Most, hogy mindenki kipihente és kiszórakozta magát, itt az ideje, hogy energiával tele, józanul visszatérjünk a mindennapi kihívásokhoz. A felsőoktatásban tanulóknak ez különösen nehéz időszak, hiszen a vizsgaidőszak kellős közepén vagyunk, és biztosan sok diák számára még csak most kezdődik az igazi megpróbáltatás, hála a decemberi buliknak, az ünnepi hangulatnak és a szociális médiának. Sajnos eljött az idő, amikor mindezekről le kell mondani egy rövid időre; érdemes ideiglenesen száműzetésbe vonulni az egyik budapesti könyvtárba a hatékonyság kedvéért.

1/6

A csoporttársad is ide jár! - FSZEK, Központi Könyvtár

A boltívek és a csarnokok méltó lakhelyet biztosítanak a tudásnak. Itt már helykeresés közben is érezni, hogy az ember fejébe szivárog a sok információ (bárcsak), de persze erre nem lehet alapozni, aki tanulni akar, annak mindenképpen kell keresni egy üres helyet. Ezzel a vizsgaidőszakban néha gond lehet, mert csúcsidőben hatalmas a könyvtár forgalma. Ez részben az olcsó kávéknak és a finom sütiknek köszönhető, részben pedig annak, hogy nem igen van könyv, amire nem lehetne itt rátalálni. Köztudott, hogy ebben a könyvtárban találjuk a legcsinosabb egyetemista lányokat, úgyhogy aki ismerkedni szeretne inkább, mint tanulni, az is nagy esélyekkel indulhat például a bejárat előtti dohányzórészlegen.

A katalógus alapú önkiszolgáló rendszer bizonyítottan jól működik, ha pedig valamiből mégis hiány van, akkor 57 darab másik Szabó Ervin Könyvtár teljes készlete tud azonnal csatasorba állni a város számos pontján. Ez bizony sűrűn előfordulhat, hiszen a FSZEK-nak majdnem 100 000 regisztrál tagja van, így megeshet, hogy már előttünk valaki kikölcsönözte, vagy éppen használja azt, amit mi szeretnénk. Természetesen a könyvek mellett az internethasználat (korlátozott hozzáféréssel), az audiovizuális archívum, a hangoskönyv gyűjtemény és az idegennyelvű gyűjtemény is rendelkezésre áll a tanulni vágyóknak. Az éves tagdíj 5400 forint, érvényes diákigazolvánnyal természetesen csak a 2700 forint.

2/6

ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár

Az ország legrégibb egyeteme nem csak az oktatás, de a könyvgyűjteménye miatt is kiemelkedőnek számít. Csak a Ferenciek terén található Egyetemi könyvtárban másfél millió könyvet őriznek és bocsájtanak rendelkezésre azoknak, akik tanulni szeretnének. Természetesen nem kell az intézmény tanulójának lennünk a tagsághoz, bár sok kedvezményt élveznek azok, akikdiákkal érkeznek. A beiratkozási díj hallgatóknak ingyenes, más egyetem hallgatóinak 1500 forint egy évre. Ha valakinek semmilyen kedvezmény nem jár, akkor 3000 forintot kell fizetni 12 hónapra.

Az egész rendszerben az egyik legjobb az, hogy az elektronikus katalógus minden intézményi és kari könyvtárban egyszerre keres, így nem kell lejárnunk feleslegesen a lábunkat egy-egy anyagért. A kisebb intézményi könyvtárakon belül azonban változhatnak a beiratkozás és kölcsönzés feltételei; például az Angol-Amerikai Intézet könyvtárában csak az oda felvett hallgatók jogosultak a beiratkozásra, míg máshol külsősök is vehetnek olvasójegyet. Ez megnehezíti azt, hogy egy-egy ritkasághoz hozzájussunk. A lokálpatrióták szerint az Egyetemi Könyvtárban nem csak nyugodt körülmények között lehet kutatni és készülni a vizgákra, hanem amikor a fáradt szemek elvándorolnak, akkor jó eséllyel találnak új barátokat, barátnőket, vagy akár szerelmeket is.

3/6

A nemzet bölcse - Országos Széchenyi Könyvtár

A nemzet könyvtára természetesen a Várban lakik. Ide nem lehet csak úgy beugrani egy-két könyvért; ez egy olyan program, amire akár egy egész nap is rámehet, de persze élmény és eredmény is lesz a végén. Az OSZK-ban minden olyan könyv megtalálható, amit legalább 50 példányszámban kiadtak, és minden csakis helyben olvasható, a lehető legszigorúbb feltételek mellett. Ez garantálja azt, hogy az értékes könyvek jó minőségben megmaradnak az utókornak. Csak hogy néhányat említsünk a ház szabályai közül: az olvasótermekbe nem vihető be semmi, ami megzavarja a könyvtár működését, beleértve a filmfelvevőt, videó felvevőt, magnetofont, diktafont, rádiót, tévét, másoló berendezést, továbbá minden olyan tárgyat, amely a dokumentumokban kárt okozhat vagy a többi olvasó munkáját zavarhatja. Tehát a mobilozásról is lemondhatunk, ha ide beülünk. De persze más szigorú szabályok is vannak, amiknek érdemes utánanézni, mielőtt munkához látunk, hiszen, ha valaki rajtakap, hogy esetleg nyálas ujjakkal lapozunk, vagy a könyvekre tett papíron jegyzetelünk, akkor ha öt korbácsütésre nem is, de valami más kreatív büntetésre biztosan számíthatunk.

