A karácsonyi készülődés valahogy minden évben egy kicsit korábban kezdődik, így tartva tempót, összegyűjtöttünk 13 klasszikus budapesti karácsonyi vásárt, ahová érdemes ellátogatni, és, ahol hódolhattok minden bűnös gasztronómiai szenvedélyeteknek. Hisz tudjuk, ez az év azon szakasza, mikor előbukkannak kedvenc forraltboros-standjaink, büntetlenül fogyaszthatjuk a kürtőskalácsot és a többi vásári jóságot, és sajnos exponenciálisan nő a vásárlási kedvünk.

1/13

Adventi Ünnep a Bazilikánál

A Szent István téri adventi vásár már hagyománynak számít a városban. Az első dolog, ami az ideérkezőknek feltűnik, a látványos 3D-s fényfestés a Bazilika homlokzatán. A karácsonyi fények, a zenei aláfestés és a kézműves vásár portékái olyan atmoszférát alkotnak, amitől úgy érezzük, szívesen elvesznénk itt pár órára. Az eddigi évekhez hasonlóan most is lesz korcsolyapálya a tér közepén, ahol hétvégente oktatással várják a gyerekeket, valamint részt vehettek a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet jótékonysági programjában. Újdonság azonban, hogy az idei vásár a megszokottnál nagyobb lesz, és a Sas utcától a Széchenyi térig egy kisebb foodtruck-show kap helyet, ahol olyan guruló étkezdék kínálatából falatozhattok, mint a Zing Burger, a KolBice, a BudDog, a Paneer, a MexKitchen, a Balkán Grill, a Beffaló Bill, a DiVino és a Korhely.

Mikor? November 27. – január 2.
Nyitvatartás: 11:30-20:00.

2/13

Adventi vásár a Gozsdu Udvarban

A Gozsdu Udvar adventi vására november 28-án nyitja meg kapuit, és három és fél héten keresztül várja a látogatókat a Király és a Dob utca között. Persze egy karácsonyi vásár sem lenne az igazi forró italok és finom falatok nélkül, szerencsére ezekből itt sem lesz hiány, és felállítanak egy 5 méteres karácsonyfát is. December 6-án még a Mikulás is ellátogat a Gozsduba élő rénszarvasaival, hogy ajándékokkal lepje meg a gyerekeket.
Talán ez az egyelten olyan vásár a városban, ahol az adventi programok mellett egyúttal Hanuka ünnepséget is tartanak. December 6-14. között hanuka paddal, menórával, gyertyagyújtással és fánkosztással ünneplik a zsidó ünnepet.

Mikor? November 28. – december 23.
Nyitvatartás: 12:00-22:00.

3/13

Four Seasons Karácsonyi Vásár

Idén második alkalommal rendezik meg a Four Seasons Gresham Palace luxus karácsonyi vásárát a Zrínyi Passageban, ahol Diótörő tematika erősíti a karácsonyi hangulatot. A vásári kínálatban olyan hazai és külföldi márkákat találtok meg, mint a Herendi Porcelánmanufaktúra, a Varga Crystal vagy a Pécsi Kesztyű, de beszerezhetitek a Neroli Parfüméria esszenciáit és a Kreinbacher Birtok borait és pezsgőit is. Hétvégenként ugyanitt tematikus programokkal készülnek a szervezők: csütörtökön a divaté a főszerep, a péntek a pop, míg a szombat esték a klasszikus zene jegyében telnek, vasárnap pedig gyermekkórusok szállítanak ünnepi dallamokat a hotel falai közé.

Mikor? November 27. – december 27.
Nyitvatartás: 11:00-21:00.

