szabadidő

Futni télen sem lehetetlen – ezekre figyelj, ha a hidegben is a szabad ég alatt edzenél!

Szerzők

  • Kovács Dávid

2020. 01. 16. 12:35

A futással kapcsolatosan – elsősorban persze a nem futók körében – elég sok tévhit van a fejekben, melyek közül az egyik az, hogy hidegben nem lehet vagy legalábbis nem egészséges futni, ez azonban nem is állhatna távolabb a valóságtól. A szerkesztőségben többen is rendszeresen futunk télvíz idején is, most pedig összegyűjtöttük nektek a legfontosabb tapasztalatainkat, miként érdemes mínuszokban is nekivágni a kilométereknek!

Fotó: Bódis Krisztián - We Love Budapest

Öltözz rétegesen!

1/4

Ha farkasordító hidegben adnátok a fejeteket futásra, az első és legfontosabb a megfelelő öltözék kiválasztása. Nem kell túlgondolni a dolgot, az aranyszabály azonban az, hogy minden esetben öltözzetek rétegesen, és viseljetek kifejezetten futáshoz tervezett, technikai ruhadarabokat. Ez azért is fontos, mert úgy vezetik ki az izzadtságot és védenek a hideg ellen, hogy közben a mozgásban sem zavarnak.

Az alap téli futóruházathoz nélkülözhetetlen egy testhezálló, vastagabb technikai nadrág, mely alá a fázósabbak húzhatnak egy vékony verziót, de jó megoldás lehet egy hosszú szárú, térdig érő zokni is. Ami a felsőtestet illeti, kabát helyett azt javasoljuk, hogy inkább aláöltözettel hozzatok létre plusz réteget, ha szükségét érzitek, mivel a kabát könnyen befülled, és mozgás közben nem is túl kényelmes. Az aláöltözetre jöhet egy megfelelő, akár hosszú ujjú póló, felülre pedig egy szintén technikai, meleg pulcsi. Ha az utóbbi nem védi kellőképp a nyakat, egy csősálra is szükség lesz, illetve ne feledjük a szélálló kesztyűt és sapkát vagy fülvédőt sem. Ami a cipőt illeti, választhattok zártabb, vízálló darabot is, de mindig az legyen az elsődleges szempont, hogy milyen terepen fogjátok használni, azaz terepfutó cipőben ne fussatok aszfalton és fordítva.

Fotó: Bódis Krisztián - We Love Budapest

Fokozottan figyelj a bemelegítésre!

2/4

Alapvetően évszaktól és időjárástól függetlenül is kiemelten fontos, hogy megfelelően bemelegítsünk sportolás előtt, a hidegben ez hatványozottan érvényes. Ideális esetben még a lakásban érdemes elvégezni a bemelegítő gyakorlatokat, hogy kint már tényleg csak a futásra kelljen koncentrálni. Kezdő sportolóknak ajánlott kikérni egy rutinos futó vagy edző tanácsait, melyek alapján megfelelően felkészülhetnek a zimankóra, hiszen így nem csupán könnyebb elviselni az első kilométereket, de
a sérülések elkerülése miatt is kulcsfontosságú.

Futás után ne feledkezzetek meg a nyújtógyakorlatokról sem, a tökéletes regenerációhoz ugyanis nélkülözhetetlen. Aki hagyott már ki valaha nyújtást, az tudja mennyire szenvedős tud lenni emiatt a következő edzés.

Fotó: Balkányi László - We Love Budapest

Tervezd meg az útvonalat!

3/4

Télen a reggeli futásra talán még nehezebben tudjuk rávenni magunkat, mint máskor, ezért jó eséllyel sokan késő délután vagy este indulnak el futni, magyarán sötétben. Emiatt ajánlott olyan útvonalat választani, amit már jól ismertek, illetve igyekezzetek úgy megtervezni azt, hogy
lehetőleg minél kevesebb ideig maradjatok kint a hidegben, miután letudtátok a napi távot.

Sapkából és sálból jól jöhet, ha visztek magatokkal egy-egy cserét, ha nincs lehetőségetek azonnal a megállás után fűtött helyre visszavonulni.

Fotó: Koncz Márton - We Love Budapest

Légy óvatos!

4/4

Bármilyen öltézéket és útvonalat is választotok, mindig az legyen a legfontosabb, hogy biztonságos körülmények közt mozogjatok. Fussatok olyan helyen, ahol végig van közvilágítás, de ügyeljetek arra is, hogy kevésbé jól kivilágított részeken is láthatók legyetek. A legtöbb technikai ruhán már vannak fényvisszaverő minták, de kiegészíthetitek kisebb LED-villogóval vagy csuklóra, bokára rögzíthető fényvisszaverő csíkokkal.

Korábban 9 budapesti rekortán futópályát gyűjtöttünk össze nektek, ezek közül a legtöbb végig ki van világítva. Ügyeljetek rá, hogy télen még csapadékmentes időben is előfordulhatnak jeges, csúszós foltok, amik könnyedén elvehetik a kedvet a futástól jó pár hétig. Nem ilyenkor kell rekordidőket futni, érdemes inkább a távot növelni a tempó helyett, tavasszal pedig rá lehet majd gyúrni a gyorsaságra is.

Hasonló tartalmak