Sorozatunk legújabb részében a III. kerületet térképeztük fel, mely lakosság szempontjából a második legsűrűbben lakott kerület, területét vizsgálva pedig a harmadik.

1/6

Földrajz és közlekedés

A III. kerületet keletről a Duna és a IV. / XIII. kerület határolja, míg déli-délnyugati szomszédja a II. kerület, északon Budakalásszal lábszomszédok, északnyugaton már Solymár és Üröm kezdődik. Domborzatilag ezáltal igen változatos, hiszen hegyek, dombok ugyanúgy akadnak, mint teljesen sík vagy éppen árterületek. 

Legfontosabb városrészei: Óbuda, Remete-hegy, Tábor-hegy, Aquincum, Hajógyári-sziget, Kaszásdűlő, Testvér-hegy, Csúcshegy, Ürömhegy, Aranyhegy, Mocsárosdűlő, Csillaghegy és Békásmegyer. Az Omszki-tó és a Lupa is már Budakalászhoz tartozik közigazgatásilag.

Stratégiailag fontos csomópontjai a Flórián tér, a Szentlélek tér, az egész HÉV-vonal, a Kolosy tér, a Bécsi út vonala, a Lajos utca környéke. Gyakorlatilag két megállót kivéve (Batthyány tér és Margit-híd budai hídfő), az egész békásmegyeri HÉV leköveti a III. kerületet, ezzel könnyítve a helyi közlekedést, hiszen kötött pályán mindig kényelmesebb, pláne olyan forgalmi helyzetekben, amit a rakpart produkál csúcsidejében. 

Ide (Vörösvári út) fut be a XI. kerületből induló csaknem egyórás menetidejű 1-es villamos, de olyan extra hosszú útvonalon közlekedő buszok is érintik a III. kerületet, mint például a 9-es busz, ami Kőbányáról érkezik a Bogdáni útra, a 204-es, mely Rákospalota-Békásmegyer között közlekedik, a 296-os, mely Újpalotát köti össze a III. kerülettel. A 17-es villamos a Vörösvári út-Savoya park között jár, a 19-es is a Kelenföld-Óbuda tengelyen, a 41-es Kamaraerdő-III. kerület átjárást biztosít. Szerencsére az éjszakai közlekedés is aránylag gördülékeny, összesen hat db 9-cel kezdődő busz érinti a kerületet, a 923-as például Békásmegyer és a Dél-pesti Autóbuszgarázs között ingázik, 32 kilométert megtéve, az egész belvárost bejárva. 

2/6

Történelem

Kétségtelen, hogy a főváros legrégebben kialakult városrészéről beszélünk: Pannónia, római provincia fővárosa csaknem 2000 éve éppen Aquincum volt. Ez a gyakorlat ugyanúgy teljesült Bécs, London vagy Párizs esetében is, hiszen szintén római kori terület köré létesültek ezek a nagyvárosok is. A Flórián téren, az Árpád híd budai pilléreinél is találkozhatunk nap, mint nap az egykori légiótábor romjaival, mely 6000 katonának jelentett kvartélyt. Itt állt a Thermae Maiores, vagyis a fürdőház is, melyről legutóbb egy 2006-os ásatás is szolgált új információkkal. A csatornázás, a padló alatti fűtés nyomait is feltárták.

A két ma is megmaradt amfiteátrum a korabeli szórakozást szolgálta. A 19. század óta folynak ásatások és kutatások a területen, melyek egyik izgalmas adaléka, hogy pollenmérések és tölgyek évgyűrűinek vizsgálata során kiderült, a 2-3. században, Aquincum virágkorakor itt száraz, szubmediterrán klíma volt a jellemző. A következő században klímaváltozás következett be, a Duna emelkedett, s ekkor elhagyták a fő uralkodói Hadrianus-palotát is, mely a Hajógyári-sziget szélén helyezkedett el és feltételezhetően egy körülbelül 10.000 nm-es luxuspalota volt. 

A birodalom bukása után különböző áthaladó, ideiglenes népcsoportok éltek erre, a honfoglalás során érkeztek meg őseink, s az Árpád-házi királyok korában indult meg a városiasodás. Anno legelők, mocsaras rétek, sőt, szőlők is jellemzőek voltak a területen. Egy pestisjárvány következtében megcsappant lakosságot betelepített svábokkal pótolták, akik szőlőműveléssel is foglalkoztak. A német ajkú hagyományok mai napig megmaradtak.

