Az éttermi ebéd fontos kérdés, minden esetben: ha munkahelyről ugrunk el, ha üzleti ebédre viszünk valakit, ha rendhagyóbb randit ülünk, ha egy kevésbé sietős hétköznapon úgy döntünk, megajándékozzuk magunkat vele. Szerencsére egyre több a tényleg nívós budapesti ebéd, a lehető összes kategóriában. Jöttünk, ebédeltünk, egy órán belül megpróbáltunk végezni és élménnyel távozni.

Mondhatnánk, hogy vannak dolgok, amik nem változnak, de amilyen villámsebesen rendeződik hónapról hónapra a budapesti vendéglátós felhozatal, úgy érkeznek új szereplők az ebédmenüs helyek közé. Érdekes szegmens, hiszen szolgáltatói szempontból nem mindig kifizetődő, ám a déli ajánlat olyan vendégeket is becsábíthat, akik félnek elsőre egyből az à la carte választékot felmérni. Ezért is cél a jó minőség... hátha a hétfőn még ebédelő ember vasárnap családi vacsorára érkezik.

Összeállításunkba olyan ebédmenüt/üzleti, déli ajánlatot is kínáló éttermeket válogattunk, ahol délidőben is megmarad az identitás, a szellemiség. Fontos, hogy a magasabb kategóriás helyeken kalkuláljuk bele, hogy szervizdíjat számolhatnak fel!

A fotók nem minden esetben ábrázolják a menüt, hiszen ezek legtöbbször mindennap változnak, csupán a helyek tálalási stílusát, tányérképét illusztrálják.

1/21

Fáma Budapest (Bezárt)

A Budai Vár mögött, az Attila úton találjuk a Fámát, a város egyik legkreatívabb és leginnovatívabb fine dining éttermét. Huszár Krisztián és csapata topkategóriás üzleti ebédeket készít, amolyan igazi élményszámba menőt. Számoljunk 1,5-2 órát a kalandra, mert nem az a rohanós fajta. Figyelmesen kérdeznek már foglaláskor is, ételérzékenységre, speciális igényekre – ahogy egy ilyen kategóriájú helynél ez el is várható – és igyekeznek mindenkinek a kedvére tenni. Nagyon erős az ázsiai fúzió, megismerhető, "huszáros/fámás". Nincs kifejezetten menü ár, minden fogás mellett feltüntetik a konkrét árszabást, így válogathatjuk össze az élményebédet, ami fine dining ellenére kiadósra lett kitalálva.

  • Ár: előételek 2000/2500 forint, főétel 3000 forint, desszert 1800 forint
  • Menü típusa: 4 előétel, 4 főétel és 2 desszert közül választhatunk
  • Vegetáriánus opció: kérdezzünk utána, de készséggel eleget tesznek kérésünknek
  • Asztalfoglalás: ajánlott
  • Ételek stílusa: fine dining
  • Elérhető: keddtől szombatig, ebédidőben
  • Példamenü: sült kacsamáj, passiógyümölcs vinaigrette + akasztói ponty, capri rizottó + fehércsokoládé mousse, psiztácia, klementin

2/21

St. Andrea Wine & Gourmet Bar – az üzleti

Az egerszalóki St. Andrea Szőlőbirtok Nyugati térEiffel Palace-ban található éttermének konyhafőnöke Barna Ádám, aki az üzleti ebédekkel sem viccel. A St. Andreában különtermet is biztosítanak, ha esetleg nagyobb, több fős vállalati megbeszélést kötnénk össze egy kellemes ebéddel. Biztos, hogy különleges élményben lesz részünk, modern, szofisztikált fogásokkal készülnek. A menühöz kedv szerint bort vagy szörpöt választhatunk.  

