szabadidő

szerkesztés

10 szuper program, amivel megünnepelhetjük a tavaszt

Szerzők

  • Nagy Zsófia

2023. 03. 23. 15:13

Itt a tavasz, indul a pezsgés, a hosszabb nappalok és a rövidebb éjszakák, az egyre több napsütés fokozatosan egyre több energiával töltik meg a szervezetünket. Azt pedig talán említeni sem kell, mennyivel nagyobb kedve van az embernek elindulni most, hogy nem fáradunk el már abban, hogy az összes réteg téli ruhát magunkra kell húzni a hideg ellen. Eleget pihentünk februárban, a nyári forróság előtt pedig itt az ideje egy kis kultúrának is. Tavaszra ajánlunk tíz szuper programot.

Fotó: Rockstar Photographers - We Love Budapest

Gyógynövényes városi séta

1/10

Nagyon nehéz egy városi sétát kiválasztanunk, hiszen a sem túl hideg, sem túl meleg tavaszi időben esnek talán legjobban ezek a programok, a sétacégek pedig jobbnál jobb programokkal készülnek a jó időre. Az idén 15 éves Imagine Budapestnél márciusban a gasztronómiáé a főszerep, az egyik túrájukra el is látogattunk. A Mesélő Házak Falk Miksa utcai túrája nálunk egy téli napra esett, áprilisban csodás üvegablakokat csodálhatunk meg a sétájukon. A Korzózz velünk! is színvonalas programokat ajánl, és Zubreczki Dávid Facebook-oldalát is érdemes figyelni, egy-egy városrésszel ismerkedhetünk majd meg közelebbről a sétáin. A melegebb napokra pedig elsősorban a Budastep túráit ajánljuk, hiszen a zöldülő budai környékeket fantasztikus érzés a langyos időben bejárni, több túra  például a Normafánál lévő útvonalaik kisebb kirándulásnak is beillik. Mi a többrészes gyógynövényes túráikat várjuk a legjobban. 
 
 

  • További infók itt és itt (a gyógynövényes túrákról).
  • Időpont: 2023. április 15. és május 14.

Fotó: Kotschy Gábor - Müpa

Felemelő húsvéti dallamok a Pesti Vigadóban

2/10

1051 Budapest, Vigadó tér 2.

Címkék

Különleges zenetörténeti pillanatnak lehetnek tanúi azok, akik ellátogatnak a Pesti Vigadóba április 7-én, ahol Vashegyi György és együttesei tolmácsolásában hallgathatjuk meg Gottfried Heinrich Stölzel 300 éve előadatlan passióját. Stölzel korának egyik legismertebb muzsikusa volt, akit maga Johann Sebastian Bach is nagyra tartott, zenéjét könnyű szeretni és befogadni, frissessége még ma is élénken hat. A Jézus szenvedéstörténetét feldolgozó és így témájában a húsvéthoz kapcsolódó passió a műfaj egyik legösszetettebb alkotása. A zeneszerző kézírásában fennmaradt partitúrát egy berlini könyvtárban őrizték, ebből készített előadási anyagot Gyöngyösi Levente, a mű szövegét pedig Illényi Péter és Mészáros Péter gondozta. Az egyedülálló felfedezésnek hála húsvét előtt újra felcsendülhetnek a csodás dallamok. 


  • További infó itt
  • Időpont: 2023. április 7. 

Fotó: Ludwig Múzeum

Művészet a soá után – Ludwig Múzeum

3/10

1095 Budapest, Komor Marcell út 1.

Címkék

Boris Lurie (1924–2008) és Wolf Vostell (1932–1998) műfajokon átívelő, társadalomkritikus műveit most először tekinthetjük meg Magyarországon. A két művészt hosszú barátság fűzte egymáshoz, az 50-es évektől pedig személyes érintettségük okán is radikálisan közelítettek a holokauszt témájához. Vostel a XX. század egyik legjelentősebb német művésze a 60-as években, Amerikában ismeri meg Boris Lurie-t, aki Rigában nőtt fel, és a II. világháború alatti zsidóüldözéseket saját bőrén tapasztalta meg, később pedig az USA-ba emigrált édesapjával. A két művész munkássága eltérő alapokon nyugszik, de mindketten eljutnak a művészetet áruként felfogó, esztétizáló, arisztokratikus szemlélet elleni tiltakozásig, és fontos céljuk a történelmi örökség tudatos feldolgozása. Egyik legfontosabb témájuk a holokauszt borzalma. A háború, az emberiség elleni bűnök drámai megjelenítésével hívják fel a figyelmet a közös felelősségvállalás fontosságára. Alkotásaikkal állást foglalnak az erőszak, a vizuális manipuláció és a szexizmus ellen, vádolják a háború utáni fogyasztói társadalmat, amely átlép az áldozatokon és a traumákon.


  • További infók itt.
  • Időpont: 2023. március 31. – július 30.

Fotó: Margitszigeti Szabadtéri Színház

Jurassic Park – film-zene-koncert

4/10

1007 Budapest, Margitsziget Szabadtéri Színpad és Víztorony 23800/3. hrsz.

Címkék

A legendás Jurassic Park első részét idén 30 éve mutatták be, ennek alkalmából a Margitszigeti Szabadtéri Színházban május 28-án egy napig a dinóké lesz a főszerep, borzongatóan látványos produkció készül a jubileumra. A Jurassic Park film-zene-koncert hatalmas élményt ígér. Egyedülálló, természet ölelte környezetben, a MÁV Szimfonikus Zenekar játékával felcsendülő ikonikus John Williams-zene kíséretében a film képkockái valósággal életre kelnek majd, eddig még soha nem látott, lélegzetelállító dimenzióba emelve a filmélményt.


