a különbség a három étel között: tulajdonképpen nem sok minden, legalábbis akkor, ha gyorsétel formában nézzük. Alapvetően az Oszmán Birodalomból hódító útra induló ételről van szó, ami minden estetben egy nyársra húzott hústömb – korábban egész állat – tűzön való forgatását, majd cafatokra vágását, és zöldséggel, pitakenyérrel való tálalását jelenti. Innen a név is: a görög gyro szó forgatást jelent, akárcsak a döner vagy a çevirme  (shawarma) különböző törökségi nyelvekben. A fűszerezés régiónként változik, a shawarma inkább édeskés, keleti fűszerekkel, a gírosz a görög szigetekre jellemző friss zöld fűszerekkel készül, amit a hetvenes években Athén környékén még sült krumplival is kiegészítettek a hagyma, paradicsom, tzatziki (dzadzíkimellett.

 

A kebab alapvetően ezerféle lehet, a gyors rokonát a döner kebab és a hetvenes évek török vendégmunkás-áradatának köszönhetően lett Németország nemzeti étele. Nálunk valamiért a görög változat terjedt el, laza fűszerezéssel, joghurttal, paradicsommal, uborkával. A népszerű starthoz képet aztán szépen visszacsúszott trash étellé, amit leginkább csak hónap végén esznek a kollégisták, vagy buli után nyomunk be belőle egyet a körúton. Pár úttörő aztán elkezdte visszahozni a jó hírét, és szerencsére egyre több helyen kapunk olyan gíroszt, amiben krémes a tzatziki, ízes a hús és friss zöldségek vannak a pitába csomagolva.

Gyradiko Taverna Gyros Kerkyra Görög Ételbár Kyros Gyros Floga grill Saloniki Gyros Taverna Leonidas Gyros Blue Agori – Greek Street Food Bar Gyros (Üllői út 40.) Allos Gyros Taverna Dionysos +1 : Vegan Love

Gyradiko Taverna

A jó budapesti gíroszok úttörője – ők voltak az elsők, akikről az a hír járta a városban, hogy érdemes kizarándokolni a város szélére, ha igazán jó gíroszt akarunk. Az 1999-ben megnyílt első Gyradikó azóta két új egységgel bővült, így ma már Újlipótvárosban és Flórián téren is beszerezhetjük az egyik legautentikusabb görög street foodot.

Fotó: Balkányi László - We Love Budapest

A legegyszerűbb pitás verzió árai kicsit változhatnak – az eredeti bázison 990, az újlipótvárosi Estiában 800, míg a Flórián téren 970 Ft-ért kapunk egy alapdarabot saját fűszerezésű sertéshússal, hagymával, dzadzikivel, paradicsommal és hasábburgonyával.

  • Gírosz pitában: 990 Ft

Gyros Kerkyra Görög Ételbár

A hatker mélyéről indult Kerkyra pár éve már a Hajós utcában boldogít minket eredeti görög gíroszaival. A gíroszhúst ők készítik, csirkecombból, a piták is Görögországból származnak, a tzatziki, a répasaláta, az uborka és a görög hagyma alap, akárcsak a sült krumpli.

Fotó: Balkányi László / We Love Budapest

A csípőset pedig a görög fűszeres fetakrém, a tirokafteri formájában kérhetjük! Az étlapon a klasszikus gírosz mellett sok rokonféle található: pepperonival, baconnel, marhahússal vagy épp grillsajttal.

  • Gírosz pitában: 990 Ft
Gyros Kerkyra Görög Ételbár
  • 1065 Budapest, Hajós utca 31.

Kyros Gyros

Lipócia másik görög gyöngyszeme a Hegedűs Gyula utcában van – a tenyérnyi kis üzletben állandó a forróság és a jó hangulat. A gíroszokon kívül sokféle görög ételt is kóstolhatunk náluk a muszakától a pastitsion át a brizzoláig.

Fotó: Balkányi László - We Love Budapest

A húst itt is ők készítik, a pita nem zsebes, hanem tekerős, itt is jár a sült krumpli a tekercsbe, a tzatziki pedig olyan krémes, hogy abból szinte kötelező egy plusz adagot is kérni. Az, hogy a legfurább időpontokban is sokan várakoznak az utcán a bejutásra, nemcsak annak köszönhető, hogy maga az eladótér kicsi!

  • Gírosz pitában: 720 Ft
Kyros Gyros
  • 1132 Budapest, Hegedűs Gyula utca 34.