  • Ár: 3800 forint (plusz egyes fogásoknál fel van tüntetve, ha magasabb az ár)
  • Menü típusa: 5 előétel, 5 főétel, 2 desszert közül választhatunk
  • Vegetáriánus opció: mindig van ilyen a menün
  • Asztalfoglalás: ajánlott
  • Ételek stílusa: fine dining 
  • Elérhető: hétköznapokon, 12:00-15:00 óráig
  • Példamenü: túró, tejföl, paprika + szürkeharcsa, langyos saláta + naspolya, szőke csoki

3/21

Olimpia Étterem (Bezárt)

Az is kérdezhetnénk, hogy minek máshová asztalt foglalni, ha van nekünk egy Olimpiánk? Az ország első olyan étterme volt, ahol a klasszikus étlapos formátum helyett a táblára kerültek az ebédek és a vacsorák főszereplői. Este lassú, ráérős, baráti vacsorákat ülnek, míg déltől a tempósabb ebédeké a főszerep. Kifogástalan kiszolgálással, innovatív és mutatós, naponta változó fogásokkal bizonyítják be, hogy még mindig az élvonalba tartozik Ádám Csaba és Kis Sándor konyhája. Divatot nem követnek, inkább diktálják azt, az Olimpia továbbra is az egyik legjobb ár/érték arányú gurmé déli menüt kínálja.  

  • Ár: 2 fogás 2850 forinttól, 3 fogás 2990 forinttól (csak néhány fogás feláras, de csak párszáz forint a differencia)
  • Menü típusa: 2-3 előétel, 3-4 főétel, 2 desszert közül választhatunk
  • Vegetáriánus opció: már foglaláskor érdemes utánakérdezni
  • Asztalfoglalás: erősen ajánlott
  • Ételek stílusa: fine bistro 
  • Elérhető: keddtől péntekig, 12:00-15:00 óráig
  • Példamenü: borjúszegy, karalábé, uborka, juice + karaj, csicsóka, kimchi, polenta + kecskesajtos császármorzsa, birs sorbet, lekvár

4/21

Bock Bisztró (Bezárt)

A Bock Bisztrót Corinthia Hotel aljában találjuk, és amikor arról kérdeznek minket, hogy külföldi ismerősnek mely "magyaros" éttermet mutatnánk meg, mindig jó szívvel ajánljuk Bíró Lajosék konyháját. Népszerű az üzleti ebédjük, amire ugyanaz a vagányság jellemző, mint az à la carte ajánlatra. Marhanyelv, békacomb, szalontüdő, lazacfasírt – mind Bock-os ebédmenük tételei. A szerviz nagyon gyors és igazán kedves, szívesen segítenek a választásban is. Adagokban nem fukarkodnak, de szerencsére túlozni sem szoktak, épp ideális. Fontos, hogy a hotel garázsában kedvezményesen parkolhatunk ebédünk alatt. 

  • Ár: 3 fogás 3200 forint, 4 fogás 4200 forint
  • Menü típusa: 2 előétel-3főétel-1 desszertből tudunk választani
  • Vegetáriánus opció: megoldható, sokszor eleve ilyen is szerepel a menün
  • Asztalfoglalás: ajánlott
  • Ételek stílusa: magyarosabb gurmé 
  • Elérhető: hétköznapokon, 12:00 - 16:00 óráig
  • Példamenü: rántott békacomb, sütőtök ketchuppal + kapros lazacfasírt karablábéfőzelékkel + máktorta mézfagylalttal

5/21

MÁK Bistro – a lazán elegáns

Az V. kerületi MÁK Bistro a Vigyázó Ferenc utcában vár, Mizsei János innovatív, trenddiktáló konyhájával. A miliő lazább, mégis kifinomult és ez ugyanúgy elmondható az ételekről is. Különös figyelmet fordítanak a déli ajánlatra is, gyönyörű a tálalás és biztos sokáig fogjuk emlegetni még a MÁK-os ebédünket is. A nemzetközi jelleg egyre inkább Skandinávia felé húz, textúrák játéka és az ízek balansza mind a csapat kreativitását dicséri. A kiszolgálás dinamikus, viszont szánjunk egy 1,5 órát az étkezésünkre. 