A szőlőtermesztés mellett fontos iparág volt a tégla- és a textilipar helyi fellendülése. Ebben a témában a Goldberger Textilipari Gyűjteményben kutakodhatunk mélyrehatóbban. A város 1873-as egyesítése Óbudát is Budapesthez kapcsolta, az önálló nagyközség Békásmegyer és része, Csillaghegy 1950-ben csatlakozott a fővároshoz. Az ekkori Óbudára a kertvárosiasság, a földszintes építkezés volt a jellemző, sok esetben meg is maradtak hagyományos utcaszerkezeti egységek is. Talán ez lehetett a második virágkor, hiszen Krúdy Gyula oly érzékletesen ír az óbudai mindennapokról: lugasos ivókban méretes velős csontokat és kadarkát fogyasztó álmodozókról, a falusias utcákon haladó ringó csípőjű szépasszonyokról.

A legdrasztikusabb változást az Árpád híd több mint 10 éves építése hozta, hiszen ekkor került direkt összeköttetésbe Óbuda Pesttel. 1968-ban kezdődtek meg az első lakótelepek építési munkálatai, melyek a mai napig erőteljesen meghatározzák a kerület látképét.

3/6

Parkok, játszóterek, szolgáltatók

Hiába a mesterséges betondzsungel, szerencsére a III. kerületből sem kell elzarándokolni, ha egy kis természetközeli élményre vágyunk. A Hajógyári-sziget például a fesztiválszezonon kívül, év közben csöndes és nyugodt zöldterületté válik, békés bringázásokra kiválóan alkalmas. 

A Római-part a város azon kevés Duna-szakaszai közé tartozik, ahol természetes közegében érhetjük el a folyót. Nem csoda, hogy az árvízvédelmi átépítések ellen foggal-körömmel küzdenek a helyiek, eddig úgy tűnik, sikeresen.

Biciklivel és tömegközlekedéssel is könnyen megközelíthető, népszerű kirándulóhely, ahol kenuzással, SUP-ozással, parti lángosozással és hekkfilézéssel kapcsolódhatunk ki. Sőt, akár kert szűkében saját bográcsos estét is szervezhetünk.

Nem egy különleges természeti különlegesség övezi a III. kerületet. A Kolosy tértől a Szépvölgyi úton felfelé haladva elérhető a két barlang, amelyeket hivatalosan a II. kerülethez sorolnak: a Pál-völgyi barlang és a Szemlő-hegyi barlang szervezett túrái igazi föld alatti adrenalinlöketet szolgáltatnak időjárástól függetlenül.

Ezen az útvonalon busszal vagy kocsival továbbhaladva eljuthatunk a Hármashatár-hegy aljáig, a Fenyőgyöngyéig, ahol egy könnyebb túra keretében felsétálhatunk a csodálatos panorámát nyújtó Guckler Károly-kilátóhoz. Innen elérhetjük a Kecske-hegyi Oroszlán sziklát, a Látó-hegyi Árpád- és a legújabb, gömb alakú kilátót, ahonnan jó látási viszonyok mellett még a Pilist, Cserhátot és a Mátrát is kiszúrhatjuk a távolban. Több túraútvonalon is elindulhatunk innen, meghódítva a lánchoz tartozó vonulatokat. A Hármashatár-hegyi vonulatok utolsó, magányosan kiemelkedő tömbje a Csúcs-hegy, amelyen két forrást is találunk, a Római-kutat és a Katalin-forrást, és tanösvényeken is sétálhatunk.

A Csillaghegy felett található Róka-hegyen az 1940-es években hagytak fel a bányászattal, az ennek nyomán kialakult „tájseb” azonban még a budai várból is látszik. Szabadon látogatható, de érdemes óvatosan közlekedni a csúszós, morzsalékos talajon, és nem letérni a korlátokkal védett útról. Különös formájú sziklái és a városra táruló panoráma miatt népszerű kirándulóhely.

Az Ezüst-hegy Békásmegyer északi részén, Budapest és Budakalász határán fekszik, és már a római időkben kőfejtőként működött. Bár a kerületen kívül esik már, és a Pilishez sorolják, de az Ezüst-hegyhez kapcsolódik a Nagy-Kevély is barlangjaival. A Csillaghegyről induló piros jelzésű turistaút a csúcsáig vezet, ahonnan szétnézhetünk a pilisvörösvári völgyre, Pilisborosjenőre, a Budai-hegységre és távolabb Budapestre.

Gyerekekkel, ha nem indulnánk nagyobb túrára, a számos kis és nagyobb tematikus játszótér-park közül választhatunk. A Mészkő utcában minden igényt kielégítő, modern játszótért adtak át a közelmúltban, melyhez kültéri fitneszpark és kutyafuttató is kapcsolódik. Fontos kiemelni a csúszdáiról híres Hajógyári-sziget élményparkját és a békásmegyeri Templom téri játszóteret is

Kisebbek és nagyobbak egyaránt használják a Görzenál görkoris és deszkás komplexumot, mely 1995 óta áll a budapestiek rendelkezésére. 

