Miközben a pesti bulinegyedben már rég kialakult a felnőttek játszótere, a város nem feledkezik el a kisebbekről sem, és rengeteg olyan helyszín jelent meg, amely a gyerekek fejlődésére, kíváncsiságára, kreativitására és mozgásigényére fókuszál. Összegyűjtöttük azokat a helyeket, ahova szerintünk feltétlenül el kell látogatni a budapesti gyerekeknek.

1/10

Miniversum

Az Krausz Palotában található Miniversum tulajdonképpen egy Európa témájú, 300 négyzetméteres terepasztal, melyen Magyarország, Ausztria és Németország tájai elevenednek meg 1:87-es kicsinyítésben. koncepció a következő: a vonatok elindulnak Budapestről nyugat felé, hogyan aztán végigzakatoljanak Európában. Több gyerekkel akár egész napos program is lehet, de arra is van esély, hogy az apukák akarnak majd tovább maradni. Nekünk egész napos program lett, miután rájöttünk, hogy bizonyos gombok megnyomásával magunk is beleszólhatunk a történésekbe.

2/10

Zoo Café

A csak 5 perces sétára található, látványban és illatokban leginkább egy állatkertre hasonlító Zoo Caféban hüllők, szőrös négylábúak és röpködő papagájok között kávézhatunk, amíg a gyerekek boldogan kergetik a különböző élőlényeket. Ami nagyon szimpatikus itt, hogy nem féltik az állatokat, bárkit kézbe adnak egy kis egészséges simogatásra, ölelgetésre; és úgy láttuk, hogy a felnőttek is nagyon élvezik az állatok közelségét.

3/10

Holnemvolt Park - Tündér Ilona mesejátszótér

A Holnemvolt Park a Fővárosi Állat- és Növénykert új családi szabadidőparkja, ahol az állatok bemutatása mellett ezen a területen szórakoztató játéküzemek is várják a látogatókat.  Az egyik ezek közül a nemrég felépített Tündér Ilona játszótér, amely a gyerekes családoknak remek helyszín, de önálló képzőművészeti alkotásként is felfogható. A Kő Boldizsár szobrászművész ötlete alapján kialakított tér soha nem látott, egyedi játékokat vonultat fel és a gyerekek kreativitását célozza. Fontos: Holnemvolt Park 2014. november 1-től 2015 tavaszáig zárva tart. A bevállalósabbaknak a Zoo kalandparkot ajánljuk. UPDATE (2018. március): A Holnemvolt Park bezárt, szerepét a Holnemvolt Vár vette át.

4/10

Cerka-firka játszótér

Április vége óta Cerka-firka néven várja a gyerekeket az egykori “kőcsikós” játszótér a Gellért hegyen. Egy csomó izgalmas dolog van itt: az egyik vár például úgy néz ki, mintha egy óvodás kiborította volna a színes ceruza-gyűjteményét, de van kötelező csúszda, és van egy kötelekből kialakított háló is, amely szinte minden második játszótéren felbukkan, viszont a zöld környezet és a zéró autózaj miatt itt kifejezetten jó a hangulata. A gumiból készült talajba beékelt minitrambulin kétségtelenül a legnagyobb sláger. Ez egy olyan hely, ahol végtelen számú lehetőség adódik a gyerekeknek.

5/10

Vuk játszótér

A tematikus játszóterek egyik legnépszerűbb képviselője a Vuk játszótér, ahol a gyerekek nagy örömére különböző csövekben lehet mászkálni, de van mászókás csúszda, hinták, rugós motorok és homokozó. A játszótéren természetesen megtaláljuk a rajzfilm összes kedvelt figuráját: akad itt Vuk, Karak, Iny, Unka a béka, Szú a sün, Vahur és libák. Az egyik legjobb dolog itt kétségtelenül az óriási sakktábla, amelyhez nagy méretű fafigurák is vannak.

6/10

Gipszkorszak

Kreatív alkotótér a Gozsduban, ahonnan minden gyerek sikerélménnyel távozhat, hiszen magukat a gipszbábukat már előre elkészítették, s ezeket lehet saját ízlés szerint kifesteni. Különböző nehézségű és méretű figurákat lehet választani és a legtürelmesebb, legkedvesebb animátorok figyelik a játékos munkát.

További részletek itt.

7/10

Mesemúzeum

A Petőfi Irodalmi Múzeum gondozásában üzemel a Mesemúzeum, mely küldetésének tekinti, hogy már egészen kicsi korban (3-4 év) felkészüljenek a gyerekek az olvasás tanulására, az irodalom megismerésére, a beszéd-és szövegértésre. A kiállítások mellett drámapedagógiai és művészeti foglalkozásokat tartanak, sőt táborokat és családi hétvégéket is rendeznek. A Mesemúzeum látogatása olyan program lehet, ami igazi szellemi kikapcsolódást jelent, játék és mese közben.

További részletek itt.

8/10

Pom Pom játszótér

A Naphegy téren található Pom Pom játszótér a Vuk játszótér testvére, ahol a rajzfilm szereplői elevenednek meg. A játékokon megjelenik például Gombóc Artúr, Festéktüsszentő Hapci Benő… a többiek nevére sajnos nem emlékszünk. De nem csak ennyiről szól, a kerítés tövében konkrét epizódok is megelevenednek, és rengeteg az elbújós játék is, szóval a szülőknek nem árt, ha nyitva tartják a szemüket.

9/10

Millipop

A Millipop Mosolygyár a Millenáris park területén nyitotta meg kapuit. A több, mint 2000 négyzetméter alapterületű játéktéren van többek között az ország legnagyobb összefüggő mászókakomplexuma egy 7 méter magas csúszdával, trambulinokkal, spirál és kamikaze csúszdával, óriás labdatengerrel, illetve ballisztikus arénával. Ezen kívül van légvár, lasertag, Xbox és kosárlabdapálya is.

További részletek itt.

10/10

Csodák Palotája

Csodák Palotája egy 1700 négyzetméteres különleges “játszóház”, ahol több mint 100 játék segítségével a gyerekek a fizika jelenségeivel ismerkedhetnek meg. Minden kiállított játékuk interaktív eszköz, amit kötelező jelleggel meg kell érinteni: vannak például tükrök és illúziók, hangok, anyagok és halmazállapotok, mechanika, fénytan, földönkívüli kalandok, illetve 4D-s vetítéssel. Itt érdemes legalább két- három órát eltölteni, ha ki akarunk próbálni mindent.