  • Ár: 2 fogás 3800 forint, 3 fogás 4200 forint
  • Menü típusa: fix menüsor
  • Vegetáriánus opció: kérdezzünk utána, készséggel segítenek
  • Asztalfoglalás: nem szükséges
  • Ételek stílusa: emelt szintű bisztrókonyha
  • Elérhető: minden hétköznap, 12:00 - 15:00 óráig
  • Példamenü: rizottó tintahal tintával színezett kacsamájjal, a ház szilvás pitéje
 

6/21

Larus Étterem – a sokoldalú

A budai Larus Várvizi Péter chef felségterülete. A komplexum igen sok több száz fős eseményt bonyolít, de ugyanolyan kedves a fogadtatás akkor is, ha "csak" ebédre érkezünk, mondjuk egy üzleti partnerünkkel. Nagy a tér, így csúcsidőben sincs zsúfolt érzetünk. Érdekesség, hogy a hétköznapok mellett hétvégén családi ebédmenüvel is készülnek, gyerekeknek programokkal és velük is kompatibilis ételekkel. Mindig sok a zöldség, sokszor ázsiai ihletésű tányérok érkeznek, nem mellőzik a nemesebb húsokat, úgy, mint kacsa, borjú vagy éppen halak, tengeri herkentyűk. Desszertben is topon vannak. 

  • Ár: 3 fogás 3400 forint
  • Menü típusa: 1 előétel-3 főétel-1 desszert közül választhatunk
  • Vegetáriánus opció: általában eleve van ilyen főétel, érdeklődjünk utána
  • Asztalfoglalás: nem szükséges
  • Ételek stílusa: emelt szintű bisztró
  • Elérhető: hétköznap a sima 3400 forintos menü 12:00 - 15:00 óráig, hétvégén a családi: 4500 forint/felsőtt, 2500 forint/gyerek ugyanebben az idősávban
  • Példamenü: keleties kacsaleves, soba tésztával + borjúpacalpörkölt, főtt burgonyával és francia ecetes uborkával + mogyorópralinés képviselőfánk, csokoládéfagylalttal

7/21

Fricska Gasztropub (Bezárt)

2017-ben a Michelin Bib gourmand besorolással díjazta az éttermet. A két fiatal séf, Giczi Andor és Nagy Szabolcs ugyanolyan fontosnak találják az ebédet, mint a vacsoraidőt, így a város egyik legjobb ár-érték arányú ebédjét kínálják minden hétköznap. A személyzet profi és odafigyelő, mégsem bizalmaskodó. Köztudottan a szezonalitásra építenek, mindig az adott évszak és akár hónap legjobb alapanyagait komponálják a menübe. Nagyszerű kenyérválogatás is érkezik és a szódával sem fukarkodnak. Ebédünk alatt volt, ami cserélődött a táblán, ez is a népszerűséget és a profizmust dicséri. A modern konyhának köszönhetően nem nehezedünk el még három fogás esetében sem. 

  • Ár: 2 fogás 2450 forint, 3 fogás 2650 forint
  • Menü típusa: 3 előétel-3 főétel- 3 desszert közül választhatunk
  • Vegetáriánus opció: megoldható
  • Asztalfoglalás: ajánlott
  • Ételek stílusa: emelt szintű bisztró
  • Elérhető: hétköznapokon 12:00 - 15:00-ig
  • Példamenü: marhatatár, avokádó, paradicsomos majonéz + fekete tőkehal, csicsóka, narancsos édeskömény, rákmártás + kávés panna cotta
 

8/21

TÁBLA – a változatos

A Dohány utcai ESCA kistesója a TÁBLA, mely nevét a nagy fekete táblára felírt adott napi menüről kapta. A koncepció szuper, igazán újító, ám a nyitáshoz képest már eléggé feljebb kúsztak az árak. A minőség természetesen magas, ami mind az ételekre, mind a kiszolgálásra igaz. Sok zöldséggel, hallal dolgoznak, az adagok és úgy általában a fogások nem nehezítenek el, szükség van a három fogásra, hogy jól lakjunk. Nagyon figyelmesek extra igényeknél, legyen az vegetáriánus, vagy ételallergiás vendég. Az alapanyagok a piacról jönnek, így gyakran cserélődhetnek – ez teszi hitelessé Fehér Gábor konyháit.  

