Keresés EN

Szabadidő

Bruce Dickinson, föld alatti futás és különleges koncertek indítják a novembert – programajánló (10.31.–11.06.)

Nem igazán lehetett szavunk az októberi időjárásra, de a novemberre ráfordulva már bizony kétség sem férhet hozzá, hogy vészesen közeleg az év vége, ezzel együtt pedig a mínuszok. Az elkövetkezendő hét nap programjain is érződik ez, hiszen egyre kevesebb a szabadtéri program, de szerencsére elég izgalom akad majd a belső terekben. Nem ér véget a filmfesztiválok sora, futhatunk a kőbányai pincerendszer folyosóin, a Hobbit-trilógiai színésze is feltűnik az Arcadia Játékkiállításon, stand-up műsorral jön Budapestre az Iron Maiden legendás frontembere, lesznek növény- és dizájnvásárok, számos halloweeni program és a Textúra összművészeti előadássorozat is visszatér a Szépművészeti Múzeumba.

1/7

Csütörtök


Október 31. és november 6. között 6. alkalommal rendezik meg a Skandináv Filmfesztivált az Art+ Cinemában. A fesztivál keretein belül egy héten át a legkiválóbb északi filmek kerülnek vászonra az Art+ Cinema két mozitermében. A programot premier előtti vetítések, hazai forgalmazásba nem kerülő játék- és dokumentumfilmek színesítik.
Családi titkok, sorskérdések, rendkívüli teljesítmények, átalakuló törzsi világ, tajvani újhullám – ismét izgalmas témák várják a nézőket egy érdekes világból, az óceán közepén virágzó Tajvan szigetéről. 2019. október 31. és november 2. között, a Toldi és a Kino Cafe moziban, ötödször rendezik meg a Taiwan Dox – Tajvani Dokumentumfilm Napokat. A háromnapos, ingyenes filmfesztiválon az elmúlt évek legjobb 8 tajvani dokumentumfilmjét mandarin nyelven, magyar és angol felirattal vetítik. Minden filmet – a hagyományokhoz híven – rövid, magyar nyelvű pódiumbeszélgetés követ.

Október 31-én számos boszorkányos programmal készül halloween alkalmából az ELTE Füvészkert, lesz többek közt vámpírvadászat, seprűlovaglás, vezetett séta koboldlámpással a pálmaházban, de persze a tökfaragás sem maradhat el. Október 31-én este a bujdosó, rabló betyárlovasok szellemei visszatérnek és beköltöznek az élőkbe. Ezt eleveníti meg a Bohemian Betyars, akik egy bő hónapos kelet-ázsiai turné után hazatérve elhozzák nekünk halloween estéjén saját, őrületes műsorukon kívül orosz bajtársaikat, a The Hatters zenekart.

2/7

Péntek


Mindenszentek éjszakáján ünnepeljünk életet és halált. Egy keserédes, noir partyval készül az Akvárium Nagyhallba a Fran Palermo, akik nemrég érkeztek haza karrierjük egyik legfontosabb útjáról, a szöuli Zandari Festáról. A zenekar idén több új dallal is jelentkezett, többek közt a FOMO mozifilm főcímdalával, a Jeopardy-val és a Demons On The Beach cíművel – az ezekhez készült videók pedig a Klipszemle döntőjébe is bejutottak. A Fran Palermo egy igazán speciális esttel készül november 1-jén, ahol azontúl, hogy új dalokat mutat be, néhány hátborzongató feldolgozással is készül
A Magashegyi Underground legénysége a mozgalmas szezon után gőzerővel készül dupla A38-as nagykoncertjére. A két estén két eltérő műsort játszik a csapat: november 1-jén szeánsz, november 2-án hangos koncerttel örvendeztetik meg rajongóikat. A mindenszentek estéjén tartandó szeánsz-koncerten hallhatóak lesznek Tóth Krisztina verseire készült legújabb dalaik is a korábbi versfeldolgozások (Parti Nagy Lajos, Závada Péter, stb.) mellett, a hangos koncerten pedig a táncolós dalokból állít össze egy műsort a zenekar.

Idén novemberben negyedik alkalommal kerül sor a játéktermi gépek legnagyobb közép-európai seregszemléjére, az Arcadia Játéktermi Kiállításra, amely összesen 300-nál is több gépet, köztük elsősorban flippereket és klasszikus videojáték kabineteket vonultat majd fel. Minden gép szabadjátékra állítva várja majd a látogatókat.
Az esemény sztárvendége idén péntek este a Peter Jackson által rendezett Hobbit-trilógiában Ori törp szerepét játszó Adam Brown színész lesz, a rajongók kérdezhetnek tőle és közös fotókat is készíthetnek vele. A pénteki Tolkien vonalat erősíti majd egy, a szerzőről és modern játékokra gyakorolt hatásáról szóló kerekasztal-beszélgetés is, szakértő résztvevőkkel. A Csalogány utcai Cinnamonban nemrég újult meg az étlap, amely mellé most Halloween Brunch-csal is készülnek november 1-3. között. A finom ételek mellett az őszi hangulatot az alkalomhoz illő pumpkin spice latte is fokozza majd. Újra Budapestre látogat Nicolas Demuth, azaz Parra For Cuva, aki ezúttal live szettel érkezik az A38 Hajó gyomrába. November 1-jén, mindenszentekről halottak napjára virradóra nyitja meg az átjárót élők és holtak világa közt, amiben Daniel Santiago, Daniel Ban és Marcello Baptiste lesznek segítségére.

