Bőven van még tennivaló, de nap mint nap tapasztaljuk, hogy a város épített öröksége fokozatosan megújul: templomok, bérházak, paloták. Ezekből válogattunk nektek ki ismét ötöt, amelyekre nem biztos, hogy amúgy sok figyelem irányul - az épületeket mindössze annyi fűzi össze, hogy értéket képviselnek, a történelmi belvárosban találhatóak, és hosszú évek után végre felújították őket.

A háromemeletes bérház 1878-ban épült Hübner Ferdinánd építész tervei szerint. Az első tulajdonos Hübner Sándor volt, majd több tulajdonosváltás után Eisele Vilmosné gépgyáros tulajdonába került az épület. Az Eisele családnak a későbbi Divatcsarnok mellett is volt ingatlantulajdona. A három szinten három-három lakás volt, a földszinten pedig üzletek és cukrászda. Az udvaron vörösmárvány kút áll. Megújult tehát a Világörökség részét képező Andrássy út egyik bérháza, de az Izabella utcai szárny renoválása még várat magára, és a második emeleten, az Oktogon felé eső lakás felújítóinak is csak gratulálni tudunk a korhűségre legkevésbé sem törekvő redőnytok beépítéséhez.

Jóllehet ez az épület nem mostanában újult meg, szépsége miatt mégis bemutatjuk röviden. Az Arany János utca és a Tüköry utca kereszteződésénél álló ház Kallina Mór elképzelései szerint valósult meg, akinek a korábban általunk is bemutatott, idén részben helyreállított Honvéd Főparancsnokság, valamint a Budai Vigadó terveit is köszönhetjük. Az építtető Brüll Gusztáv tehetős pesti háztulajdonos volt. A négyszintes, belső udvaros, eklektikus bérpalota - több átalakítás után - jelenleg kulturális intézményeknek ad helyet. A felújításért Horváth Bertalan és kollégái megkapták a Budapest Főváros Önkormányzata által adományozott Reitter Ferenc-díjat. Szép állapota jó példa lehet más belvárosi bérházak számára is.

A fővárosi védettségű épület eredeti terveit Jánszky Béla készítette, aki a Lechner Ödön által kezdeményezett 'magyar formanyelv' egyik ismert képviselője volt. Az 1910-re elkészült, háromszintes ház karaktere a későbbi emeletráépítés miatt megváltozott. A Szent Gellért tér és a Gárdonyi tér között található épület utcafrontja a közelmúltban esett át homlokzatfelújításon.

Az Andrássy útról elindulva, az Opera melletti sétálóutcán sétálva még lepusztult állapotában is megragadó volt a Hajós utca 16. homlokzata, hát még felújított pompájában. A kapu fölötti felirat szerint 1911 körül elkészült ház építtetője Hohldonner Nándor, építésze pedig Freund Dezső. Az Ó utcai rész földszintjén jelenleg étterem található.

Az átjáróházáról híres, 1850-es években készült épület homlokzata régóta várt a felújításra. A Dohány utca felől ugyan minden maradt a régiben, a Rákóczi úton azonban megszépült a ház. Végre eltűnt az évtizedek óta az erkélyen rozsdásodó, finoman szólva is tájidegen parabolaantenna. Hiányérzet már csak a felújításból kimaradt timpanon miatt lehet bennünk, illetve az első emeleten található lakás tulajdonosának is szólhatna valaki, hogy az ablakban elhelyezett légkondi és a vasrács a vizuális környezetszennyezés kategóriáját bőven kimeríti.