Itt még a behozott uzsonnánkról is dokumentáció készül, amit egyébként nem fogyaszthatunk el olvasás közben. A drákói szigor ellenére, aki tényleg tanulni akar, az ennél zavartalanabb környezetet nem találhat; a csend itt néha már szinte túlzás. Az is jó dolog, hogy leadhatunk raktári kérést akár az előző nap is, hogy másnap a pultnál várjanak minket azok a dokumentumok, amikre kíváncsiak vagyunk, így nem kell egy percet sem elvesztegetni keresgéléssel. A beiratkozás díja teljes áron 6500, kedvezményesen pedig 3500 forint egy évre.

4/6

Ecset, sál, capuccino - A Ludwig Múzeum könyvtára

Mint a legtöbb múzeum, a Ludwig Múzeum is rendelkezik saját könyvtárral. A 2005 óta rendelkezésre álló gyűjtemény könyvei nem kölcsönözhetőek, viszont évi 400 forintért (diákigazolvánnyal csak 200 forint) bárki számára elérhetőek. Itt főként az 1945 utáni magyar és egyetemes művészettel kapcsolatos kiadványokat lehet megtalálni, valamint a kortárs művészetet tárgyaló nemzetközi szakirodalom forrásait, beleértve kiállítások, bienállék, intézmények katalógusait és különböző folyóirat gyűjteményeket. De nem csak a képzőművészetek iránt érdeklődőknek kedvez ez a könyvtár; itt külön gyűjteményt alkotnak a fotózással, a filmmel, a médiával és a dizájnnal foglalkozó kiadványok. Emellett a légkör nyugodt, stílusos és tanulásra bárki számára tökéletesen alkalmas.

5/6

To learn or not to learn? - Országos Idegennyelvű könyvtár

Az egyik legfiatalabb nyilvános könyvtár mára országos szinten az egyik legtekintélyesebb idegennyelvű gyűjteményt halmozta fel, bár feladatköre ennél jóval szélesebb körű. Az Idegennyelvű Könyvtárat hivatalos kutatóhellyé is minősítették világirodalmi, zenei és nyelvészeti tárgyú dokumentumai miatt. A gyűjtemény a mai napig is folyamatosan bővül az olvasói igények figyelembevételével. Ez az intézmény egyébként az ország nemzetiségi könyvtárainak koordinációs központja és fontos zeneműtára is egyben. Mintegy 30 000 kotta, 11 000 hanglemez és ennél jóval több könyv áll az érdeklődők rendelkezésére. A mindenre kiterjedő éves tagdíj 6300 forint (diákoknak csak 3150 forint), amibe beletartozik mind az idegennyelvű könyvek, mind pedig a zenei anyagok kölcsönzése, vagy helyben használata. Hatalmas előny a tanulni vágyóknak az, hogy az éppen kint lévő könyveket elő lehet jegyeztetni, így nem kell nyitás előtt órákkal elkezdeni a sorbanállást, félve, hogy valaki lecsapja a kezünkről a Shakespeare összest. Érdemes viszont odafigyelni, ha valamit nagyon fontos megszerezni, mert a könyvtár látogatottsága csúcsidőben igencsak számottevő.

6/6

Nem csak leendő hekkereknek - BME - OMIKK

A műszaki beállítottsági hallgatóknak ez maga a paradicsom, de hangulata, hosszú nyitva tartása és sokoldalúsága miatt akár a bölcsészeknek is kellemes tanulóhely lehet, hiszen gazdasági és társadalomtudományi témájú könyvekben is bővelkedik. Ezen felül olyan szaklap ritkaságokat is találhatunk itt, amiket az Egyetem már 200 éve folyamatosan járat. Ez persze főleg csak az intézmény hallgatóinak fontos. Az Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár több szempontból is ideális a felkészüléshez: egyrészt vizsgaidőszakban hétköznaponként este 10-ig nyitva tart a nagyolvasó, másrészt pedig nagyon logikus a könyvek témák szerinti rendszerezése. Ez itt egy igazán diákbarát könyvtár, ahol általában nincsenek túl sokan, így zavartalanul tanulhat bárki, aki beiratkozik. Ennek ára 3300 forint, amiért egy félévre szóló olvasójegyet kapunk.