Ha azt mondjuk, kávéház, legtöbben gondolatban máris visszarepülnek a századforduló idejére, amikor Budapesten minden második épületben nyitott egy kávéház vagy kávémérés – hasonlóan a jelenhez. Csillárok, kerek asztalok, velencei tükrök, gomolygó füst és szüntelen zsivaj jellemezte a városnak hírnevet szerző kávéházakat, ahol írók, költők, művészek, orvosok, egyszóval mindenki tanyázott. Az első kávéházat még az 1700-as években nyitotta meg egy rác kereskedő Budán, de csak a 19. században fedezték fel úgy istenigazából a fővárosiak a kávéházi élet örömeit. Összegyűjtöttük a korabeli város legismertebb kávéházait.
A 20. század elején a kávéházak voltak a társasági élet legfőbb színterei, ahol politikáról, művészetekről, társadalmi kérdésekről folytattak eszmecserét a férfiak – nőknek ekkor még nem volt illendő egyedül eljárniuk ilyen helyekre. Ez a pezsgő szellemi élet az írókra és a művészekre is üdítőleg hatott, így nem meglepő, hogy szerkesztőségek és különféle asztaltársaságok is alakultak itt, ahogy regények és versek is gyakran születtek egy-egy kávéházi asztalnál. A 20. század elején nagyjából 550 kávéház volt Budapesten, szinte minden utcasarkon nyílt egy, és tényleg mindegyik hangos volt a különféle nézetekről diskuráló értelmiségtől.