Viszonylag könnyű dolgunk van, ha kettesben szeretnénk valahova beülni egy találkozóra beszélgetni, iszogatni és esetleg enni. Ám nehezített pályán mozgunk, ha mindezt már kicsit nagyobb társasággal szeretnénk, ráadásul úgy, hogy elférjünk az asztal mellett, és mindenki hallja is egymást. Összeszedtünk jópár olyan helyet, a klasszikusoktól kezdve az egészen újakig, söröstől a borosig és kávésig, Pesttől Budáig, amikben tuti nem csalódunk, ha ide szervezzük a péntek esti baráti találkát, vagy szülinapi iszogatást. Tudjuk, a lista nem teljes, biztos mindenki ismer még egy-két olyan helyet, ami nincs benne, de inkább izgalmas alternatívákat kerestünk, a legismertebb választások mellett.

BUDA

1/21

Bölcső

A nemrég új helyre költözött Bölcső hatalmas, de nagyon hangulatos belső terével ideális nagy társasági sörözésekhez, munka utáni beülésekhez, lazább vacsorázásokhoz is, ha a XI. kerületben kerületben keresünk olyan helyet, ahol barátokkal lazán eltölthetünk pár órát. „Nagyon házi” hamburger,  kézműves magyar és cseh sörök bő kínálata, whiskyk és badacsonyi borok a kínálatban. Sőt, ha a régi hely hagyományait folytatják, akkor akár a társast is kiteríthetjük az asztalra, az italok mellé. A foglalás mindenképpen ajánlott, főleg a beülős őszi-téli időszakban. 

2/21

KEG Sörművház

Buda legnagyobb kézműves sörözője 32 sörcsapjával a rekorderek közé került a városban, fele-fele arányban találunk magyar és külföldi kisüzemi söröket, és mindemellé szuper ételkínálatból is válogathatunk, a levesektől a hamburgerig. A Gellért tértől egy percnyire levő méretes pincehelyiségben este 11-ig mulathatunk. Érdemes minél előbb asztalt foglalni telefonon, akár egy héttel előre is, ha biztosra akarunk menni, főleg hétvégenként. Ide is jöhetünk akár tízfős társasággal, vannak nagyobb asztalok, vagy össze is lehet tolni őket; a kiszolgálás szupergyors és kedves, csak győzzünk dönteni a kínálat láttán. 

3/21

Palack Borbár

A Gellért téren álló Palack Borbár a Bartók Béla nyitánya, és mindig jó választás, ha a barátainkkal csak egy fröccsre vagy egy pohár borra ugranánk be valahova. Mintegy 80-100, válogatott borból áll a kínálat, de a borok mellé tapasokból, sonkákból, sajtokból készült tálakat is fogyaszthatunk. Az első részen is vannak asztalok, ahol öten jól elférnek, de a hátsó nagyobb teremben, ha előre telefonálunk, biztos meg tudják oldani, hogy még nagyobb társasággal kényelmesen elférjünk. 

4/21

Szatyor Bár és Galéria

2010 óta budai klasszis, a Bartók egyik örök pontja, talán sokaknak ez ugrik be elsőre a környéken, ha optimális helyet keresnek nagyobb összeülésekhez. A két szinten mindenféle elrendezésben találunk asztalokat, a kínálat is elég változatos, enni-, és innivalók terén is, szóval biztos, hogy ha nagyobb társasággal is érkeznénk, mindenki megtalálja a neki valót. Péntek és szombat esténként kicsit nagy a zsivaj, így lehet, hogy azt már nem halljuk, aki a tízfős asztal túlsó végén ül. Hétközben nem mindig kell foglalni, de azért jobb a biztonság (főleg, ha 5 főnél többen érkeznénk), és a fizetésnél szeretik, ha előre jelezzük, hogy majd külön szeretnénk egyenlíteni a számlát (szóval mindenki jegyezze meg, mit is kért, ne az utolsóként távozók lepődjenek meg).

5/21

Bookta Presszó

A Margit utcai Bookta Presszó Buda egyik kevésbé ismert, ám annál barátibb helye, ha kisebb társasággal szeretnénk beülni beszélgetni. Az este 11-ig nyitva tartó presszóban több ezernyi kötet között élvezhetjük a téli estéket, a kínálatban extrább sörök, borok, mini pizzák és tunkolós tányérok közül válogathatunk. Az évzáró huszonöt fős céges iszogatást azér tne ide szervezzük, de mondjuk ideális, ha öten szeretnénk meghitten beszélgetni az élet nagy dolgairól. 

