Hiába a hétfői nyitás, a legtöbb helynek kell egy kis idő, míg rendezik a soraikat. Az első fecskék már tegnap megnyitottak, nézzük, mivel bővül mára a sor – hol lehet egy jót ebédelni vagy vacsorázni mától Budán vagy Pesten.

1/12

Építészpince

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár szomszédságában lévő Építészpince egy rejtett kis gyöngyszem – csendes belső kert bőséges étel- és alap italválasztékkal. A konyha a magyaros vonalat viszi, de válogathatunk sörkorcsolyák és saláták között is, ha valami könnyedebbre vágyunk. 

2/12

Bambi esz

A Bambin nem fog sem az idő, sem a karantén. Bár nem az a kifejezett éttermi környezet, a virsli roppanós, a melegszendvics imádnivalóan retró, a sör pedig hideg. És bár nyugalmi időszakban sem egyszerű helyet kapni a teraszon, a hangulat és a kedvesen ismerős ízek miatt még egy kicsit sorban állni is megéri. 

3/12

Kéhl

Buda egyik legrégebbi éttermének már Krúdy is a törzsvendége volt, és tulajdonképpen azóta sem kellett csalódnunk benne. Klasszikus, békebeli fogások, gőzölgő velős csont, piros kisfazék, magyaros fogások és tágas terasz – karantén után nem is kell több a boldogsághoz.

4/12

Náncsi n

A budai kirándulók másik nagy kedvence, kissé távolabb a város zajától. A tradicionális ételek, a kockás abroszok és a hatalmas, árnyas kert csak ránk várnak!

5/12

Jardinette

A Farkasréti temető melletti Jardinette szintén zöldövezet, de akár elektomos rollerrel vagy biciklivel is feltekerhetünk hozzájuk, ha még mellőznénk a tömegközlekedést. A gyönyörű kertben igazi kiadós, magyaros jellegű fogásokkal és remek italokkal várnak minket mától.

6/12

Moné Garden

A nemrég nyílt Moné Restaurant remek magyaros-fúzós konyhája a Vár alatti, rejtett kis teraszukon is elérhető. Sőt az étterem à la carte-ja mellett a kinti egységben a a grillről és a BBQ-ról szól minden, legyen szó egy szaftos rib-eye steakről vagy egy könnyed ráknyársról. A fejedelmi fogások mellé remek koktélok és igényes borsortiment is vár minket. 

7/12

Lumen

A VIII. kerület egyik kedvenc törzshelye hatalmas terasszal, a megszokott eklektikus, házias étlappal, tökéletes kávékkal és hideg fröccsel várja a vendégeit.

8/12

Riso Ristorante & Terrace

Az olaszos-fúziós étterem hatalmas terasszal és ropogós szélű pizzákkal vár mindekit a Bécsi kapu mellett, szép kilátással a városra.

9/12

Fat mama

BBQ a bulinegyed közepén. A Fat Mamában mindig számíthatunk a szaftos koncokra és a kiadós burgerekre, de ha valami lazábbra vágyunk, akkor az étlapon van bőven leves, saláta és könnyedebb főétel is. 

10/12

Non Plus Ultra Bistro

Picike üzlet, picike terasz, verhetetlen ízek és igényes étlap – a XI. kerület kicsit kieső részén lévő Non Plus Ultrába bármelyik hétköznap jó szívvel ebédelnénk –, és a terasznak köszönhetően ezt szerencsére meg is tehetjük. 

11/12

Majorka

A Városmajor egyik legkedvesebb kerthelyiségében hétfőtől várnak minket a megszokott burgerekkel, szendvicsekkel, salátákkal, harapnivalókkal és hideg fröccsökkel. Gyerekbarát kert, hatalmas fák, békebeli, nyugis hangulat.

12/12

Menza

A Liszt Ferenc tér nagyöregje máról a megszokott ízekkel és hangulattal várja a törzsvendégeket a tér árnyas fái alatt, egymástól másfél méterre.

Címkék