4/13

Advent a Várkert Bazárban

Az adventi vásárok új szereplője a Várkert Bazár, ami idén először ad otthont karácsonyi rendezvényeknek. A várhegy oldalában álló épületegyüttes tökéletes hátteret nyújt az ünnepi forgatagnak, mi pedig forralt borunkat kortyolgatva élvezhetjük a pesti panorámát. Azonban nem a hely bája az egyetlen, ami miatt érdemes ellátogatni: a vásár ideje alatt láthatjátok a Hello Wood óriási gyertyainstallációját, esténként pedig különböző kulturális és zenei programokkal készülnek a szervezők. Fellép a Budapest Táncszínház, a Virtuózok Produkció, a Sárik Péter Trió, valamint Pál István Szalonna, és színpadra lépnek a Fölszállott a Páva népzenei tehetségkutató műsor döntős és középdöntős gyermekversenyzői is. A gyerekeket kézműves programokkal, táncházzal, játszóházzal és foglalkoztató programokkal várják. Az esemény egyik újdonsága a Tütü (az Utazó Gasztró Busz) Karácsonyi Hüttéje, ahol mindennap 10:00-20:00 között lakmározhatsz a házi füstöléssel készült BBQ Pulled Pork szendvicsből és felmelegedhetsz forralt borral, felnőtt punccsal. Hogy honnan indult az első, igazi Tütü?! Majdnem két éve gurult ki Zalaegerszegről az Utazó Gasztró Busz. Ma többezer kilométerrel, megannyi fesztivállal és a 2015-s Év Food Truckja díjjal a háta mögött már jópárunk szívébe belopta magát a vidám kék busz és mindig mosolygós csapata.

Mikor? November 29. – december 24.
Nyitvatartás: 10:00-20:00.

5/13

Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren

Európa 10 legszebb adventi vásárának egyikeként a Vörösmarty téri rendezvény már legalább olyan népszerű a külföldi látogatók, mint a budapestiek körében. Ez az a vásár, ahol legalább egyszer mindenki megfordul, nem számít mennyit kell sorban állni egy forralt borért, és, hogy az árszínvonal mennyivel húzódik a még elfogadhatónak tartott kategória fölött – hiszen enélkül az Advent sem lenne az igazi. És hogy mire számíthat, aki ide kilátogat? Egy 1200 négyzetméteres gasztroteraszra, ahol olyan különlegességeket kóstolhattok, mint az aszalt szilvás gulyás vagy a bárányszendvics sültpaprikakrémmel; esténként jazz, blues, népzenei és soul koncertekre, iparművészeti vásárra, valamint gyermek kézműves foglalkozásokra és „Malacok húzta szánkókaraván” játszótérre. A hat héten át tartó vásár ideje alatt minden héten két segélyszervezet mutatkozik be, akik adománygyűjtési akciókat tartanak.

Mikor? November 13. – január 6.
Nyitvatartás: 09:00-22:00.

6/13

Téli fesztivál és karácsonyi vásár a Városháza parkban

November 21-től a Városháza park megtelik élettel, zenével és fénnyel. A kézműves kirakodóvásár és a falusi látványkonyha mellett zenei, kulturális és irodalmi programokra számíthattok, melyeknek a tér közepén felállított Üvegház ad otthont. Hétköznap esténként amatőr hagyományőrző csoportok, kórusok és színjátszók mutatkoznak be, hétvégén pedig a gyerekek vehetik birtokba a teret, ahol egész napos bábelőadások, koncertek és kézműves foglalkozások szórakoztatják a kicsiket. Jótékonykodásra itt is lesz lehetőségetek, ugyanis több gyűjtést is szerveznek rászoruló családoknak.

Mikor? November 21. – január 3.
Nyitvatartás: 10:00-21:00.

7/13

Magyar Ízek Karácsonyi Vására az Erzsébet téren

A város legnagyobb karácsonyi gasztrovásárán hazai és külföldi kézműves termelők finomságaira csaphattok le, amik nem csak az asztalon, de akár a fa alatt is jól mutatnak. A kínálatban sajtok, szalámik, mézek és kézzel készült édességek nagy választékából szemezgethettek, de akár egy egész délutánt is eltölthettek az Erzsébet téri felhozatal végigkóstolásával. Mi biztos, hogy nem fogunk tudni ellenállni a friss bejgli, sült kolbász és a kürtőskalács csalogató illatának.

Mikor? November 27. – december 23.
Nyitvatartás: 12:00-20:00.

8/13

Fashion Street

A Deák Ferenc utca, ismertebb nevén Fashion Street is fénybe borul idén, és felbukkannak a jól ismert faházak. A karácsonyi ajándékbeszerzés közben életmentő lehet egy forró puncs vagy egy rétes. A gyerekekről itt sem feledkeznek meg, a kicsiket és a nagyokat is különböző programok várják az év végéig.

