Olyan tervezőket gyűjtöttünk össze, akik a klasszikus szakképzés nyújtotta háttér nélkül terveznek és készítenek bájos, naiv és olykor elgondolkodtató használati és dekorációs tárgyakat.

1/5

Rebu Ceramics

Rácz Rebeka designelmélet mesterszakos diplomával vágott bele az agyaggal való munkába. Készített már a fogyasztói társadalom elé görbe tükröt tartó dísz- és használati tárgyakat egyaránt. A kerámiával autodidakta módon kezdett el foglalkozni, és elmondása szerint az alkotásaiban fontos szerephez jut „a szabálytalanság, a hagyományos értelemben vett tökéletesség hiánya”. Munkáin keresztül arra is felhívja a figyelmet, hogy olykor érdemes megkérdőjelezni a szokásainkat, a társadalmilag elfogadott normákat és automatizmusokat, amelyek meghatározzák a mindennapjainkat. „Próbálok olyan életet élni, amilyenek a tárgyaim: működnek, de nem feltétlenül a megszokott módon.
 

2/5

Susu Keramika

Asbóth Szaffi és Bodnár Flóra közös márkájának kézzel „épített”, olykor kissé esetleges kerámiái egyszerű, élő és ujjnyomos formákkal hódítanak. Mindketten a színek és a formák megszállottjai. Darabjaikat olykor némi arannyal is felturbózott pasztelldekorral teszik egyedivé, amelyeken visszatérő motívumként sokszor levelek, pálmafák, lusta négylábúak vagy épp madarak sorjáznak. A mintáik alakulását a kész, nyers formák határozzák meg. Nagyon élvezik az agyag használatát és az abból testet öltött, kézbe vehető tárgyat, amelyre rajzaik kerülnek. Mindent közösen készítenek el. Kettejük ízlése, személyisége és stílusa nagyon hasonló, így egyszerűen tudnak együtt dolgozni, de pont annyira különbözőek, hogy új ötletekkel is képesek inspirálni egymást.


3/5

Kokomo

Glaser Eszter friss kezdeményezésében három, számára kedves dolgot, a növényeket, a kerámiát és egy Beach Boys-dalt mixelt össze. A növényeket nem csupán élő, de szárított formában is gyűjti, a japán ikebana – a virágrendezés művészete – pedig egyfajta meditációként hat rá. Ezekhez kapcsolódott be jó pár hónapja a kerámia, és szinte ösztönösen születtek meg azok a tárgyak, amelyek ehhez a vonalhoz a legjobban passzolnak. A „posztmodern életérzést” sugalló, szoborszerű objektek nem csupán száraz virágokkal mutatósak, de szinte bármilyen szituációban izgalmas színfoltot hoznak az enteriőrbe. „Ezekkel a tárgyakkal arra szeretném ösztönözni az embereket, hogy szép dolgokat hozzanak létre a kerámiáimat is felhasználva.


4/5

Klement Csaba

A grafikus-illusztrátort örökké mozgó kedves GIF-jeiről és animációs filmjeiről ismerjük a leginkább. Csaba régóta szerette volna a figuráit kiemelni a digitális világból, és kézzelfogható szituációban is megmutatni. Próbálkozott már printekkel, flipbookokkal, készített kitűzőket nyomtatott vászontáskára, de amikor egy éve közelebbről is megismerkedett a kerámiával, úgy érezte, megtalálta azt a formát, amiben a legjobban tudja megjeleníteni az általa megálmodott „kis lényeket”.  A vicces dínók, a mosolygós gombócfigurák és a nemrégiben született parádés unikornis a szó konkrét és átvitt értelmében egyaránt hordozza készítőjük keze nyomát.


  • Facebook
  • Instagram
  • Kapható, rendelés: Facebook- vagy Instagram-üzenetben, NOS 
  • Árak: 3000–10 000 Ft

5/5

Virágéknál

Papp Virág számára az alkotás az önkifejezés egyik legfontosabb formája. Rajzolt már klasszik vászontáskákra, dekorált sima pólókat, sőt legújabban grafikáit hand poke tetkók formájában bárki magára varrathatja. Virágot nem a tökéletességre való törekvés motiválja, sokkal inkább a benne zajló folyamatok megjelenítése. Szereti az őszinteséget és a nyers, tiszta dolgokat. Egy ideje már kísérletezget a kerámiával, izgalmasnak találja, ahogy a figurái életre kelnek, kézbe vehető tárgyakká válnak. A formák közül idővel egyszerűségük ellenére a kígyók váltak a kedvenceivé, a formázáson túl pedig a díszítés is magával ragadta. „Bár nem tervezem, hogy főállásban az agyag mellé csücsülök, szerintem velem marad a munkámban.”


Címkék