  • Ár: körülbelül 5000-6000 forintból jön ki a 3 fogás
  • Menü típusa: tábláról, magunknak összeválogatós
  • Vegetáriánus opció: megoldható, nagyon rugalmasak
  • Asztalfoglalás: erősen ajánlott
  • Ételek stílusa: emelt szintű bisztró
  • Elérhető: hétköznapokon 12:00 - 15:00 óráig
  • Példamenü: fürjleves shimeji gombával, csirkemájjal + tőkehal édeskömény főzelékkel és kaporral + karamellfagylalt mandulával

9/21

Paletta Budapest – a balatoni

Bezerics Dani magasra tette a gasztronómiai lécet Balatonon és 2017 telén úgy döntöttek, a szezonon kívüli időszakkal megkezdik budapesti tevékenységüket is – a mi legnagyobb örömünkre. A Tompa utcai Palettában már nyitást követően erősek az ebédek és érdemes foglalni vagy korán érkezni, mert szerencsére sokan kíváncsiak rájuk. A kiszolgálás gyors és szívélyes, mi több, Dani és felesége is az üzlettérben várják a vendégeket, visszajelzéseket, rendeléseket. A változó "déli deli" mellett mindig van fish and chips, rántott sajt és fledermausból készített rántott hús is. 

  • Ár: 2 fogás 1650 forint, 3 fogás 1950 forint
  • Menü típusa: 3 előételből, 3 főételből, 1 desszertből tudunk választani
  • Vegetáriánus opció: érdeklődjünk foglaláskor, vagy helyben
  • Asztalfoglalás: erősen ajánlott
  • Ételek stílusa: gurmé bisztró
  • Elérhető: keddtől péntekig, 11:30 - 15:00 óráig
  • Példamenü: currys karfiolleves + füstölt ponty rizottó, grapefruit, uborka + diós guba, angolkrém
 

10/21

Csalogány 26 (Bezárt)

Csalogány 26 a Várnegyed közelében várja vendégeit sajátos, békebeli hangulatával, profizmussal és gyors kiszolgálással. Fontos a szezonalitás, a gasztronómia tisztelete és kellő ismerete, mindez úgy, hogy a Csalogány nem szeretne nagyzolni, csupán szerényen hozza a magas minőséget. A konyhája mondható magyarosnak, ám a harmonikus, ínyenc fajtából. Speciális igényünket jelezzük, biztosan megtalálják a módját, hogy megebédelhessünk náluk. Alig 45 perc alatt elfogyaszthattuk 3 fogásos ebédünket, ami sokszor előnyt jelenthet. 

  • Ár: 2500 forint
  • Menü típusa: 1 előétel, 2 főétel, 1 desszert közül lehet választani
  • Vegetáriánus opció: megoldható, de érdemes előre egyeztetni
  • Asztalfoglalás: nem szükséges
  • Ételek stílusa: gurmé vendéglő
  • Elérhető: hétköznapokon 12:00 - 15:00 óráig
  • Példamenü: karalábékrémleves + pisztráng sütőtökpürével és gombákkal + túrógombóc

11/21

Urban Tiger – a vagány (Bezárt)

Az Egyetem tér közelében lévő Urban Tiger most éli virágkorát, hiszen számos séfváltáson, koncepciócserén túl vannak már, de Krizmanics Norbival végre révbe értek. A konyha izgalmas és folyton megújuló, természetes ízek jellemzik, kis csavarokkal, vagány fúziókkal. Déltől menüt is kínálnak, a környékbeliek legnagyobb örömére. A szerviz gyors és gördülékeny, a menü szerdai váltással érkezik. Külön jó fej dolog, hogy van, hogy à la carte fogásokat is beemelnek a déli ajánlatba. Azoknak ajánljuk, akik kedvelik az ázsiai fúziót, de megúsznák 3000 forint alatt. 

  • Ár: 1990 forint
  • Menü típusa: 2 előételből, 2 főételből választhatunk
  • Vegetáriánus opció: mindig van vega fogás
  • Asztalfoglalás: nem szükséges
  • Ételek stílusa: fúziós bisztrós
  • Elérhető: minden hétköznap 12:00 - 16:00 óráig
  • Példamenü: csirkemáj paté, kenyér, brie, méz + rántott véres hurka, sárgaborsó, alma glaze

12/21

Budai Milieu – a hétvégi kedvenc (Bezárt)

Ahogy a név is mutatja, a bisztrót a budai oldalon találjuk, pontosabban a Hegyvidék Központban, ami egész kis gasztroáruházzá lett. Tulajdonosainál összecsengés van a VII. kerületi Stikával, így a hitvallás és a minőség is hasonló. Szerencsére a fix menü helyett választós a helyzet, ráadásul kuriózumként ők hétvégén sem állnak le a komplett ebédajánlatról, így hétfőtől vasárnapig elérhető a négynaponta változó menü. A hely kisebb, a látványkonyhát üvegen keresztül figyelhetjük, amíg várakozunk. Négy fogást is rendelhetünk, ez esetben leves és előétel is érkezik elénk. 