Floga grill

Az újbudai Floga Grill igazi gyönyszem az Allee-n túli sivatagban. Hozzájuk sem csak gíroszért érdmes betérni, a görög tengerparti sütögetés egész hangulátát adják, készítenek különböző halakat és húsokat faszénen, és laktató tálaik is vannak. A pitában csak tzatziki, lila hagyma és paradicsom van, viszont elég rendes adag sült krumpli is jár mellé, a sertéshúst ők maguk fűszerezik, és nem bánnak óvatosan a félszigetre jellemző fűszerekkel sem.

Fotó: szerk / WLB

Kellemes, könnyed darab, laktat, viszont nincs utána kajakóma. Ha több zöldségre vágyunk, a tálakon egy adag görög sali is jár a húscafatok, a souvlaki vagy a halloumi mellé.

  • Gírosz pitában: 930 Ft
  • 1117 Budapest, Fehérvári út 48.
  • H-Szo: 11.00. - 21.00.

Saloniki Gyros Taverna

A Haller utca Soroksári út sarkán lévő görög ételbárba lehetőleg ne ebédidőben menjünk, olyankor ugyanis előfordulhat, hogy a sarokig áll a sor. A szimpla gíroszuk is elég méretes darab – a húscafatokon kívül tzatziki, répasaláta, jégsaláta, paradicsom és sült krumpli jár bele alapból. Ezen kívül vannak vega verzióik, amikor rántott hagymakarikával vagy sajtgolyóval válthatjuk ki a grillezett húst, illetve ha figyelnénk a vonalainkra, fitt tálat is választhatunk.

Fotó: szerk / WLB

Az összhatás remek, a kiszolgálás kedves, de azt azért hozzátennénk, hogy a hústornyot készen veszik, a műanyaggal pedig úgy bánnak, minha nem lenne holnap. Ettől függetlenül, ha a környéken jön ránk a gíroszozhatnék, mindenképpen jó választás a Saloniki Gyros.

  • Gírosz pitában: 850 Ft
  • 1096 Budapest, Haller utca 2.
  • H-P: 10.00. - 15.00. Szo-V: zárva

Leonidas Gyros

Hogy a jó gírosz már a külvárosban is felütötte a fejét, arra – többek közt – a Leonidas Gyros az egyik legjobb példa. Az Üllői út és a Köki között félúton, egy bódésoron évek óta készítik a város egyik legjobb gíroszát. A pitát egyesével sütik át vaslapon, amitől lesz egy kis füstös kérge, de belül puha marad. Salátából háromféle kerül a saját pácolású csirkehús mellé: tzatziki, feta sajt saláta, és füstölt sajtos répasaláta.

Fotó: Hirling Bálint / WLB

A paradicsom alap, itt kimarad a sült krumpli, a lila hagymát viszont citrommal locsolják meg, hogy nyugodt szívvel randizhassunk is gíroszozás után. A kiszolgálás nagyon kedves, a minőségre pedig garancia, hogy a legrandomabb napszakban is előfordulhat, hogy ki kell várnunk egy kisebb sort, mielőtt megkapjuk a tekercsünket.

  • Gírosz pitában:  850 Ft
Leonidas Gyros
  • 1191 Budapest, Üllői út 214/4

Blue Agori – Greek Street Food Bar

A Madách téri üzlet mintha predesztinálva lenne arra, hogy csak jóféle falatokat készítsenek benne – Huszár Krisztián Beszállója után tavaly ősszel költözött ide a környék legjobb gíroszosa, a Blue Agori. Stavros Koranis tulaj Thesszalonikiből érkezett, és tudja, mitől lesz igazán jó egy gírosz: az egy dolog, hogy a saját hústekercs sütéséhez császárszalonnát és kacsazsírt is felhasználnak – ettől marad igazán szaftos az összes húscafat – de a húson kívül az összes alapanyag Görögországból származik a joghurttól a fűszereken át az olajbogyóig.

Fotó: Szabó Gábor / WLB

A gíroszt kérhetjük sertésből vagy csirkéből is, és ha igazán jót akarunk magunknak, a házi sült krumpli mellé kérünk egy kis halloumi sajtot is (a vegetáriánusok kérhetik csak sajttal is), hogy igazán szaftos töltött pita kerüljön a kezünkbe!

  • Gírosz pitában: 990 Ft
Blue Agori
  • 1075 Budapest, Madách Imre út 1.

Gyros (Üllői út 40.)

A Corvin negyed árkádai alatt álló gíroszos helyet úgy találjuk meg az interneten: Gyros. Nem véletlen, mikor ők kezdtek, valószínűleg még nem volt szükség megkülönböztető neveket adni, mert volt egy gíroszos Budán, meg egy Pesten. Az Üllői út 40. alatt pontosan 28 éve lehet pitába tömött húst kapni zöldségkiegészítőkkel. A tuljdonos ugyanaz, de szerencsére a kínálat és a stílus sokat változott az elmúlt években, mert nem volt mindig a legjobb reputációja. Mivel kívülről most is egy nagy kékes neonfelirat virít, sokan talán be sem kukkantanak, ami óriási hiba, mert ennek a gírosznak semmi köze a körúti tesóihoz.

