kultúra

Kortárs Galériák Budapesten

Szerzők

2014. 05. 02. 2:00

A galériák olyanok, mint a komolyzene: sokan szeretik, mások pedig, hiába vonzza őket, távol maradnak tőle, a rossz (és sok esetben sznob) beidegződések, sztereotípiá(i)k miatt. Szerencsére számos kortárs galéria van, amely nem csak újító, változatos programot kínál, de a feszengős, öltönyös megnyitóktól is eltekint. Mi most összegyűjtöttünk öt olyan helyet, amelyek bemutatják, merrefelé is haladnak a kortárs művészetek.

Higgs Mező

1/4

Tavaly szeptemberben nyitott meg a videó- és installációművészetre fókuszáló Higgs Mező a Hercegprímás utcában és hamar igazi művészkaptár lett belőle. A két alapító, Adamkó Dávid és Deli Anna már némi tapasztalattal vágott a Higgsbe: Dávid maga is videóinstallációkat készít, tavaly a Leopold Bloom Képzőművészeti Díj egyik jelöltje volt, Anna pedig a Luk Galéria tulajdonosa. Ketten együtt egy olyan helyet álmodtak meg, ahol ők is szívesen állítanák ki a műveiket - így nem csoda, hogy a kávézósarkon kívül itt minden a kiállítókat szolgálja. A hatalmas, utcára néző ablakok néha vetítővászonként szolgálnak, a pult is variálható, a terek tágasak - a program pedig mindig érdekes.Aktuális kiállítás: Pensive Pictures, Goodbye! - A csoportos kiállítás elsősorban regionális geopolitikai képzelgéseket tematizál olyan művészeti projekteken keresztül, amelyek a természeti tér és a közösségek (társadalom) történelmi viszonyával foglalkoznak. A kiállításon látható munkák közös alapja a különböző szinteken problematizált területi hivatkozás rejtett vagy direkt morális, ideológiai és politikai háttere, amelyek más és más módokon vezetnek el a tájkép 'sötét oldalának' felismeréséhez. A tájképiséghez hagyományosan esztétikai minőségeket rendelő szemlélet elhomályosodik a kortárs szociál- és politikatörténetbe mélyen beágyazott, sok esetben kutatáson alapuló (artist-in-research) gyűjtések és sorozatok, archívumok és térképek jelen összeállításában.

Cím: 1051 Budapest, Hercegprímás utca 11.
Nyitva tartás: Hétfő-Szombat: 10:00 - 19:00

Chimera Project

2/4

1072 Budapest, Klauzál tér 5.

Több infó

Címkék

A Chimera Project egy 2012-ben alakult Budapesti programgaléria. A galéria vezetett, tematikus tárlatokkal igyekszik diskurzust teremteni a kortárs művészettel kapcsolatos művészeti és társadalmi kérdések terén. Az alapítóknak köszönhetően a Chimera Project egy igencsak erős nemzetközi irányt vett fel: Urwyler Patrick egy svájci művészettörténész és kurátor, Mittich Bogi pedig egy magyar szociológus. Számos művészeti intézménynek dolgoztak már Bernben, Berlinben és Budapesten. Az alapítók szakmai háttere alapján a Chimera Project célja a nemzetközi értékcsere támogatása. Éves programjuk két, egymással szorosan összefüggő szekcióból áll: ennek az egyik részét a galériában, a másikat pedig külföldi projektek keretében valósítják meg.Aktuális kiállítás: A Legszélső Pályán - A kiállítás Cséfalvay András és a kassai művésztrió, a Kassaboys munkáit mutatja be. A tárlat a művészetről szóló művészetet tematizálja, a bemutatott munkák a művészeti organizmust, annak belső mechanizmusait, dinamikáját és szereplőit vizsgálják. Cséfalvay és a Kassaboys egyéni, ill. lokális köntösben megjelenített témái a napjainkban is szívósan továbbélő romantikus zsenikultusszal való megküzdésüket, illetve, ezen túlmutatva, a globális művészlét nehézségeit hangsúlyozzák. A Chimera-Project szlovák fókuszú Interart kiállításprogramja harmadik, záró budapesti kiállítása.

