A nyár az igazi szezonja a SUP-nak, a kajak-kenunak, pláne a wakeboardnak és a jet skinek. A teljesség igénye nélkül gyűjtöttünk össze most nektek néhány budapesti, és a fővárostól nem túl távol található helyszínt, ahol az említett sportokat űzhetitek a nyár folyamán.

1/11

Rukkel-tó Waterpark

A dunavarsányi Rukkel-tó Waterparkot amellett, hogy strandoláshoz sem utolsó, 5 oszlopos wakeboard pályája miatt is érdemes felkeresni. A kezdőket délelőtt várják, a 9 és 11 óra közti idősávban lassított sebesség mellett üzemel a pálya, míg a délután már a haladó és profi wakeboardosoké. Az egykori sóderbányászat nyomán kialakult tónál 8 vízi csúszdát, illetve ugrótornyokat is találunk.

További információk

2/11

LupaWake

A Lupa-tavon három wakeboard pálya is várja a siklani és trükközni vágyókat, a 260 méteres pályát a teljesen kezdőknek és a sportággal még csak ismerkedőknek találták ki, az 5 oszlopos, de lassított pálya már a haladóké, míg a 6 oszlopos, 20 wakepark elemmel rendelkező kábelpálya az igazi profik számára van kialakítva. A LupaWake csapata egyéni oktatást is vállal, illetőleg nyári tábort, valamint napközit is szerveznek.

 További információk

3/11

Omszk Wakeboard Centrum

Az Omszk Wakeboard Centrum is teljes körű szolgáltatást nyújt a wakeboard szerelmeseinek, azaz a profik mellett itt is gondoltak az újoncokra is, és a Lupához hasonlóan itt is szerveznek gyerektáborokat a nyár folyamán. A tanuló- és kiscsoportos órák mellett privát siklásra is van lehetőség nyitás előtt, ha valaki senki által sem szeretné zavartatni magát. Aki a wakeboardozás után lazább levezetésre vágyik, a komplexumban SUP-ozásra is van lehetőség.

További információk 

4/11

SUP Budapest

Az utóbbi években idehaza is nagyot megy a stand up paddle vagy röviden SUP, ebben pedig a SUP Budapest csapatának is igen nagy szerepe van. A fővárosban és környékén a Római-partról indulva szerveznek rendszeresen túrákat. Megcsodálhatjuk velük a hajnali várost a Dunán csorogva, de ha természetközelibbre vágyunk, a Lupa-szigethez, az augusztusi csillaghulláskor pedig az Egyfás-szigethez is szerveznek közös evezéseket.

További információk 

5/11

Supremium

A Supremium szigethalmi közösségi pontja tökéletes kiindulópont a Ráckevei-Duna vadregényes élővilágának felfedezésére, ráadásul a folyó ezen ágán a nagyobb hajóktól sem kell tartania senkinek, a nyugodt víz gyakorlatilag garantált. A túrák mellett evezéstechnikai workshopokat, edzéseket is szerveznek – ezek elsősorban haladóknak szólnak, de a kezdők is bátran kereshetik a Supremiumot.

További információk

6/11

SUP The Lifestyle

Elsősorban ugyancsak a SUP-os túrák szervezése a fő profilja a SUP The Lifestyle-nak is, melyek közt találunk hajnali, napfelkeltés evezéseket ugyanúgy, ahogy a naplementét is megcsodálhatjuk velük akár a Parlament előtt, akár a városon kívül, a Duna egy-egy eldugottabb szakaszán. Mindemellett külön figyelmet fordítanak az oktatásra is az alapoktól kezdve a komolyabb technikai fogások megismertetéséig.

További információk 

7/11

BEAC – ELTE Vízisporttelep

A Budapesti Egyetemi Atlétikai Club nem csupán azokat várja, akik egyesületi szinten szeretnének sportolni, hanem az ELTE Vízisporttelepen kajak és kenu bérlésére is van lehetőség. Ha valaki mégis rendszeresen szeretne edzésekre járni hozzájuk, ezt áprilistól októberig teheti meg a Duna ráckevei ágán.

További információk 

8/11

Kolonics György Vízisport Központ

A csepeli Kolonics György Vízisport Központnál többféle kajakot vagy kenut is bérelhetünk, a túrakenu, a portya- és tengeri kajak mellett pedig 10 és 20 személyes sárkányhajót is lehet kölcsönözni, ami csapatépítő programként is szuper lehet. A Központban egyébként hotel és edzőterem is működik.

További információk 

9/11

Béke Csónakház

A Római-parton a Béke Csónakház az egyik legnépszerűbb hely, ahol kölcsönözhetünk kajakot vagy kenut, mindkét esetben egy- és többszemélyes verziók közül is válogathatunk egészen a nyolcszemélyes megoldásig. Amatőröktől a profi sportolókig mindenki megtalálhatja a számára megfelelő opciót, melyekhez ingyenesen biztosítják a mentőmellényt és az egyéb kötelező felszereléseket is.

További információk 

10/11

Jet-Park Fundy-tó

A gyáltól délre található Fundy-tavon a Jet-Park jóvoltából próbálhatjuk ki a jet ski ülő és álló verzióját is, ha adrenalindúsabb vízi sporthoz szottyanna kedvünk. Mielőtt a nagy teljesítményű gépekre pattannánk, mindenkit a megfelelő oktatásban részesít a személyzet, utána pedig 2 kibólyázott pályán száguldhatunk a 8 hektáros vízfelületen. A jet skin kívül a flyboardot vagy SUP-ot is kipróbálhatjuk a tavon.

További információk 

11/11

Palms Beach Jet Ski Tó

A Palms Beach Jet Ski Tó Bugyi és Délegyháza között várja a jetskizni vágyókat mintegy 30 hektárnyi vízfelülettel. Két- és háromszemélyes gépek is várják az idelátogatókat, melyek közül a bátrabbak akár 300 lóerős masinákkal is száguldhatnak. Mielőtt azonban ez megtörténne, természetesen itt is mindenki kap egy nagyjából 10 perces szakmai eligazítást a profi személyzettől.

További információk 

Címkék