Fürdő Csillaghegyen vár egész évben, míg időszakosan Római Strandfürdőre és Pünkösdfürdőre mehetünk lazítani és napozni. A vízisportok pedig minden mennyiségben élvezhetőek a Római-part dunai szakaszán. Mi a SUP-ot, sőt a SUP jógát is ajánljuk. Ha mégis inkább a levegőbe vágynánk, a Monkey Boulder mászótermét is Óbudán találjuk. 

Két helyen is golfozhatunk a III. kerületben: egyrészt az Academy Golf Budapest-ben, ahonnan pazar a kilátás a Kiscelli Múzeumra, másrészt pedig a Hajógyári-sziget Golftanyáján

Edzőtermi mozgás miatt és csoportos órákra célszerű a Flóriánban és az Óbuda Gate-ben található éjjel-nappali Gilda-Maxokat választani.

4/6

Gasztronómia

2013 Krúdy-emlékév volt, s ebből az alkalomból emelt a Fő téren Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata egy Szindbád-szobrot. A nyughatatlan gavallér karaktere és Krúdy Gyula személye is szorosan összekapcsolódik a városrésszel. Ha pedig Krúdy, akkor nagy lakomák, borgőzös éjszakák: sosem írtak magyar nyelven olyan étvágygerjesztően terített asztalokról, cupákos kalandokról, ahogy ő tette.

Nem is csoda, hogy Óbuda a "kockásterítősök" terepe: megannyi régről itt maradt, felújított, vagy éppen nosztalgikusan megmaradt helyet találunk errefelé. Kiemelkedik közülük a Kéhli, mely macskaköves utcákon megközelíthető családi vendéglő, ahol 1899 óta kínálja a magyaros ízeket. Térjünk be egy velős csonttal érkező forró fazékra! Igazán hangulatos hely, ahová családdal is jó érkezni.

A műfaj követője a Kerék Csárda is, de sokan esküsznek a Csalánosi Csárdára, sőt a Zöld Kapu Vendéglőre is. Helyiek sok jót szólnak a Reményi Ede utcában található Lacipecsenyésről is. 

Ha modernebb, bisztrósabb hangulatra vágynánk, akkor ideális lehet például a Kolosy téri Semmi Extra, a Pastrami vagy a Kiscsillag Étteremesetleg a Pázsit Étterem

Burgerezni több különböző kategóriájú helyen is lehet: ha a belvárosi, divatos vonalat éljük, akkor a Burger's Bar a helyünk, a Zay utcában pedig egy amerikai típusú benzinkútnál rendelhetünk alap és extrább texasi szendvicseket, Jockey Ewing módra. A klasszikus büfés hamburgerezés sem maradhat el a III.-ból: szállóige a Fanni Büfé és a szerintünk sokkal ízletesebb dolgokat kínáló Ham-Bika Burgerpont a Szentendrei úton. 

Ezen a vonalon haladva természetesen nem mehetünk el szó nélkül a Flórián téri lángosos mellett sem. Az aluljáróban régi, jól bevált recept alapján készített, krumplis tésztával adják sok este vagy épp ebédidő megmenőjét. A 2018-as értelemben vett street foodot a Gombro'c-ban találhatjuk – a Nánási út ételbárjában a gombóc forma az alapértelmezett. Ázsiai, de még mindig hasonló formát öltenek a BaoBox gőzölt batyui is. 

Nemzetközi vonalra tévedve szintén nem kell kerületeket utaznunk. Egyből három helyen ehetünk sushit például: nekünk még mindig Okuyama a kedvencünk, de a Sushi Sei és a Wasabi is kiszolgálhatja az igényeket. Indiai curryket a Mr. Masalában kóstolhatunk, de egy különleges grúz éttermet, az Aragvi-t is Óbudán találjuk. A szokásos padthai wokbar, Hummus Bar kombó is megtalálható a Kolosyhoz közel. Görög ízekért a Római-partig kellett eddig mennünk, ahol a Gyradikóban rendelhetünk souvlakikat, de már egy Flórián téri egységgel is bővültek. 

Ha jó kávéra vágynánk, akkor a Flat White-ból, vagy a Gázlámpa Kioszkból hozzá is juthatunk. A Graphisoft parkban pedig a This is Melbourne Too-ban hajthatjuk fel a feketét. A legjobb III. kerületi pékség egyértelműen a Pipacs, ahol kovászos kenyeret és baguettet árulnak, extra minőségben. 

