Nem olyan könnyű vegánnak lenni Budapesten; folyton unalmas kérdésekre kell válaszolni, dühroham nélkül kell tűrni az okoskodó hozzászólásokat és le kell nyelni, ha bolondnak nézik az embert. Pedig igaz a hír, ők is emberek, nem az Alfa Sirius-ról érkeztek közénk, egyszerűen csak máshogy gondolkodnak az életről; szerintük az állatok nem azért vannak, hogy megegyük őket. A vegán életmód elsősorban az erőszakmentességről szól és Budapesten is egyre többen mondanak le az állati eredetű ételekről. Elhatároztuk, hogy felfedjük a nagy titkot; elmondjuk hol és mivel táplálkoznak a vegánok. 

1/6

Napfényes étterem

Egyrészt onnan lehet tudni, hogy valaki vegán, hogy alig várja, hogy elmondhassa, másrészt pedig, hogy vásárláskor és az étteremben folyton egy őrült tudós arckifejezésével böngészi az összetevők listáját. Erre itt szerencsére nincs szükség, mert ez egy teljesen vegán étterem. Az étlapon szereplő összes étel teljes mértékben kizárja az állati fehérjét, a legtöbbjük pedig bio alapanyagokból is készül így garantálva azt, hogy minden nagyon egészséges. Ha valakinek kétségei vannak afelől, hogy minden ételnek létezik vegán megfelelője, akkor érdemes ide szervezni egy vacsorát. Az egyetlen baj az, hogy a menüt látván nagyon nehéznek tűnhet a választás. A bőség zavarában nem könnyű eldönteni, hogy éppen pizzát, lecsót, rántott növényi sajtot (növényi) tartárral, vagy esetleg spagettit akarunk. Itt még akár a ragadozók is jóllakhatnak úgy, hogy észre sem veszik, hogy nem ettek állatot. Érdemes figyelni, hogy semmiképp se együk túl magunkat, mert kell helyet hagyni egy jó somlói galuskának, vagy egy szójás túrógombócnak is.

2/6

Napfényes cukrászat

Joggal merül fel a kérdés: vajon milyen lehetőségei vannak egy vegánnak akkor, ha édességre vágyik? A sütik, torták, fagyik és pékáruk általában tejjel és tojással készülnek és a legtöbben el sem tudják képzelni azt, hogy a finomságok ezek nélkül az összetevők nélkül is ugyanolyan jók tudnak lenni. Ha bizonyíték kell, akkor érdemes elmenni a Napfényes Cukrászatba, ahol minden egyszerre édes és vegán. Itt az állatvédők is nyugodtan beleharaphatnak lelkiismeret furdalás nélkül egy Ischlerbe, linzerkarikába, vagy ehetnek zserbót és krémest is akár. Minden teljesen növényi eredetű, még az Eszterházy torta is. A vegánoknak egyébként nem az a problémájuk a tejtermékekkel és a tojással, hogy egészségtelenek, hanem úgy gondolják, hogy fogyasztásuk természetellenes. Emellett azt sem tartják etikusnak, ahogy a nagy feldolgozóüzemekben az állatokkal bánnak, megfosztva őket a szabadságuktól és természetes életritmusuktól.

3/6

Ganges étterem és Ganga Café

A vegánok szeretnek étterembe járni, főleg, ha kifejezetten rájuk is gondolnak. A Ganges étterem annyira bevált, hogy 2010-ben nyitottak egy másik helyet a Ganga Café-t, ahol a koncepció ugyanaz: vegetáriánus és vegán ételek, jó minőség és frissesség. Az éttermek nagy hangsúlyt fektetnek a házhozszállításra, tehát már a fáradság sem állhat egy teljesen állatmentes vacsora útjába. Az egyhangúság megelőzése miatt minden héten más ételek közül lehet választani. Az ételrendelés jól jöhet azoknak, akik munkahelyre szeretnének rendelni valamit, ami jobbá teszi a közérzetüket, segít a hatékonyabb munkavégzésben is. Ha valaki azt gondolná, hogy a vegán táplálkozás drága, akkor annak érdemes kiszámolni, ahogy mennyit fizetne egy 'hagyományos' ebédért. Meglepő lesz az eredmény.