3/7

Szombat


Az Iron Maiden frontembere zenekara élén már rengetegszer megjárta a fővárost, most azonban önálló előadásával érkezik a Budapest Kongresszusi Központba. A Mire való ez a gomb? című előadást az énekes 2017-ben megjelent, hasonló című önéletrajza inspirálta, mely egyszerű felolvasóestből vált tulajdonképpen stand-up show-vá. A több mint kétórás műsort november 2-án láthatjuk.
Halottak napja idején a holtak és az élők világa a szokásosnál közelebb kerül egymáshoz, amit a világ különböző pontjain hol ünnepelnek, hol pedig a befelé fordulásé ez az időszak. A Brody Studiosban az előbbire lesz lehetőség, természetesen halloween kosztümökkel és díszletekkel megspékelve.
November 2-án felcserélődnek a szerepek hiszen Ott Annát, a Hadik Irodalmi Brunch szerkesztőjét kérdezi Valuska László a 30-ik születésnapja alkalmából, irodalomról, Hadikról, olvasásáról.

November 2-án és 3-án különleges szerelvényen utazhatnak a gyermekek a Gyermekvasúton. A Halloween Expressz az édesszájú gyermekek mennyországába indul, ahol sok édesség és számos apró ajándék vár a legügyesebbekre. Az utazás során boszorkányokkal, varázslókkal, és szellemekkel is találkozhatnak majd a kicsik. A bátrabbak különleges varázserővel bíró szelleműző töklámpást készíthetnek. Megjelenés jelmezben ajánlott, ugyanis a legjobb jelmez tulajdonosa további ajándékra számíthat. Két kisfiú játszik a téren, majd egyik kiüti a másiknak a fogát. Négy szülő beszélget egy lakásban, majd kiderül: semmivel sem jobbak, mint a gyermekeik. A francia írónő világhírű komédiája lelep­lező őszinteséggel beszél a kispolgári álszentségről, és arról, hogy mindannyiunkban mennyi sére­lem, előítélet és düh kavarog.

4/7

Vasárnap


November 3-án újra megrendezik a BBU Halloween Run vérfagyasztó futamát, amelyen ugyan bármikor felbukkanhatnak vámpírok és zombik is, még az ovisokra is gondoltak a szervezők a program összeállításánál. A legkisebbek 300 méteren állhatnak rajthoz, míg a leghosszabb táv 21 km lesz, az útvonal pedig a kőbányai pincerendszert is érinti.
Az elmúlt növénycserék és magbörzék sok száz kicsinek és nagynak adtak lehetőséget zöldülni, így hagyománnyá vált a Szimpla Kert vására, melynek következő alkalma november 3-án lesz. Az esemény újdonsága, hogy a Szimplant csapata romkocsma-könyvtárat tervez létrehozni zöld témájú könyvekből, magazinokból, ehhez pedig bárki hozzájárulhat valamilyen kiadvánnyal.


Az előadást négy szereplő játssza: két színész, egy hajléktalan aktivista és egy szociális munkás. A Cím Nélkül egy helyzetjelentés saját társadalmunkról, amely rávilágít a hajléktalanság mindannyiunkat érintő okaira, és megkérdőjelezi azokat a káros előítéleteket, amelyek azt állítják, hogy „annyit érsz, amennyi pénzed, van”, és „ha szegény vagy, magadra vess”.Hello Piac Design Vásáron magyar tervezők környezetbarát, természetes anyagokból készült termékeiből válogathatunk, köztük számos olyan portékával, amit fogyatékossággal élők készítettek. A kínálatban találhatunk lakásdekorációt, táskákat, ruhákat, ékszereket és kozmetikumokat is. Három rendkívül különös gyilkosság zaklatta fel a békés kis közösség nyugalmát. Mindhárom áldozatnak levágták a fejét, és a fejek eltűntek… A falubéliek váltig állítják, tudják, ki követte el a rémséges tetteket: nem más, mint a legendás Fejnélküli Lovas!

