Gondoltatok már rá, milyen lehet belesni a világ leghíresebb hangversenytermeibe, a milánói Scalától a londoni Royal Albert Hallig? Vagy meghallgatni egy-egy koncertet olyan izgalmas budapesti helyszíneken, mint az Epreskert, a Gellért Szálló vagy a Füvészkert? A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek május 7. és 24. között elhozza ezt az élményt. Európa legnevesebb hangversenytermeiből közvetített koncertekkel, különleges budapesti spotokon készült koncertfilmekkel, világzenei produkciókkal, ősbemutatókkal, magyar és nemzetközi sztárokkal érkezik az összművészeti rendezvénysorozat. Az online platformon elérhető közvetítéseket ráadásul most ingyenesen, otthonunk kényelméből élvezhetjük. Válogatásunkban elhoztuk nektek a 10 kedvenc programunkat a Bartók Tavaszról, melyek minket biztos a képernyő elé fognak szegezni.

1/10

Lépj be a zene szentélyébe – Bartók művei a milánói Scalában

A Teatro alla Scala, azaz a milánói Scala egyike a világ leghíresebb operaházainak, neve egyet jelent a zene szentélyével. Építését Mária Terézia 1776-ban rendelte el, és méretei már a kezdetekkor egészen megdöbbentőnek számítottak: a színpad 24 méter hosszú, közel 22 méter mély és 20 méter magas volt, valamint 3000 nézőt tudott befogadni. Olyan neves zeneszerzők mutatták be itt később világhírűvé vált darabjaikat, mint Mozart, Donizetti, Puccini és Verdi. A történelem viharai megviselték a Scalát, azonban a 2000-es évek elején felújították, kibővítették, így a közönség minden eddiginél nagyobb helyen és jobb minőségben élvezheti a lenyűgöző koncerteket. 



A Bartók Tavaszon május 7-én 19:30-tól a Scala operazenekarának Filarmonica della Scala együttesének koncertjét hallgathatjuk meg, akik Bartók és Stravinsky műveiből összeállított válogatást játszanak majd, Riccardo Chailly vezényletével. A milánói operaház előadásaira bejutni szinte lehetetlen, így mi biztos a képernyők előtt fogunk ülni, hogy a streamközvetítés segítségével olyan részleteket is megfigyelhessünk, melyeket még élőben sem tudnánk meglesni.

2/10

Koncertélmény izgalmas városi helyszíneken – vár a Budapest Ritmo

Milánó után visszakanyarodunk Budapestre, és még mindig az a célunk, hogy a kulisszák mögé lessünk, miközben élvezzük a szuper koncerteket. Ezúttal az Epreskert, a Gellért Szálló, a Füvészkert, a Twentysix és az Akvárium felé vesszük az irányt, melyek május 10. és 12. között a Budapest Ritmo fesztivál világzenei koncertjeinek adnak helyet. A hazai rendezők koncertfilmjei és az Akváriumból közvetített előadások alapvetően az etnobeat és a városi folk irányzatából építkeznek, de nyitnak a jazz és az elektronika felé is. 

Ingyenes online koncertet ad például a Dresch Vonós Quartet, az Odd ID és a Mordái, fellép a Tárkány Művek, a Bettika Quintet és a Cimbaliband. Mindegyik koncert izgalmasnak ígérkezik, de mi különösen várjuk az Odd ID előadását, melyet Szilágyi Fanni rendezésében láthatunk majd a Twentysix dzsungeljében. A neosoullal, elektronikával, pszichedéliával és kortárs jazzel megbolondított groove-ok garantáltan táncparkettet varázsolnak a nappalinkból.

3/10

Misztikus, gyönyörű és borzongató – GisL Lajkó Félix és a Győri Balett előadásában

A komolyzenei és világzenei koncertek után egy rendhagyó balettelőadásra invitálunk titeket: a Győri Balett május 13-án 19 órától egy 19. századi romantikus darabot kelt új életre Lajkó Félix zenéjének kíséretében. A Giselle misztikus, gyönyörű és borzongató történetének népszerűsége a mai napig töretlen, címszerepe minden balerina álma. 

A történet középpontjában egy falusi lány (Giselle) és egy gróf beteljesületlen szerelme áll, mely egy földöntúli haláltáncban végződik. A történet esszenciáját Velekei László koreográfus egy felvonásba sűrítette, és olyan előadást hozott létre, mely egyszerre kínál színházi, balett- és koncertélményt.

