szabadidő

szerkesztés

Budapesti bakancslista – 25 programötlet 2021 tavaszára

Szerzők

  • Kovács Dávid

2021. 03. 18. 16:50

Tavaly tavaszi bakancslistánkat még abban a hitben állítottuk össze, hogy ha kisebb kellemetlenségek mellett is, de felhőtlenül élvezhetjük majd a kikeletet. Néhány nappal később azonban már jöttek is az első korlátozások. Most, egy évvel később pedig olyan intézkedések mellett élünk, melyeket korábban elképzelni sem tudtunk, és bár a járványhelyzet eddigi talán legnehezebb időszakában járunk, az oltásoknak köszönhetően már látszik a fény az alagút végén. Friss bakancslistánkkal mi is erre szeretnénk emlékeztetni titeket, és nagyon reméljük, hogy néhány hét múlva tényleg megkezdődhetnek az enyhítések, és a tavasz második felére a személyes találkozások is kisebb kockázat mellett valósulhatnak meg.

Fotó: Flare Film

Nézz új német filmeket!

1/25

Március 18. és 21. között a Budapesti Távmoziban négy olyan friss német filmet vetítenek, melyek új megvilágításba helyezik a haza fogalmát. Két női és két férfi rendező, két dokumentumfilm és két játékfilm. A dokumentumfilmekből (Mindörökké Walchensee, A haza időből álló tér) megtudhatjuk, hogy a saját családtörténettel való szembenézés milyen nagy mértékben befolyásolja a hazához való viszonyt. A két játékfilmben az utazás motívuma szolgál arra – legyen szó egy távoli sivatagba vagy az álom révén a tudatalattiba tett utazásról –, hogy kiderüljön, van-e haza, ahová eljuthat az ember.

Fotó: Alcsúti Arborétum / Facebook

Gyönyörködj az Alcsúti Arborétum hóvirágmezejében!

2/25

Az Alcsúti Arborétum hóvirágjai minden évben nagyon népszerűek, hiszen itt valóban érintetlen környezetben csodálhatjuk meg őket, ráadásul 7 faj összesen 24 fajtája virágzik itt. Az arborétum a korlátozások mellett is látogatható a hét minden napján (10 és 18 óra között), azonban a hatályos rendelkezéseket itt is ugyanúgy szükséges betartani. A virágzás mindössze néhány hétig tart, ezért érdemes sietni, ha el szeretnétek csípni.

Fotó: Koncz Márton - We Love Budapest

Vegyél részt online tárlatvezetéseken!

3/25

A nagyobb múzeumok is kénytelenek voltak átállni az online programokra, mostanra pedig a legtöbbjük hetente több alkalommal is szervez tárlatvezetéseket a Zoomon vagy más platformon keresztül. A legtöbb tárlatvezetés az állandó tárlatok egy-egy tematikus részére koncentrál, de a koronavírus előtt nyílt időszaki kiállításokat is „bejárhatjuk” alkalmanként ily módon. Budapesten például a Magyar Nemzeti Galéria, a Szépművészeti Múzeum, a Ludwig Múzeum, a Vasarely Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum is tart online tárlatvezetéseket.

Fotó: Wikimedia Commons

Ünnepeld meg Bartók Béla 140. születésnapját!

4/25

Bartók Béla születésének 140. évfordulóján, március 25-én a világhírű hegedű- és brácsaművész, Pinchas Zukerman és a MÁV Szimfonikus Zenekar ad gálakoncertet a Müpában, melyet élőben közvetítenek majd a Müpa weboldalán, valamint a YouTube-on. A koncert egyik különlegessége lesz, hogy a hangverseny elején Pinchas Zukerman a felesége közreműködésével előadja Kodály Zoltán Duóját. Az 1914-ben komponált mű ízig-vérig magyar zene, gyönyörűen használja a két hangszer hangszíne adta lehetőségeket. Kodály és Bartók barátsága alig néhány évvel a Duó születése előtt, az erdélyi gyűjtőutakon mélyült el, kölcsönösen nagyra becsülték egymást – a kompozíció megszólaltatása méltó tiszteletadás Bartók előtt.

Fotó: Juhász Norbert - We Love Budapest

Olvass a friss levegőn!

