Minden programszervezés örök lutrifaktora az időjárás – a szakadó eső és a 35 fokos meleg is keresztbe tudja húzni a számításainkat. Most ajánlunk pár olyan lehetőséget, ahol nem számít, hogy épp milyen változékony is ez a nyár – barlangtúrától az épületbejáráson át a fürdőzésig.

Budapest egészen új arcát mutatja meg az elmúlt hónapokban – az általában külföldi turistáktól nyüzsgő színetereit most újra birtokba vehetik a helyiek – így mi is nem egy olyan helyszínre látogattunk el újra, ahol már évek óta nem jártunk. Még ha kicsit keserédes is ez az újrafelfedezés, mint a járvány következménye, az is igaz, hogy régen éreztük ennyire a sajátunknak a várost. Olyannyira bebelovaltuk magunkat a „legyünk mi turisták a saját szülővárosunkban” érzésbe, hogy megnéztük, mi mindenhez kezdhetünk egy 48 órás Restart Budapest kártya kedvezményeivel és ingyenes belépőivel.

1/5

Flipper

Az újlipótvárosi alternatív múzeumban éltük át először az addig csak filmekből ismert kaszinó-effektust – a 4 órai nyitáskor létünk be a kapun, és hirtelen máris az éjféli záráskor tessékeltek minket kifelé – észre sem vettük, hogy elrepült ez a nyolc óra. Ami nem is csoda, hiszen tényleg Európa legnagyobb flipperkiállítása található a Radnóti Miklós utcában, ahol ráadásul mind a 140 kiállított gép is kipróbálható. Vannak klasszikus flipperek, mindenféle tematikában, a megszokott Star Wars-os, szuperhősös mellett egészen retró, a hőskort idéző darabokkal, sőt még Budapest tematikájút is találunk. És ha mindez nem lenne elég, egészen régi vurstlijátékok is vannak, célbalövéssel, lovasfutammal a korai csocsók és hokis asztalok mellett, meg persze az elmaradhatatlan régi arcade játékok, mint a Mortal Combat vagy az eredeti gépes Pac Man és Space Invaders előtt is hosszú perceket lehet eltölteni a mindjártsikerülgyőzni mentalitással.

Belépő: 3.500 forint, a Restart Budapest kártyával 10% kedvezmény jár

2/5

pál völgyi

Vajon hány budapesti tudja, hogy az ország leghosszabb barlangrendszere itt húzódik a fővárosunk alatt, és ki sem kell tennünk a lábunkat a városból egy kis föld alatti kalandhoz? Az összesen több mint 31 kilométeres Pál-völgyi-barlang és barlangrendszer a Duna-Ipoly Nemzeti Park részét képezi, melyenek bejárata a városhatáron belül található, a Kolosy térről induló 65-ös busszal könnyedén megközelíthető Szépvölgyi úton. A föld alatti járatrendszer cseppköveiről lett nevezetes, bár igazából sokkal jellemzőbbek rá a magas, hasadékszerű folyosók, a nagy szintkülönbségek, és a hévizek által kioldott gömbszerű oldásformák. A frissen megújult látogatható rész megismerésére szánjunk legalább egy órát, és készüljünk a hőmérsékletnek megfelelő öltözettel is, mert bármekkora is odakint a kánikula, bent télen-nyáron állandó 11°C vár minket.

A barlangi túrák óránként indulnak, az első túra: 10:15-kor, az utolsó 16:15-kor startol, kivétel hétfőn, ami szünnap, a maszkot ne hagyjuk otthon!

Belépő: 2200 forint, a Restart Budapest kártyával ingyenes

3/5

Csobbanás a történelmi gyógyfürdőkben

Ha nyár, akkor strandolás, ennél nagyobb evidencia nincs, ezt pontosan tudjuk, ám ami egészen más ebben a nyárban, az az, hogy a nagy történelmi fürdőink most jóval kevésbé zsúfoltak, és nem egy újranyitási akcióval is várja a magyarokat. Így történhetett meg, hogy egy hétköznap délután a Széchenyi fürdőben talált minket is – valószínűleg tényleg egy egyszeri élmény volt, hogy a legendás sakkozó idős urak mellett is főként magyarok élvezték a 100 évesnél is régebbi, történelmi termálfürdő-komplexum jótékony ajándékait. Mivel számos fedett és szabadtéri medence, termál- és wellnessrészleg (gőzkabin, szauna) várja a vendégeket, tényleg minden időjárási viszony melett tökéletes választás.

Belépő: Augusztus végéig most hét közben akciós 3500 forintos, hétvégén pedig 3900 forintos belépőjeggyel csobbanhatunk is Európa egyik legnagyobb és legszebb fürdőjében, a Restart Budapest kártyával ingyenes a belépés.

4/5

Munkácsy, Rippl-Rónai és Csontváry az MNG-ben

Ki mikor járt utoljára a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain? Még ha viszonylag gyakran is megyünk el egy-egy szenzációs időszaki kiállításra, gyakran hajlamosak vagyunk elfeledkezni róla, hogy micsoda remekműveket őriznek az amúgy a múzeumban. Pár nyárral ezelőtt is őszinte döbbenettel konstatáltuk, hogy a Frida Kahlo-kiállítás után ott álltunk Csontváry hatalmas, lehengerlő festménye, A taorminai görög színház romjai előtt. Már akkor megfogadtuk, hogy egyszer tényleg visszamegyünk, és felkeressük az összes régi kedvencünket, és a sokszor csak iskolai tankönyvekből ismert híres képet, MS mester oltárképétől Munkácsy Mihályon át Bortnyik Sándorig. Ez az idő ezen a nyáron jött el, a galéria légkondicionált teremei bármilyen vihar és melegfront esetén időjárásbiztos alternatívát nyújtanak.

Belépő: 3200 forint, Restart Budapest kártyával ingyenes

5/5

Lenyűgöző körpanoráma a romtemplomból

Még tériszonyosként is azt mondjuk, megéri felmászni a Várban az egykori gótikus Mária Magdolna-templom megmaradt tornyába. A második világháborús ostrom alatt bombatalálatot kapott épület jelentős részét végül a Rákosi-korszakban bontották el, amikor még az is felmerült ahogy a diktátor személyes pantheonjává alakítják ki a helyszínen. Most kiállítótérként működik, de amiért igazán megéri felkeresni, az a némi lépcsőzés után elénk táruló panoráma – nemcsak az alattunk elterülő Várnegyedre (és a Bécsi kapu téri levéltár csodás Zsolnay tetőzetére) de a budai dombokra, és a Parlamentre is szuper a kilátás.
 

Belépő: 1500 forint, Restart Budapest kártyával ingyenes

A cikk a Restart Budapest Carddal együttműködésben valósult meg.

Címkék