5/7

Hétfő


Minden azon múlik, hogy épp milyen szemüvegen keresztül nézzük a világot. Lehet minden csodás, felemelő, káprázatos és szórakoztató is. Talán csak annyi az egész, hogy a dolgokat hogyan keretezzük be. Engedhetünk a csábításnak és az illúziónak olykor, hogy minden rendben van, mert a világ szép, minden szikrázóan ragyog körülöttünk és a legjobb helyen élünk a Földön, itt bármi megtörténhet. Csodaország itt van, benne élünk, bennünk él! A Duda Éva Társulat új előadással ünnepli 10. születésnapját a Trafó színpadán.
Szabó Balázs dalszerző-énekes, multiinstrumentalista zenész, bábszínész és mesemondó tíz éve valósította meg egyik nagy álmát, saját Bandát alapított. A jubileum évében egy másik nagy álma is megvalósul, Magyarország legnagyobb színházában, az Erkelben ünnepelnek november 4-én, mégpedig egy versmegzenésítésekre épülő, a hagyományos zenekari hangzástól eltérő, vonósokkal kiegészülő, Csöndkabát című akusztikus, irodalmi estjeik hangulatát nagy színházi környezetbe helyező koncerten.

6/7

Kedd


A nagy sikerű összművészeti előadássorozat 2019-ben is folytatódik, és visszatér a megújult Szépművészeti Múzeumban. A Textúra képzőművészet, irodalom és színház találkozása egyazon térben és időben. Ismét kortárs magyar szerzőket kértek fel, hogy írjanak új irodalmi szövegeket a múzeum gyűjteményének egy-egy kiemelt alkotásáról. Az elkészült műveket a kiállítóterekben, színművészek tolmácsolásában ismerhetik meg az érdeklődők.
Magyarországon orvoshiány van. Magyarországon gyerekhiány van. Egy fiatal gyerekorvos anyja halála miatt Németországból visszatér Borsodba. Ő örököli anyja után a gyerekorvosi praxist, de nem akarja megtartani az örökséget. Kényszerből elkezd foglalkozni az őt megtaláló betegekkel. Az örökség körüli ügyek rendezése mellett kénytelen tisztázni magában az anyjával való viszonyát, és szembenézni azzal, hogy valójában mit is örökölt meg, mikor rámaradt a magyar vidék gyógyításra váró lakossága.
Júliusi FEZEN-es fellépésüket követően novemberben máris visszatér Magyarországra az egyik legjobb ausztrál koncertzenekar, az Airbourne! A döngölős heavy metalban és hard rockban utazó banda az amerikai Supersuckers társaságában érkezik november 5-én a Barba Negrába.

7/7

Szerda


A Budapesti Olasz Kultúrintézet és az Istituto Luce-Cinecittà közös rendezvényén 14 kortárs olasz alkotást nézhet meg a hazai közönség eredeti nyelven, magyar felirattal. A program többek között olyan filmeket kínál, mint az idei Berlinalén díjat nyert Dafne és a Ragadozók, a több fesztiválon is méltatott Az én lányom, a San Sebastián Nemzetközi Filmfesztiválon díjat nyert Anyaság, vagy Olaszország idei Oscar-nevezettje, Marco Bellocchio legújabb alkotása, Az első áruló. Premier előtt lesz látható a részben hazánkban készült Medvevilág Szicíliában című egészestés rajzfilm, valamint a magyar származású olasz író, Giorgio Pressburger A fehér közök törvénye című regényének filmes adaptációja. Több alkotóval találkozhat is majd a magyar közönség.
November 6-án, a világpremierrel egy időben, kizárólag egyetlen estére érkezik a magyar mozikba az amerikai trash-metal legenda, Slayer mozifilmje, a The Repentless Killogy, amely a zenekar három legbrutálisabb videoklipje alapján készült 40 perces thrillert és a 2017-es Los Angeles-i fellépésükről készült másfél órás koncertfilmet foglal magában.

Miles David életét bemutató dokumentumfilm után ismét egy jazzlegenda portréja rajzolódik ki a mozivásznon: november 7-től érkezik a mozikba Leslie Woodhead zenés portréfilmje Ella Fitzgeraldról. A bemutatóra november 6-án kerül majd sor az Uránia Nemzeti Filmszínház dísztermében. 

További budapesti programokat ezen a linken találtok!

Hasonló tartalmak

Szabadidő

Dolgozó anyává válni: visszatérés a munka világába

A szülési szabadság utáni visszatérés a munka világába óriási változást jelent, így minél közelebb érünk a visszatérés időpontjához, úgy sokasodnak az aggodalmaink az új életszakasszal kapcsolatban. Milyen változások történnek, mikor megérkezik a dolgozó anya szerepe az életünkbe? Milyen kihívásokra számíthatunk ebben az időszakban? Miként tudunk tudatosan felkészülni a visszatérésre?

Szabadidő

Séta az egykori óbudai téglagyárak területén

Az óbudai téglagyárak múltjától az emlékezés jelenéig című séta során végigjárjuk a bécsi úti téglagyárak területének egy részét, hallhatunk a téglagyárak történetéről, társadalmi kontextusukról és a második világháborúban betöltött szerepükről, valamint szó lesz a Porajmos emlékezetéről, annak kortárs módjairól és lehetőségeiről is.

Neked ajánlott

A