5/25

Szeretünk olvasni és szeretünk a szabadban lenni – a kettőt ötvözni pedig még inkább kedveljük. Ezért is biztatunk arra titeket is, hogy ahogy melegszik az idő, üljetek ki olvasni a szabadba. Ehhez pedig mutatunk is nektek néhány ideális helyszínt. Korábbi cikkünkben 12 olyan teret és parkot gyűjtöttünk össze, ahol nyugodtan elmerülhettek kedvenc történeteitekben.

Fotó: Pexels.com

Nevelj növényeket otthon!

6/25

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy virágkorát éli az otthoni növénytartás, ami már bőven nem csupán a szobanövényekre terjed ki, hiszen egyre többen próbálkoznak zöldségek vagy fűszernövények nevelgetésével is a lakásukban. Hogy pontosan miként is érdemes ennek nekifogni vagy hogyan érdemes például kitelepíteni a szobanövényeket, arról szintén egy korábban megjelent cikkünkben adunk nektek tippeket.

Fotó: Sinco / Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek

Élvezd a Bartók Tavasz programjait!

7/25

Április 2. és 18. között első alkalommal, online platformokon, világpremierekkel, Európa neves hangversenytermeiből közvetített koncertekkel zajlik majd a nagyszabású, ingyenes összművészeti eseménysorozat, a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek. A programban olyan előadókat találunk, mint a Bagossy Brothers Company, Lajkó Félix és a Győri BalettVaszilij Petrenko és a Royal Philharmonic Orchestra vagy éppen a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, itt tér vissza a Budapest Ritmo világzenei fesztivál, illetve az idén 95. születésnapját ünneplő Kurtág György egyetlen operájának magyarországi bemutatójára is a Bartók Tavasz keretein belül kerül sor.

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

Csodáld meg a virágba borult Tóth Árpád sétányt!

8/25

Ugyan a díszcseresznyefákat csak a 2000-es években telepítették, a Tóth Árpád sétány már korábban is a város egyik legkedveltebb korzója volt. Mióta azonban minden tavasszal rózsaszín ruhába öltözik a környék, már végképp kihagyhatatlan látnivalónak számít, akár helyi, akár turista az ember, főleg, ha az innen a szemünk elé táruló panorámát is hozzávesszük.

Fotó: Szabó Gábor - We Love Budapest

Látogass kis galériákat!

9/25

Már a március elején bevezetett szigorítások előtt be kellett zárniuk a nagy múzeumoknak, ám a kisebb galériák nyitva maradhatnak, s folyamatosan rendeznek is kiállításokat, amíg lehet. A művészetekre kiéhezett elménket a legtöbb galériában előzetes bejelentkezést követően vagy erősen korlátozott létszám mellett tölthetjük fel, így érdemes előre tájékozódni minden esetben.

Fotó: Budapesti Tavaszi Fesztivál / Facebook

Éld újra a Budapesti Tavaszi Fesztivál 40 évét!

10/25

Április 9–18. között rendezik meg a 41. Budapesti Tavaszi Fesztivált, amely idén ingyenes lesz és 10 napon át (online formában) jelentkezik. Az online megvalósulás miatt 2021-ben előtérbe kerülnek a vizuális tartalmak. A szervezők mindennap egy highlighteseménnyel készülnek, ami méltó módon merít a fesztivál 40 éves tradíciójából. Ezeket mai, aktuális kísérőrendezvények egészítik ki, összekapcsolva a múlt hagyományát a jelen irányaival.

Fotó: Hirling Bálint - We Love Budapest

Sportolj a szabadban!

11/25

A tavaszias időjárás még azokat is a szabadba csalogatja, sőt sportolásra bírja, akik egyébként erre nehezebben veszik rá magukat. Akik pedig még télen is odakint edzettek, azok most lubickolnak csak igazán. Ha futásra adnátok a fejeteket, és biztonságos, kiépített útvonalat kerestek, a rekortánpályákat ajánljuk, de a szerkesztőségünk a rakpartokon is nagyon szeret kocogni. Ha kondizni szeretnétek, arra is van lehetőség városszerte, hiszen egyre több parkban vehetők igénybe szabadtéri kondigépek is. 