4/10

Eltáncolt kiállítás – Vasarely-etűdök a Pécsi Balett tolmácsolásában

Még mindig maradunk a balettnél, de ezúttal Pécs felé vesszük az irányt, és a Pécsi Balett különleges produkcióját ajánljuk, mely idén ünnepli megalapításának 60. évfordulóját. Az előadást pedig nem más inspirálta, mint a pécsi születésű Victor Vasarely, akinek műveit a város múzeuma őrzi. Mi nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy a balett miként reflektál majd a színes, mozgalmas és absztrakt op-art művekre, de az biztos, hogy egy különleges, sosem látott fúzió lesz. 

A táncetűdöket a társulat meghatározó alkotója és többszörösen díjakkal elismert koreográfusa, Vincze Balázs álmodta színpadra. A díszlet- és jelmezterveket pedig két progresszív és a színházi életben elismert alkotó (Nagy Fruzsina jelmeztervező és Cziegler Balázs díszlettervező) készíti. A bemutatóra a Müpa Fesztivál Színházában kerül sor, melyet május 15-én 19 órától láthatunk.

5/10

Etnobeatütemek és francia kávéházi sanzonok találkozása – koncertet ad az Aurevoir

Május 16-ra egy remek etnobeatkoncertet ajánlunk: a zsámbéki és Zsámbék környéki fiatalokból álló Aurevoir. zenekar már a kezdetektől arra törekedett, hogy kitörjenek a szigorú műfaji keretek közül. Zenéjükben keverednek a Kárpát-medence népzenéjének ütemei és az angolszász beatfolk hatásai, de ne lepődjünk meg, ha a magyar, a cigány, az ír vagy a délszláv motívumok mellett a francia kávéházi sanzonokra vagy az 1960-as évek beatütemeire leszünk figyelmesek. 

Sőt, még barokk és reneszánsz zenei motívumok is felsejlenek az eklektikus ütemek között, az izgalmas hangzásért pedig olyan hangszerek felelnek, mint a basszusgitár, a mandolin, a szaxofon vagy a tangóharmonika. Ha kíváncsiak vagytok, hogy a sokszínű zenei stíluskavalkád hogyan robbantja fel a hangszórókat, akkor érdemes május 16-án 20 órától beülni az Aurevoir. koncertjének streamközvetítése elé.

  • Előadás: Aurevoir.
  • Helyszín: Müpa – Fesztivál Színház
  • Időpont: 2021. 05. 16. 20:00

6/10

Londoni kirándulás – komolyzenei koncert a Royal Albert Hallban

Május 17-én egy újabb világhírű hangversenyterembe ülhetünk be, ráadásul ki sem kell tennünk otthonról a lábunkat, hogy elvarázsoljon minket a londoni Royal Albert Hall. Az ikonikus előadóteremben megfordult az elmúlt másfél évszázad zenei krémje, Richard Wagnertől Mariah Carey-ig a komoly- és a könnyűzene sztárjai kápráztatták el a közönséget. 

Az épület egyik leglátványosabb eleme a több mint 1850 négyzetméteres üvegkupola, mely a világ egyik legnagyobb ilyen jellegű építménye. A Royal Albert Hall koncertterme is egyedülálló a világon, a hangversenyterem falait egy hatalmas orgona uralja, súlya közel 150 tonnát nyom, szerkezete 9999 sípból áll, így a Müpa 6804 sípból álló hangszeróriása mellett itt találjuk a világ egyik legnagyobb orgonáját. A csodás koncerttermet május 17-én 19:30-tól mi is megcsodálhatjuk, Vaszilij Petrenko és a Royal Philharmonic Orchestra koncertjét hallgatva.

7/10

Új formáció, dupla koncert – Bartók vonósnégyesei a Kelemen Kvartett előadásában

Május 20-án és 23-án 19:30-tól különleges koncertközvetítés vár ránk, ugyanis közel három év szünet után megújult formációval lép színpadra a világhírű Kelemen Kvartett. Az együttes két új és két régi taggal tér vissza, Kelemen Barnabás és Kokas Katalin az elmúlt időszakban is aktívan zenéltek, azonban most egy görög hegedűművésszel, Jonian Ilias Kadeshával, és az angol csellistával, Vashti Mimosa Hunterrel tervezik a hosszú távú közös munkát.