  • További infók itt
  • Időpont: 2023. május 28. 20:00 

Fotó: Rockstar Photographers - We Love Budapest

A Fény utcai piac programjai

5/10

1024 Budapest, Retek utca

Címkék

Piacozni ugyan minden évszakban nagyon jó, de azt azért nem tagadhatjuk, hogy jó időben, amikor nem látjuk vásárlás közben a saját leheletünket, a zöldség- és gyümölcskínálat pedig egyre színesedik, valahogy kellemesebb. A Fény utcai piacon minden megtalálható, amit egy ilyen helyen szeretünk, a szép gyümölcsöktől a kedves árusokig, a helyszín pedig szuper kezdeményezéseknek is helyet ad. Nemrég számoltunk be például a felzárkózó településekről érkező élelmiszereket kínáló FeteKertről vagy a maga nemében szintén egyedülálló Skrei Halboltról. A testiek mellett egyre több szellemi táplálékot is beszerezhetünk, hiszen lesz itt Makers' Market, volt komolyzenei koncert, a programok pedig folyamatosak. Ha szívesen részt vennénk az újdonságokban, kövessük a Fény utcai piacot a Facebookon


  • További infók itt.
  • Időpont: folyamatosan.

Fotó: Dömölky Dániel

Tíz eszkimó a Katonában

6/10

1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 6.

Címkék

A nyári szünet beköszönte előtt ne felejtsünk el még színházba menni és megnézni például a Katona József színházban Grecsó Krisztián új darabját, a Tíz eszkimót. Kis magyar valóságunk keserédes szeletét láthatjuk, elegáns villájukból kikukkantó budaiak elsőre minden nagy bajtól védettnek látszó közegéből, később azért rájövünk, hogy a közelmúlt eseményei, az úszóbotrány vagy a Covid azért ebben a közegben is ott hagyták nyomukat. A tavasz egyébként is többféle színházi csemegét tartogat, mi a közelmúltban írtunk az Örkény Színház két előadásáról, az Isten és a The Black Rider címűekről, a SzkénébőlFényeskedjék neki, a Katona Kamrából pedig a A zseni című darabokat ajánlottuk, a Bábszínház Dekameronja pedig egészen különleges élményt nyújt.


  • További infók itt (a Tíz eszkimó című darabról).
  • Időpont: 2023. május 2, 19, 24.

Fotó: Rockstar Photographers - We Love Budapest

Sétálgass munka után a Naphegyen

7/10

A nyári szabadságolások előtt használjuk ki a jó időt, és csípjünk le egy órácskát a munkaidőnkből egy jó sétára, hiszen az egyre hosszabbá váló nappalok megkönnyítik a város felfedezését. A romantikus Naphegy környékét különösen ajánljuk, hiszen a gyönyörű villák csodás látványt nyújtanak a zöldülő növények között, és a magasabban fekvő utcákban a kilátásra sem lehet panasz. Ha pedig a város egy másik része esik hozzánk közel, itt ajánlottunk néhány túraútvonalat egy gyors kiruccanáshoz. 

Fotó: Forgács Zsuzsi - We Love Budapest

Sakura a Füvészkertben

8/10

Az április egyik legjobban várt eseménye a Füvészkert csodás cseresznyefáinak virágzása. A japán kultúra egyik legbájosabb ünnepét így itthon is megünnepelhetjük, és a rózsaszín virágözönbe boruló kertben részletesebben is megismerkedhetünk a felkelő nap országának kultúrájával, hiszen lesz japán nyelvóra, japán zene, japán harcművészeti és fegyverbemutató is. 


  • További infók itt
  • Időpont: 2023. április 15–16. és 22–23. 

Fotó: We Love Budapest

Nyitott Főzdék Napja

9/10

Május 20-án országszerte a kisüzemi kézműves söröké a főszerep. A Nyitott Főzdék Napján összesen 16 főzdébe leshetünk be, melyek között több budapesti helyszín is szerepel. Az izgalmas programon nemcsak az nézhetjük meg, hol és hogyan készül a sör, de sok főzde új termékeket, a sörök mellett pedig kézműves sajtokat, párlatokat, környékbeli finomságokat is bemutat majd az érdeklődőknek.


  • További infók itt
  • Időpont: 2023. május 20.

Fotó: Rockstar Photographers - We Love Budapest

Budapest100

10/10

A KÉK  Kortárs Építészeti Központ segítségével ismét négynapos hétvége keretében valósulhat meg a tavasz egyik legizgalmasabb városi eseménye, amelynek keretében újra bekukkanthatunk kerek szülinapot ünneplő régi házakba. Az idei év azonban nemcsak a rendezvény keretében látogatható házak, hanem a főváros életében is különleges jubileum, ugyanis idén 150 éve, hogy Pest, Buda és Óbuda egyesült, a szervezők pedig igyekeztek minden olyan épületet összegyűjteni, amely az egyesítés évében épült, így érdemes lesz a Palotanegyedben vagy a zsidó negyed környékén is jól körbenézni. 


  • További infó itt.
  • Időpont: 2023. május 1114. 

Folytatnád az olvasást? Szeretsz mindig képben lenni, érdekelnek a legújabb budapesti hírek, történetek? Iratkozz fel heti hírlevelünkre, az Insiderre, és legyél te a társaság iránytűje, ha éttermet, kirándulóhelyet vagy programot kerestek!

Hasonló tartalmak

Admin mode