6/21

Lánchíd Söröző

A Fő utcai klasszikus, a Lánchíd söröző igazi aduász, ha az I. kerület felé visz az utunk. Különleges, mára már egyre inkább eltűnő, boxos megoldásának hála - amelyekben akár tízen is elférünk kényelmesen – itt kicsit elszeparálva tudunk beszélgetni, sörözni, vacsorázni. Az emeleti részt pedig, ahol a nagyobb asztalok vannak, akár különteremként is ki lehet bérelni, ha teljesen zártkörű eseményt szeretnénk tartani.  

7/21

Jurányi Ház és Suterene

A Széll Kálmán tér közelében keresnénk kétségbeesetten egy helyet, ahol nem egy zsebkendőnyi asztalon kell egyensúlyozni a hét korsó sört és pohár bort, akkor a Jurányi Suterene szuper választás. A retró műanyag székek kényelmes, nagy asztalokat vesznek körbe, de van ejtőzősebb, fetrengősebb beugró  és különteremként bérlehető nagyobb szoba is, a kínálat pedig van annyira változatos, főként borok terén, hogy senki nem marad szomjan. Opcionálisan workshopokba vagy koncertekbe, DJ-s estekbe is belefuthatunk. 

8/21

Semmi Extra Óbuda

A Kolosy tértől pár lépésnyire található az óbudai Semmi Extra.  A hely stílusa már eleve szuper a falakat borító cementcsempékkel, a zöld növényekkel, a tágas térrel. A menü is változatos, az adagok kiadósak, burgerek, tészták, wrapok és extra lepények vannak az étlapon, és az italok terén is mindenki jó eséllyel megtalálja a saját szájíze szerinti kedvencét. A helyhiány itt sem lesz gond, ha többen érkeznénk, akár a nagyobb asztaloknál kényelmesen elférünk, de itt is van lehetőség különterem bérlésére is, ha például osztálytalálkozóban gondolkodnánk. 

PEST

9/21

Cintányéros

A nyolcker egyik legkedvesebb borozója is jó választás, ha a bulinegyed őrületén kívül keresünk egy jó helyet. Hatalmas társasággal nem ez lesz az ideális választás, de a ha a galérián összetoljuk az asztalokat, akkor akár 7-8-an is kényelmesen elférünk. Szuperkedvesen szülinapozni is engedtek már itt minket, saját tortával, de az ilyesmit azért jelezzük előre. Foglalni ne felejtsünk el, lévén kis helyről van szó, és nem valószínű, hogy találunk három szabad asztalt esténként. A remek borválogatás mellé sajt- és hústálakat rendelhetünk, és ha szerencsénk van, a zongora sem árválkodik majd az este folyamán. 

10/21

Neked csak Dezső - Brewpub & Bistro (Bezárt)

Az év elején új és tágasabb helyre költözött Dezsőbe már 150-170 fő is befér, így ha foglalunk, bátran érkezhetünk ide egész nagy társasággal is. A 32 sörcsapon az egyszerűbb változatoktól kezdve az ismert kisüzemi főzdék kedvencéig sok minden folyik, és az italkínálatot újhullámos kávék is megtámogatják, ételek közül a sörkorcsolyákon jócskán túlmutató fogások közül válogathatunk. A hely tényleg hatalmas, a kiszolgálás gyors, a választék pazar, szuper opció akár tízfős vagy nagyobb társasági sörözésekhez. 

11/21

Jelen Bisztró (Bezárt)

A Blahán álló Corvin áruház hátsó frontján találjuk az étterem-kocsma fúziójából létrejött helyet, ami igazából egy romkocsmák világát idéző bisztró. A kínálat elég vegyes,  akár kötetlenebb hangulatban meg is vacsorázhatunk, de ha csak beszélgetnénk és innánk valamit, akkor nagy asztaloknál többen is kényelmesen elférünk, és mivel elég tágas a hely, a zsivaj soha nem lesz annyira zavaró, hogy beszélgetés címszó alatt kiabálnunk kellene az asztal túloldalán ülőknek. Hétköznap este mi már egy szolidabb társasozást is megejtettünk itt, és senki nem nézett ránk ferde szemmel. 

12/21

Rizmajer Sörház - Nagykörút

A nagykörúti elég vegyes kocsmakínálatból messze kiemelkedik a Rizmájer sörfőzde belvárosi egysége. A háromszintes sörházban a pincerészben elférünk tíz fősnél is nagyobb társaságokkal, az utcai és emeleti részen pedig vegyesen, öt-hatfős asztalok mellett kortyolgathatjuk a Rizmajer Világostól kezdve az egzotikusabb Cortezen át a cseresznyefán, füstölt malátával készülő Füstös Porterig és gyümölcsös változatokig a söröket. Külön kedvenceink a földszinti piros boxos megoldások, ahol kicsit elkülönülve tudunk beszélgetni. Ha pedig megéheznénk, a konyha itt is kiadós: friss grillsajttal, hamburgerrel, kenyérlángossal és bécsi szelettel is kísérhetjük a kiválasztott söröket. Az árak nagyon barátiak, az elhelyezkedése miatt szinte mindenhez közel van. Ez is jó alternatíva lehet nagy társasággal, de ne feledjük, itt a sörök a leghangsúlyosoabbak a kínálatban.

