A koronavírus-járvány és a lezárás az elmúlt másfél évben alaposan átalakította Budapest éjszakai életét, megváltoztatta a ki- és beülős helyek meg úgy általában a szórakozóhelyek összképét. Sajnos elég sok hely megszűnt, lettek viszont újak is, és a bulinegyed monopóliuma is megtört. Az, hogy a város újjáéledt, nemcsak azt jelenti, hogy nyitva vannak a helyek, hanem azt is, hogy olyan részeire költöztek az új helyek meg pár újranyitó régi is, amiket korábban nem ilyen célra használtak, vagy ha használtak, az már régen volt. Összegyűjtöttünk az újak közül pár olyan helyet, ahol a szabad ég alatt ereszthetjük ki a gőzt. Elvégre mégiscsak nyár van még.

1/8

Dürer Kert

A régi Dürer Kert igazi budapesti legenda volt, kedvenc koncerthelyszín, melynél már régóta billegett a léc, hogy rövidesen megszűnik, amire aztán tavaly sor is került. Már akkor jelezték azonban, hogy rövidesen új helyszínen újranyit sokak kedvenc helye. Idén ez meg is történt, a Dürer pedig Budán, a XI. kerületben, a BudaPart nevű új városrész szélére költözött, a Duna mellé, a zöldbe. Ez a hely teljesen más hangulatú, mint a régi, de semmivel sem rosszabb, mint az, úgyhogy a legenda folytatódik, és még a régi hippis-alteros ízt is tökéletesen sikerült megtartaniuk. 

2/8

Kertem

A régi Dürertől nem messze esett egy másik legenda, a Kertem, ami két évvel ezelőtti megszűnéséig több helyszínen is fogadta a vendégeket a Városligetben hosszú éveken át. A Liget Projekt miatt azonban a Kertem nem maradhatott, sőt vissza se tudott már költözni, így ők is új helyszínt kerestek, amire idén nyáron bukkantak rá, Kőbánya szélén, a Népligethez közel. Az egykori Északi Járműjavító hatalmas területén az Opera és a Közlekedési Múzeum osztozik, utóbbi mögött, egy eldugott placcon, ipari épületek ölelésében találjuk az új Kertemet. Régi helyszín ide, új helyszín oda, a Kertem az állandóságot jelenti: tökéletesen adaptálták a régi hangulatot az új helyen is, úgyhogy a régi rajongók sem fognak csalódni – csak máshova kell menniük, mint korábban. 

3/8

Waka

Az idei trend a hajós bulihelyek nyitása, amiből most még nincs ugyan sok, de nem csodálkoznánk, ha jövőre bepörögne a dolog. Kábé a Vigadó magasságában nyitott meg egy vadonatúj szórakozóhely, a Waka, ami elegáns környezetben kínál a vendégeknek könnyed elektronikus tánczenéket meg finom koktélokat. Aki a naplementés bulikat szereti, annak mindenképpen próbát kell tennie egyszer a Wakával.

4/8

Pontoon

Maradva a hajóknál, mindenképpen beszélni kell a Pontoonról is, amiről a nyár elején még azt a hírt kaptuk, hogy a Lánchíd felújítása miatt 2 évre bezár, és az idei lesz ebből az első. Aztán derült égből villámcsapásként jött az újabb hír, hogy mégis lesz Pontoon, csak kicsit másképp, mint eddig. A Lánchíd pesti hídfőjének jobb oldaláról és a szárazföldről átköltöztek a bal oldalára és egy hajóra – és nem is történhetett volna jobb dolog a Pontoonnal. Programok tekintetében minden maradt a régiben, csak a helyszín más, ami viszont jócskán hozzáad a hangulathoz. Az óvatosan ringó hajónak több fedélzete is van, ami azért is jó, mert ha elfáradunk a bulizásban, van hol megpihenni.

5/8

MONYO Land (Bezárt)

A MONYO Brewing Kőbányán építette fel az új sörfőzdéjét, ami mellett egy hatamas udvar is van, a sörfőző mesterek pedig nagyon helyesen arra gondoltak, lehetne valahogy hasznosítani a területet. Mivel szeretik a zenét, és a sör is hagyományosan jól fogy egy koncerten, megnyitották a MONYO Landet, ami a Budapest Park és a Barba Negra mellett egy új nyári szabadtéri koncerthelyszíne lett Budapestnek. A magyar könnyűzenei élet színe-java megfordul a MONYO Land színpadán, ahol szerdától vasárnapig vannak koncertek. 

6/8

Zsiráf Buda

Az Eiffel tér után a Millenáris Széllkapu Parkban nyitotta meg új helyét a Zsiráf, értelemszerűen Zsiráf Buda néven. Már maga a park is csábító, de a domb tetején található új Zsiráf még inkább az. Innen belátni az egész területet, diszkréten szól a zene, és akár a fűben is elheveredhetünk egy pohár itallal a kezünkben. Könnyed délutáni, kora esti beszélgetésekhez kiváló helyszín. 

7/8

A Mikszáth Kálmán tér és a Tilos a Tilos

A VIII. kerületi Mikszáth Kálmán tér a Palotanegyed központi tere, ami a 80-as, 90-es években alternatív buliparadicsom volt egy rakás jobbnál jobb hellyel. Ezek egyike volt a Tilos az Á, a tér egyik sarokházának aljában. Megszűnte után évekig a Zappa Café működött benne, idén viszont átépítették a helyet, és a régi legendára visszakacsintva megnyitott a Tilos a Tilos. Nem ez az egyetlen hely a téren, ami az elmúlt 2-3 évben ismét elkezdett felpörögni, idén nyáron már szinte mindennap dugig volt a tér emberekkel, meg persze van is, hiszen a nyárnak még nincs vége. 

8/8

Népsziget

A Népsziget (Szúnyog-sziget) sokáig a kutyát sem érdekelte, mígnem 3 nyárral ezelőtt az újpesti vasúti híd lábánál felbukkant az első fecske, Wasser néven. Aztán követte őt előbb a Kabin, majd a Perem, és ennél több hely nem is kell oda, mert ez a három tökéletesen ki is szolgálja az odaérkező vendégeket. Már a tavalyi éve sem volt rossz a népszigeti hippis partnak, de igazán idén pörgött be. Ha nincs kedve az embernek kimenni a Rómaira, vagy kisebb tömegre vágyik, akkor mindenképp ide jöjjön, ne máshova. 

Címkék