A Bartók Tavaszon az új formáció két koncerttel is bemutatkozik, és nem kisebb feladatra vállalkoztak, mint hogy megszólaltassák Bartók Béla egész életművét felölelő hat vonósnégyesét. Kelemen Barnabást Bartók Béla műveinek egyik leghitelesebb hazai előadójaként tartják számon, aki szerint Bartók vonósnégyeseinek minden hangja egy kincs. Mi nagyon izgatottan várjuk a hosszú szünet után újra színpadra lépő együttes egyedülállónak ígérkező koncertjét!

8/10

Egy rejtélyes cím nyomában: Mamilula a Makám együttestől

A három évtizedes múltra visszatekintő Makám együttes május 20-i koncertje igazi összművészeti élménynek ígérkezik, melyben a tradíció és a modernitás, Kelet és Nyugat, kollektív és individualista találkozik a különböző etnikumok népzenéjével, a jazzel és a kortárs zenével.

Az együttest Krulik Zoltán alapította, akinek előadásán dalok, prózai szövegek és versek rajzolják ki a 20. század 50-es éveiből a 21. századba átívelő történetet. Mindeközben bejárjuk Gallát – egy dunántúli kis falut, Tatabányát, Pannonhalmát, Budapestet, majd elkalandozunk Párizs, Delhi, Krakkó és Split felé. Krulik különleges világa önéletrajzi ihletésű verses és prózai köteteiből, valamint életművének személyes hangvételű dalaiból táplálkozik. És hogy mi is az a Mamilula? A rejtélyes és titkos jelentésű cím értelmére az előadáson derül majd fény…

  • Előadás: Makám: Mamilula
  • Helyszín: Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  • Időpont: 2021. 05. 20. 20:00

9/10

Új időknek új dalai: negyedik nagylemezével érkezik a Bagossy Brothers Company

„Keresem a biztost, innen nem mehetek messze el, kavarog egy kicsit minden, sok lesz ez a kérdőjel” – nem is lehetne aktuálisabb most ez a szöveg, mely a Bagossy Brothers legújabb lemezének címadó dalából, a Fordul a világból származik. A folkos beütésekkel tarkított indie és alternatív rockot játszó gyergyószentmiklósi zenekar 8 éve alakult, számos koncerten vannak túl, három nagylemezt és egy szimfonikus koncertlemezt adtak ki, dalaik számtalanszor vezették a slágerlistákat. 

Negyedik lemezük, a Fordul a világ februárban jelent meg, a május 22-én 20 órakor kezdődő közvetítésen pedig a régi kedvencek mellett az új lemezről is hallhatunk majd élőben dalokat. Koncertjeikre általában nagyon gyorsan elkapkodják a jegyeket, így érdemes kihasználni a Bartók Tavasz ingyenes online közvetítését, mely garantáltan koncerthangulatot varázsol a képernyőnk elé.

10/10

Különleges befejezés: Bartók-est a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Szegedi Kortárs Balett előadásában

A Bartók Tavasz méltó lezárása lesz a május 24-én 19:30-kor kezdődő Bartók-est, melyen Bartók Béla Amerikában írt nagyzenekari műve, Concerto fog megszólalni a Nemzeti Filharmonikus Zenekar tolmácsolásában, Madaras Gergely vezényletével. A koncert különlegessége, hogy a Szegedi Kortárs Balett előadása fogja kísérni Bartók nagyzenekari művét.

A Concerto 1943-ban született, miközben Európa épp darabjaira hullott, Bartók betegséggel, honvággyal küzdött, és aggódva kísérte figyelemmel hazája és Európa sorsát. Ekkor már 3 éve nem komponált, a felkérés a nagyzenekari mű megírására pedig épp a kórházban érte. Lázálom, fájdalom és keserűség szólal meg a zene nyelvén, ugyanakkor optimizmusba és életszeretetbe oldódnak fel a dallamok. A koncertet ráadásul a Szegedi Kortárs Balett előadása teszi majd felejthetetlenné, mely még intenzívebbé és átélhetőbbé varázsolja Bartók remekművét. A zeneszerző személye színpadi szereplőként kel életre, de feltűnik a Kékszakállú herceg, a Mandarin és a Fából faragott királyfi – Bartók világhírű figurái. Így a 20. század kimagasló remeke fogja zárni az első Bartók Tavaszt.

További előadásokért és a részletes programért keressétek a Bartók Tavasz honlapját! Érdemes meghallgatni a fesztivál kedvcsináló zenei válogatását és felkeresni a blogját, ahol izgalmas cikkeket és interjúkat olvashattok. A Bartók Tavasz magazinjába pedig erre a linkre kattintva tudtok belelapozni.

Címkék