A hidegebb, esősebb időszaktól fázva, vagy ha már nem bírjuk a karácsonyi bevásárlást és az óriási tömeget, pihenjünk egy kicsit téli, ünnepi témájú tárlatvezetésekkel, foglalkozásokkal és gondűző, karácsonyra hangoló kiállításokkal a múzeumokban. Hét kedvencünket választottuk ki budapesti intézmények kínálatából.

1/7

Ráth György-villa

Budapest egyik legszebb szecessziós enteriőrjében, a korszakból származó, játékos formavilágú tárgyak között igazán békebeli hangulatban lehet részünk. A négy ünnepi vasárnap gyertyagyújtás, zenés programok, tematikus tárlatvezetések, barkácsműhely (14.00 és 17.30 között) várnak bennünket, A mi szecessziónk című kiállításban pedig a gyönyörű tárgyak között kortárs iparművészek installációit is megtekinthetjük. A Körforgásban című időszaki kiállítássorozaton pedig ezúttal a Romani Design roma ihletésű viseletekkel foglalkozó divattervezői keresték meg munkásságuk és a múzeumi gyűjtemény összefüggéseit. A kapcsolódási pontok java része köthető a Madonnához, Jézus anyjához, így szintén a karácsonyi tematikába illeszkedik.

További infó: ITT

2/7

Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

A múzeumban két izgalmas, karácsonyhoz kötődő tárlatot is megtekinthetünk. Ma már, különösen az ünnep közeledtével, nehéz elhinnünk, hogy a csokoládé gasztronómiai beilleszkedése Európában egyáltalán nem indult zökkenőmentesen. Végül a kezdetben nemes egyszerűséggel „mosléknak” titulált ételből a nagy háborúra csúcshadtáp, az otthon melegét a lövészárkokba varázsló öt perc béke lett. Ezt az utat járhatjuk végig a Csokoládékatona című kiállításon. A tárlathoz nagyon jól kapcsolódik a Mesebolt és Aranyecset című bemutató, ahol a Gőgös Gúnár Gedeont vagy az Ablak–Zsiráfot is megálmodó illusztrátor, Lukáts Kató munkásságával ismerkedhetünk meg, aki számtalan csokipapír és bonboncsomagolás kitalálója is volt.

További infó: ITT

3/7

Magyar Nemzeti Galéria

Túl azon, hogy a téli szürkeség okozta heveny depresszióra a galéria többnyire tavaszi színekkel és témákkal dolgozó Szinyei Merse Pál munkásságát bemutató kiállítása az egyik legjobb gyógyír, a közeledő karácsonyra való tekintettel a gyűjtemény más részeit is megtekinthetjük tematikus tárlatvezetések során. A vezetések témája az ünnepre készülve a Mikulás, az ajándékozás, illetve a fények.

További infó: ITT

4/7

Szépmű

A hátralévő két vasárnapon szintén különleges tárlatvezetéseken vehetünk részt a Szépművészeti Múzeumban. Az egyórás Karácsony a múzeumban program alatt megismerkedhetünk a gyűjteményben lévő, Jézus születését bemutató alkotásokkal és azzal, hogy a téma hogyan változott az elmúlt évszázadok alatt. Érdemes ezenkívül is ellátogatni a Szépművészetibe, hiszen éppen most zajlik a Cezanne-tól Malevicsig kiállítás, amit szintén érdemes megnézni, hiszen amellett, hogy ez a múzeum első, a járvány megjelenését követő nagy kiállítása, egyedülálló művészettörténeti összefoglaló, amely segít megtanulni azt is, hogyan nézzünk absztrakt festményeket.

További infó: ITT

5/7

Robert Capa

Picike, de igazán télies, a család minden tagja számára érdekes kiállítást ajánl a Capa Központ. A Végh László: Isten, huskyk, havasok című tárlat Kiss Attila óradnai plébános munkásságát mutatja be, aki amikor nem misézik és nem a hívek lelkét ápolja, kutyaszánhajtó-versenyeken vesz részt speciálisan kiképzett huskyjaival. A kiállítás egy nagyon szép környéket – az erdélyi havasok világát – és egy izgalmas karaktert mutat be, a kutyák pedig látható élvezettel segítik gazdájukat a hobbijában.

Több infó: ITT

6/7

Vajdahunyad vára, Magyar Mezőgazdasági Múzeum

Békebeli hangulatával és a mellette lévő korcsolyapályával a Vajdahunyad vára Budapest egyik legszebb karácsonyi helyszíne. Az adventi időszakban a területén lévő Mezőgazdasági Múzeum is izgalmas programokkal vár. Lesz ostyasütés és vezetett túrák az Apostolok tornyába és a múzeum tárlataira is.

Több infó: ITT

7/7

Slow X-mas a Bartók Béla úton és a Falk Miksa utcában

A két városi séta témájában ugyan nem kifejezetten kapcsolódik a karácsonyhoz, mégis a Bevásárló és Tematikus Utcák ünnepi programjában szerepel. Azért ajánljuk, mert a Falk Miksa utcai látogatás egyedülálló alkalom arra, hogy a kortárs művészetet saját környezetében, a műkereskedelem piaci szereplőinek segítségével ismerjük meg, míg a Bartók Béla úton, a város egyik legdinamikusabban fejlődő környékén abba tekinthetünk be, hogy milyen szerepe lehet ezeknek az alkotásoknak egy környék fejlődésében.

Több infó: ITT

Címkék