A teraszok fontos színterei a városi életnek, függetlenül attól, hogy tetőn, belső udvaron vagy az utcán rendezték be őket. Tavasszal már alig várjuk, hogy a vendéglátóhelyek kipakolják az asztalaikat a szabadba, ősszel pedig – habár két plédbe burkolózva, de – csak odakinn kortyoljuk el a teánkat. A jó hír az, hogy a vendéglátók tudnak erről a különös kapcsolatról terasz és vendég között, épp ezért jó néhány helyen téliesítésbe fogtak. 7 olyan teraszos helyet gyűjtöttünk össze, ahova bátran mehetünk télen is.

Update: 2017-es, azóta frissített cikkünk a legjobb télies teraszokról itt található!

1/7

Margitutcakilenc

A Margitutcakilenc az egyik legklasszabb kerthelyiség a városban, ahol pillanatok alatt beüt a békés, családias, vidéki életérzés, és ezzel együtt eltűnik minden gond. Aki már járt itt, tudja, mire gondolunk, aki pedig még nem fedezte volna fel a helyet, tegye meg, akár hétvégén! Mert hogy a Margit híd budai hídfőjénél lévő udvar téliesült: meleg, fedett térben falatozhatunk sült kolbászt vagy kortyolhatunk forralt bort. A finom ételeken túl szuper kezdeményezések is vannak itt: december 22-én például besegíthetünk a gulyásleves főzésébe, amit az utcán élőknek juttatnak majd el. A decemberi programok között szerepel még akusztikus koncert, bolhapiac és vásári mulatság is.

2/7

Mazel Tov

A Mazel Tov egy elegánsan laza rométterem a budapesti zsidó negyed és Tel Aviv képzeletbeli találkozási pontján. Ez hozza magával azt, hogy náluk egész évben nyár van, főként mert a belső kert tavaly téglaburkolatot és padlófűtést kapott , és most újra egy épülő-szépülő-téliesítő folyamat végére értek. Ennek az eredményét december 6-án egy kerti mulatság alkalmával lehetett első körben tesztelni, de holnap már jön is a második felvonás, Endless summer címszó alatt. Ami az ételkínálatot illeti: a látványkonyhában izraeli ihletésű falatok készülnek, köztük az új séfajánlat télies fogásaival, mint a sült nílusi sügér, tahinában sült marhahúsgolyók, joghurtos céklakrém és pisztáciás-csokoládés desszert. Érdemes a grogokat is kipróbálni, és mindehhez javasoljuk az asztalfoglalást.

3/7

A Kert Bisztró

A Kert Bisztró csinos belteréért és igényes, izgalmas fogásaiért Zugló felé kell venni az irányt. Nyáron minden bizonnyal már sok törzsvendéget szerzett magának az étterem, természetközeli hangulatával és igazán finom ételeivel, és jó hír, hogy a tél beálltával sem kell lemondani a fák látványáról egy családi ebéd vagy vacsora közben. A teraszból télikert lett: fedést és fűtést kapott, na meg persze itt is jár a pléd, hogy jól be lehessen kuckózni egy pohár forralt borral vagy (alkoholmentes) gyümölcspunccsal. A téli ételkínálatról annyit, hogy a fogásokban sütőtök, gyömbér, gesztenye, körte és sáfrány is gyakran képviselteti magát, és a narancslikőrös csokoládé souffléért velünk együtt sokan szívesen kiautóznak a belvárosból. Mindemellé pedig heti egyszer élő zene is szól: ilyenkor általában akusztikus dalokat vagy django swinget játszanak a meghívott előadók.

4/7

Sarki Fűszeres

A Sarki Fűszeres a Pozsonyi út többfunkciós delkiátboltja. Vagyis amellett, hogy mindenféle gourmet finomságot szerezhetünk be későbbi felhasználásra, jöhetünk reggelizni, kávézni, borozni is. Itt mindenféle szégyenérzet nélkül kérhetünk tojásrántottát este 8-kor vagy egy pohár bort délelőtt 10-kor. Ami pedig a teraszt illeti: novemberben kapott egy fóliafedést és plédeket, így minden adott ahhoz, hogy a hideg, téli napokat is itt kezdjük vagy zárjuk.

5/7

Majorka

A Majorka jó eséllyel sok Bel-Budán élő/megforduló számára vált már törzshellyé. A Városmajornál lévő kocsma kapásból 3 ok miatt válhat könnyen szimpatikussá: kutyabarát, rendszeresen vetítenek meccseket és van terasza is. És a +1 ok az, hogy a teraszt télen is használhatjuk. Ez sokáig csak sátor alatt működött, idén viszont felépítettek pluszban egy stabilabb, elegánsabb fémszerkezetet, ahol vannak lampionok és hőgombák, és még óriási üvegfelületek is, hogy az ebédmenüt, az épp aktuális Mikulás bácsi koktélját vagy egy hamburgert természetközeli hangulatban, a környéket kémlelve fogyaszthassuk el. Időről időre egyébként tematikus bulikat is tartanak itt: szombaton például a Mikulást ünneplik majd.

6/7

Fröccsterasz Télikert

A Fröccsterasz a pesti nyarak megkerülhetetlen helyszíne, különös ismertetőjegye, hogy ilyenkor általában tömve van. Ebben pedig nincs is semmi meglepő: ideális az elhelyezkedés és nincs túlbonyolítva a koncepció: laza hangulatban, az Erzsébet téri nyüzsgés közepén, a szabadban lehet hosszúlépésekkel örülni egymásnak. Novemberben pedig fogták ezt a hangulatot csíkos pultostul, színes égősorostul, és beköltöztették a szomszédos (egykori) Terminál Étterem épületébe. Adtak hozzá még Domján Richárd séf által komponált ételeket és hétvégi bulikat, és elnevezték Fröccsterasz Télikertnek. Így talán könnyebb lesz kihúzni nyárig.

7/7

Gozsdu Sky Terrace

A Gozsdu Udvart valószínűleg nem szükséges külön bemutatni, azt viszont talán már érdemes kiemelni, hogy ennek bizony tetejére is fel lehet menni. Így (a játékgépek melletti ajtón és egy parkolóházon átsétálva) érkezünk meg a Gozsdu Sky Terrace-ra, ahonnan aztán bőszen lehet kifelé és lefelé tekintgetni. A látvány ugyanis elég megkapó, a háztetők felett egészen a Citadelláig ellátni. A nézelődés mellé koktélokat ajánlunk, amiből nagy választéka van a háznak. Ez a program télen is ugyanolyan jól kivitelezhető: az üveggel fedett tetőteraszon már bekapcsolták a fűtést.

Gozsdu Sky Terrace (bezárt)
Cím: 1073 Budapest, Holló utca 6. (Gozsdu udvar - EZ Parkolóház, 6.emelet)