  • Ár: 2 fogás 2180 forint, 3 fogás 2780 forint, 4 fogás 3380 forint
  • Menü típusa: legalább 2 opciónk van minden fogásnál
  • Vegetáriánus opció: mindig van a menünk vega fogás
  • Asztalfoglalás: ajánlott
  • Ételek stílusa: bisztrós
  • Elérhető: minden nap (hétvégén is!) 11:30 - 15:00 óráig
  • Példamenü: currys lencsesaláta + libahúsleves vajas galuskával, libamellel + sült sertéstarja, rozmaringos burgonya, sült fokhagyma + karamellás körte torta kandírozott narancshéjal

13/21

Börze – a megbízható

Sokáig készültek a Nádor utca Börzéjére, ami az idei év egyik legkellemesebb nyitása volt. A múlt kávéházait idéző elegáns tér mellett multifunkcionalitása, igazi nagybetűs vendéglátása mellett a házias ízekért is érdemes betérni hozzájuk. Eleve különleges ez az atmoszféra, a déli menüjük pedig remek ár-érték arányú és elég megbízható. Két fogásból áll a déli ajánlat, mely legtöbbször előétel-főétel páros, ám pénteken, a hét befejeztével (akár kiskori emlékeinkből is derenghet) főétel-desszert kombóra építenek. Bárkivel kellemes lehet itt az ebéd, egyedül, párban, kollégákkal, üzleti partnerekkel is. A Börze személyzete gyors és figyelmes.  

  • Ár: 1290 forint
  • Menü típusa: fix 2 fogás
  • Vegetáriánus opció: nem sűrűn fordul elő, de kérdezzük a felszolgálót
  • Asztalfoglalás: ajánlott és sietni is, mert hamar elfogy a készlet
  • Ételek stílusa: házias, de modern
  • Elérhető: hétköznapokon 11:30 - 14:00-ig 
  • Példamenü: Vörös lencseleves 5 fűszerrel ízesítve +
    mátrai borzas csirkemell fokhagymás tejföllel, párolt zöldségekkel

14/21

Itterem (Bezárt)

Az egykori Bordó Bisztró helye nem sokáig volt üres, új koncepcióval, az Itteremmel érkeztek meg, ami szeretné egy kicsit a "lassú" életérzést hozni, még akkor is, ha a város kellős közepén ülünk. Sokkal izgalmasabb a konyhája, mint anno, viszont a déli menüt meghagyták, újrahúzva. A kiszolgálás gyors és kedves, őszintén érdekli őket minden visszajelzés, ezért, ha lenne kommentár, ne tartsuk magunkban se a rosszat, se a jót. Egy óra alatt bőven megvagyunk az étkezéssel, a legjobban akkor járunk, ha a nagy, világos ablakoknál foglalunk helyet.  

  • Ár: 2 fogás 1390 forint, desszerttel 1890 forint
  • Menü típusa: 5-5 előétel és főétel, 2 desszert közül választhatunk
  • Vegetáriánus opció: megoldható, de szóljunk oda, mielőtt érkeznénk
  • Asztalfoglalás: nem szükséges
  • Ételek stílusa: házias bisztrós
  • Elérhető: hétköznapokon 12:00 - 16:00 óráig
  • Példamenü: kacsahúsleves gazdagon, cérnametélttel + csirkepaprikás tarhonyával + flódni, vaníliahabbal

15/21

Café Delion Bistro & Bar (Bezárt)

A Kálvin Gastro Bistrót azért is emelnénk ki, mert séfjei hazai top éttermekből érkeztek. Magyaros, ámde vagány, kicsit rock'n'rollosabb ebédmenüvel készülnek a hétköznapokon, fantáziadús ízpárosításokkal, változatosan. Az adagok nem túl megterhelőek, simán mehet tovább a munka a KGB menüje után. Az ár-érték arány sem utolsó, hiszen körülbelül 2000 forintnál megáll a menü, ami azért jóval a csontleves-brassói-ízes palacsinta triumvirátusa felé lő.
 