Amennyiben magunk vásárolnánk be és készítenénk akár különlegességeket is, akkor célirányosan mehetünk a Kolosy téri piacra, mely sajnos nem sűrűn roskadozik az árutól, de ki lehet fogni jobb időszakokat és lehet beszélgetni az őstermelőkkel is. A Perc utcai Culinaris viszont mindenkinek hívogató lehet, aki kedveli a prémium delikátok világát. 

5/6

Látnivalók, vezetett séták

Egyértelműen a legjelentősebb turisztikai célpont az Aquincum és múzeuma, mely a legtöbb III. kerületbe látogató turista első számú célpontja. A Budapesti Történeti Múzeum részeként a Herkules Villa mozaikjai is a kor művészetét hivatottak bemutatni. 

Sok budapesti, vagy éppen óbudai-káposztásmegyeri kedves-kedvelt búvóhelye a Kiscelli Múzeum. A 18. századi épületegyüttes eredetileg kolostornak épült, de később laktanyaként, ruharaktárként és hadikórházként is működött.

A romos templomtér a város egyik legromantikusabb helyszíne, s ezt már több filmes produkció felismerte: a A vér és a méz földje című Angelina Jolie-produkció is forgott itt. Állandó és időszakos kiállítások tarkítják a Kiscelli programját, ám a különleges helyszín színházi produkcióknak, performanszoknak, hangversenyeknek is otthont ad. 

A Polaris Csillagvizsgálót is Óbudán találhatjuk. Folyamatosan frissülő programjaikat naptárjukban követhetjük. Szakkörökre, távcsöves bemutatókra, gyermekeknek szóló programokra is gondolnak. 

Kifejezetten nagy és rendkívüli tárlatot tudhat magáénak a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, ami azoknak is izgalmas lehet, akik a gasztronómia iránt rajonganak, de természetesen az egykori pesti éjszakai élet mementóit is megtaláljuk náluk. 

Három további múzeum közül is választhatunk: a Kassák Múzeum, a Vasarely Múzeum és az Óbudai Történeti Múzeum is a Zichy-kastélyban található. 

Vezetett sétákat jelenleg három témában találunk a III. kerületben: a Beyond Budapest az Óbudai Gázgyárba kalauzol el minket. Ezen a sétán mi is részt vettünk és bizton állíthatjuk, hogy az egyik legszerethetőbb túraként véstük emlékezetünkbe.

A Hosszúlépés az Újvilág Óbudán című programmal készül, ami zsidó mágnások és kereskedők nyomába ered, részletesen mutatja be a Goldberger családot és a kerület textilipari tevékenységét is.  

A Budastep a régi barokk Óbuda macskaköves utcáin vezet, Krúdy nyomdokain haladva.

6/6

Programok, szabadidő

Kultúra és szórakozás is kéz a kézben járnak a III. kerületben. A világra, művészetekre nyitott helyiek az Esernyős Óbudai Kulturális, Turisztikai és Információs Pontot veszik alapul, ha szervezett keretekre vágynak. Kevés olyan kerületet ismerünk, ahol ennyire a szívükön viselnék a lakók szórakoztatva edukálását. Filmklubok, zenés programok, tárlatok, kortárs kiállítások mind az Esernyős alá tartoznak. 

Ugyanígy fontos az Óbudai Társaskör működése is, akik a Krúdy-negyedben működnek és szintén a kultúra mindennapokba csempészésével foglalkoznak.  

A gyerekeknek kedvez a Csodák Palotája, a felnőtt szórakozásra pedig olyan III. kerületi helyszíneket is meg kell említeni, mint a szintén a központban található Kobuci Kert, ahol egy jazz-, vagy rockkoncert után még órákig fröccsözhetünk az óbudai nyugalomban. Persze csak a tavaszi-nyári szezonban, amikor a Római-part is él: ott a Két Rombusz, a Fellini vagy a Nap Bácsi lehet a nyáresti, sörözős kedvenc.

Akik az emelkedett, klubos hangulatot keresik, egy kicsit elegánsabb keretek között, azok a Symbolt választják, míg az alternatívabb vonal kedvelői továbbra is a Kék és Vörös Yukat veszik irányba, ha valami kurrensebb programot kínálnak. 

Botorság lenne kihagyni a felsorolásból a kontinens egyik legnagyobb és legkedveltebb fesztiválját, a Szigetet, ami egy hétre mindig felkavarja a helyiek életét. Sokan szeretik, még többen ilyenkor veszik ki a szabadságukat, hogy ne kelljen az aktuális headliner gitárszólójára elaludni. Egy biztos, a III. kerület római kori emlékei mellett az először önszerveződő, később óriásivá duzzadó fesztivál miatt is világhírű városrészünk.