Úgy 15 évre kell visszapörgetnünk az időt ahhoz, hogy elérkezzünk az első igazi budapesti olasz éttermek/trattoriák nyitásáig. Megszerettük a mediterrán hangulatot és megismerkedhettünk a vékony tésztás és kerek nápolyi típusú pizzákkal, melyek mai napig uralják a várost. A pizzaszeletek elérkeztekor sajnos nem az igazi minőséget hozták, hanem a New York-i zsíros és kenyértészta-szerű utánzatokat, de a 2010-es évek óta szerencsére nem kell kilométereket utaznunk egy jóféle szeletért sem. Legyen az laziói vagy nápolyi. Összegyűjtöttük mindkét műfaj legjobbjait.

1/13

Pizzica

Paoloék 2014-ben nyílt Nagymező utcai szeletbárjában pizza al tagliót vásárolhatunk, vagyis a kerek verzió helyett négyszögletes pizzákat kapunk. Nem is akármilyet, hanem legalább 48 óráig kelesztett tésztából készülő 'testesebb' lazióit, amely teljesen más, mint a sokkal elterjedtebb nápolyi pizza. Magas, 1-2 centiméteres légies tészta tartja a feltéteket. Három kategóriát különböztetnek meg: van base (290 forint), ricca (350 forint) és premium (490 forint). A legjobb választás, ha 2 személyre szabott pizzatálat kérünk, 1600 forintért, 5 szelettel. Nem tudjuk megunni a burgonyás-rozmaringos-szarvasgomba olajosat, de a teljesen mezítlábas variációk is szuperek, hiszen a tészta és a szakértelem ugyanaz.

2/13

Pizza Manufaktúra

A belvárosban, az Erkel utca egyik pincehelyiségében, kissé elrejtve találjuk a Pizza Manufaktúrát, ahol a névhez hűen akkurátusan és odafigyeléssel pakolják a tésztákra a jó minőségű alapanyagokat és feltéteket. A pizzák ára meglepően alacsony, a Basic pizza 900 Ft, a More 1100 Ft, a Royal pedig 1300 Ft, ami a városban fellelhető olasz fogás árához képest nem drága. A Basicből ajánljuk a sima margheritát, hiszen ennél derül ki leginkább, mennyire jó a pizzánk, a Royálból pedig a Bivaly, vagyis a bivalymozarellás, fokhagymás, parmezános, friss bazsalikomos pizza verhetetlen. Vékony, hajlékony tészta, ropogós széllel. A srácok általában zene mellett sürögnek-forognak, sütnek és pakolnak – a pörgés tehát általában garantált a helyen. Helyben és elvitelre lehet pizzákat rendelni, akad is pár asztal, hogy le tudjunk ülni. Az enteriőr nem túlgondolt, de meggyőző, hogy amikor belépünk, Olaszország legjobb pizzázóiból találhatunk dekorációként papírdobozokat, a hatalmas lisztes zsákok mellett. Itt igazi római pizzát kapunk, tehát nagy az érdeklődés, így a fiúk már kinőtték a helyet, és költözni terveznek, de csak egy utcával arrébb, a Lónyayba. 

Facebook

3/13

Pizza Quadra

A Fehér hajó utca szeletbárja serpenyős pizzát kínál azoknak, akik gyorsan csillapítanák éhségüket a Deák tér közelében. A nyári szezonban a kinti asztalnál érdemes elfogyasztani a szeleteket, de a Quadrában bent is le tudunk ülni, ha annyira nem rohanunk. Pizzaszakácsuk Mirko Zamarco Olaszországból, aki igazi nagy karakter. Az alap 390 forint, a normál 490, míg a spécibbek 590 forintba kerülnek. Kritikánk talán az lenne, hogy 590 forintért bizony nagyobb szeletre vágynánk, mert minimum kettőt be kell falni ahhoz, hogy ne korogjon a gyomor. A tonhalas-hagymás és a Barca Bianca névre keresztelt szeletek a kedvenceink.

Facebook

4/13

Kemencés Pizza

A 2016-os év nagy meglepetése a XV. kerület Kemencés Pizzája, ahol Andi és Feri az encsi top pizzákhoz igazodó verziókat készít fatüzelésű kemencében, napi körülbelül 160 darabot. Az alapanyagok csakis a legjobbak, a tészta könnyed és nem fekszi meg a gyomrot és egyre több ízvariációt találunk náluk. A házhosszállítás jelenleg szünetel, csak helyben kérhetjük a nápolyi típusú korongokat, de megéri ellátogatni hozzájuk, mivel tényleg a város egyik legjobbját sütik, lelkesedéssel és szakértelemmel. Három méretet készítenek (26-32-45 cm) a margheritától indulunk (899 - 1399 - 2499 forint) és egészen a gorgonzolával és körtével pakoltig jutunk. A pancettásat sem szabad kihagyni.

