éjszakai élet

szerkesztés

10 budapesti szórakozóhely az őszre – I. rész

Szerzők

  • Wágner Gábor

2021. 10. 15. 14:57

Amikor az ember beveti magát az éjszakába, nem mindig tudja, hova menjen, merre induljon el. Egy kétrészes cikkel segítünk eligazodni a budapesti éjszakában. Első körben a hagyományos szórakozóhelyeket vesszük sorra, és ajánljuk a kedvenceinket, sőt a végén egy olyat is, ami még csak most fog kinyitni, de már előre tudjuk róla, hogy új színt hoz a belváros éjszakai életébe.

Fotó: Szabó Gábor - We Love Budapest

Akvárium

1/10

Az Akvárium a főváros első számú koncerthelyszíne, az egykori Gödör Klub felpimpelt verziója, az Erzsébet téren találjuk. Három teremben egyszerre akár három különböző buli is mehet, de akkor sincs nagy probléma, ha egy sincs éppen, mert a hely előtti teraszos rész vagy a benti előtér is tökéletesen alkalmas arra, hogy kisebb-nagyobb társasággal jól érezzük magunkat – ráadásul még zene is szól.

Fotó: Ötkert

Ötkert

2/10

A Zrínyi utcai szórakozóhely mára megkerülhetetlen pontja lett a városnak, az évek során igazi legendává nemesült. Biztos mindenkinek van egy-egy szép emléke az impozáns belső udvarból. A hely minden héten keddtől szombatig tart nyitva, vagyis öt este is várja a közönséget. A belváros közepén található Ötkertben három tánctéren három különböző zenei stílusra bulizhatunk, amit azért kevés hely mondhat el magáról. Az Ötkert 11 év alatt többször is megújult a programok tekintetében, egyetlen dolog azonban nem változott: az éjszakai élet vezető szerepéből nem sikerült kimozdítani.

Fotó: Secret Room

Secret Room

3/10

Már az éjszakai klub neve is azt sejteti, hogy a helyet körbelengi a titokzatosság diszkrét fátyla, ami mögé mindenki szeretne nemcsak belesni, hanem bejutni is. A Secret Room klub exkluzivitását egyfelől a kis létszámú befogadóképesség és a magas face control adja. Másfelől a zenei kínálat az, ami meghatározza a Secret Roomot, a nagy műgonddal és hozzáértéssel válogatott elektronikus zene, elsősorban tech house, deep tech és raw minimal.

Fotó: BoB

BoB

4/10

A 9 éve sikeresen üzemelő BoB az V. kerületi Széchenyi István téren, a belváros szívében található exkluzív klub, ahol bottle service és válogatott VIP-vendégek várnak szerdától szombatig, minden este más stílusú zenével. A Csajszerdán a város legszebb hölgyei adják a közönség derékhadát, a csütörtöki Univercity Party a város legmenőbb egyetemi bulija, míg a pénteki Mamacita a legforróbb latin mulatság. Végül, de nem utolsósorban ott vannak a BobSzombatok, amikor is a hiphop és az RnB a két domináns elem. (x)

Fotó: Doboz/Facebook

Doboz

5/10

Az idén 10 éves szórakozóhely igazából egy romkocsma, ami úgy lett kialakítva, hogy mind a négy évszak alatt megfelelően és tökéletesen kiszolgálja a közönséget. Grillbár és több tánctér fogadja mindazokat, akik arra esküsznek, hogy itt, a VII. kerületi Klauzál utcai Dobozban bulizzák szét magukat szerdától vasárnapig, amikor nyitva van a hely, ami a nevét a belső udvarban felépített, doboz alakú tánctérről kapta.

Fotó: Instant-Fogas/Facebook

Instant-Fogas

6/10

Az Akácfa utcai szórakozóhely-komplexum két hely, az Instant és a Fogasház egyesüléséből született. Nagy előnye, hogy olyan nap nincs, amikor zárva tart, vagyis bármikor jut is az eszébe az embernek, hogy most bulizna egyet, az Instant-Fogas mindig tárt karokkal várja. A 2008 óta létező hely nagy előnye még az is, hogy nemcsak hagyományos diszkóként működik, hanem van rockklubja is (Robot), továbbá karibi zenékre szakosodott része és underground zenei koncertek meg bulik is vannak a helyen. De hát egy komplexumban sok minden megfér egymás mellett.

Fotó: Cinema Hall/Facebook

Cinema Hall

7/10

Sokáig a legfontosabb szórakozóhely a városban a népligeti E-Klub volt, ami azonban bezárt – sosem gondolta volna senki, hogy egyszer megtörténik. Ám a helyszín nem maradt kihasználatlan, így a helyén ma már egy másik klub működik, a Cinema Hall. Míg az elődjében elsősorban a rockzene dominált, most inkább az elektronikus zene és annak nagyjából minden válfaja, az undergroundtól a progresszíven át az egészen könnyed, populáris elektronikáig.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Budapest

Barba Negra

8/10

Senkit ne tévesszen meg az, hogy a Rákóczi híd budai hídfőjénél, a XI. kerületben található rockos szórakozóhelyre elsősorban mint nyári helyre gondolnak sokan. Ez már nagyon régóta nincs így, nem véletlenül az a hely mottója, hogy 12 hónap zene. Amikor beköszönt a hideg, csak felhúzzák a fűthető sátrat, és már mehet is tovább a buli! A Barba Negra mindennap nyitva van, és szinte minden fronton a rock dominál, a pop-rocktól a durva gitársivításig.

Fotó: Terminal/Facebook

Terminal

9/10

A Fröccsterasz benti része, a Terminal idén ősszel lőtt ki a budapesti éjszakában, úgyhogy mostantól ide is járhatunk, az Erzsébet tér ráadásul sehonnan sincs messze. A főszerep – a közönségen túl persze – a zenéé. A Terminal koncertekkel, és tematikus bulikkal várja azokat, akik a város szívében mulatnák át az éjszakát, és érdemes odafigyelni a kéthetente újhullámos koncertekkel jelentkező LIVE STAGE koncertsorozat programjaira is.

Fotó: Madam

Madam

10/10

A Kazinczy utca 21. szám alatt nyit hamarosan, az Elektrotechnikai Múzeum épületében, a budapesti éjszakai élet legújabb partihelyszíne, a Madam, ami nem keveset vállal: a bulinegyed királynője szeretne lenni.

Hasonló tartalmak

Admin mode