Fotó: Medgyesi Milán - We Love Budapest

Menj színházba online!

12/25

Hogy új színházi előadásokat láthassunk, esetleg újra megnézzük kedvenceinket, továbbra is egyetlen megoldás érhető el – az online közvetítések. Az eSzínház, a SzínházTV, az e-Néző (Trafó), a SzínpadON (Madách Színház), a WebSzínház (TRIP), a Bábfilmszínház (Budapest Bábszínház) és a Szkéné Színház streamjeit jegyvásárlást követően tekinthetjük meg, ezzel is támogatva a nehéz helyzetben lévő színházakat.

Fotó: Bokor Krisztián / Vegan Sunday Market

Válogass vegán termékek között!

13/25

Hosszú kihagyást követően, április 10-én és 11-én tér vissza a Vegan Weekend Market az Allee melletti sétányra. A kétnapos piacon számos vegán terméket megtalálhatunk, a süteményektől kezdve a sajtokon át egészen a kézműves szappanokig és krémekig, melyeket maguktól a készítőktől szerezhetünk be.

Fotó: Frank Oliver / Lemezpiac – Budapesti Lemezbörze

Nézz szét egy lemezpiacon!

14/25

A tervek szerint április 11-én ismét jelentkezik a LemezPiac – Budapesti Lemezbörze is, ha a koronavírus is úgy akarja. A vásárnak az ELTE Gömb Aula ad otthont minden hónap második vasárnapján, így egy májusi időpontra is számíthatnak tavasszal a zenerajongók. A kínálatban a bakelitek, a CD-k és a kazetták mellett merch-termékek, poszterek, könyvek és újságok is megtalálhatók.

Fotó: Rockstar Photographers - We Love Budapest

Fedezz fel apró tereket!

15/25

Ha legszívesebben elbújnál minden és mindenki elől, vagy egyszerűen csak arra vágysz, hogy kicsit egyedül légy a gondolataiddal, akkor ülj ki egy apró terecskére, bújj el, vagy olvadj bele a környezetbe, és relaxálj! Korábbi összeállításunkban csupa olyan kis teret gyűjtöttünk össze, melyek mintha nem is a fővárosban lennének, hanem egy hangulatos vidéki kisváros eldugott szegletében.

Fotó: Csizmadia Bendegúz / Harom.studio

Nézd meg az iamyank Live Ensemble online koncertjét!

16/25

iamyank neve elsősorban a szólóelőadói, produceri tevékenységével, az elektronikus hangzásvilággal fonódott össze, a pozitív melankólia, az éteri hangzásvilág pedig állandó ismertetőjegyévé vált. Az iamyank Live Ensemble gondolata 2017-ben született, a Művészetek Völgye felkérésének mentén, április 17-én pedig online, az OMC Live Session keretein belül a zenekar grafikus kották és saját szabályrendszerek alapján hozza létre az időtlen, folyamatosan változó textúrákat a stúdió bensőséges terében.

Fotó: OFF-Biennále Budapest / Facebook

Merülj el az OFF-Biennále Budapest programjaiban!

17/25

Április 23-án startol az OFF-Biennále Budapest harmadik kiadása, amelynek öt hete alatt 14, kifejezetten erre az alkalomra megvalósuló projekten keresztül járja körbe a Levegőt! hívószó különféle művészeti olvasatait. 2015 és 2017 után idén harmadik ízben valósul meg a biennálé, ezúttal kevesebb, ugyanakkor komplexebb projektre koncentrálva, melyeket az OFF közösen szervez és hoz létre a projektek kezdeményezőivel.

Fotó: Tavaszkert Dísznövény Szakkiállítás És Vásár / Facebook

Vásárolj tavaszi növényeket a Tavaszkert Dísznövény Szakkiállítás és Vásáron!

18/25

Április utolsó hétvégéjén a Budai Arborétum területén várja a növényrajongókat a Tavaszkert Dísznövény 2021 Szakkiállítás és Vásár, ahol a virágok, a dísznövények és a kertészeti kellékek mellett természetközeli dizájntermékek között is lehet majd válogatni. A vásárt előadások, kiállítások és más zöld-, növényes programok is kiegészítik.