5/13

Gustolato Budapest (Bezárt)

A Gustolatoba elsősorban a fagyiért mentünk, aztán marasztalt minket a pisztáciás croissant és a pizza is. A multifunkciós olasz gasztrobázis reggelit, ebédmenüt, vacsorát is kínál és egészen remek pizzákat készítenek, természetesen nápolyi módra. A vékony, ropogós szélű fogás rusztikus formájú a mértani pontosságú helyett és roskadozik a feltétektől. Egy margherita 1600 forintba kerül, de az extrábbak is megállnak 3200 forintnál, ami a környéket tekintve átlagos árazásnak tekinthető. Többször ettünk már náluk capricciosát, (2400 forint) mely a mediterráneum legjobb hozzávalóit hozza össze: paradicsomot, mozzarellát, prosciuttót, olívát, gombát és articsókát. Nagyon sok articsókát, szerencsére. Hétfőtől szerdáig 17:00 - 19:00-ig egy pizza és egy ital -20%-os áron kapható.

6/13

IGEN

A Madách tér arcainak egészen 2015 decemberéig hanyagolniuk kellett a pizzát és bagellel laktak jól este. Aztán megérkezett az IGEN, sok sok ígérettel és geggel. A kemencéjük Stefano Ferrara, a híres nápolyi kemencekészítő mester munkája, fekete-fehér, IGEN feliratú és búbos. A kezdetek után mára természetesen összeállt a koncepció, a stáb is és igazán finom szeleteket kínálnak, akár merészebb feltétekkel is. Nem félnek használni például a sütőtököt, aminek mi nagyon örülünk, cukkini is kerülhet a pizzájukra és a szarvasgombával sem spórolnak, ha arról van szó. Egy margherita vagy a krumplis is 380 forint, aztán következik a 480 forintos kategória, ősszel/télen például az említett sütőtökössel, és 580 Ft a szarvasgombás. Már teljes kiőrlésű lisztből is készítenek verziókat.

7/13

Riso Ristorante & Terrace

A Budai Vár környéki kanyargó utcák egyikében megbújó Riso mediterrán étteremnek tartja magát, ahová valamennyi alapanyag Olaszországból érkezik és ahová Takács László tulajdonos szavait idézve nem csak úgy beugrik az ember, hanem „ide el kell jönni”. Külön pizzaszakácsot alkalmaznak, tavasztól fatüzeléssel készítik az ételeket. Húszféle pizzájuk van, persze mind vékony tésztás és 1690 forinttól majdnem 3000-ig terjed az árskálájuk. Mi a spenótosat (2690 Ft) kóstoltuk, de aki nem szereti Popeye kedvencét, az se aggódjon, mert nem a zöldség viszi el a pizzát, inkább a mascarpone és a könnyed tészta, amitől pont jól lakik az ember és nem nehezíti el teljesen a gyomrot. A Casa fedőnevűt (2890 Ft) azoknak ajánljuk, akik nem rettennek meg az erőteljes, fűszeres ízektől. Annyit érdemes még tudni, hogy a hét első napján, a pizza hétfőn 50 %-os kedvezménnyel lehet falatozni a pizzáikból!

8/13

Jamie's Italian

Jamie Oliver olasz éttermének nyitásának híre azokat is feltüzelte, akik magát a séfet kedvelik és azokat is, akik az olasz ízekért lelkesednek. A házias itáliai konyhára épülő étterem a kezdetek óta szinte mindig telt házzal megy. Köszönhető ez a lokációnak, a névnek és a profizmusnak is. Az alapanyagok szigorúan ellenőrzöttek, egészen a legutolsó bazsalikomlevélig. Vékony tésztás pizzát sütnek és mi leginkább a Fiorentina (2540 Ft) fantázianevűért ülnénk be hozzájuk, mely sajt, besamel, bébispenót, biotojás, szardella és parmezán egyvelege. Tésztája nem telít, könnyeden lakunk jól tőle.