Cím: 1072 Budapest, Klauzál tér 5.
Nyitva tartás: Kedd-Szombat: 15:00-18:00

Várfok Galéria

3/4

A Várfok Galéria az egyik legelsőként alakult, máig folyamatosan működő magánalapítású kortárs művészetet bemutató galéria a '89-es politikai változásokat követően. A tulajdonos, Szalóky Károly 1990-ben alapította Várfok 14 Műhelygaléria néven. A galériákra vonatkozó nemzetközi követelményrendszer képviseletével, a minőségi képzőművészet interpretálásával programgalériaként működik. A fennállása óta eltelt több mint 20 év során kialakult a galériával hosszabb távon együttműködő művészek köre; többségüket exkluzív szerződés köti a galériához. A Várfok Galériára kezdetben nagyon határozott, groteszk-frivol hangvétel volt jellemző. Később a kortárs magyar képzőművészet meghatározó alakjai – Nádler István, Szirtes János, Koncz András, Fehér László, El Kazovszkij – is együttműködnek a galériával. Idáig közel hatvan művésznek rendezett egyéni kiállítást a Galéria, míg napjainkra kialakult az a 19 névből álló művészgárda, amelynek rendszeres bemutatót biztosít évente vagy kétévente. Ezt a művészkört egészíti ki a Spiritusz Szekció fiatal tehetségeit egyesítő csapata.

Aktuális kiállítás: Jovanovics Tamás & Keserü Károly - zen(e) - Jovanovics Tamás és Keserü Károly most nyíló közös kiállításával a Várfok Galéria tere éteri magasságokba emelkedik. Színes pontok és vonalak geometrikus hálózata szövi át a helyet, a gesztusokban repetitív zenei ritmusok konstans lüktetése földöntúli dallamok hullámait hozza. Az évezredekre visszamenő, legősibb és legegyszerűbb kifejezési formákon alapuló munkák a 20. századi absztrakt geometrikus tendenciák méltó örökösei. Akár a többszörös gyantarétegben fixált cérna-négyzethálót és színes pöttyeit, akár a színes ceruzavonalak párhuzamos vagy egymást metsző hálózatát nézzük, mikrokozmoszok tanúi vagyunk, melyek a végtelenbe tágulva egzisztenciális létkérdések, örök igazságok és személyes univerzumok médiumai. A mértani kiérleltségben meglepő módon ott a színek játékos szabadsága, a repetitív munkában az elmélyülés öröme, mely a kompozíciók súlytalanságához vezet. Mintha mi sem lenne természetesebb annál, amit látunk. Otthonosság kerít hatalmába, az örök kérdésekre várt válaszok megsejtése és az ezzel járó érzet, hogy a létezés könnyű is lehet.

Cím: 1012 Budapest, Várfok utca 11.
Nyitva tartás:Kedd-Szombat:11:00-18:00

ACB Galéria

4/4

Az acb Kortárs Művészeti Galériát 2003-ban alapította az Irokéz Gyűjtemény két tulajdonosa, Pados Gábor és Pajor Zsolt egy művészettörténész házaspárral, Szoboszlai Jánossal és Szőke Katalinnal. A galéria küldetése a kezdetektől fogva a megalkuvás nélküli és progresszív művészet professzionális keretek közötti képviselete Magyarországon és külföldön. A művészkör az 1990-es évek első felében aktív Újlak Csoport művészeiből, valamint a fiatal- és középgeneráció kísérletező, progresszív szellemű alkotóiból alakult, médiumbeli kötöttségek nélkül. Az indulás óta voltak változások a portfólióban, a progresszív szemlélet azonban töretlen maradt.
Aktuális kiállítás: Szalay Péter - Kettős Látás. Szalay Péter második alkalommal szerepel önálló kiállítással az acb Galériában. A Kettős látás című kiállítás 2013-as Maradványérték című bemutatkozása következetes folytatásának tekinthető: akkori műegyüttese a galéria felújítására reflektált, az építkezés során termelődött hulladékot avatva műalkotássá. A mostani kiállítás pedig az új, „trendi és steril” galériatérnek tart tükröt ironikusan stilizált, porcelán-nippek ihlette, kifényezett kisplasztikáival és installációjával. Szalay a tőle megszokott mediális sokszínűséget és karakteresen csípős humort megtartva közelít témájához. Groteszk képződményei egyfelől a szimmetria esztétikai minőségét hozzák játékba, másfelől az önként kettészakadt, „tudathasadásos” magyar társadalmat és diszfunkcionális többpártrendszert kritizálják. A kiállítás tobzódik a giccs, a néprajz, az ikonográfia összemosása által keletkező lehetőségekben, elvezetve a befogadót a sorssá mélyült döntésképtelenség érzetéig.

Cím: 1068 Budapest, Király utca 76.
Nyitva tartás: Kedd-Péntek: 14:00-18:00, vagy előzetes bejelentkezéssel

Hasonló tartalmak