A hétvégi nagyobb Budapest-közeli kirándulások mellett nem győzzük hirdetni, hogy akár egy belvárosi korzózás is remekül feltöltheti az embert, pláne, ha kevésbé ismert útvonalon indul el, vagy éppen megszokott úton, csak más szemmel vizsgálódva. Kicsit turistaként, szemlélődve, felismervén olyan részleteket is, melyek talán eddig fel sem tűntek. Ismét egy sétaútvonalat ajánlunk ráérős ebédidőre, reggeli kezdésnek vagy munka utáni levezetésnek.
1/1
Túrabakancs helyett elég egy kényelmes cipő, térkép helyett pedig az elemi városismeret és ez a gyűjtés. Utunkat indítsuk a Március 15. térről, mely 4 éve változott ismét kedves találkozóhellyé. A hely megtelt élettel, s a Galamb utca sarkán található Százéves étterem mellé új egységek nyitottak. Laza sétánkra felkészülve egy modern Rigó Jancsi és egy kávé lehet a legideálisabb választás a KIOSK-ból. A térről tudni lehet, hogy Budapest geometriai origója, s évszázadokon át fontos szerepe volt a pesti oldal életében. A felújítás során jól láthatóvá tették a Contra-Aquincumot, plexi talpazaton és falakon át vizsgálhatjuk az egykori római erődöt, mely fontos stratégiai pont volt a II–III. században. Itt volt a római kereskedők által használt révátkelő is, mely utat jelentett az Alföldre.
A XIX. században piactérként működött a tér, majd városháza állt itt. Az a monumentális épület, mely ma is meghatározza az egész tér jellegét, 1914–16-ban épült Hültl Dezső tervei alapján, piarista központként. Az egykori városháza elbontását követően alakították ki a mai Piarista közt s a boltívet, mely alatt kocsik közlekedhettek. Mára sétálóköz lett belőle, ahonnan igazán élvezhető az örök panoráma: az Erzsébet híd, a Duna és a Gellért-hegy.
A kávé, a sütemény és a római kori erőd maradványainak megtekintése után érdemes a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániát is szemügyre venni. A templom számos átalakításon esett át, építészeti stílusa barokk-gótikus. Ide temették Gellért püspököt, a török időkben mecsetként használták, s a városi legendákkal ellentétben nem kellett arrébb helyezni az egész épületet az Erzsébet híd újjáépítésekor. Az új híd tengelyével kerülték ki a plébániát. Egyszer valóban történt egy „tologatás”, Krisztinavárosban. Erről videót is találunk, ahogyan az épület 720 ezer kilós főoltárát gyakorlatilag elgörgették. Talán innen indulhatott a legenda.
A sétát az Erzsébet hídon át folytassuk – mint ismeretes, a 378 méter hosszú híd a II. világháborúban német bombák áldozata lett, így a mostani fehér kábelhíd 1961 és 1964 között épült. Egykor villamosok is közlekedtek rajta, ma már csak autók, buszok, biciklisek és természetesen gyalogosok. Mindig jó érzés a híd közepéről bámulni a Lánchíd, a Szabadság híd vagy a Gellért-hegy irányába. Átérve a budai oldalra, most nem a Citadella felé vezető lépcsőket és a Gellért-hegyi vízesést választjuk, hanem az egykori Tabán felé vesszük az irányt. Valamikor önálló település volt, A XIX–XX. század fordulóján a város egyik legromantikusabb részévé vált. Egy- és kétemeletes vidékies házak, rengeteg vendéglő, borozó volt itt. A Tabán számos művészeti ág neves képviselőjét megihlette. Kétes hírű sikátorainak történeteinek nemcsak magyar művészek állítottak képi vagy irodalmi emléket, hanem szerbek is, hiszen a környék sok szerb család otthona is volt. 1933–36-ban bontották le emblematikus épületeit, és új városrészt terveztek ide, mely sosem valósult meg. A Rudas és a Rác fürdők, az Arany Szarvas-ház, az Alexandriai Szent Katalin-plébániatemplom, valamint a Virág Benedek-ház mind olyan emlék, mely őrzi az egykori Tabán szellemét. Sajnálatos, hogy teljesen odalett a híres-hírhedt városrész, s csak ezen épületek maradtak meg. A 60-as években parkosították, a magyar pop- és rockzenei élet nyári központjává vált, s itt üzemelt a Ráckert is.
Ma főként zöld területet találunk itt, mely kellemes kutyasétáltatásra vagy őszi sétákhoz.
Ha besétálunk a Döbrentei utcába, hamar észrevesszük a Hegedűs közt, mely egy egészen vékony, hangulatos kis átjáró, azonban szerencsésebb utunkat a Várkert rakparton folytatni. A hidakról, Pestről vagy éppen a Dunáról csodáltuk már elégszer a Mandl-házat, amely így névről lehet, hogy nem lesz ismerős, ám ha azt mondjuk, hogy ez a legvékonyabb budai épület, biztos sokunknak rémlik. Neogótikus stílusban épült 1890-ben, nem lehet nem észrevenni, ha például a Március 15. térről tekintünk át. Mélysége alig több mint 15 méter, háromemeletes, és hihetetlen, de belső udvarral is bír a kicsit amszterdami képeslapokra hajazó ház.
A sétát a Várkert Bazár felé haladva folytathatjuk, Ybl Miklós fő művéről cikkünkben minden értékes információ megtalálható, továbbá a felújítás utáni képekkel és benyomásokkal is készültünk. Ugyan Ifipark már sosem lesz itt, nyáron például egy városi fesztivál keretein belül koncertre is mehettünk a Várkertbe.
