Úgy látszik, 2018 a koncertek éve Budapesten: csak az elmúlt hat hónapban járt már itt Nick Cave, az Arcade Fire vagy a Queens Of The Stone Age is. De ameddig tart a nyár, addig nem csillapodik a világsztárok inváziója sem, így összegyűjtöttük, hogy kiknek a fellépésére őrülhetünk meg még idén a szabad ég alatt: a Sons Of Apollo, a Braindogs, a Die Antwoord vagy a The Atomic Bitchwax csak pár név a listából.

Sir Bob Cornelius Rifo dance-punk formációja már többször bizonyította a hazai közönségnek, hogy nem csak a maszkok miatt őrületes, amit a színpadon csinálnak. A képregény és punk rock-fanatikus frontember sosem elégedett meg azzal, hogy egyszerűen csak szórakoztassa a közönségét: emocionálisan és intellektuálisan is be akarja rántani őket, olyan élményt nyújtva nekik, amit sosem felejtenek el. Talán ezért is akart vele dolgozni mindenki, Sir Paul McCartney-tól Steve Aokiig, Britney Spearstől a The Chemical Brothersig. Ezúttal pedig egy önálló koncerttel, ráadásul egy teljesen friss anyaggal, és ha lehet, akkor még tébolyultabb műsorral veszik be a fővárost!

2/9

Braindogs

Tom Waits zseniális dalai, zenéje, őrülete a Braindogs jóvoltából újra a Kobuci Kert színpadán! A zenekar a mester egyik születésnapján egyszeri tisztelgésnek indult, de olyan elsöprő sikere volt mind a közönség, mind pedig a résztvevők részéről, hogy azóta évente megismétlik az örömzenélést. A tagok mindannyian a saját jogukon is elismert művészek: Ian Siegal a világ egyik legkitűnőbb soul-blues énekese, Ripoff Raskolnikov a kelet-európai blues nagy kortárs alakja, Varga Livius a Quimby-vel tette le a névjegyét, Varga Laca és Frenk nevét az alternatív-világnak nem kell bemutatni, Nagy Szabolcs pedig az egyik legjobb hazai blueszongorista.  

What happens next? - azaz mi történik ezután? Ez a címe Joe Satriani januárban megjelent, immár tizenhatodik albumának, amelyen a világhírű gitáros visszakanyarodik pályafutása legelső éveihez, és egy jól felismerhető dallamvilágú, ugyanakkor letisztult hard rock dalcsokrot kínál. Az immár négy évtizede aktív zenész ráadásul nemcsak saját, elképesztő virtuozitása okán megkerülhetetlen alakja mindenféle zenei színtérnek, hanem a Van Halen- és Montrose-énekes Sammy Hagar és a Red Hot Chilli Peppers-dobos Chad Smith-tel közösen alapított Chickenfoot miatt is. Az ember, aki kinőtt a gitárból, nem először érkezik Magyarországra, viszont minden fellépése élmény – így most sem valószínű, hogy csalódás érne majd bárkit.

A Monster Magnet sorait is erősítő Chris Kosnik fuzz-asztronauta triója, a hatvanas-hetvenes évek pszichedelikus hangzásvilágát hangosabban újragondoló The Atomic Bitchwax az A38 Hajó Tetőteraszára tér vissza július 25-én!

A konvencionális dolgokat élből elutasító dél-afrikai Die Antwoord túlzás nélkül a nemzetközi könnyűzenei színtér egyik legmeghökkentőbb formációja. Az idén tíz éves csapat a kezdetektől ugyanabban felállásban létezik: az énekesnő az egzotikus hangú Yolandi Visser, mellette a különc megjelenésű rapper, Ninja, valamint egy DJ, God (korábban DJ Hi-tek) szerepel, aki általában furcsa maszkban áll színpadra. Ami pedig onnan érkezik, az a hiphop, a rave, az eurodance és és a techno sajátos ötvözete, afrikaans nyelvű rapbetétekkel. Ehhez jönnek még a szokványosnak nem nevezhető, sokkoló klipek és az őskáoszt megidéző fellépések, és kész is a nyár legnehezebben felejthető koncertje, amihez hasonlót biztos nem láttál!

Nagyjából 2017 elején reppentek fel az első pletykák egy új, titkos, a Dream Theater soraiból is ismert Mike Portnoy dobos és Derek Sherinian billentyűs zenei projektjéről. Végül augusztus elsején a duó nyilvánosságra hozta a részleteket, és bemutatta a Sons Of Apollora keresztelt formációt. A progresszív metál csapat sorait Mike és Derek mellett olyan nevek erősítik, mint a gitárosposzton található Ron „Bumblefoot” Thal (ex-Guns ’n’ Roses), Billy Sheridan basszusgitáros (Mr. Big, The Winery Dogs) és Jeff Scott Soto (ex-Journey, ex-Yngwie Malmsteen’s Rising Force) énekes. Tavaly októberben Psychotic Symphony címmel meg is jelent a debütalbumuk, első világkörüli turnéjukon pedig rögtön eljutnak Budapestre.

reggae nagyágyúja, a multiinstrumentalista Alborosie története igazi tündérmese: a Szíciliában született énekes-dalszerző minden hangszeren autodidakta módon tanult meg játszani, tizenöt éves korában pedig már a Reggae National Tickets nevű olasz zenekar tagja volt. Pár évvel később kiszállt, hogy Jamaikában, egészen pontosan Kingstonban dolgozhasson hangmérnökként, és közelebb legyen az őt leginkább inspiráló kultúrához. Olyanokkal dolgozott, mint Ky-Mani Marley, aki később rendszeresen vendégszerepelt is a saját albumain. Ugyan első magyarországi fellépésére őt nem hozza magával, egy másik jamaikai szupercsapatot, a The Skatalitest viszont igen, szóval nem érdemes kihagyni az év várhatóan legpozitívabb estéjét!

Áron András ’Apey’ neve valószínűleg kevesek számára cseng ismeretlenül. Olyan zenekari formációkból ismerhetjük már, mint az Apey & the Pea, Trillion vagy az egykori Neck Sprain. Ezen az estén az Apey & the Pea hangzására jellemző erőteljes, „gonosz” riffekkel szemben a lágyabb dallamok dominálnak, a kifejező szövegek mellett minden egyes dalnak saját története van. Második albuma, a Feathers, Black Flowers 2010-es megjelenése óta a „líraibb én” kicsit háttérbe szorult, legalábbis valamelyest elvonult a nyilvánosság elől, ám semmi kétség nem fér hozzá, hogy érdemes volt várni a visszatérésre: Apey 2016-ban mutatta be új lemezét, a Foxes-t. Az albumon tizenegy dal kapott helyet, melyeket Andris személyes érzései, problémái ihlettek, és egytől egyig őszinték és igazak. 2017-ben harmadik szóló nagylemeze a STRANGER látott napvilágot. Az album tizenegy számot foglal össze egy hosszú történetté, mely Andris elmondása szerint gyermekkorát és a személyiségének kialakulását meséli el. Ez egy kifejezetten pozitív atmoszférájú, boldogabb köntösbe tekert album.

9/9

Skaar