Fotó: szerk / WLB

A pitát egyesével lesütik rostlapon, a húst ők fűszerezik, és a gíroszra kerülő krémek is mind helyben készülnek. Még a sült krumplijuk is házi, nem is hasábra, hanem karikára van vágva, így sokkal jobban el lehet osztani a tölcsérben, mint az egyenes darabokat. A hús és a krumpli mellé kapunk krémes tzatzikit, lila hagymát, paradicsomot és salátakeveréket. Ha pedig csípősre vágyunk, akkor nem egy kanálnyi Erős Pistát dobnak mellé, hanem házi készítésű, görög joghurt alapú pikáns fűszerezésű krémet pötyögtetnek a belevalókra tekerés előtt. 

  • Gírosz pitában: 990 Ft
  • 1082 Budapest, Üllői út 40.
  • H-K: 11.30. - 20.00. Sze-Cs: 11.30. - 21.00. P: 11.30.- 22.00. Szo-V: zárva

Allos Gyros

Ismét egy szuper hely a városkapun kívül – az Allos Gyros szintén egy bódésoron található Pestszentlőrinc keleti részén, a temetőhöz közel. A 10 éve nyitva lévő Allosban is krémek garmadát teszik a pitánkba, ha úgy szeretnénk: van görög joghurtos tzatzikijük, krémes zöldfűszeres feta salátájuk, majonézes-füstölt sajtos répa és sajtos-majonézes káposztasaláta is. A hagyma és a paradicsom természetesen itt is dukál bele, sült krumpli viszont nincs.

Fotó: szerk / WLB

A csirkecombot ők filézik és fűszerezik, a kiszolgálás pedig  a nagy forgalom és a házhozszállítás ellenére is pörög. A sokféle krémnek köszönhetően a gírosz szaftos, a füstölt sajttól kicsit füstös, a kiszolgálás pedig nagyon kedves!

  • Gírosz pitában: 850 Ft
  • 1183 Budapest, Nefelejcs utca 89.
  • H-Szo: 11.00.-21.00 V: zárva

Taverna Dionysos

Az egyetlen valóban „étterem” kategória a listán, ahol terített asztal mellett, késsel-villával eshetünk neki a gíroszunknak. A Dionysos 26 éve várja a Belgrád rakparton azokat, akik a görög életérzésre vágynak, és elég komolyan veszik a feladatot. A gíroszuk sem az a tipikus bódésoron szerzett darab: nem tekerik be, hanem tányéron külön adják a pitát, a csirkemellből és combból vegyesen rakott húsforgácsra, amit Krétán tanult fűszerkeverékkel ízesítenek.

Fotó: szerk / WLB

A tzatzikijük mesefinom, igazán krémes és frissítő, szintén külön kis tálban érkezik. A zöldségkínálat nincs túlgondolva, lila hagyma, paradicsom és uborka – egy kis olívaolajat vagy laza dresszinget azért elbírna. Az mindenképpen előnyére szól, hogy a hús és zöldség dominál benne, és bár a pita nem házi, roppanósra sütik, és olívával jól meglocsolva szuperül kiegészíti az egészet.

  • Gírosz pitában: 3680 Ft
  • 1056 Budapest, Belgrád rakpart 16.
  • H-V: 12.00. - 24. 00.

+1 : Vegan Love

A Vegan Love egy remekül összerakott koncepció, ami a Magic Burgeresek fejéből pattant ki. Az anyaüzlet minősége garantálja, hogy a hamburgereikben sose csalódjunk, de a vegán gíroszuk miatt sem kell szégyenkezni. A húst szejtánnal pórolják, a fűszerezés megegyezik a megszokottal, igazából elég nehéz megmondani, hogy nem a hagyományos verziót esszük.

Fotó: szerk / WLB

A tálak népszerűbben náluk, mint a pitába pakolt élvezet – bármelyiket is választjuk, a klasszikus paradicsom, hagyma, zöldsaláta trió mellé választhatunk a salátapultban lévő sült és nyers zöldségek közül, így a gíroszunkat pimpelhetjük sült céklával vagy brokkolival, csicseriborsóval vagy éppen csírákkal. 

  • Gírosz pitában1840 Ft
  • 1114 Budapest, Bartók Béla út 9.
  • H-V: 11.00. - 21.00.