13/21

Jedermann Café

A Ráday utca “kihaltabb” végén, a Goethe Intézet aljában álló Jedermann Café estére átalakul a város egyik leghangulatosabb beülős helyévé. Gyakoriak az élő jazz és egyéb koncertek, ilyenkor van belépő, és foglalás nélkül esélytelen asztalhoz jutnunk, de az “üres” estéken is jól el lehet kötetlenül beszélgetni, iszogatni és vacsorázni kényelmesen, akár 6-8 fős társasággal is.

14/21

Pótkulcs

A Pótkulcs szintén régi motoros és örök klasszikus, rejtett érdekessége a pesti éjszakának. A rengeteg hatfős asztallal, a padok mellett szabadon pakolható székekkel biztos, hogy nagyobb társasággal is meg tudjuk oldani, hogy mindenkinek legyen helye. Az árak pénztárcabarátak, koncertekbe is belefuthatunk, és csocsózni is tudunk, ha már meguntuk az asztal támasztását.  És itt se szólt ránk senki, amikor a sörök mellé kikerült az asztalra az UNO kártyapakli, vagy más kisebb társas. 

15/21

BrewDog Budapest (Bezárt)

A skóciai BrewDog megkerülhetetlen név a kisüzemi sörfőzés európai színterén. 2018 őszén - Helsinki és Berlin után - Budapesten is megnyitották saját bárjukat, az egykori AnKER helyén. Az elég nagy alapterületű helyiségben bőven találunk többfős asztalokat is, ha vannak sörrajongó ismerőseink, velük tökéletes választás lehet, de azért arra készüljünk fel, hogy az árak nem feltétlenül a magyar pénztárcákhoz vannak szabva. Ételekből is változatos a kínálat, a konyhából főleg hot-dogok, csirkeszárnyak, hamburgerek és különböző sörkorcsolyák kerülnek ki, de akár salátát is kérhetünk. Itt is kiemelnénk a piros támlás beülős boxokat, ahol társasággal, de mégis kicsit elkülönülve mulathatjuk az időnket.

16/21

Keksz

A Madách téren, a belváros és a romkocsmáktól roskadozó hetedik kerület határán egymást érik az érdekesebbnél érdekesebb helyek, az olcsó kocsmától a hipszter törzshelyen keresztül elég változatos a felhozatal. Ha olyan helyet keresünk, ahol 5-7 fős társasággal elférünk, és azt preferáljuk, hogy nagyobb asztalok körül tudjunk ülni rendes székeken, akkor a Keksz jó választás lehet. Az enteriőrre, amelyben régies és újító jellegű, Lego-motívumokat felvonultató design elemek keverednek, egyetlen szavunk sem lehet. Asztalt mindenképpen foglaljunk, mivel a város legfrekventáltabb helyén járunk, itt hétköznap este se valószínű, hogy találunk szabad asztalt. 

17/21

Csipesz Bár

A Király utcai Csipesz Bár  kapcsán tanultuk meg azt a szakkifejezést, hogy "éjjeli zsilipelés", ami valami olyasmit jelent, hogy az este folyamán egyik kocsmából áteresztjük magunkat a másikba, majd a harmadikba. Ám ha a vándorlás helyett barátokkal ülnénk be pár órára, arra is tökéletes. Találunk itt eleve hatfős asztalokat, de elég rugalmasak, össze is tolhatunk párat, főleg a galériás részen. Különlegessége, hogy az elhelyezkedése ellenére bátran mondhatjuk, hogy ez a nyugalom szigete, a körülötte ész nélkül háborgó party-tengeren, bár ereszd el a hajamból és alkoholból itt is jut bőven. 

18/21

Ellátó Kert (Bezárt)

Az Ellátó Kert hamisítatlan romkocsma hangulatot biztosít a belvárosi bulinegyed szívében, a Kazinczy utcában. A hatalmas alapterületű, téliesített udvarral (ami dohányos és kutyabarát is!) rendelkező kocsma a tökéletes helyszín, ha a péntek-szombat esti nyüzsgő éjszakai élet közepén szeretnénk lenni. Tágas, és biztos, hogy nagyobb társasággal is elférünk a színes fémasztalok és kertiszékek rengetegében. Ha tovább indulnánk bulizni, biztos, hogy nem kell sokat gyalogolnunk. Foglalás nélkül szinte esélytelen, hogy ha kettőnél több fővel érkezünk, találunk asztalt, szóval amint tudjuk, mikor mennénk, ragadjunk telefont vagy billenytyűzetet.