Fotó: Hirling Bálint - We Love Budapest

Kirándulj!

19/25

tavaszi, friss, zöldülő erdők hívogatása egyre erőteljesebb, és amíg tudjuk tartani egymástól a biztonságos távolságot, nem is szeretnénk ellenállni neki – reméljük, hogy ti sem! Ha csak egy könnyed, akár gyerekekkel is könnyen teljesíthető túrára vágytok, kiváló úti cél lehet a Ferenc-hegy, az Árpád-kilátó vagy a Nagy-Hárs-hegy is. Ha azonban kicsit nagyobb kiruccanást terveztek, érdemes felírni az ötletek közé a Csóványost, a Tatabányánál található Gerecse Kapuja Turistaközpontot vagy akár a Gyadai tanösvényt is.

Fotó: Judas / Facebook

Zsibizz a Madách téren!

20/25

Május 1-jén a Madách téren rendez ismét szabadtéri vintage-ruha-vásárt a Telep és a Judas csapata. A majálison ruhadömping, kincskeresés és igazi zsibihangulat várható – természetesen mindez a járvány függvénye továbbra is.

Fotó: Rockstar Photographers - We Love Budapest

Piknikezz!

21/25

A zöldben piknikezni mindig nagyon hangulatos, de mostanság az sem elhanyagolható szempont, hogy biztonságosabb is a szabadban összejönni barátainkkal vagy a családdal. Korábban össze is szedtünk nektek tíz szuper, könnyen elérhető helyszínt, ahová bátran kitelepülhettek némi elemózsiával és egy nagy pokróccal.

Fotó: Bikali Sándor / Vintage Outfit Market

Frissítsd a tavaszi ruhatárad a Vintage Outfit Marketen!

22/25

Vintage Outfit Market, az ország legnagyobb hétvégi vintage-ruha-vására május 9-én tér vissza, immár harmadik alkalommal. A helyszínt az ELLÁTÓház biztosítja, ahová nemcsak a vásárlókat várják, hanem kiállítók jelentkezését is. A vásáron nemcsak igazi kincsekre lehet majd lelni, hanem a fenntarthatóságért is sokat tehetünk a használt ruhák vásárlásával.

Fotó: Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál

Nézz nemzetközi rövidfilmeket a Friss Húson!

23/25

Május 21. és június 2. között ismét jelentkezik a rövidfilmek szerelmeseinek kedvenc eseménye, a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál. Ha a járványhelyzet lehetővé teszi, a tervek szerint a Toldi mozi ad otthont az eseménynek, ahol a vetítések mellett szakmai előadások és beszélgetések is színesítik a programot, amely kertmozis és pop-up vetítésekkel is kiegészül majd. A májusi időpontig a fesztivál Facebook-oldalán exkluzív online premiereket is láthatunk a hazai és a nemzetközi kínálatból válogatva.

Fotó: Szabó Gábor - We Love Budapest

Biciklizz az ébredő természetben!

24/25

Ha a koronavírus-járványnak vannak pozitív hozadékai, az egyik mindenképpen az, hogy egyre többen kezdenek el kerékpárral közlekedni Budapesten. A mindennapi közlekedés mellett a hétvégi nagyobb túrák is egyre népszerűbbek, főként a tavasz megérkeztével. Ha még gondolkoztok a következő útvonalon, ajánljuk a tavaly elkészült Budapest–Szentendre kerékpárutat, a Kolonics György sétányt és a kelet-pesti körtúrát is, amely érinti a Rákos- és a Szilas-patakot, illetve a Naplás-tó mellett is elhalad. Valamennyi szuper élményeket tartogat az egész család számára!

Fotó: Hirling Bálint - We Love Budapest

Fedezd fel a feltáruló panorámát kilátókból!

25/25

Kedvenc Budapest környéki kilátóink közül ajánlunk most nektek ötöt, amelyek meghódítása tartalmas program lehet valamelyik soron következő hétvégén. Ebben a cikkünkben 5 olyan kilátót mutatunk be hasznos tippekkel, melyekről lepillantva garantáltan szuper panoráma tárul majd a szemetek elé. Elő hát a túrabakancsokkal!

Hasonló tartalmak

Admin mode