gasztró

szerkesztés

Budapest vegán éttermei - nagykörkép

Szerzők

2014. 11. 04. 15:34

Bátran kijelenthetjük, hogy ma Budapesten nagyon könnyű vegánnak lenni. Az elmúlt években a gasztroforradalommal együtt egy növényevő-forradalom is lezajlott, amelynek köszönhetően már nem csak az igen ötlettelen falafelszendvics joghurt nélkül, a pizza sajt nélkül, vagy a táplálékkiegészítő-nyers zöldbab opciók állnak rendelkezésre: valójában szinte bármit megkaphatunk már állati eredetű összetevőktől mentes változatban. Sőt. Összeszedtük a város növényi alapon, az ipari feldolgozásra szánt állatok megmentésének szellemében működő helyeit.

-

1/3

Hogy mi a probléma a tejjel és a tojással, amelyeknek elhagyása tulajdonképpen meghatározza a vegán táplálkozást? A vegánok úgy gondolják, hogy ezeknek a termékeknek a fogyasztása teljesen természetellenes, emellett pedig nem tartják etikusnak, ahogy a tömegtermelés során az állatokkal bánnak, megfosztva őket a szabadságuktól és természetes közegüktől. Ennél egy fokkal problémásabb dolog a méz megtagadása, amellyel a vegánság azért nem ért egyet, mert nem fogadják el a méhek fogságban nevelését, és biológiai órájuk megpiszkálást sem. Az elmélettel lehet vitatkozni, viszont helyette érdemesebb az evést választani. Ebben szívesen segítünk.

Fotó: Balkányi László - We Love Budapest

Az új generáció

2/3

Címkék

Peas & Love:

Az erőszakmentes, peace-love-unity szellemeben működő étkeztetők e képviselője a Blaha Lujza tértől néhány percnyire, ami azért is jó, mert errefelé a Mekin kívül a ragadozók sem bővelkedtek a lehetőségekben. A folyamatosan változó palettán nemzetközi ízekkel találkozhatunk levesek, tészták, saláták rizses ételek, édességek és különböző szendvicsek formájában, és nyilvánvalóan minden természetes, adalékanyagtól mentes, szezonális összetevőkből készült. Ami furcsa volt, hogy a pult mögötti táblán kolbászkrémes, illetve sajtos-párizsis opcióra is bukkantunk, amikről aztán kiderült, hogy teljesen vegán opciók gabonából és egyéb növényi összetevőkből készülnek.

Peas & Love (bezárt)
Cím: 1088 Budapest, Vas utca 3.

Rizsa 17:

Ne gondolja senki, hogy ha valami paleo, vegán, vagy esetleg nyers vegán, akkor az már különleges. Nem. Van ennél még durvább. A makrobiotikus szó hallatán sokaknak egy környezetkímélő üzemanyag juthat eszébe, pedig amiről valójában szó van az egy olyan táplálkozás, amely helyben teremnek, illetve amelyeket az adott évszak körülményei megengednek (ezt amúgy így kellene alapból). Az étlapon elég izgalmas dolgok szerepelnek. Van például rengeteg saláta, különböző öntetekkel, többek között wasabis mustárszósszal, vagy umeboshi ecettel. Természetesen vannak komolyabb ételek is, mint például a mediterrán tészta, és különböző makrobiotikus vegán tálak. Ezek között olyan kombinációk szerepelnek, mint a rizs+zöldség+tofu+tmari+rizsecet, vagy alga+idényzöldségek, zöldségek+tampeh bundában + saláta. A frissen sültek között találkozhatunk marinált tofuval sült szejtánnal , szamószával. De bármihez lehet kérni még tahini szószt. fűszeres paradicsomszószt, gyömbéres tamariszószt. Ráadásul akad még szejtános szendvics, sült zöldséges szendvics is.

Kozmosz:

A Kozmosz étterem április 25-én nyitott a Hunyadi téren. egyszerű, mindenki által kedvelt ételek vannak rajta, mint a hamburger, a sajtburger, a lasagne, a gyros tál, a zöldséges tortilla, a babgulyás, a csokis rakott palacsinta és a szejtánpörkölt. Ez a menü valószínűleg minden vegán számára lelkesedésre ad okot, mert nem könnyű dolog növényevőként például hamburgerhez jutni. A Kozmosz étterem célja az, hogy amellett, hogy kielégíti a vegán igényeket, a húsevőket se riassza el ezektől az ételektől, így semmilyen túlgondolt, túlkomplikált fogást nem fogunk itt találni. Cserébe viszont nagyon rugalmasak; a választék is sokrétű, tehát nem, vagy csak nehezen megunható.

Cím: 1067 Budapest, Hunyadi tér 11.

Vega City: Ez az étterem már nem az eldugott, árnyékban különcködő fajta: a hely nagy üvegablakokkal és feltűnő feliratokkal hirdeti az igét, menza stílusban “házias” ételekkel. A menü minden hét minden napján más: van például a tofus miso leves, a kukoricakrém-leves, a zabtejből készült finomfőzelék, a mediterrán rizottó tahini mártásban. A jó dolog ebben viszont az, hogy mindig van valamilyen főzelék, ami szerencsére nem a szokásos kifőzdés lisztes-keményítős massza, és növényi rántott sajtot is kaphatunk itt, amely bár nagyon egészségtelen, egyszer-egyszer életmentő lehet a nagy “megőrülök egy szelet sajtért” típusú rohamok esetén.

Cím: 1053 Budapest, Múzeum körút 23-25.

Fotó: Balkányi László - We Love Budapest

Napfényes Cukrászat

3/3

1036 Budapest, Kiskorona utca 8.

Több infó

Címkék

Édes élet:

A Jászai Mari tértől csupán néhány lépésnyire található üzlet elképesztő finomság-repertoárt kínál, az ízektől pedig az embernek hárfázó angyalok jutnak eszébe. Ez nem túlzás. Az Édes életben a budapesti cukrászdák híres klasszikusait ehetjük rendkívül pénztárcabarát árakon, és ez itt tényleg nem kamu: a pultban többek közt kókuszgolyó, almás pite, meggyes rácsos, mogyorós bon-bon, karamellás karob bon-bon, aszalt gyümölcsgolyók (150 Ft), somlói galuska, kókuszos-mazsolás pohárkrém, dió torta (300 Ft) és házi krémes. Különleges alapanyagnak számít még a karob, amely nem más, mint a szentjánoskenyérfa őrölt magja,, amit csoki helyett használnak.

Napfényes Cukrászat:

A legjobb sütik, torták, fagyik és pékáruk általában tejjel és tojással készülnek, de mivel a vegán is ember, ezért néha neki is kell az ilyen jellegű kényeztetés. A legtöbben el sem tudják képzelni azt, hogy a finomságok ezek nélkül az összetevők nélkül is ugyanolyan jók tudnak lenni, sőt, néha talán jobbak is. Ha bizonyíték kell, akkor érdemes elmenni a kifejezetten vegán igények kielégítésre szakosodott Napfényes Cukrászatba, ahol minden egyszerre édes és vegán. Itt az állatvédők is nyugodtan beleharaphatnak lelkiismeret furdalás nélkül egy islerbe, linzerkarikába, vagy ehetnek zserbót, vagy akár krémest is. Minden teljesen növényi eredetű, még az is, ami nem néz ki annak.

Hasonló tartalmak

Admin mode