9/13

La Coppola

A La Coppolában – mint a nevéből is kiderül – itáliai hangulatra és ízvilágra számíthatsz: előbbihez a díszítőelemként működő robogó, és az étkezés közben szóló olasz muzsika, utóbbihoz a 7 éve Magyarországon élő, egyébként velencei kötődésű talján séf, Andrea járul hozzá. Ebből következik, hogy itt is vékony tésztájú pizza kerül a vendég tányérjára, még ha a széle egy kicsit vastagabb a megszokotthoz képest. Úgy 20-féléből lehet választani, mi a sonkát, paradicsomot, rukkolát és parmezánt magán tudó variációt (3190 Ft) néztük ki a tengeri herkentyűs mellett. Rendesen meg van pakolva, szinte leesik róla a sok feltét. A sonkáról Andrea elmondta, hogy náluk San Danielét használnak, amely vékonyabb és kevésbé zsírosabb, mint a másik tradicionális olasz, a pármai. Maga a tészta édeskésnek hat, de köszönhetően az említett sós sonkakülönlegességnek, jó az egyensúly. Kipróbáltuk még a tenger gyümölcseivel (2890 Ft) pakolt variánst is, amelyre a hozzávalók frissen érkeznek, ugyanis több akváriumuk is van. 

Facebook

10/13

Panificio il Basilico - Belvárosi Piac (Bezárt)

A Király utcai Centrál Passage-ban található egészen óriásira bővült Panificio il Basilico is pizzáztat, ráadásul magas szinteken. Hogy is ne tenné ezt, ha a város egyik legjobb péke felel a minőségért és a koncepcióért. A Basilico pizzája kemencében készül és mivel ebédmenüt is kínálnak, előfordul, hogy magában a menüben a második fogásunk egy egész pizza lesz. Szerencsések a közelben dolgozók. 1690 forinttól indul az alap 32 centiméteres, a legmagasabb áron a tengeri herkentyűkkel pakolt verziót adják, de ez sem éri el a 3000 forintot. Külön kiemelnénk a capricciosát (1990 Ft) és a D.O.P. margheritát (2250 Ft), ami bivalymozzarellával készül.

11/13

Trattoria Pomo D'Oro

Immár 15 éve várja vendégeit Gianni Annoni olasz trattoriája, ami számos fontos elismeréssel, díjjal és rengeteg törzsvendéggel büszkélkedhet. A tradicionális olaszos hangulatot és közeget teremtő Pomo D'Oro nem csak tésztában nagy – a pizzákra is nagyon odafigyelnek. Fatüzeléses kemencében sülnek a Via Italia tésztakorongjai, melyek a kacifántos fantáziapizzák helyett a valódi olasz régiók szerinti ízvilágokat mutatják meg. Szeretjük a grillzöldséges Ortolana-t (2450 forint) és a csípős szalámival kínált Abruzzese-t (3150 forint) is. Fontos, hogy Rosario Simeoli konyhafőnök szezononként kínál valami újdonságot és ebben az ajánlatban mindig találunk egy különleges pizzát is.

12/13

Trattoria Toscana

Lassan két évtizede nyitott a Trattoria Toscana a Belgrád rakparton. Sokan a budapesti széles olasz vendéglőkínálat ellenére mivel őket ismerték meg először, azóta is hozzájuk járnak. A minőség ugyanis kiegyensúlyozott, a hangulat is maradt és többek között pizzafronton is jól teljesítenek, Mario Palermo executive séf a nyitástól velük tart, így tudnak konzekvensen működni. Toszkán stílusban készítik a pizzát és újításképp már teljes kiőrlésű verziót is kaphatunk náluk. Jó választás lehet a négysajtos (2290 forint) és a Saporita (2690 forint) pancettájával és pecorino sajtjával.

13/13

Due Fratelli

Meghitt, toszkán hangulatot idéző kis étterem, amely hét éve üzemel jelenlegi helyén. A törzsvendégek szinte minden napszakban megtöltik, ami elsősorban az állandó minőségnek és a kedvező ár-érték aránynak tudható be. A pizzák a vékony tésztás, de roppanósra sült irányzatot képviselik, a feltétek alá pedig paradicsomos és tejszínes alapot is választhatunk. Az alapanyagok jó minőségűek, többségük Olaszországból származik, de a zöldségek helyi beszállítóktól naponta, frissen érkeznek. A Pizza Mediterranea paradicsomos alapon csirkesonka, oregano, fetasajt, olívabogyó, mozarella, caprese és aszalt paradicsom feltétet tartalmaz - bátran ajánljuk.