Néha szeretjük az elegáns, fancy helyeket, ahol mind az ital, mind az étel divatos és trendi. Ám van, amikor inkább a könnyed, laza, mondhatni, bohém helyeket keressük, melyek kevésbé vagy inkább másképp kimunkált belső dizájnnal bírnak – csak épp nem a fősodorban, hanem az alternatív-underground univerzumban. Szétnéztünk a VII. és a VIII. kerületben, és összeszedtük a 12 kedvencünket.

1/12

Dzzs Bár

A Dzzs Bár olyan, mintha csak részegen a Földön járt földönkívüliek hagyták volna itt nekünk, hogy kicsit lazuljunk már el végre, és legyünk bohémek meg őrültek. A romkocsmás kialakítású Dzzsbe mintha az utcáról dobálták volna be a bútorokat, aztán minden ott maradt, ahova épp pottyant. A személyzet mindig vidám és szürreális, akárcsak a falakat időnként borító képzőművészeti alkotások. 

2/12

Szabad Bisztró

Kedves és közvetlen vegán gasztrokocsma, amilyen ritkán fordul elő Budapesten. Persze nem kell tőle megijedni, a sör ugyanolyan finom, mint máshol. Sokat emel a hely értékén, hogy mivel a szűk járda miatt nem kaptak teraszengedélyt, beparkoltak a Szabad elé egy kisteherautót, aminek a platója lett a terasz asztalkákkal és székekkel meg pár növénnyel. De bent leülni is remek élmény. 

3/12

Lámpás

A zegzugos pincehelyiségben ingyen kapod a bohém életérzést, a sörért viszont ugyanúgy fizetni kell, mint máshol, viszont kevesebbet, mert a Lámpás egyik nagy előnye, hogy rendkívül barátságosak az árai – legalábbis budapesti viszonylatban. A 2005 óta nyitva tartó kocsmában, mely szintén bír némi szürreális bukéval a hangulat terén, gyakran vannak koncertek, zenés programok.

4/12

Krimó

A kiállítóteremként is funkcionáló Krimó, ami alig pár lépésre található a bulinegyed királyától, a Szimplától, igazi régi motorosa a belvárosnak. A város legeredetibb és legőszintébb kocsmájaként aposztrofálják önmagukat – nem is vitatkoznánk ezzel az önjellemzéssel. Az biztos, hogy itt sosem kell feszengened vagy rosszul érezned magad, ha netán túlságosan felöntesz arra a bizonyos garatra. 

5/12

Vittula

A Kertész utcai legenda. A hely, ahol penetráns pinceszag uralkodik, és akármilyen furán hangzik, de ez is elidegeníthetetlen része a semmivel sem összehasonlítható helynek. Ha hirtelen nem lenne rossz szag, hát hiányozna. A Vittula az örök fiatalság helye. Olyan, mint egy kocsma a purgatóriumban – a pokol pedig a felnőttlét. Itt is vannak rendszeresen zenei programok, nem is akármilyenek. 

6/12

Fekete kutya

Már a neve sem hétköznapi a helynek, eszünkbe juthat róla a lápon át a sátán kutyáját üldöző Sherlock Holmes és dr. Watson meg a Led Zeppelin vonatkozó, azonos című zseniális száma – és máris el tudjuk helyezni a Kutyát a budapesti éjszakában. Sokat dob a helyen, hogy egy árkádsor alatt találjuk, ahol megtelepedve finom sörrel a kezünkben kutyázhatjuk az autósokat meg azokat, akik máshova ülnek be.

7/12

Kisüzem

Béna szójátékkal élve, a Kisüzemben folyton nagyüzem van. A helyet előszeretettel látogatják értelmiségiek, elsősorban színészek, zenészek, művészek és újságírók. A Kisüzem falait is gyakran borítják a fősodortól némiképp távol eső alkotók munkái, de nem ezt szeretjük benne legfőképpen, hanem azt, hogy gyakran olyan a hangulat, mintha a világvége előtti hajnalon mindent beleadva az élet halotti torát ülnénk. 

8/12

Susuka

Ránézésre puritán a hely, olyan, mint egy kis kocsmácska-klubocska egy egyetemi kollégium alagsorában, azzal a különbséggel, hogy a Susuka nem az alagsorban van. Kora délután kinyit, majd ahogy megyünk bele az estébe, úgy foszlik szerteszét a puritánság meg a józanság és telik meg élettel meg bohémsággal a hely. 

9/12

Gólya

A Gólya hivatalosan nem kocsma, hanem közösségi tér, ami 2012 óta létezik, és az eddigi 10 éve alatt már többször kellett költöznie meg helyszínt és kerületet váltania. 2019-ben a Ganz-telep szélén rakott fészket magának a romkocsmás, mindenféle programmal, például koncertekkel is szolgáló Gólya. Külön meg kell jegyezni, hogy itt nem csak vendéglátással foglalkoznak, a Gólyának van saját futárszolgálata és épületfelújító csapata is. 

10/12

Auróra

Akárcsak a Gólya, az Auróra is egy kulturális-közösségi tér, ahol nemcsak szórakozni lehet, de okosodni is. A koncertek és a bulik mellett civil szervezetek és aktivisták is gyakran megfordulnak a több különféle helyszínnel bíró házban, de vannak itt szociális-érzékenyítős események, ruhacserék, előadások meg beszélgetések és filmvetítések, sőt az udvarban még egy közösségi kert is működik. 

11/12

Csiga

A hely, ahol nemcsak egy hangulatos galériát, de még egy Csepel varrógépasztalt is találni. A Józsefváros egyik legnépszerűbb helye a Rákóczi téren található, és mindaz megvan benne, ami egy jó romkocsmában: színek és formák garmadája meg mindenféle kacatok és egymástól elütő bútorok, amik mégis harmonizálnak egymással, és ezt annál inkább így gondolod, minél több korsó szaladt le. 

12/12

Macska

Volt már az összeállításban Kutya meg Csiga, és utóbbitól mindössze egy köpésre találunk egy harmadik állatos kocsmát, a Macskát, ami hétköznapi hely, de abban az értelemben, hogy hétvégén zárva vannak. Hippis hangulat uralja, ami elsőrangú stresszoldó, a konyháját tekintve vega, és ehhez igazítják a bort meg a sört is, előbbi bio-, utóbbi kisüzemi. De nem ezért jó a hely, hanem mert annyira szeretnivaló, mint egy cuki macska, aki az öledbe fekszik dorombolva, te pedig semmi mást nem szeretnél, csak simogatni. 

Címkék