Mikor? November 13. – december 31.

9/13

Bálna Advent

A IX. kerület sem marad ünnepi forgatag nélkül. Számos italos és ajándéktárgyas pavilon, valamint street food truck várja a vendégeket. A jó hangulatról a forró lélekmelegítők mellett az ingyenesen látogatható koncertek, programok gondoskodnak. Aki szeretne finomat enni, az sem fog csalódni, ugyanis a választék bőséges lesz. A fesztivál egész ideje alatt jégpálya várja a kicsiket és nagyokat is. Lássuk be, elég szuper program forralt borozás után/közben leszúrt Ritbergerrel próbálkozni a mesés panorámát figyelve.

Mikor? December 3. – 24.
Nyitvatartás: 12:00-23:55.

10/13

Advent Óbudán

Idén is több helyszínen vár az Advent Óbudán rendezvénysorozat! November 28. és december 23. között ünnepi díszbe öltözik Óbuda Fő tere, a Csobánka tér és a Pethe Ferenc tér. Az ünnepi hétvégéken koncertekkel, kézműves vásárral, gyermekprogramokkal és gasztronómiai különlegességekkel készülnek. A Fő tér közepén álló hajdani gázátadó állomás épületében kialakított pultnál ünnepi italokat és falatokat lehet fogyasztani. A bevételből a kárpátaljai rászoruló családok tűzifa ellátását támogatják. A rendezvénysorozat elmaradhatatlan része az ingyenes korcsolyapálya, ahol kicsik és nagyok hódolhatnak a népszerű téli sportnak.

Mikor?
November 28. – december 23.

11/13

Advent a Hegyvidéken

A Hegyvidék karácsonyi vására immár 13. alkalommal nyitotta meg kapuit november 29-én. Egész napos nyitvatartással több mint harminc magyar iparművész és kézműves kínálja legújabb alkotásait. Ruhák, kiegészítők, ékszerek, kerámiák, lakásdekorációk, játékok, kézműves- és design tárgyak és még sok minden más várja, hogy olyan ajándékká váljon, amit öröm adni és kapni, s nem utolsósorban: érdemes megőrizni. Számos ingyenesen látogatható programot kínálnak az érdeklődőknek, hogy még tartalmasabbá váljon az ünnepvárás időszaka. A karácsonyi vásár megnyitójával párhuzamosan nyílik a Hegyvidéki Polgármesteri Hivatal földszinti folyosóján egy kiállítás, amely a kerületi óvodások és iskolások erre az alkalomra tervezett karácsonyi üdvözlőlapjait mutatja be.

Mikor? November 29. – december 20.
Nyitvatartás: 10:00-18:00.

12/13

Újpesti Karácsonyi Vásár

Az ünnepvárás Újpesten évek óta összekapcsolódik a karácsonyi vásárral, amely ezúttal november 28-tól december 24-ig a megszokott Szent István téri helyszínen, izgalmas programmal, sztárfellépőkkel, fényfenyővel várja a kicsiket és nagyokat. Felépül a vásárváros is, amelynek faházaiban megannyi portéka csábít ajándékvásárlásra, a finom falatok és a forró italok pedig a jó hangulatot fokozhatják. Közkívánatra idén újra műjégpálya nyílik!

Mikor? November 28. – december 24.
Nyitvatartás: 10:00-20:00.

13/13

Ünnepváró Vásár a Corvin téren

Az ünnepre feldíszített Corvin téren a népi iparművészek mellett kézműves szakiskolák és fogyatékkal élők által készített, szakmailag ellenőrzött kézműves termékeket árusító cégek, civil szervezetek portékái is megvásárolhatók lesznek. Népi iparművészeti és kézművestárgyakkal, néprajzi és népművészeti kiadványok vásárával, kedvezményes jegyárusítással, szabadtéri népzenei koncertekkel, gyerekprogramokkal, valamint kézművesfoglalkozásokkal várják az érdeklődőket.

Mikor? December 4. – 6.
Nyitvatartás: 10:00-20:00.