Cím: 1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 25.
Nyitvatartás: H-P: 12:00 - 19:00
Facebook

4/6

LéBár

A LéBár igazából nem is étterem, hanem egy biobolt kifőzdéje, ahol kizárólag vegán ételeket készítenek a lehető legjobb és legegészségesebb alapanyagokból. Néhány ételben édesítőként viszont használnak mézet, aminek vegánságával kapcsolatban még nem döntött egyhangúan a közösség (általában a vegánok mézet sem fogyasztanak). Aki úgy gondolja, hogy a méhek nem az emberek kedvéért dolgoznak, az kérheti nyírfacukorral is az édességét, ami méregtelenít, segíti a kálcium beépülését a csontokba és jó hatással van a kiválasztásra; probléma megoldva. A LéBárban nagyon finom a saját készítésű szejtán (búzahús), a szójajoghurtból készült öntetek és a tofuburger. Ha esetleg valakinek kifogása lenne a szója ellen, az nyugodjon meg! Az itt kapható szójából készült termékek nem génmódosított élelmiszerek, így B-vitaminban, kálciumban és fontos fehérjékben gazdagok. Az ételkínálat egyébként hétről-hétre változik, így megunni lehetetlen.

Facebook

5/6

Édeni Vegán

Batthyány tértől 2 percre egy műemléki épületben kapott helyet Buda legerőszakmentesebb étterme. Az Édeni Vegán, amely a legváltozatosabb magyar és nemzetközi ételeket kínálja elérhető áron úgy, hogy a finom falatokért egy élőlénynek sem kellett szenvednie. Az önkiszolgáló rendszer miatt mindenki előre megcsodálhatja tápanyagban bővelkedő ebédjét. Akkor is érdemes betérni, ha az ember csak egy bögre tejeskávéra vágyik, ugyanis nagyon finom rizstejes café latte kapható itt jóval olcsóbban, mint azt a nagy kávézóláncok esetében megszokhattuk. Fontos megjegyezni, hogy az itt dolgozók jól fel vannak készülve az összetevőkkel és az egészség megőrzésével kapcsolatban. Bármikor szívesen adnak tanácsot, hogy mitől fogyhatunk, mitől lehetünk fittebbek, vagy hogy melyik ételben van például elég Omega-3, ami az érelmeszesedés és az infarktus megelőzésében fontos szerepet játszik. Ezeket a tanácsokat egyébként otthoni főzéshez is hatékonyan használhatjuk. A bioboltokban (amikről már korábban írtunk egy összeállítást) szinte minden összetevőt meg lehet találni, sőt, egyre több helyen már vegán tisztítószereketkozmetikumokat is találunk.

6/6

Mannatural Ételmanufaktúra

A frissesség, az egészség és a környezettudatosság jegyében nyílt meg az Mannatural Ételmanufaktúra, ahol minden zöldségből, gyümölcsből és magvakból készül állati fehérje és adalékanyagok nélkül. Itt kinézetre és ízre minden olyan, mintha átlagos étel lenne, de ez csak az álca. A csábító külső 100%-ban természetes alapanyagokat takar, amik feldolgozás után azonnal az asztalunkra kerülnek. Még azok az ételek is csak jó hatással vannak szervezetünkre, amiket soha nem tartottunk ezelőtt egészségesnek; a palacsinta tésztája aszalt gyümölcsöket tartalmaz, a székelykáposzta tejfölje pedig napraforgómagból, vízből és fűszerekből áll. Itt nagyon komolyan vették a mondást, hogy “Az vagy, amit megeszel.” és mindent megtesznek a szakácsok azért, hogy csak a legjobbat kapjuk. A finom ételek mellett egyébként olyan különlegességeket is kipróbálhatunk itt, mint a máktej, vagy a fekete szezámtej, amik szintén nagyon jó hatással vannak az emberi testre. Amikor az ember ilyen ételeket eszik, tudja, hogy vegánnak lenni nem mindig könnyű, de megéri a fáradtságot.

Facebook