„Ha újra itt a nyár, és meleg az idő, az ember strandra jár" - szól a dal, és igaza van: minden vágyunk, hogy végre a szabadban lehessünk. Ám a főváros közterületire lassan kitehetnék a megtelt táblát, hiszen lassan úgy tűnik, hogy már egy darab hely sem maradt a városban. A kérdés tehát az: hova menekülhetünk? Összegyűjtöttünk néhányat Budapest kevésbé ismert pontjai közül, hol a szabad ég alatt töltheted az idődet, és olyan dolgokkal foglalkozhatsz, mint például a kirándulás, a medenceparti lazulás, vagy a vízibiciklizés.

1/6

Találd meg a lelki békéd egy japánkertben!

Jó lenne, ha a Margitsziget japánkertjébe látogatva rögtön a keleti nyugalom közepében találnánk magukat, ám a gyakorlat azt mutatja, hogy a megvilágosodás felé vezető úton itt általában elég nagy tömeget kell kerülgetni. Ezzel ellentétben a XIV. kerületi Varga Márton Kertészeti Szakiskola japánkertjében nyugodtan elmerülhetünk a lét nagy kérdéseinben. A természethez vezető út azonban eltart egy ideig, ám a stimuláló környezetben önmagunkra szánt idő végül mindig kifizetődő.

Megközelítés: Az Örs vezér teréről utazz a 3-as villamossal a Jeszenák János utcáig, sétálj egy háztömbnyit a Mogyoródi útig, ahol balra fordulva már csak pár métert kell megtenned: az iskola a Mogyoródi út 56-60 szám alatt található; a zenbiztos kertbe való belépés díja 500 Forint.

2/6

Teszteld a város legjobb biopiacát!

A szombat reggelek az egészséges életmód követőinek gyülekezésére ébrednek a MOM Park bevásárlóközponttól egy kőhajításnyira található, városi szinten kevésbé ismert biopiacnál. A MOM Kulturális Központ udvarán ilyenkor tuti megtalálsz mindent, amire csak egy tudatos háztartásban szükséged lehet, a növényvédő szerektől mentes szezonális terményektől és az organikus mosószertől kezdve a GMO-mentes hús- és tejtermékeken át az adalékokat sosem látott péksüteményekig. A szervezők által végzett rendszeres eredet-ellenőrzésnek köszönhetően abban is biztosak lehetünk, hogy az ígért, magas színvonalú termékeket kapjuk kézhez. A koránkelőket 6:30-tól várja a piac, a többiek csak arra figyeljenek, hogy a hely délután 1-kor zár. A 110-es és 112-es buszok Sirájy utcai megállója esik hozzá a legközelebb, de megközelíthető még bármely járattal, ami az Apor Vilmos téren áll meg, illetve kis sétával a 61-es villamos Csörsz utcai megállójából is

3/6

Fedezd fel a Kéktúra budapesti szakaszát!

A mintegy 1100 kilométer hosszú Országos Kéktúrának egy bő 14 kilométeres szakasza halad át Budapesten, pontosabban a II. és III. kerületek határán. A jelzés ugyan lakott területhez közel halad, mégis épp eléggé eldugott ahhoz, hogy nyugodt perceket-órákat tölthessünk a természetben. A kérdéses Kéktúra szakasz ne igazán megerőltető, kezdő túrázóknak is ajánlott. A kék jelzés a Gyermekvasút hűvösvölgyi végállomásától a Hármashatár-hegyen és a Virágos-nyergen át a Rozália téglagyárig vezet, ahonnan a 218-s busszal érhetjük el az óbudai Szentlélek tér tömegközlekedési csomópontját, pl. a HÉVet.

4/6

Vízibiciklizz a Dunán!

A folyó Kis-Duna elnevezésű ága mentén számos csendes zugot találhatunk. Ha szeretsz kalandozni, a kis csatornát vízibicikli hátán is teljes nyugalomban felfedezheted, egészen a Molnár-szigetig. Ha inkább az evezés a stílusod, kajakot és kenut is bérelhetsz a helyszínen.

Megközelítés: Szállj fel a 23 vagy a 23E jelzésű buszok egyikére a Boráros téren, utazz a Pesterzsébet felső megállóig, ahol a rövid séta után fordulj jobbra, a Csepeli átjáró útra! A Gubacsi híd közelében találod majd a Kalóztanya Jacht Klubot, ahol különböző vízi járművek közül válogathatsz.