  • Ár: előétel 590-790 forint, főétel 1290-1390 forint
  • Menü típusa: 2 előétel, 2 főétel közül választhatunk
  • Vegetáriánus opció: alapvetően húsközpontú konyha
  • Asztalfoglalás: nem szükséges
  • Ételek minősége: gasztrobár stílus
  • Elérhető: hétköznaponként 12:00 - 15:00 óráig
  • Példamenü: könnyű halleves, tőkehallal + brassói szűz

16/21

Kőleves Kert és Vendéglő – az otthonos

A Kazinczy utca otthonos vendéglőjében nyáron akár a kertben, télen pedig benn, piros fazekak között ebédmenüzhetünk. Ehhez érdemes asztalt foglalni, és dél és 12:45 közé időzíteni a látogatást, mert népszerű déli hely lévén lehet, hogy lecsúszunk az aznapi készletről. Nem véletlen: jó áron kapunk nagy adagokat, és az előétel vagy a desszert mellé húsos és vegetáriánus főételből is választhatunk. A sertéshúst mindig, a fűszereket sosem hagyják ki az ételekből, és a menü mellől nem marad el a szörp és a kedves szavak sem. 

  • Ár: húsos 2 fogás: 1290 forint, vega 2 fogás 1100 forint
  • Menü típusa: fix fogások
  • Vegetáriánus opció: kifejezetten készülnek vele
  • Asztalfoglalás: érdemes 12:00 és 12:45 között érkezni
  • Ételek stílusa: házias, vendéglős
  • Elérhető: hétköznapokon 12:00-től a készletig
  • Példamenü: snidlinges sajtkrémleves + stefánia vagdalt hagymás törtkrumplival

17/21

Cupákos (Bezárt)

A Dob utcai újhullámos hentes nem vacakol, zsírral, pörccel, kakastaréjjal hívogatja mindazokat, akik gyorsan ennének ízest és laktatót. Nem vicc, nagyon nagy adagokkal készülnek Tasnádi Ákosék, ám a porció nem megy az élmény rovására. A túlgondolás helyett egyszerűségre törekszenek, ám figyelnek a modern gasztronómia alapelveire is, így például a főzelékük nem lisztes, a pörköltük pedig épp annyira zsíros, hogy nem könyörög meg ebéd után csendes pihenőért. Hiába húsközpontú a hely, mindig van vegetáriánus fogás is, ami figyelmes megoldás. 

  • Ár: leves 350 forint, napi főétel 1350 forint (vega 1150 forint)
  • Menü típusa: napi fix ajánlat
  • Vegetáriánus opció: mindig van
  • Asztalfoglalás: nem szükséges
  • Ételek stílusa: házias, magyaros ételbár jelleg
  • Elérhető: minden hétköznap 11:30 - 15:00 óráig
  • Példamenü: édesburgonya krémleves + temesvári pulykatokány, galuskával
 

18/21

Gettó Gulyás – a magyaros

Gulyásozó, pörköltöző... ilyen konkrétan nem tudjuk kijelenteni, hogy mi is a Wesselényi utca Gettó Gulyása, de az biztos, hogy nyitása óta kedvelt ebéd és vacsorahelyszín. Fókuszpontjában a hazai ízek, újragondolás nélkül, modern konyhatechnológiákkal, de a vidék és a nagyi ihletésében. A kiszolgálás gyors, az ebéd gördülékenyen megy és sosem hagyják le a kedvességet. Futottunk már bele pazar és "éppen hogy" fogásokba is, de inkább jól vizsgáznak és bátran ajánlósnak mondhatók. Egy kisfröccs, vagy egy málnaszörp is jár az ebéd mellé, ami jópofa gesztus. 

  • Ár: 1300 forint, fröccsel vagy szörppel
  • Menü típusa: fix 3 fogás
  • Vegetáriánus opció: ez a hely nem erről szól... de az előétel és a desszert még bejöhet
  • Asztalfoglalás: érdemes
  • Ételek stílusa: házias, vendéglős
  • Elérhető: minden hétköznap 12:00 - 15:00 óráig
  • Példamenü: csülkös bableves, sztrapacska, palacsinta